HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Lusio
Today at 8:58 pm by Robert Wayne

» Avatarfoglaló
Today at 7:15 pm by Clara Woods

» Clara Woods
Today at 7:06 pm by Clara Woods

» Elkészültem!
Today at 5:28 pm by Lusio

» Só-túra
Today at 4:24 pm by Csendes Hold "Aneeka"

» Onawa
Today at 3:48 pm by Onawa

» Játékosok keresik
Today at 3:43 pm by Jericho O'Hara

» Serrif&Lizzie
Today at 3:42 pm by Raymond Norton

» Ismerős arc a kéj házában - Lizzie & Rob
Today at 12:02 pm by Robert Wayne

Top posting users this month
Farkas
 
Robert Wayne
 
Lizzie Middleton
 
Csendes Hold "Aneeka"
 
Raymond Norton
 
Katherine Barlow
 
Clara Woods
 
Onawa
 
Jericho O'Hara
 
Lusio
 

Share | 
 

 Serafina Perry

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Serafina Perry   Szomb. Jún. 22, 2013 6:10 pm

>>KARAKTERED NEVE<<




>>Név: Serafina Elizabeth Perry

>>Becenév: Sera, Liz

>>Nem:

>>Kor: 22

>>Csoport: Városlakó

>>Erősségek: A főzés, takarítás, csábítás és minden más, amit az én szakmámban tudni illik.

>>Gyengeségek: rossz lovas, nem tud bánni a fegyverekkel, szeret belepofátlankodni mások dolgaiba, olykor hamarabb beszél, minthogy gondolkozna, a múlt árnyai állandóan kísérik, nem tud megszabadulni tőlük.


>>Play by: Emily Didonato



>>Felszerelés<<


Egy kis deringer
egy jázmint formáló medál, amit szalagra akasztva a csuklómon hordok

>>Kinézet<<


Mint minden nőnek, úgy nekem is sokat számít a külső. Én magam részéről teljesen meg vagyok elégedve mind az alakommal, mind bármi mással magamon. Hajam hosszú, enyhén hullámos, szemeim hihetetlenül kékek. Általában ezt szeretik bennem azok a férfiak, akikkel volt már dolgom és eddig mind visszajáró vendég lett.Nem vagyok egy magas nő, de nem is túl alacsony. Gömbölyded formáim sem olyan hű de nagyok, de nekem nem is kell ennél több. Leginkább az egyszerű fűző és szoknya az ideális ruhanemű, mikor dolgozok, de több férfi, és persze nő megrökönyödésére, szeretek férfiruhákba bújni. Leginkább a fűzőt hajítanám el olyan messzire ahogy csak tudom, és csak ingekbe lófrálnék. De ugyebár itt nem sok beleszólása lehet egy nőnek az életbe, ezért elég ritkán hordhatok ilyesmiket.


>>Jellem<<


Elsősorban egy álnok perszónának jellemezne engem mindenki, aki nem ismer. Leginkább a hölgyektől hallok ilyesmi megszólításokat, mert valószínűleg én többször lovagoltam uraikon, mint ők maguk. Igazából egy megnemértett lélek vagyok, aki állandóan csak a múltja elől menekül. Megerősítettem a lelkem és a szívem, aminek köszönhetően senkit és semmit nem engedek magamhoz közel. Barátaim nincsenek akiknek elmondhatnám, hogy mi bánt olykor, mikor a szobámban kuksolva halkan sírok. Mégis, a rengeteg fájdalom mellett, képes vagyok mosolyogni bárkire, akire érdemes, vagy úgy érzem megérdemli. Nem vagyok egy szószátyár típus, csak elmondom a legszükségesebb információkat és ezzel le is tudtam a beszélgetést. Szeretem meghallgatni az embereket, általában tanácsokat is adok. Szóval az egyszer biztos, hogy egy álnok perszóna nem vagyok.


>>Történet<<


(Kérem figyelembe venni, hogy előfordulhat nemi erőszak is a történetben, szóval akinek nem veszi be ezt a gyomra, az inkább bele se kezdjen!!!! Köszönöm!)

Egy kicsiny városban, Texas határában születtem. A szüleimet nem ismertem, mert kitettek az első templom elé, amit találtak. Csak egy jázmin medált hagytak rám, amit a mai napig is magamnál tartok. Ha úgy vesszük, szép gyerekkorom volt, egészen tizenkét éves koromig. Addig a helyi pap nevelt engem. Sokat tanultam tőle, de meg is kellett dolgoznom érte, hiszen semmit nem adnak ingyen. Ez volt az első, amit megtanultam mellette. Mindig is jó kislány voltam, soha nem volt velem gond, csupán én nem szerettem a többi gyerekkel együtt lógni. A pap aggódott is értem emiatt, de én mindig azzal nyugtattam, hogy én jobban érzem magam vele, mint bárki mással ebben a városban. A szüleimről nem tudtam meg semmit, a nevelőm adott nekem nevet is. Sokszor rákérdeztem, hogy nem ismerte-e azokat, akik idehoztak, de sajnos semmi információval nem szolgált nekem.
Pár hónapra rá, hogy betöltöttem a tizenkettőt, egy csapat bandita támadta meg a kisvárost. Nem kell zseninek lenni, hogy tudjuk miért is jöttek. Mivel elég szegényke város voltunk, nálunk semmi értékes dolgot nem találtak, ezért mérgükben felgyújtottak minden épületet. Én és nevelőm a templomban bújtunk el, amit direkt utoljára hagytak.
Hallottam odakint a nők sikoltását, a férfiak üvöltését, a gyerekek sírását. Orromban éreztem a füstöt, és az égett emberhús szagát. Rémült voltam, csak a pap próbált bátorítani, csitítani a padok közt megbújva, míg ki nem csapódott a templom ajtaja, és hangos puskaszóval köszöntek be a banditák. A pap azt mondta nekem, hogy történjék bármi, ne tegyek semmit, és ne is mutatkozzak előttük. Kilépett a sorok között, majd távozásra kérte a férfiakat, akik csak kinevették. Én remegve kikukucskáltam, hogy lássam miként is boldogul nevelőm. Pont akkor lőtték fejbe, én meg akaratlanul felsikoltottam a látványra, ezzel elárulva magam. Kétségbe estem, féltem, és dühös voltam, ez vezérelt arra, hogy kirobbanjak, és nekimenjek annak a férfinak, aki lelőtte a papot. Kicsi voltam, gyenge, nem értem el semmit azzal, hogy ott püföltem kicsi öklömmel, ahol csak értem.
Talán ezért, vagy talán mert megsajnáltak picit, nem tudom, de engem nem öltek meg, inkább magukkal vittek a táborukba. Nem tettek velem semmit, csak egy cselédnek szántak engem. Én főztem rájuk, pucoltam a nyergeket, a csizmákat, vizet hordtam. Soha, de soha nem értek hozzám és alig beszéltek velem. Talán egy fél évet töltöttem el velük, mikor megelégeltem a helyzetem és egyik este megszöktem. Azonnal észrevettek, és utánam iramodtak. Szerencsémre, pont egy közeli város mellett táboroztak, amit másnap ugyan úgy ki akartak fosztani, mint sok másikat az enyém után is. Az időtájt sokszor szembesültem a halállal, sok férfit, asszonyt, és gyereket láttam meghalni, majd lángra kapni. Nem akartam ezt tovább elviselni, nem akartam újabb áldozatok haláltusáját végignézni és legfőképpen nem akartam egy gyilkos banda szolgája lenni.
Ahogy rohantam a város felé, ők kiabáltak, lövöldöztek, és ezt valószínűleg a városiak is meghallották, ezért felkészülve vártak minket a város szélén. Mikor megláttam a sok embert, azonnal segítségért kiáltottam, és még gyorsabban futottam feléjük.
Még akkor sem engedtem fel, mikor biztonságba eljutottam hozzájuk. Össze-vissza beszéltem nekik arról, hogy meg akarják támadni a falut, hogy jönnek a banditák, aztán elájultam. Másnap reggel, mikor magamhoz tértem, a seriff ült mellettem, és én mindent elmondtam neki, ami abban a fél évben történt. A banditákat elfogták és mind akasztófán végezték. Boldog voltam, hogy újra szabad lehetek, hogy senki nem akar bántani. A városiak is kedvesen fogadtak. Most a seriff és a neje vettek magukhoz, akiktől megint sokat tanultam. A nő egy igazi anyatípus volt, akire mindig is vágytam. A seriff már kicsit más tészta...
Amint betöltöttem a tizennégyet, a férfi furcsán kezdett méregetni. Mintha hirtelen abból a kedves, védelmező emberből, kibújt volna valami. Egy szempillantás alatt megváltozott. Igazából nem sokat vettem ebből észre, hiszen annyira boldog voltam, és jól éreztem magam, hogy másra nem is koncentráltam. Igaz, féltem, hogy talán újra megtámadják a várost, és megint el kell mennem, de próbáltam nem, ezekre gondolni.
A seriff egy ideig csak figyelt, aztán egyre többször ölelt, de nem úgy mint annak idején. Ez már más volt. Én ezzel sem akartam törődni, csak miután egyre több este kért meg rá, hogy fürdessem le. Akkor kezdett feléledni bennem a gyanú, hogy talán nincs nála minden rendben. A felesége nem tudott ezekről a dolgokról, hiszen őt is elvakította a boldogság, hiszen végre volt egy lánya, akit sajátjaként szerethet. Meg persze ezek akkor fordultak elő, mikor éppen egyik barátnőjénél vendégeskedett.
Egy idő után, a férfi megelégelte, hogy fürdetem, rám parancsolt, hogy én is fürödjek vele. Én ellenkezdtem, de akkorra a férfi elméje annyira elborult, hogy képes volt bántani is. A tőle kapott foltokat és apróbb sebeket azzal magyaráztam állandóan, hogy leestem egy fáról, elcsúsztam, vagy bármi, ami hihető lehet, de nem mertem megmondani nevelőanyámnak, hogy miket tesz velem a férfi.
Így telt el egy egész év, és én betöltöttem a tizenötöt. Már igencsak kezdtem nőiesedni, és sajnos ezt nevelőapám is észrevette rajtam. Akkoriban már egyre kevesebbszer mosolyogtam, nem voltam már olyan szószátyár kislány, mint megérkezésemkor. Már rettegve vártam azokat az estéket, mikor nevelőanyám elmegy, hiszen akkor a seriffel kellett fürdőznöm, aki leplezetlenül bámulhatott és fogdoshatott. Gyűlöltem a férfit amiért ezt teszi velem, egy gyerekkel, akinek még kint kellene játszania a többiekkel.
Észrevettem, hogy ilyen estéken a nevelőm egyre inkább próbálja türtőztetni magát a közelemben, majd mikor megjön a felesége, elzárkóznak tőlem. Akkor már tudtam, hogy mi folyik a szobában, engem mégis az döbbentett meg, hogy mindezt én váltom ki mindig a férfiból. Annak ellenére, hogy gyűlöltem ezeket az estéket és a férfit is, valamennyire tetszett is az, amit elértem nála. Úgy éreztem, mintha kicsit uralkodhatok rajta, pusztán a testem meztelen látványával.
Ezek után kicsit merészebben vállalkoztam azokra az estékre, de még így is az undor fogott el tőle és még magamtól is, hogy ilyenre képes vagyok. Újabb év telt el úgy, hogy már én is merészebben használtam ki adottságaimat a seriffen. Mindig szerette azt, mikor ujjaival kényeztetett engem a lábam közt, de én mindig csak fogaimat összeszorítva tűrtem, amit csinál, mígnem megelégelte.
Talán ezt megelégelte, hiszen egyik este, hirtelen csapott le rám, mikor nem tudtam felkészülni az esetre, és mikor ujjai hozzám értek, akaratlanul megremegtem és felnyögtem, ami kimondottan tetszett neki.
Onnantól kezdve, mindig ki kellett adnom magamból, ha tetszett, ha nem, hiszen ha nem teszem, jön a verés.
Végül egyik este megtört a jég és nem bírta tovább nevelőm. Fürdőzés közben rám mászott, amitől megrémültem. Nem volt még részem ilyesfajta együttlétben és úgy tűnt, hogy ez a férfit cseppet sem érdekli. Próbáltam ellenállni, ütöttem, haraptam, sikoltoztam, de senki nem jött a segítségemre, végül sok szenvedés, fájdalom és könny közepette megerőszakolt. Akkor, ott csurom vizesen, véresen a padlón feküdve eltört bennem valami. Rájöttem, hogy az emberek mind gyarlók, hogy egyikben sem lehet megbízni. Először kedvesek, odaédesgetnek magadhoz, majd a végén ott és akkor döfik beléd a tőrjüket, mikor nem is számítasz rá.
Úgy éreztem bemocskoltak engem, és minden szép emlékemet, ami ehhez a városhoz köt, ezért még aznap éjjel elszöktem. Újra egyedül voltam, de már nem bántam. Eldöntöttem, hogy soha többet nem bízok meg senkiben, hiszen akkor csak fájdalmat kapok vissza.
Egy heti gyaloglás után, rátaláltam Rockwood városára. tanakodtam, hogy talán érdemes lenne-e itt újrakezdnem az életem, mikor egy Elza névre hallgató hölgy beszélgetésbe elegyedett velem, és állást ajánlott nekem a bordélyházban. Felszolgálóként töltöttem el ott jó sok időt, közben akaratlanul is tanulgattam a lányoktól, akik már jó ideje benne voltam az iparban. Lenyűgözött az a hatás, amit a férfiakra gyakoroltak egy apró mosollyal, vagy érintéssel. Elza, eközben felfedezte, hogy igen szép hangom van, ami pluszban jól jöhet a bordélynak, ezért énekelni és táncolni kezdtem. Már akkor imádtam azt a figyelmet, amit kaptam, és tetszett az is, hogy már nem csak a többi lányra néznek azok a kívánós szemek. Játszottam, kacérkodtam én is a férfiakkal miközben énekeltem, de egy idő után ez sem volt elég. Meg kértem Elzát, hogy had álljak be én is a többi lány közé, aki természetesen belement. Onnantól kezdve, már én is az örömlányok táborában voltam, és akármennyire nem kezdődött jól az életem, igazán jól éreztem magam ezen a helyen. Reméltem, hogy Rockwood városában, már tényleg biztonságban érezhetem magam anélkül, hogy attól félnék, újra el kell mennem.
Vissza az elejére Go down
A Krónikás

avatar
Hozzászólások száma : 46
Join date : 2013. May. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Serafina Perry   Szomb. Jún. 22, 2013 6:19 pm

Kedves Serafina!

Sajnálom, hogy ilyesmiken kellett átmenned, de amint látom, erős nő létedre, megtanultad jó irányba forgatni ezt a dolgot, és hasznot húzni belőle. Minden elismerésem, és természetesen:


Elfogadva!


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Serafina Perry
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Szabadidő :: Archívum :: Karakterek-
Ugrás: