Robert Wayne

Robert Wayne

Személyiség leírása

Egyenes, kissé egyszerű és laza embernek gondolom magam, mindemellett meglehetősen magabiztos és érdeklődő szemléletű. Ugyan ki gondolná rólam, hogy alkalomadtán igen csak csípős a nyelvem és nem ismeretlen számomra a szkeptikus, néha szarkasztikus megnyilvánulás? Sejted, hogy milyen fából faragott vidéli suhanc vagyok, ugye? De valahol érthető. Nem tolerálom szívesen, ha hülyének néznek vagy hazudnak nekem. Én is egyenes vagyok másokkal, ugyanezt elvárom tőlük.
A mai világban már ki tudja ki kinek a farkasa? Könnyen meglehet, hogy valakit pont a jóhiszeműsége ránt a halálba. Mindazonáltal kétszer is átgondolom, hogy mit cselekszek. Nem vagyok az a hirtelen természetű ember, igaz visszafogott sem.. Nem fordul elő túl sűrűn, a tíz ujjamon meg tudnám számolni mennyiszer történt már meg, hogy elragadnak az indulatok. A családomért bármire képes lettem volna.
Szeretem az időm hasznossá tenni, ha adódik rá alkalom, akkor csupa olyan tevékenységbe fogok, amivel tanulok valami újat. Nem gondolom úgy, hogy ez hülyeség lenne, ebben a világban igenis kapóra jön, ha valamit mondjuk újra tudok hasznosítani, azt mondják egész jó a kézügyességem is. De a fő a fegyelem, a figyelem és a pontosság. Elengedhetetlen, ha szeretném elérni a céljaimat, a lakosok megbecsüljenek és méltó legyek arra, hogy alkalomadtán én képviseljem a seriffet.

Előtörténet

Elsőszülött fiúként láttam meg a napvilágot a természet majdnem lágy ölén. A szüleim úgy döntöttek, hogy lovaskocsival vágnak neki a messzi Nyugatnak, ahová letelepedni szerettek volna. Nagy reményeket fűztek a vidékhez, hisz amióta fellendült a földek eladása és a kereskedelem, a keleti partszakasz túlzsúfoltságával szemben még bőségesen ki lehetett itt használni több lehetőséget. Édesanyám nagy pocakkal is vállalta az utat, a hosszas zötykölődés hatására azonban hamarabb beindult a szülés, mint várták. Egészséges baba voltam, apám problémák nélkül segített engem a világra. Párszor mesélték, talán egy arra járó indián is segédkezett a nagy vajúdásban. Már nem igazán emlékszem gyermekkorom meséire.
Végül velem együtt kiegészülve telepedtek le Crazerock városában. Apám úgy gondolta, aranyásónak áll, de közben az asztalosmesterséget is beüzemelte a családi ház udvarán. A város peremén éltünk, arról fogalmam sincs a két mesterséget miképp űzhette sikeresen, de lássuk be őt ritkán láttam. Ha felgyűlt a megrendelés, akkor hosszú napokra hazajött, de a műhelyében tűnt el. Később született egy öcsém is, én pedig ahogy egyre nagyobb lettem, olykor bemerészkedtem a műhelybe. Sokáig figyeltem apám mit és hogy csinál, én pedig alkalomadtán igyekeztem őt utánozni. Nem volt rossz a kézügyességem, néha sikerült egy-egy játékomat is kifaragnom. De nem vonzott ez a mesterség, pedig apám azt szerette volna, ha beletanulok. Nem éreztem nagy hajlandóságot a családi hagyomány követésére amiatt sem, hogy voltaképpen nem volt kifejezetten jó a viszonyom vele. Inkább anyám értett meg és az ő támogatására vettem a bátorságot, hogy a helyi seriff nyomába szegődjek. suhanc voltam, amikor rájöttem, hogy én ezt szeretném csinálni, a jó érdekét szolgálni, a városiak szemében presztízst szerezni, megmutatni az öcsémnek a jó utat és persze fenntartani a békét. Sosem voltam az a típusú ember aki kétkezi munkából él meg, de kézügyességemet gyorsasággal kamatoztattam, amikor megtanultam lőni, majd gyakorolni azt bőszen. Egészen ügyes voltam benne, be kell látni. Kezdetben ugyan csak dacból szerettem volna őrizni a rendet, hisz láttam mekkora tekintélye van a seriffnek. Le akartam nyűgözni a családot, megmutatni, mennyire jó  vagyok. Végül a dacoskodásom mentette meg a családomat. Az, hogy a város szélén éltünk, mindig kis rizikóval járt. Pont annyira sikerült biztonságossá tenni az életet, mint amennyire nem. Elég volt csupán annyi, hogy a seriff épp nem arra járt. Egy bandita megfelelő helyszínnek tekintette egy kifosztáshoz, ahol feltehetőleg megszedheti magát. A családom nem tartozott sosem az elit közé, de nem voltunk szegények. Anyám otthon tartózkodott, így hamarosan szembetalálkozott a betörő pisztolyával, farkasszemet nézhetett annak csövével. Épp betértem az udvarra, amikor megpillantottam az ablakból, hogy nagy a baj. Több sem kellett, a műhelybe siettem, hogy a puskát magamhoz vegyem. Majd az udvarról a nyitott ablakon át becéloztam a fickót és lőttem. Csuklón találtam, hisz nem megölni akartam, hanem hatástalanítani. Anyám nem volt rest utána azonnal fellökni és leütni valamivel. Mire feltápászkodott, már én is bent voltam és hatástalanná tettem a banditát. Ettől a pillanattól kezdve éreztem teljesen személyesen magaménak az ügyet, a város ügyét, a nagyobb biztonság ügyét és hogy én magam is elinduljak egy úton, amin a seriff, reménykedve abban, hogy egyszer én is elnyerhetem a városiak teljes bizalmát.