Az oldal érdeklődés hiányában szünetel. A játéktér továbbra is nyitva marad azok számára, akik szeretnék folytatni játékaikat.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Sky Palace
Pént. Jún. 01, 2018 2:44 am by Vendég

» Hell or Heaven
Hétf. Márc. 05, 2018 1:02 am by Vendég

» Silhouette frpg
Pént. Márc. 02, 2018 11:02 am by Vendég

» Dust and Shadows
Szomb. Feb. 24, 2018 6:40 am by Vendég

» Aktivitás ellenőrzés
Kedd Feb. 13, 2018 10:11 pm by Farkas

Top posting users this month
Statisztika
Telepes: 14
Rendfenntartó: 4
Bandita: 3
Paiute: 2
É.Shoshone: 0
Ny.Shoshone: 0
Összesen: 12 nő / 11 férfi
Szószámláló





This free script provided by JavaScript Kit

Kedvcsináló

by Farkas

Share | 
 

 Vörös-Szurdok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Vörös-Szurdok   Csüt. Júl. 04, 2013 2:25 am

Hamarosan...
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Fogócska a semmiben   Csüt. Júl. 04, 2013 5:00 am


Felhő, Krónikás


Noha kerek egy napja már, hogy úton vagyunk, de nem kapkodunk. Igazából már azzal nagyot léptünk előre, hogy elindultunk a városba. Döntöttünk mindketten. És szerencsére ugyanarra a döntésre jutottunk, ami azt eredményezi, hogy nem mostanában fogom Felhőt utoljára látni. Reméljük. Tudom, a város neki nagy kihívás lesz, hisz nekem is eleve az volt. Mindenki előítéletes és nehezen nyit a közösség. Látszik, hogy ragaszkodnak ahhoz a morálhoz, ami nem befogadóvá teszi őket. De talán sikerül. Miért ne? Meg kell bízzanak bennem, hisz nem hozok veszélyt rájuk. Mindazonáltal ragaszkodok a lányhoz.
Szép nagy távot tettünk meg már eddig. Viszonylag tényleg tudtuk moderálni magunkat, mikor megálltunk, vagy lassabban haladtunk, még beszélgettünk is út közben. A füves, erdős területről elértünk a kopár préri határáig. Itt már növényzet is alig van, nap közben pedig mindenfelé vörösre festődnek a minket körül vevő sziklák. Igyekeztünk azokat a részeket elkerülni, hisz a sziklák között keresgélni a kiutat sokkal időigényesebb lenne, mint haladni egyenesen. Főleg egy csikóval. 
Estére aztán letáboroztunk. Úgy gondoltuk, sötéttel nem haladunk tovább, inkább megvárjuk míg megvirrad, és csak utána indulunk útnak. Különben is ránk fért a pihenés az egész napos lovaglás után, meg a lovakra is. Nem raktunk túl nagy tüzet, nem akartuk, hogy ránk találjanak. De ahhoz kellőképp elég volt, hogy a prérifarkasokat távol tartsa. Meg akkor a lovak is jeleztek volna. 
Reggelre virradóra már fent voltam. Feljebb toltam a kalapot a homlokomon, hogy több mindent láthassak, és közben a felkelő napot néztem. Innét a pusztából teljesen más képet fest, mint ha a körülöttünk elterülő hatalmas síkságon minden szikla visszaverné a fényét, ahogy vörösre festődnek. Szép vidék ez, de veszélyes is. Tisztában vagyok vele, hogy itt hosszú napokig megmaradni is kétséges. Az élelem elbújik, víz pedig innét mérföldekre van csak. Valamennyire megtöltöttem a kulacsot a legutóbbi patak átszelésekor, de akkor sem maradhatunk ezen a vidéken sokáig, mert a víz fog a leghamarabb elfogyni.
Sokáig csak gondolataimba révedve néztem magam elé, majd a tőlem nem messze békésen szundikáló lányt kezdtem figyelni. Lassan majd indulnunk kell, de nem akarom még felébreszteni. Inkább feltápászkodok, és a lovakhoz sétálok. Az enyém nincs kikötve, hisz tudom, hogy nem kószál el az éjjel, de a csikót kénytelen voltam. Míg vissza nem érünk a városba, úgy döntöttem marad a kötél. Majd utána ráérek barátkozni vele, ha már célba értünk. Most azonban eloldozom a kötőszárát a másikétól és lassan vezetni kezdem. Szépen apránként, nem kezdem rángatni, had döntse el ő, hogy szeretne-e utánam jönni. De némi hezitálás után megteszi az első lépéseket. Amióta velünk van a harmadik napja, azt veszem észre, hogy kezd minket megszokni. Mint ha annyira már nem tartana tőlünk, noha látom a sóvárgást a szemeiben, hogy szívesen megszabadulna már attól a kötéltől. De ha elengedjük, akkor elmegy. És kétlem, hogy egyes egyedül talpon is tudna maradni. Nem tudom min ment keresztül mikor az a négy alak befogta, de én nem akarom bántani. Most is épp ezt szeretném érzékeltetni vele, hogy nincsenek rossz szándékaim vele. 
- Gyere pajtás, járunk egyet. - mondom halkan a kis musztángnak, még egyfajta barátságos mosoly is kiül az arcomra. Tényleg alig hiszem még mindig el, hogy itt van velünk egy teljesen vad ló, pont amilyenekért már kicsinek is rajongtam.
Egészen messzire sikerül vele jutnom anélkül, hogy akár egy pillanatra is megtorpanna, vagy hátrarántaná a fejét. Talán most azt érzékeli, hogy rám van utalva, nem nagyon tehet mást. De én sem engedhetem el, még nem. Végül egy ponton mégis csak megtorpan. A fülét hátracsapja és nagyot szimatol a levegőbe. Mint ha veszélyt érezne. Egyből a hirtelenjében összedobott táborhelyünk jut eszembe és megfordulok. Most az teljesen kimegy a fejemből, hogy még finoman kellene ismerkednem vele, egyre jobban az jár a fejemben, hogy baj lehet. Nem messze azonban a tábortól egy keskeny oszlopszerű sziklához kötöm ki a lovat, hogy ha tényleg gáz van, távol maradjon tőle, én pedig elővéve a revolvert lassan megközelítem a helyünket. Ahogy azonban közelebb érek, meglepetten veszem észre, hogy nem történt semmi. Felhő ugyan felébredt már, de más nem igazán történt. A ló jelzése azonban kissé gyanús volt nekem. De elteszem a revolvert és a lányra mosolygok. 
- Jó reggelt. Mikor szeretnél indulni? - kérdezem, miközben leguggolok a tábortűz maradványaihoz és egy fadarabbal kezdem piszkálni a már kihűlt hamut. Lassan akár mehetünk is tovább. 
- Hogy aludtál? 
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Csüt. Júl. 04, 2013 7:21 am

John nem sietettet, pedig már egy napja úton voltunk a város felé. Nagyon hálás voltam neki ezért, de arra is gondoltam, hogy talán már szeretne újra otthon lenni. Biztosan hiányzott már neki a városi élet, ezért minden pihenőt gyorsabban tudtam le, hiszen mikor lóháton haladtunk, nem siettünk, akkor legalább a pihenőket tudjuk le, így nekem is marad időm jól átgondolni mindent, és a városba is hamarabb érhettünk. Nekem ez a felállás tökéletes volt. Az út során nem sokat, de beszélgettünk Johnal. Én Peno hátán minél távolabb mentem mellette, hiszen eldöntöttem, hogy megtartom a kellő távolságot tőle addig amíg csak szükséges.
Estére letáboroztunk, engem meg azonnal elkapott a fáradság, ahogy leszálltam Peno hátáról. Nem kötöttem ki, hiszen tudtam, hogy itt marad a közelemben, csak leterítettem a pokrócot, és kihagyva a vacsorát, azonnal álomba merültem. Arra sem emlékeztem, hogy mikor gyújtott John tüzet, semmire, csak annyi, hogy leraktam a fejem.

Másnap reggel később keltem mint John, és mikor megláttam hűlt helyét megrémültem. Felpattantam, és még mindig kómás tekintettel néztem körbe. A lova itt volt, csak a csikó tűnt el vele együtt. Volt egy sejtésem, hogy együtt csatangolnak valahol, így csak egy könnyed sóhajjal nyugtáztam a dolgot. Hosszú hajamat sodorta a szél, és melegem is volt, így összefogtam aztán be is fontam, hogy ne zavarjon. Akkor ért vissza John is, de nem volt sehol a csikó.
- Hát a musztáng? - néztem újra körbe, hátha meglátom valahol, de hiába. - Szerintem minél hamarabb indulunk, annál jobb - válaszoltam kérdésére, aztán már fel is álltam.
- Én jól aludtam, köszönöm - ejtettem meg felé egy mosolyt. - És te? Arra sem emlékszem, hogy mikor gyújtottál tüzet.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Csüt. Júl. 04, 2013 8:06 am

Kicsi Felhő, John és a nagy kaland


Egész nyugodalmas időtök van, a nap nemrég kelt fel, a tábortűz önmagában kialudt, nem fenyeget préritűzzel, és az idő is kellemesen meleg. Mondhatni majdnem egy tökéletes napra virradt, de mi tökéletes lenne egy olyan napon, amikor nem csak ti egy fiatal pár járja a prérit, hanem egy maroknyi bandita is arra jutott, hogy itt kellene letáborozni. Öten vannak két harminckörüli férfi, két huszonéves, és egy egészen fiatal suhanc, akik az éjszaka leple alatt felfedezték a táborotokat, mivel meglátták a tűz fényét. És éppen most készülődnek támadásfélére ellenetek, mikor ti mit sem sejtve indulnátok tovább, hogy Felhő megismerhesse a várost, bár hogy abban mi köszönet lenne, hát nem tudni.

Ahogy John lova jelez, nem véletlen, emberi fül még nem hallhatja a sziklás helyen surlódó bőr finom hangját, de egy ló kifinomult hallása már igen, és mikor észreveszitek, már körbe is vettek benneteket, ti álltok középen. Az egyik húszon éves szólal meg, borostás arca, és pici fekete szemei igazi patkányképet alkotnak.
- Nocsak nocsak, egy városi ficsúr meg a rézbőrű k*rvája, micsoda meglepetés, nem igaz fiúk? - gúnyos nem törődöm szavai ellenére, éberen figyeli minden rezzenéseteket, és szilárdan, remegés nélkül tartja a karját, melyben egy Coltot tart. Felhúzva.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Csüt. Júl. 04, 2013 9:05 am

Mosollyal megtoldott bólintással nyugtázom, hogy jól aludt. Akkor rendesen kialudhatta magát, mert annyira fáradt volt az éjjel, hogy miután meggyújtottam a tüzet, még be is takartam a pokrócba, hogy az éjszaka ne fázzon. Mert idekint ismerjük be, igen csak hűvös az éjszaka, nem úgy mint a barlangban volt. 
- Én jól. - bólintok ismét de ezúttal el is komorodok, ahogy eszembe jut a korábbi jelzés. Mikor a fegyvert visszacsúsztatom a tartójába, nem is oldom fel a kibiztosítást. Valami azt súgja, az a ló ösztönösen jelzett valamit, csak fogalmam sincs mit. Lehet erre kószál néhány ragadozó. 
-Az lesz a legjobb igen, minél előbb el kellene mennünk. - fel is egyenesedek. Egyre jobban nyugtalanít a musztáng viselkedése. De bármi van is itt, nem fogom megadni a lehetőségét, hogy ide találjon mielőtt elindulunk. 
Ahogy azonban felegyenesedek a tábortűztől, hogy összeszedjem a cókmókjainkat, öt bandita tűnik fel szinte a semmiből. Ó vagy úgy, szóval ezeket érezte meg. Mindenesetre aggaszt, hogy egyből így megleptek minket, főleg az a patkányképű, akinek a kezében ha jól látom ki is van biztosítva a pisztoly. Oké, csak nyugalom... 
- Mit akartok? - térek a tárgyra. Bár van egy sejtésem, hogy mire fog kimenni a játék, ugyanis nem sok olyan holmink van, amit hasznosítani tudnának, vagy értékes lenne nekik. Esélytelen, hogy egy szó nélkül elengedjenek minket. Az bosszant a legjobban, hogy csak a lovak segítségével tudnánk lelépni, de ahhoz valami tervet kell kitalálnunk, még pedig elég lehetetlen módon, mint ha csak olvasni tudnánk egymás elméjében. Ami lehetetlen.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Csüt. Júl. 04, 2013 10:07 am

Elég furcsa volt nekem, hogy sehol sem látom a csikót, de még John sem volt itt teljesen. Nem volt olyan nyugodt mint általában, inkább mintha várna valamire. Nem értettem az összefüggéseket és kezdett engem is egyre jobban érdekelni. Fél szemmel fürkésztem, miközben a pokrócomat szedtem össze, hogy végre elindulhassunk, de egy szempillantás feltűnt a semmiből öt bandita. Hát mit ne mondjak, azonnal elfehéredtem, de tartottam magam. Kissé félve néztem rá Johnra, de azonnal vissza a patkányképűre, aki nem szép jelzővel illetett. Mondanom sem kell, hogy bedurrant az agyam, és csak annyi szerencséje volt, hogy itt voltak a társai, különben már fojtogattam volna. nem szeretnék egy szép kis golyót a hátsómba, szóval csendben tűrtem. Végül, lassú mozdulatokkal, nyugalmat ábrázoló arccal, összehajtogattam a pokrócot, de úgy, hogyha kell, azonnal szét tudjam hajtani. Fél szemmel rásandítottam Penóra, aki dühösen kaparta a földet, de nem mozdult. Fújtatott, fenyegetőzött, de szerencsére nem támadt.
- Nem tudom, mit akartok, de nincs nálunk semmi ami titeket érdekelhetne - mondtam az ő nyelvükön tökéletes kiejtéssel. Nem rejtettem véka alá soha tudásom, és nem is most volt itt az ideje. Szúrós pillantással végignéztem azon a patkányképűn, aztán újra Penóra. Nagyon reméltem, hogy nem csinál semmi ostobaságot, mert tudtam, hogy csak egy hirtelen mozdulat, és itt fegyverek dördülnek és valaki meg fog sebesülni. Nem akartam se azt, hogy Johnak, vagy Penónak baja essen. Ezért sem rohantam azonnal fejjel a falnak, ahogy nálam az mindig is szokás volt.
- Ha csak lövöldözni akartok, mint valami eszelősök, akkor el is mehettek, mert nem számoltunk versenyre - mondtam lenézően. Tudtam, hogy ezzel csak szítom bennük a tüzet, de nem tudtam befogni a szám. Legjobb lett volna bekötözni, hogy ne okozzak még nagyobb galibát.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Csüt. Júl. 04, 2013 10:28 am

A kis kompánia élvezettel figyeli ahogy mindketten megdermedtek egy pillanatra és hogy mit reagáltok a szavaikra. Várhatóan kettőtök közül John marad nyugodtabb, próbál nyugodtan józanul gondolkozni, és valamiféle tervet kifőzni, de vajon sikerülhet? Mindegyik banditánál fegyver van, de csak a patkányképűnek látni az arcát, a többieknek annyira nem. Annyit bírtok kivenni hogy az egyik feltehetőleg egy suhanc, míg egy másiknak vöröses a haja. Nem túl sok információ és nem is igen hasznos.
- Elhiheted sok mindent akarunk, igaz fiúk? - vigyorodik el, és széles mosolyra húzza az ajkait, kivillantva egy aranyfogat is. Harsány, durva mocskos röhögés a válasz, olyasmi mint amikor férfiak röhögnek a saját ízléstelen, disznó vicceiken, vagy történeteiken, nem valami szívderítő.
- Így van Derek. Én leginkább azt a szukát próbálnám fel, valóban olyan van-e mint mondják... - röhög fel az egyik amelyiken széles sombrero kalap van, a nap ellen, és vizenyős kék szemeivel vizslatja Felhőt.
- Veled nincs dolgunk, nekünk csak a szuka kell, jó pénzt ad a katonaság a skalpokért manapság. Persze ha útban leszel.... - szólal meg ismét az első beszélő, akit a többiek Dereknek neveztek. Nem is titkolja szándékát, meg erőszakolni, utána pedig megerőszakolni akarja a nőt.
- De felvágták a nyelved te ri*banc, majd megtanítalak én hallgatni... - vigyorodik el a bandita és int két emberének hogy fogják le Felhőt, a másik kettő Johnt veszi célba.
- Én a helyetekben elfogadnám hogy ez itt a vége... - jegyzi meg undorítóan tenyérbe mászó módon, és közben észrevehetitek, hogy a szikladarab, amin a lábát támasztja erősen mozog. Őt nem zavarja, de talán ki lehetne zökkenteni az egyensúlyából, szemmel láthatóan ő a vezére ennek a kis bandának.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Csüt. Júl. 04, 2013 10:51 am

Hol az egyik sunyi alakot, hol a másikat nézem, de nem igazán leszek ettől okosabb. Az egyszer biztos, hogy vagy gyorsan cselekszünk, vagy baj lesz. Ezek itt öten erőfölényben vannak, ráadásul most semmi nincs előnyünkre, amitől könnyebb dolgunk lenne. Egy szó nélkül hallgatom végig azt, amit az a szószátyár szövegel. Mégis miért kellene felmorrannom? Azzal csak olajat öntenék a tűzre. Csigavér... Emlékezzünk vissza szépen, mit is tanultam az elmúlt egy évben. Most talán hasznát vehetem, hogy annyi csirkefogót elkaptunk. 
Még akkor sem mozdulok meg, amikor az a két fickó elindul Felhő felé, csak a lányra nézek, amolyan "megoldjuk" nézéssel. Muszáj, hogy sikerüljön, muszáj lépni különben most már nehéz lenne kibújni a dolgok alól. Az összecsapás elkerülhetetlen, ezt már most előre látom. És igyekszem is úgy cselekedni, hogy időt tudjunk nyerni, legalább lelépni, miközben csapot papot itt hagyunk. A csikót nem véletlenül kötöttem ki még ott, ahol nem igazán fogják megtalálni. 
- Akkor lesz vége, amikor mi is úgy gondoljuk... - mormogom az orrom alatt, majd azzal a lendülettel, ahogy lankadni látom a patkányképű figyelmét, mozgósítom magam. Az előbb észrevettem, hogy mint ha kicsit inogna az egy helyben állásban, pedig meg sem mozdult. De rájöttem, hogy azt egy kő okozza. Hirtelenjében az élére taposok teljes erőmből, hisz a fickó nem áll olyan messze tőlem. Viszont ahogy várom, meginog. A fegyver azonban még mindig veszély az ő esetében, most mégsincs időm csak az egyikkel foglalkozni. Ha kellőképp nem vágódik még el, megpróbálok rajta egyet taszítani, majd előrántom a kibiztosított fegyvert és a Felhőt veszélyeztető két fickó egyikére lövök. Utána azonban egy pillanatra Felhőre nézek, bólintok és már füttyentek is. A lovam egyből meghallom, ahogy nekiiramodik, csak remélve, hogy elsodorja valamelyik banditát. És abban bízok, hogy a felfordulás, amit elindítottam kellőképp lassan téríti magához ezt a néhány embert, hogy le tudjunk lépni.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Csüt. Júl. 04, 2013 11:36 am

Egy cseppet sem tetszett az a felállás, hogy fel akarnának engem próbálni. Most komolyan, milyen emberek már ezek? Ha jobban belegondolok, jobb lenne, ha megint az az idegen támadt volna rám, mert az legalább nem akart megerőszakolni. Szimplán ki akart nyírni.
Az a lényeg az egészben, hogy nem kicsit beparáztam. Ha én félek, akkor ott kő kövön nem marad, főleg, hogy még olyan szép szavakkal illettek engem, ami kicsit sem volt ínyemre, szóval a félelem mellett a gyilkolási szándék tombolt bennem. Legszívesebb odamentem volna ahhoz a marhához és kiütöttem volna az összes fogát, de mivel egyszerre ketten közeledtek felém, nem tudtam mit tenni. Az oldalamra erősített késemet kaptam elő, és magam elé emeltem némi védelmet biztosítva ezzel magamnak. Lassan hátráltam, hogy nyerjek egy kis időt, és az íjamat is el kellett érnem. Nem vagyok jó közelharcban, de sajnos hirtelen támadtak ránk, szóval muszáj valamit kezdenem magammal. Nem arra vágytam, hogy egy csapat rongyos bandita vegye el a szüzességem. Azt valaki másnak szántam...
Rásandítottam Johnra, hogy némi erőt gyűjtsek. Pont akkor ment neki a bandavezérnek, így a hirtelen támadást kihasználva, olyan gyorsan, ahogy csak tudtam, egy bukfenccel a két ipse mögé kerültem, megragadtam a véznább karját és hátra csavartam, a kést pedig a torkának szegeztem. Hallottam a fegyver dördülését és a golyó a másik hapi lába mellett fúródott a földbe, aztán a semmiből előtűnt a két ló. A nagy felfordulásban, nem tudtam hirtelen, hogy mire figyeljek és a kezem, amiben a kés volt kicsit megszaladt, de csak annyira, hogy megsértettem vele a férfi nyakát. Eltaszítottam magamtól, még jó hátsón is rúgtam, aminek hála elterült a földön, majd Penóhoz rohantam, hogy elzavarhassam innen. Nem akartam, hogy a közelben legyen, mikor éppen lövöldöznek. Nagy segítség lehet, de nem akartam, hogy megsérüljön.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Pént. Júl. 05, 2013 7:29 am

Kicsi Felhő, John

A kis csapat provokál, ti pedig kénytelen kelletlen a szenvedő alanyok vagytok, bár ha más járt volna erre akkor azok is azok lettek volna. Ezek tipikusan olyannak néznek ki, akik nem tétováznak, nem a nőt, vagy a városi férfit látják bennetek, hanem egy fehért és a rézbőrű k*rváját. A vadnyugat igazi söpredékével álltok szemben, azonban a veszélyes söpredék ez fegyverrel.
- Pont lesz*arom mit gondolsz, seggfejkém, nem vagy olyan helyzetben hogy i.....á mocskos k*va.... - szitkozódik, mikor John végre úgy dönt, itt az idő a cselekvésre, és kirúgja a vezér alól a követ, mire a fegyver eldördül, de szerencsére épp egy hajszállal kerüli el Jonh vállát. Ez szerencsés volt, azonban a többiek kapcsolnak és lőni kezdenek, hol a férfira, hol Felhőre, és az egyiket sikeresen le is teperi a lovatok, de sajnos nem elég.
Az a bandita aki Felhő felé ment, most majdnem átvágott, mindenesetre vérző torkához kap, és közben a mocskos szitkok hada ömlik ki az ajkai közül, egyik sem tűr nyomdafestéket. Ez eddig három, de még mindig maradt kettő, aki közül az egyik igencsak leegyszerűsítette a dolgokat a nyeregkápáról leakasztva a lasszóhoz nyúlt, és Felhőt célozva meg rá is dobja, keményen megrántva a bőrkészítményt, mire a nő karjai szorosan a testéhez tapadnak. Érezheted amint egy pillanatra elakad a lélegzeted, és a kiáltásod ami felhívja magadra John figyelmét, szintén nem a legjobb, mivel őt meg hátulról ütik le puskatussal. John előtt elsötétül a világ, de valami történik, és a banditák is lármázni kezdenek, de aztán a Felhőre lasszót vető alak is élettelenül esik össze, mindez persze nem segít túl sokat a helyzeteteken.

Mikor magatokhoz tértek (John szó szerint) a helyzet adta izgalomból, szuronyos alakokat vesztek észre, akik közül a vezető lóhátról néz le rátok.
- mi az isten haragja folyik itt? - dörren rátok, nem haragosan, csak amolyan katonásan, nyilván megszokhatta hogy hangosan kell beszélnie, de nem indulatos a hangja. Magas alak, de már erősen az ötven felé közelít noha ezt még csak néhány ősz hajszál mutatja a halántékánál.
- Sziú vagy komancs? - szegezi a nőnek a kérdést, mert nem mindegy, melyik nép tagjával akadt össze.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Pént. Júl. 05, 2013 11:36 am

Kezd úgy festeni, hogy az a káosz amit okoztunk, talán előnyünkre válhat. Nagyon remélem, mert öt alak ellen vajmi kevés esélyünk van, hacsak nem lesz hatalmas nagy szerencsénk. Ennek érdekében azonban mindent elkövetek. Noha kimaradhattam volna az egész hűhóból, mégsem fordult meg ez egy pillanatig a fejemben. Felhőt nem szolgáltatom csak úgy ki ilyen alakoknak, ha az kell, akkor lőjenek le.
Épp ezért nem érdekelt az, mikor nekilendültem valami kicsit sem átgondolt támadásnak, hogy mennyire lenne esélytelen. A számításom bevált, és noha az a golyó majdnem eltalált, de addig is előnyhöz jutottam vele szemben. A lendület vitt magával, ahogy megtörtént az első lépés, mindjárt egy sor másik is követte és egyszerűen a káosz kellős közepében találtam magam, próbálva a másik két alakot is padlóra vinni. A kis suhanc forma gyerek megindult felém, felkészültem hogy lőni fogok, vagy ha mást nem ahogy a helyzet adja. A lovam is elsodorta az egyik embert, de a káoszban mégis egy valamire figyeltem fel igazán. Mint ha teljességgel elvonta volna a figyelmem, mint ha kitűnt volna a sok zaj közül. Felhő kiáltására lettem figyelmes, azonnal arra kaptam a fejem, és indultam volna meg, hogy segítsek neki, mikor hátulról egy igen csak erős ütést éreztem. A pillanat töredéke alatt tompult el minden körülöttem, mint ha lassan egybemosódna, aztán se kép se hang. 
Nem tudom mennyi ideig feküdtem ott. De mikor ébredezni kezdtem, erős fájdalmas lüktetést éreztem a tarkómon. Lassan azért magamhoz tértem, ahogy feleszméltem, hogy mindaz amire emlékszem az utolsó percekből, mostanra megszűnt. Idegenek vettek körül minket, de nem tűntek rosszindulatúnak. Inkább amolyan katonásak. De még nehezen ment a felfogás, hisz a fejem szét akart hasadni, vagy legalábbis úgy éreztem. 
- Megtámadtak minket. - válaszolom lényegre térően a kérdésre, miközben az ütés helyét tapogatva feltápászkodok a földről. Felhőre pillantok, akit hasonlóképp kezdenek faggatni, mint engem. A válaszadás őt illeti, de én még némileg kiegészítem amit mond. 
- Megmentette az életem, nem árt senkinek. De mi történt? 
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Pént. Júl. 05, 2013 12:12 pm

Mint mikor az embert hirtelen kapja el valami rossz érzés, mikor tudod, hogy bármelyik pillanatban valami rossz történhet. Én is ezt éreztem, mikor elküldtem penót, majd hirtelen kötél fonódott rám. Az ijedség, a fájdalom egy pillanatra megszakította a levegőmet, de máris hangosan felkiáltottam, mikor újra oxigénhez jutottam. Éreztem a húsomba vájódó kötél minden elviselhetetlen súrlódását. Még sem ezzel foglalkoztam, hanem azonnal Johnra néztem. Tudtam, hogy itt már nem nyerhetünk és mikor megláttam, amint leütik, újra felkiáltottam.
Mintha megszűnt volna körülöttem a világ. Nem láttam, nem hallottam semmit. Azt sem vettem észre, hogy körülöttem a banditák egymás után dőlnek a pórba, csak John mozdulatlan testét néztem. Tudtam, hogy nem hallt meg, mégis szőrnyű érzés volt ezt látni. Nem tudtam neki segíteni, pedig ott voltam, megakadályozhattam volna.
Csak arra lettem figyelmes, hogy újabb idegenek kerülnek elém, majd a lovas egetrengető hangja hozott vissza a valóságba. Riadtan néztem körbe, majd megpróbáltam leszedni magamról a kötelet. Amint ez sikerült, azonnal Johnhoz mentem, hogy megnézhessem a sebét. A szuronyos férfira rá se néztem, csak John tarkóját vizsgáltam, úgy válaszoltam neki.
- Komancs vagyok - mondtam egyszerűen, tisztán, mégis enyhe ellenszenvel. Hiába, indián vagyok, a fehérek soha sem szerettek. Egy apró mosollyal nyugtáztam John szavait, amivel elmondta, hogy nem ártok senkinek, aztán mikor megbizonyosodtam affelől, hogy nincs nagy gond a fejével, távolabb is álltam tőle.
Annyi kérdésem lett volna, meg akartam nekik köszönni a segítséget, de inkább csöndben maradtam. Nem tetszett a férfi. Nem bíztam benne. Furcsa volt nekem, még ha katonának is állította be magát.
Lesütött szemmel álltam nem messze Johntól, közben a fegyvereinket kerestem a porban, hogyha szükség lenne rá, akkor időben érte tudjunk nyúlni.
Az egyik késem, pont az egyik férfi lába mellett hevert, a másik még mindig a bokámra volt erősítve, míg az íjam és a nyilaim a volt tábortűz mellett feküdtek. Nem volt valami fényes felállás, de én tuti, hogy a végsőkig harcolni fogok, ha ezek bármi rosszban sántikálnának.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Szomb. Júl. 06, 2013 2:42 am

Felhő, John

Ahogy magatok tértek az izgalmakból, máris új csapattal találjátok szembe magatokat, katonáknak tűnnek és megvannak tizen is. A titeket megtámadó csoportból a vezér hever ott ahová zuhant John akciója nyomán, kettő halott, kettőről nem tudni semmit, az egyiket elsodorta ugyan a ló de nem tudni mi lett vele, él-e vagy hal. A katonák vezetője szálegyenesen ül a nyeregben, nem is tervezi hogy leszálljon onnan, de hangja, viselkedése nem ellenséges, csak parancsoláshoz szokott, erőteljes.
- Honnan való maga fiatalember? Rockwood vagy Fort Lake - érdeklődik, mivel az ő parancsnokságuk innen fél napnyi nyargalásra fekszik a Fort Lake állomás, ahol kb ötven fős katonai erő állomásozik, az örök háborúskodás miatt. A kíséretében vannak akik érdeklődve, vannak akik ellenszenvvel tekintenek az indián a nőre, de megszólalni senki nem szólal. Katonás fegyelem uralkodik. A vezető ismét megszólal.
- Theodor Dott vagyok, a helyi őrnagy - mutatkozik be röviden és tömören, és szemügyre veszi a nőt, összehúzott szemekkel, mint aki már nem lát távolra annyira tisztán.
- Ahhoz képest hogy komancs vagy, elég jól beszéled az angolt te nő. Jó hogy nem sziú vagy, az keményebb lenne, istenem de sokat harcoltam azok ellen a földi démonok ellen... - sóhajt fel, ahogy eszébe jut pár háborús, harci emlék, sosem volt jó viszony a katonák és a sziúk között, a komancsokkal hamarabb ki lehetett jönni, Három Toll higgadt férfi, nem keresi a bajt. Békeidőkben ő a főnök, ezt a katonák is tudják.
- Na de, tudják kik voltak ezek az akasztófavirágok, fiatalok? A Lowry banda. Hajkurásszuk már őket egy fél éve keresztbe kasul a vadnyugaton, de úgy látom megoldották a probléma felét nekünk... - pillant végig a három földön heverőn, akik közül kettő biztosan halott.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Vas. Júl. 07, 2013 8:27 am

Tisztán érződik már szinte a levegőben is az a feszültség, ami kialakul. Még ha nem is tapintható, és senkiben nem látni az ellenségesség legapróbb szikráját sem, de a katonák szemmel láthatólag nem veszik jó néven Felhő jelenlétét. Engem egy cseppet sem zavar, hagyom, hogy meggyőződjön arról, mennyire súlyos a sérülés, aztán ahogy látom, hogy megnyugszik nincs nagy baj, csak elmosolyodok. Nem is ő lenne, ha nem jött volna most ide megnézni, mi van velem. Szemmel láthatólag aggódik a legapróbb karcolásom miatt is, de érthető ez a fajta ragaszkodása. Hisz hosszú idő óta én vagyok az egyetlen aki bármilyen előítélet nélkül szóba elegyedik vele és jól el is tudjuk ütni az időt. Kivéve persze az a néhány zavaros pillanat. De annak emléke eltörpül a sok jó mellett. 
- Rockwood, a seriffnek dolgozom. - válaszolom tömören a katona kérdésére. Most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy ők azok. A tartásuk, a modoruk, ahogy visszafogják magukat. Kezdek tényleg megnyugodni, hogy segítség jött és nem egy újabb ellenséges banda. 
Bemutatkozik a vezetőjük, mely csak megalapozza gyanúm igazát, miszerint ezek tényleg katonák és úgy tűnik nincs félni valónk. Mindjárt Felhővel kezd foglalkozni, én pedig addig körülnézek. Nem kis felfordulást csináltunk itt, annyi szent. Minden szerte elszórva, a fegyver van csak közel hozzám. Fel is veszem, és elrakom a tartójába. Utána csípőre tett kézzel hallgatom tovább a katonát. Meglep a mondandója, hisz ezekről a fickókról én is hallottam Renotól. Okoztak ők már mindenfelé nem kis károkat, valóban nagy a hírnevük. Akkor csoda, hogy még mindketten élünk. Sok minden írható a számlukra. 
- Igen, ismerős a név nekem. A seriffnek is fájt tőlük a feje, amikor szóltak átutazók, hogy a környékünkön portyáznak. Még a városba nem tették be a lábukat de ami késett, nem múlott volna. - a két halott felé pillantok, majd a patkányképűt is megnézem még egyszer. 
- Hálás köszönet a segítségért. Mondanám maguknak, hogy üljenek le egy kiadós ebédre, de indulni készültünk a támadás előtt.- biccentek feléjük. Csak remélem, hogy nem fognak akadékoskodni valami fizetség reményében, vagy hogy Felhőt el akarnák vinni. Mert ahogy az a bandita mondta, manapság a beszolgáltatást külön díjazzák. Várok még, hátha mondanak valamit, de aztán elkezdem összeszedni a holmikat.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   Vas. Júl. 07, 2013 9:15 am

Hozzászokhattam volna már fűkésző tekintetekhez, de ez az egy dolgo soha nem ment. Mindig, ha idegenekkel találkozom undorral, vagy érdeklődéssel figyeltek, ahogy ezek a katonák is. Gyűlöltem ezt, pedig ha úgy vesszük ez volt a normális. De én azért sem szerettem, hiszen lealacsonyító. Én is ugyan olyan embernek tartottam magam, mint amilyenek ők is. Csak mert sötétebb a bőröm és másban hiszünk mint ők, még nem vagyok különb senkinél.
Lehajtott fejjel álltam  nem messze Johntól és vártam, hogy végre elengedjenek. Ő könnyedén kommunikált a férfival, ami nekem nem ment volna.
Mikor felhozta a sziúkat, egy pillanatra felnéztem rá, gyűlölettől izzó tekintettel, de azonnal vissza is hajtottam a fejem, mert a végén még ezért ölnének meg. Mert csúnyán néztem rá. Nem akartam baj, csak nyugodtan tovább menni.
Nem a legbarátságosabbak a sziúk, azt meg kell hagyni, de ennek is meg van az oka. Ha a sápadt arcúak nem kerültek volna a területükre, nem kezdték volna mészárolni őket, akkor nyugodtan meglennének a saját fenekükön. Most mégis a fehér ember, a saját hibája miatt gyűlöli az indiánokat.
Igaz, kár rágódni a múlton. Mégis tehetnénk valamit az ellen, hogy ez így folytatódjon még sok évtizedig.

Csendben maradtam mindvégig, hiszen nem éreztem, hogy engem is ugyan úgy bevonnának a beszélgetésbe. Én nem mutatkoztam be, nem láttam értelmét.
Mégis kérdezni akartam, köszönetet mondani, de valami azt súgta, inkább csendben várjam ki ennek a végét.
John hangja közelsége megnyugtatott, aminek hála, sikerült csendben maradnom, pedig legszívesebben megmondtam volna a magamét a férfinak.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Vörös-Szurdok   

Vissza az elejére Go down
 
Vörös-Szurdok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Szabadidő :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: