A vad nyugat

Tárgy: A vad nyugat Kedd Május 30, 2017 12:44 pm

Üdvözöllek

Crazerock-ban,

Barátom!

Eszméletlenül feküdtél a sziklák közt, amikor rád találtunk. Több, mint valószínű, hogy banditák útját keresztezted. Úgy festesz, mint aki nem evilági... Nem emlékszel semmire? Hát hagy emlékeztesselek néhány dologra én!
1869-et írunk. Nevada, Elko megye hegyekkel tarkított táján a Humboldt folyó északi partjától nem messze alapított kicsiny bányavárosában jársz. Az emberek többségét a folyók által a hegyekből kimosott fénylő kincsek - nálunk főképp ezüst- vonzották ide. Mások a hatalmas, szabad és olcsó földterületeket vették célba, s bár itt a hegyek között kevesebb lehetőség van a földművelésre, mégis akadtak kihasználható területek.

Talán kezd körvonalazódni előtted a közelmúlt, de azért emlékeztetnélek rá, hogy a polgárháború után járunk. Azóta mondhatni igencsak megnőtt a cowboyok szerepe és ez felénk is meglátszik. A Nagy Síkságról Kaliforniába és Texasba több ezres marhacsordákat kell terelniük, s előfordul, hogy egy-egy csordát errefelé irányítanak. Ez persze a farmeroknak a legkevésbé sem tetszik, hiszen a földjeiken átvonuló temérdek marha jelentős károkat okoz nekik. A cowboyok és farmerek közötti ellentét egyre csak éleződik... Ki tudja hová fajulhat ez?

Na, emlékszel már valamire? Nem? Amilyen szépen ki vagy öltözve, fogadni mernék, hogy az Oregon vasúttal érkeztél. Pár hónapja adták át az egész kontinensen átívelő vasútvonalat és máris vagy százan érkeztek csak a környékre, vagy talán többen is. Sokuk esik áldozatul a banditáknak, akik a kanyonok rémei. Ott van például az hírhedt banda, akik úgy hívják magukat, hogy a Megszelídíthetetlenek (Untamed Gang). Vezetőjük az az átkozott Jesse Walker! Már a bankot is többször kirabolták és úgy el tudnak tűnni, mint a kámfor! Fene tudja, hogyan csinálják...

Hallja ezt? Az a nyomorult harang a templomban. Egy évtizede már, hogy a mi városunkat is megtalálták a katolikus pásztorok. Nem olyan rég fejezték be a templomuk építését, aminek a hangjától megfájdul még a fejem is! Azt meg már nem is említeném, hogy mekkora púp volt a mormonok és a baptisták hátára az itt letelepedő katolikus hittérítők. Hát még az indiánok, hogy szidhatják őket! Nem egy lelkész próbálkozott már meg az őslakosok megtérítésével, de szerencsétleneknek a földjeiket is elvettük, a kedvenc ételüket, a bölényt is gyérítjük, most meg még a hitüket is megpróbálják elvenni! Nem jó dolog ez...

Viszont erről jut eszembe... nem vagy éhes? Tegnap érkezett vissza egy csapat bölényvadász. Általában csak a bőrt hozzák el, de az egyikük jó barátom és hozott pár kiló húst is. Nekem van még egy kis elintézni valóm, de érezd csak magad otthon! A fogadós nagyon készséges, lent a bárban pedig kifejezetten szép hálószoba galambokat is találni, ha netán női társaságra vágynál! Az utcán azért legyél óvatos, mert nem ritkák nálunk sem a fegyverpárbajok. Ha bármi kellene, keresse a serif irodát, ott megtalál!
Viszlát később!

Tárgy: Re: A vad nyugat Hétf. Jún. 05, 2017 4:42 am

Élet nyugaton

A keleti partvidékeken már szépen kialakult civilizációból a nyugati vidékek felé csak az 1800-as évektől kezdett erőteljes vándorlás megindulni, ahol olcsó és termékeny földek csábították a telepeseket és a szerencsevadászokat. A gazdagabb élet reményében útra kelt embereket 1839-től már az Oregon Trail vasútvonal is segítette.

Crazerock városa is ez időtájt kezdett felépülni. Először csak néhány földesúr és farmerei telepedtek itt le, majd szép sorjában megjelentek az aranyásók is, akik később sokkal inkább ezüstöt és rezet találtak.
Nyugaton a legelterjedtebb foglalatosság persze a földművelés, de talán ez jelenti a legkeményebb kenyeret is. A farmerek életét nemcsak a hatalmas hőingadozás nehezíti, de hatalmas sáskajárások is tizedelik a termést.

Ezzel párhuzamosan azonban igencsak megnőtt a marhatartók száma is, s bár ez elsősorban nem Nevada hegyei között volt látható, mégis fontos szerepe van városunknak is a tehenészfiúk életében. A Humboldt folyó partjait követő marhacsordákat terelő férfiak ugyanis előszeretettel állnak meg itt néhány pohár whiskey-re minden alkalommal, amikor észak felé hajtják állataikat eladásra. Szóval a cowboyok igen fontos szerepet töltöttek és töltenek be a hatalmas nyugati és déli ranch-ek marhacsordái körül, amelyek igen nagy gazdasági erőt jelentenek. A meggazdagodás persze nem a cowboy-ok jussa, sokkal inkább a csordák uraié. Ráadásul a marhák számának szaporodása egy idő után a földtulajdonosoknak nagy gondot kezdett okozni, hiszen az átvonuló állatok sivár területté teszik földjeiket. A hajtók és a farmerek véres összecsapásainak száma egyre csak nő, s ki tudja meddig tart ez még. A vasútvonalak elterjedése talán majd enyhíthet a körülményeken? Vagy az állam kénytelen lesz a hadsereget bevetni?

Bár mindez hatalmas kihatással van Crazerock városra, nem feledkezhetünk meg a többi lakosról sem, akiknek számtalan lehetőséget kínált a város az elhelyezkedésre. Ott van például a postakocsis, a bankár vagy a saloon-tulajdonos és persze a jó pár kurtizán hölgy is, akikkel a bárban találkozhatunk.

A nagy többség azonban nem volt olyan szerencsés, hogy a város határai között élhessen és dolgozhasson is. Sokan érkeztek nyugatra azért, hogy a természet adta kincsekből gazdagodjanak meg, például a hódprémekből, amikből ruházati termékeket készítettek. A prémvadászok hideg mocsarakban gázolva állítják fel csapdáikat, hogy megkaparintsák a „barna aranyat". Munkájuk nem veszélytelen, hiszen nem csak a reuma támadja meg őket, de a megnyúzott hódok húsára odasereglő grizzli medvékkel, pumákkal és farkasokkal is gyakran meg kell küzdeniük. A prémvadászokról egyébként köztudott, hogy általában indián nőkkel élnek együtt, hiszen melyik fehér nő lenne képes elviselni a kis fakunyhóik zord körülményeit?

A hódok mellett egy ideje a bölények is célkeresztbe kerültek. A pár főből álló bölényvadász csapatoknak általában csak le kell táborozniuk egy olyan részén a folyópartnak, ahová inni járnak az állatok, és naponta akár 100 állattal is végezni tudnak. A bölények bőrére elsősorban a gőzgépek hajtószíjaihoz van szükség, s ezért a bölényvadászok 2-4 dollárt kapnak.

"Tudtad?
… hogy a vastag bőrökben járó bölényvadászokról úgy tartják, hogy sohasem mosakszanak? Feljegyezték egy szokásukat, miszerint egy kocsmába betérve mindig az fizeti közülük a következő kört, aki utolsóként tud csak fogni magán egy tetűt…"

A kezdetben nyugatra vándorolt telepesek belátták, hogy inkább eredeti – például kovács, cipész vagy szabó – szakmájukat kellene űzniük. A kézművesek, mesteremberek boltokat nyitottak, amit egy-egy család tart fent – elöl az asszonyok szolgálják ki a betérőket, hátul a műhelyen pedig a férfi végzi a szakmunkát, intézi a javításokat.

Tárgy: Re: A vad nyugat Hétf. Jún. 05, 2017 11:26 am

A törvény képviselői

és

a törvényen kívüliek

Ezen csodás új világban, ahol sorra nyílnak az aranybányák és a bankok, a pénz pedig zsákszámra áramlik az utakon és az új vasútvonalakon a banditák el sem képzelhetnének csábítóbb környezetet.

A gazemberekkel egy időben azonban hamar megjelentek a seriffek és marshallok is a nyugati városokban. Nincs ez másképp Crazerock-ban sem, ahol egy seriff, Raymond Norton igyekszik vigyázni a település rendjére, aki a törvény nagy hatalmú uraként látja el feladatait. A rendfenntartáson túl hozzá tartozik a közlekedés felügyelete, a közegészségügyi ellátás kialakítása, illetve a helyi adók beszedése is rá hárul, amelyből többek között az ő fizetése is kifizetésre kerül. A marsallokat az állam választja, míg a seriffeket a helyi lakosok, s ők adják a fizetésüket, így hát el is várják tőlük, hogy rendet tartsanak a településükön, másrészt viszont az is fontos, hogy mindezt úgy tegyék, hogy ne tűnjön a hely balhés környéknek, hiszen az elriasztaná az oda látogatókat és a befektetőket.

A rend őreinek kiválasztásakor néha fontosabb az adott személy egyéni képessége és hatékonysága, mint a jó híre. A múltban nem egyszer fogadtak fel olyan harcedzett embereket a rend védelmére, akiknek nem volt teljesen patyolat tiszta az előélete.
A seriffeknek gyakran elég a tekintélyük, hogy a nagy számban szétszéledt és fosztogatásból élő, déli katonák vagy a marhatolvajok elkerüljék a területüket, ha azonban mégis arra tévednek, a törvény őrei nem válogatnak az eszközök között. A lovagiasságot és a fair küzdelmet – különösen a bűnözőkkel szemben – senki nem kérte számon a seriffektől, legfeljebb az eredményt. Ha azonban a seriffcsillagot viselő személy már nem lenne elég a probléma megoldására, más eszközök is rendelkezésére állnak.

Dönthet úgy, hogy vérdíjat tűz ki a keresett személy fejére, ami akár 5-50.000 dolláros értéket is elérheti, s ezután reménykedhet, hogy a magas pénzösszeg elcsábítja még az üldözött társait is arra, hogy feladják, vagy még inkább hátba lőjék az értékes célpontot. Legtöbbször azonban nem a banditák társai, hanem a vérdíjakra szakosodott fejvadászok kapták a körözött bűnözőt.

Crazerock városában is számtalan gazember került már akasztófára, ám a hírhedt Megszelídíthetetlenek (Untamed Gang) vezérét, Jesse Walker-t még senkinek nem sikerült kézre kerítenie. Az állandóan mozgásban lévő bandita banda fújt már meg teheneket, lovakat, azonban még fontosabb, hogy a bankot is kirabolták, de azóta is szabadon kószálnak...

Tárgy: Re: A vad nyugat Szer. Jún. 21, 2017 4:23 am

A hölgyek helyzete

Felejtsük el mindazt, amit a modern western filmek jelenetein láttunk a a hölgyek életéről. A valóságban a nőknek teljesen másként alakult az életük a nyugati területeken.

Eleinte a felfedezők, telepesek többsége nem akart letelepedni, s ha volt családjuk, nem hozták magukkal. Rengeteg olyan település jött létre, amelyen egy ideig sok magányos, fiatal férfi lakott, asszonyok nélkül, vagy viszonylag kevés asszony társaságában. A nő Nyugaton ritka kincs, s ezért igen sokra becsülik.

Az őslakosok körében ismeretlen volt a prostitúció. Az indián nők szabadon rendelkezhettek a testükkel, s ennek az előnyeit az első hullámban érkező fehér férfiak ugyanúgy kihasználták, mint az indián családok. Gyakran megtörtént, hogy különböző árucikkek fejében egy törzs, vagy család a fehér vadász rendelkezésére bocsátott egy lányt, aki ugyanúgy kiszolgálta fehér élettársát, mintha indián férjet kapott volna. Általában két lóért vagy négy font üveggyöngyért lehetett megvásárolni őket, de ha a főnök lányáról volt szó, akkor több száz dollár értékű prémet is kérhettek érte. Sok indián lánynak megnőtt a tekintélye a törzse körében, ha fehér emberhez adták, családja könnyebben jutott árucikkekhez, a fehér férfit pedig megkülönböztetett bánásmódban részesítette a törzs.

A városokba érkező fehér nők egy része a "tisztességes asszonyok" csoportját gazdagította. Őket sohasem zaklatták, sokan azt sem tudták, hogyan szólíthatnák meg őket. Általában gazdag családok, orvosok, vezetők, területtulajdonosok, stb. feleségei vagy családtagjai voltak és nagyon is tudatában voltak a megkülönböztetett helyzetüknek és megvetették az alacsonyabb rangú, szerencsétlenebb nőket.
A vadászok találkozóhelyein, kisebb városokban vagy a terelések megállópontjain, erődök közelében mindenki fontosnak tartotta, hogy prostituáltak álljanak a férfiak rendelkezésére. Sokszor ezek a férfiak viszont nem is igazán szexuális kielégülésre vágytak, hanem csak egyszerűen asszonyi társaságra.

A „bukott nők” többsége a szegénység, a családi közösség hiánya és a munkalehetőségek korlátozott volta miatt választotta ezt a megélhetést. Társadalmi kirekesztés, gazdasági kizsákmányolás és diszkrimináció fenyegette őket. A legnagyobb veszélyt az erőszak jelentette: folyamatosan tartaniuk kellett ügyfeleiktől és stricijeiktől, sőt egymástól is a rivalizálás miatt. Sokszor önmagukat sem kímélték: gyakori volt az alkoholizmus, a kábítószer-függőség, a betegség és az öngyilkosság. Ez utóbbira főleg akkor került sor, amikor öregedni kezdtek.
A férfiakat kiszolgáló nők legtöbbje már nagyon fiatalon erre a sorsa kényszerül.

A hétköznapi prostituáltak egy-egy együttlétért 5 vagy 7 dollárt kért. Viszont sohasem tarthatta meg az egész jövedelmet. Fizetnie kellett a madámnak, a stricinek, a fogadósnak, a háztulajdonosnak, a szabónak, a kocsisnak, a kereskedőnek és a seriffnek.

A prostituáltak között egyébként szigorú hierarchia érvényesült, s egyáltalán nem volt egyszerű feljebb jutni a ranglétrán. Jóval kiszolgáltatottabbak voltak azok a lányok, akik a kisvárosok kocsmái, szállodái, tánctermei emeletén béreltek szobákat, s itt fogadták vendégeiket a kocsmárosok, stricik, vagy férjük felügyelete alatt. Sokan külön erre a célra épített bódékba, a cribekbe szorultak ki, s ők még a bordély vagy kocsma nyújtotta biztonságban sem reménykedhettek.
Néhányuknak sikerülhet megházasodni egy jobb élet reményében, de leggyakrabban csak az őket kihasználó bűnözök, stricik vagy kocsmárosok vették el őket, akik nem sokat változtattak a sorsukon. Ha gyereket szültek, a nehézségeik csak megsokasodtak, s gyermekük sem számíthatott a társadalom megbecsülésére.

Ajánlott tartalom