HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Lusio
Today at 8:58 pm by Robert Wayne

» Avatarfoglaló
Today at 7:15 pm by Clara Woods

» Clara Woods
Today at 7:06 pm by Clara Woods

» Elkészültem!
Today at 5:28 pm by Lusio

» Só-túra
Today at 4:24 pm by Csendes Hold "Aneeka"

» Onawa
Today at 3:48 pm by Onawa

» Játékosok keresik
Today at 3:43 pm by Jericho O'Hara

» Serrif&Lizzie
Today at 3:42 pm by Raymond Norton

» Ismerős arc a kéj házában - Lizzie & Rob
Today at 12:02 pm by Robert Wayne

Top posting users this month
Farkas
 
Robert Wayne
 
Lizzie Middleton
 
Csendes Hold "Aneeka"
 
Raymond Norton
 
Katherine Barlow
 
Clara Woods
 
Onawa
 
Jericho O'Hara
 
Lusio
 

Share | 
 

 Colette Betranche

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Colette Betranche

avatar
Hozzászólások száma : 12
Join date : 2013. Jun. 22.
Age : 23
Tartózkodási hely : Rockwood


TémanyitásTárgy: Colette Betranche    Szomb. Jún. 22, 2013 4:26 pm

>>Colette Betranche<<



>>Név: Colette Betranche

>>Becenév: Colette, Lettie, Cole

>>Nem:

>>Kor: 19 év

>>Csoport: Városlakó

>>Erősségek: Festészet, rajz, művészetek, megjátszás, manipuláció

>>Gyengeségek: Bosszú, lovaglás, angol nyelv, fegyverhasználat, ismerkedés, érzelmek

>>Play by: Amanda Seyfried


>>Felszerelés<<


Brumy (egy plüssmaci)
Ékszeres doboz, amiben Brumy-hoz írt levelek vannak elrejtve


>>Kinézet<<


A külsőmről nem kell sokat beszélnem. Minek is írnám körül az éteri szépséget, amivel megáldottak? Nem hasonlítok anyámra. Gyönyörű ugyan, de neki hollófekete a haja, nekem aranyló szőke. Neki barnák a szemei, nekem gyönyörű, tiszta zöld. Neki napbarnított a bőre, nekem hamvas fehér...az apámra hasonlítok, mindenben.
Alakom nőies, soha nem panaszkodhattam miatta. Angyali külsőm miatt rettenetesen feltűnő vagyok, főleg a vadnyugaton, ahol eddig nem túl sok szőke nőt láttam (igaz pár napja vagyok csak itt). Mint ahogy mindenki, szeretem én is a szép ruhákat, bár..itt többnyire szakadt cselédruhákat adnak csak nekem. Néha vehetem csak fel saját, a családom gazdagságához illő ruhakölteményeket.


>>Jellem<<


"Különös táj a lelked: nagy csapat
álarcos vendég jár táncolva benne;
lantot vernek, de köntösük alatt
a bolond szív mintha szomorú lenne."

Mindannyian álarcot viselünk. Ki ezért, ki azért...elismerésem annak, aki a valódi arcát mutatja mások felé. Nekem ez nem megy, nem is tehetem. Fény és sötétség...ez vagyok én. Folyton viaskodom magammal. Azt akarom, hogy olyan legyek, akire apácska büszke lenne, de nem megy. Eluralkodott rajtam a sötétség, a bosszúvágy...
Régen kedves, angyali teremtés voltam...néha most is próbálok az lenni, aztán percekkel később azon kapom magam, hogy olyan szörnyű dolgokat teszek és mondok, amiket nem is tudom hogy tehettem én. Az egyetlen ember, akitől valaha szeretetet kaptam, az az apám. Pedig szükségem van rá, itt...belül érzem.
Könnyedén manipulálom az embereket, mégis, akárhányszor rosszat teszek, bűntudatot érzek. Nem azért, mert arra tanítottak, hogy xy tettek helytelenek, hanem azért, mert tudom, hogy nem ilyen vagyok.
A flörtölés nem okoz problémát, de addig sosem megyek el...félek...sosem élveztem, sosem voltak velem gyengédek. Játszottak velem, én is játszani akarok...
Sosem voltak barátaim, szerelmem, de néha úgy érzem családom sem. Néha úgy érzem magam, mintha élve eltemettek volna, mégis...élni akarok, és ez az akarás elég erős bennem ahhoz, hogy mindent túléljek...tudom...és így lesz.


>>Történet<<


Sötét volt. Régen féltem a sötétben, most már tudom...a szörnyek nem az ágyam alatt laknak és nem is rejtőzködnek a sötétségben, körülöttem járnak.
A szobámban lévő gyertya fénye alig alig pislákolt. Nem volt elegendő fény ahhoz, hogy a szemem romlása nélkül megírhassak egy egész levelet, mégis, úgy körmöltem, mintha az életem múlna rajta. Az is múlott. Legalábbis az ép elmém megmaradása biztosan. Ruhákat akasztottam az ablakom elé, hogy senki ne láthasson kiszűrődő fényt. Az ajtót is bereteszeltem, hiszen bajba kerültem volna, ha meglátják, még nem alszom.
Nem nyithattam ki az ablakot, pedig a szűk, dohos, nehéz levegőjű szobában úgy érezhette magát az ember, mint egy várbörtönben. Semmi nem emlékeztetett az otthonra, már ha nevezhettem egyáltalán annak a hatalmas, párizsi villát.
Miután megtettem minden óvintézkedést annak érdekében, hogy senki ne kaphasson rajta kedvenc időtöltésemen, a vallomásíráson, neki is álltam a levélnek.

Cher Brumy,

Je suis désolée...elragadott a sötétség Brumy...néha úgy érzem, hogy a szörnyeteg, aki elől menekülök én magam vagyok. Nem uralom a tetteim Brumy...olyan dolgokat cselekszem, amiket nem lenne szabad. Tudom...tisztában vagyok vele...Jobbnak kéne lennem, mint Ők, de nem megy...Nem büszke rám. Úgy érzem, mintha önnön magam szaggatnám darabokra a lelkem. Nem helyes...semmi sem az. Egyfolytában csak sírnék, de nem tudok, már nem megy...félő, ha sokáig erőltetném sós folyadék helyett fémes ízű, vöröslő vér folyna a szemeimből...ha majd egyszer...ha egyszer újra találkozom Vele, a túloldalon...hogy nézhetnék a szemébe? Nem ismerne rám. Nem ismerne arra a kislányra, aki 5 éve voltam...Szörnyű érzés volt...csak néztem a lángokat, és furcsa elégedettségek éreztem. Undorodtam magamtól, mégis mosolyogtam. "Elégtétel..." -gondoltam, de hogy lehetne az? Hogy lehetne egyenértékű az, amit én tettem, azzal, amit Ők tettek velem? Soha nem lesz az Brumy...soha...mégis...akárhányszor arra a napra gondolok, beleremegek. Izgalom, izgatottság...mintha újraélném azt a a jóleső, mégis iszonytató borzalmat, amit a bosszú jelent. Kéjes élvezetként ömlik végig az egész testemen az emlék...az emlék, ami ide juttatott...


Szünetet tartottam. Vettem egy mély levegőt. Az íróeszköz kiesett a kezemből, csak reméltem, hogy nem hallják az alig észlelhető koppanást, amit a padlóra esésekor okozott. Lehunytam a szemeim...egy kislány jelent meg képzelgéseimben. Egy kislány, hatalmas kék szemekkel, világoskék ruhácskában, hosszú, göndör szőke fürtökkel. Egy mezőn futott, papírsárkányt eregetett az édesapjával...Aztán az emlék, mert az volt, egy másodperc alatt megváltozott. Hatalmas lángok csaptak fel, égett festékszag szállt a levegőben. Apám értékes, gyönyörű festményei pillanatok alatt váltak az enyészet foglyaivá. Ott volt Brumy is. Mindent látott. Az édes plüssmaci túlélte a párizsi galériában tomboló tűzvészt, az apám, és saját kezűleg festett képei már nem. Az előbb mosolygó kislány arca fájdalmasan eltorzult. Kék szemeiben a vidámságot gyász váltotta fel. Dühös volt...dühös volt az anyjára, aki sosem szerette, akiről tudta, hogy szeretőt tart, és aki a kislány születése óta féltékeny volt saját gyermekére...Hirtelen ez az emlék is elmosódott, új lépett a helyébe. Egy férfi...a kislány jól emlékezett Rá. Gyűlölte, pedig még alig ismerte. Akkor látta először, mikor anyja meztelenül feküdt a férfin, bordó lepedőbe takarva, aki nem az apja volt...Ez a férfi vette át az apja helyét. Híres volt, a kislány látta már az arcát. Még minden kezdete (14 éves kora) előtt. Híres kávéházlánc tulajdonos volt. Az édesapjával is sűrűn jártak a legnagyobb, Párizs központjában lévő épületbe beszélgetni, egy egy finom édességet majszolgatva.
Fehér ruha, virágok, éljenzés. A szőke angyalka fájdalmat érzett, dühöt, és szenvedést. Az anyja ki sem várta, amíg kihűl az ágy az apja után, máris mással osztotta meg. Colette szinte hallgatási fogadalmat tett, csak a tűzvészt túlélő plüssmackóval és a villában dolgozókkal volt hajlandó szoba állni, senki mással.
Ez az emlék is eltűnt, mély sebeket hagyva maga után a lelkemben. Még mindig nem nyitottam ki a szemeim. Vártam, az emlékrohamnak még nem volt vége.
A 16 éves önmagam került elő elmém egy sötét részéből. A szőke, az előbbihez képest sokkal nőiesebb lány egyedül volt a hatalmas házban. Az ég dörgött, villámok cikáztak az égen...A lány összerezzent, magára húzta a takarót, mikor kinyílt szobájának ajtaja. A nevelőapja volt. Furcsa fény csillant a szemében, mintha...mintha gonoszabb lett volna, ijesztőbb, mint ahogy a lány gondolta.Közelebb jött.
-Mi...mit akarsz? -hangzott el a kérdés, de hiába. Ahogy a lány megszólalt pofon csattant az arcán.
-Ne beszélj...nem fog fájni...-suttogta a férfi egész közel hajolva a lány arcához. Végigsimított az arcán, majd szinte egyetlen mozdulattal tépte le róla a hálóruhát. Ujjai a lány meztelen keblére vándoroltak. Sikítani akart, de nem tudott, egy hang sem jött ki a torkán. Összeszorított fogakkal tűrt mindent, ami ezután következett. Nem tehetett volna semmit, csak egy törékeny lány volt. Az ágya mellett lévő polcra nézett. A lány nem sírt, Brumy, a mackó sírt helyette.
Kinyitottam a szemeim. Pár percig csak bámultam magam elé, majd tovább írtam a levelem.

Brumy...vajon az őrület határa ez? Mikor érzem, hogy két énem van...az egyik folyamatos harcban áll a másikkal, hiszen amit az tesz, nem helyénvaló...a gondolatok örvényként kavarognak bennem. Félelem, kétely, bosszúvágy, halál, élet és kín...lángok lobognak bennem, olyan lángok, amik egykor apácska halálát okozták, és olyanok, amik ilyen messzire juttattak az otthonomtól, a valódi bosszú lehetőségétől...félek Brumy, igazán félek...önmagamtól, a bennem rejlő gonosztól, attól, hogy a túlvilágon sosem láthatom apácskát...a sötétség a részemmé vált...a fény már épphogy csak pislákol bennem. Aide-moi...nem tudok magamon segíteni. Ez a harc felőröl, pedig nem lehetek önmagam ellensége...Aide-moi...quelqu'un...j'ai besoin de quelqu'un...senkim nincs Brumy...csak ez a szoba, az egyre szűkülő falak, és a kétség...Aide-moi!

Felkiáltottam : "Segíts!" Hirtelen elcsendesedett minden. Letettem ismét az írószerszámot, majd vártam...vártam, hogy a hangok hallatára felkeljen az "úrnő", és lehordjon. Nem volt kedves asszony...gyűlölt engem, és bár csak 4 napja vagyok itt, sokkal inkább érzem magam megtűrt vendégnek, mint unokahúgnak. Bár, mit várhattam volna? Az anyám testvére, örül, hogy kínozhat és végre cselédsorba taszíthattak...a vérük vagyok, hogy tehették?
Vártam, de senki sem jött. Elbambultam. A gyertyaláng emlékeztetett valamire...valamire, amit sosem szabadott volna megtennem, valamire...amire egyik részem büszke, a másik megvet miatta. Újabb emlék tárult a szemeim elé...lángok csaptak fel, hatalmasak...A 19 éves, immáron nővé érett Colette mosolyogva nézte az egyre inkább porrá égő belvárosi kávézót. Elégedett volt, rettenetesen elégedett. Ennyi év molesztálás után nem bírta tovább. Tennie kellett valamit, valamit, amivel felhívja magára a figyelmet...hát sikerült. Édesanyja és nemzőképtelen férje mindent láttak. A lány semmit nem tagadott. Elmondta édesanyjának, hogy a férfi mennyi éven keresztül játszadozott vele éjszakánként, és hogy a lány maga mennyire is gyűlölte ezt...a nő nem hitt neki, vagy csak túlságosan gyűlölte lányát ahhoz, hogy higgyen, nem tudni...Megtorlásként az anya, nővéréhez küldte a lányt, messze az otthonától, dolgozni, vezekelni, bűnhődni...ki tudja valójában?

Brumy...je suis désolée...hiányzik Párizs, de ígérem egyszer visszaviszlek. Majd egyszer...ha elüldöztem az árnyakat, a múlt felhőit, ha újra megtalálom magamban a fényt...

Bisous


Összehajtottam a papírt, a levelet pedig az ágyam alatt rejtegetett kis lakatos ékszerdobozomba tettem. Elfújtam a gyertyát, és magamhoz ölelve Brumy-t lehunytam a szemeim, arra várva, hogy felébredek, és minden megváltozik...


A hozzászólást Colette Betranche összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jún. 27, 2013 7:24 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
A Krónikás

avatar
Hozzászólások száma : 46
Join date : 2013. May. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Colette Betranche    Szomb. Jún. 22, 2013 8:20 pm

Colette, ma charié!

Igazán tetszetős történettel álltál elénk, és kár hogy mindezt hogy Brumy olvashatja, vagyis olvashatná ha tudna olvasni. Sajnálom ami történt, de remélem megtalálod majd a helyez itt a vadnyugaton is.


Elfogadva!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Colette Betranche
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Szabadidő :: Archívum :: Karakterek-
Ugrás: