HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Gilmore Kúria
Today at 12:56 am by Theresa Wilder

» Theresa Wilder
Yesterday at 4:01 am by Farkas

» Zenesarok
Szomb. Dec. 16, 2017 11:50 am by Onawa

» Játékosok keresik
Szomb. Dec. 16, 2017 12:48 am by William Kane

» Onawa-Hank
Csüt. Dec. 14, 2017 11:37 pm by Onawa

Top posting users this month
Farkas
 
Jarod Donovan
 
Theresa Wilder
 
William Kane
 
Onawa
 
Leticia Rosewill
 
Raymond Norton
 
Adannaya Freeman
 
Hank Jackson
 
Anastasie des Ardes
 
Statisztika
Telepes: 14
Rendfenntartó: 4
Bandita: 2
Paiute: 4
É.Shoshone: 0
Ny.Shoshone: 0

Összesen: 12 nő / 12 férfi
Szószámláló





This free script provided by JavaScript Kit


Share | 
 

 "For even the greatest, sometimes must fall"

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Anastasie des Ardes

avatar
Hozzászólások száma : 11
Join date : 2017. Nov. 01.
Age : 25
Tartózkodási hely : Crazerock


TémanyitásTárgy: "For even the greatest, sometimes must fall"    Vas. Nov. 19, 2017 9:53 am

Almásderes ló száguld elnyúlt testtel a város irányába a prérin. Mögötte messze nyúló sárgásvörös porfelhő mutatja, merről érkezik. A szoknyámat össze-, és némileg felgyűrve ülök a nyeregben, combjaimmal szorítom a ló oldalát, és a nynyerget. Mindkét kezemmel a ló sörényébe kapaszkodom – közben a kantárt is fogom ugyan, de nem kell irányítanom -, és egészen az állat nyakára hajolok.
A szívem a torkomban dobog, a hajsza félelemmel tölt el, és egyben őszintén aggódom Garett életéért.
A két üldözőm – amint rájöttek, hogy előbb érek a városba, mintsem ők utolérnének – elmaradt mögöttem, vissza is fordultak, de én ezt nem vettem észre. A lovam mindenesetre kezd lassítani az eszetlen vágtán, ahogy közeledik a városhatár. Már nem pattanásig feszült izmokkal száguld, csak könnyedén vágtázik, ezért lazítok a szorításomon, és megkockáztatok egy pillantást hátrafelé. Ekkor történik a baj. Az eddig ismerős és megszokott ütem megtörik, ahogy a ló jobb mellső lába lábszárközépig elsüllyed egy prérikutya üregben, az állat megbotlik, majd az iszonyatos reccsenést velőtrázó, kínnal teli, hörgésbe fulladó nyerítés követi, és az állat teljes testtel elvágódik.
Sikoltani sem marad időm, csak kilököm magam a nyeregből, hogy ne zuhanjon a lábamra a sokmázsás test, és megpróbálom tompítani a zuhanást.
A bal vállamon és a lapockámon a becsapódás erejétől éles fájdalom lobban át, majd mindkettő elzsibbad. A csípőm is sajog, bár a szoknyák és a korábban földet érő vállam-karom tompítja a csípőmet ért ütést. A fejemet mindenesetre sikerül megvédenem.
Legszívesebben meg sem mozdulnék jó darabig, kicsit kábának érzem magam, és mindenem fáj.
De nem maradhatok. Földöntúli kín hangjai érkeznek a felállni próbáló ló irányából. Váltakozva mély és magas hörgő, vagy sikoltásszerű, olykor hörgésbe fulladó nyerítések, vergődés zaja.
Először csak a jobb könyökömre támaszkodom fel, és a bal oldalán fekvő, kapáló ló irányába nézek.
Az állat kitágult pupillával kapkodja a fejét, ép mellső lába vadul kapál, míg a másik természetellenes szögben kicsavarodva kalimpál, a felszakadt bőr alól fehéren mered elő a törött csont, a talajt és az állat világos szőrét is vércseppek pettyezik, ahogy vergődés közben összefröcsköl maga körül mindent.
A látvány összeszorítja a torkom, és a szívem szakad meg szegény hátasért. Tudom, hogy itt már nincs mit tenni, a sorsa megpecsételődött, de nem tudom tétlenül nézni a kínját, ahogy megszabadítani sem tudom tőle.
Sajgó tagjaimmal mit sem törődve talpra kászálódok. Mélykék ruhámat mindenütt kosz, és kisebb-nagyobb hasadások borítják, a bal vállamról teljesen leszakadt, tépetten lóg az ujja a karomon, látni engedi a gyorsan színesedő-sötétedő foltot az egész vállamon.
Óvatosan lépek oda a lovamhoz, nehogy a pániktól elvakulva elkaszáljon engem is. Halkan beszélek hozzá, közben észre sem veszem, hogy némán folynak a könnyeim. Ahogy felfogja, hogy ott vagyok, és kissé csillapodik a vergődése, izmos nyakára fektetem a tenyerem, majd felsimítom a pofájára. Kissé darabosan mellé térdelek, az ölembe húzom a fejét, halkan, a lehető legmegnyugtatóbb hangomon duruzsolok neki, közben lassan simogatom. Magam sem tudom, mihez fogok kezdeni, hiszen nem maradhatunk így az idők végezetéig, itthagyni azonban nincsen szívem. Nem vagyunk már messze a várostól, talán hamar erre jár valaki.
Az állat közben felhagy a küzdelemmel, amit a lábra állásért vívott, és szaggatott, fájdalmas lélegzetvételekkel fekszik a simogató kezem alatt. Olykor fájdalmasan felnyerít, izmai megfeszülnek, és komoly erőfeszítésembe kerül nyugton tartani. Miközben halkan beszélek hozzá, az arcomra tapadt por- és koszrétegbe világos csíkokat festenek az arcomon megállíthatatlanul csorgó könnyek.

//(Témacím: Johnny Horton ~ Comanche)
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Lusio

avatar
Hozzászólások száma : 13
Join date : 2017. Oct. 22.


TémanyitásTárgy: Re: "For even the greatest, sometimes must fall"    Szer. Nov. 22, 2017 10:48 am

A város felől érkezem a tarkabarka pintomon. Csak gyógyszert szereztem be, semmi kedvem nem volt ott időzni, és igazából most az úton jövet fel sem merül bennem, hogy másoknak éppen fosztogatni támadt kedve. Mivel még a gyógyszereket futom át, nem igazán fülelek a távoli zajokra, jószerivel el sem jutnak hozzám. Megvan mind, elégedetten pakolom össze őket a tarisznyámba, aztán uzsgyi, megszaporázom a lovam lépteit. Ahogy egyre inkább haladok előre, úgy hangosodik az a furcsa lónyerítés, amitől meg én kezdek nyugtalan lenni. Idegesítő a hangja, olyan, mintha valaki most készülne levágni, avagy valami baja történt és a vesztét érzi. Igazából úgy egy kilóméter távolságban már látok valamit, de fogalmam sincs hogy mit. Egy ló fekszik az út szélénél, a lovasát nehezen veszem ki. Őt csak néhány méter távolságában látom már, mert végig ott térdelt mellette. Meg is lepődöm rajta, hiszen Ana mindig azon a kocsin utazik. Lovas hintó, így mondják a fehérek. Már csak pár lépésre tőle még annál is inkább elszörnyűlködöm a látványon, egyrészt a lónak reszeltek, ebben teljesen biztos vagyok. Másrészt Ana úgy néz ki, mint még soha. Ebből arra gyanakszom hogy komoly bajban lehet. Már csak az hiányzik hogy én is ráijesszek.
- Mi történt?
Kérdezem hangosan, mikor odaérek hozzájuk. Megállítom a lovam és leugrok a nyergéből. Bár biztos észrevett már messziről, mivel a múltkor is olyan gyorsan elhajtott, úgy gondolom nem vagyunk barátok. Ezért is kérdezem mielőtt leszállok a lóról, láthatja hogy nincs a kezemben fegyver. Persze az íjam, a nyilak a lovam nyergéhez vannak erősítve, míg az oldalamon ott díszeleg a vadászkésem, a tokjában. Egyszer alaposan végig nézek Ana ruháján és arcán, miközben az állathoz sétálok én is óvatosan, megkerülöm őket és inkább az állatnak háttal guggolok le, hiszen látom hogy a halál tusáját vívja. Közelebbről megnézve nyílt törése van. Komoran tekintek a vergődő állatra, bal kezem ráteszem én is a bőrére az oldalán. Közben talán kezdek tisztán látni, ha Ana elmondja miért kellett így vágtáznia a városba.
- Meg kell szabadítani a kínjaitól. Így nem hagyhatod itt.
Halkabban beszélek, mert sajnálom szegény párát és eszemben sincs kioktatni, inkább kérésként cseng vissza. Ha egy kicsit is szereti az állatokat, akkor megadja neki ezt a kegyet.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anastasie des Ardes

avatar
Hozzászólások száma : 11
Join date : 2017. Nov. 01.
Age : 25
Tartózkodási hely : Crazerock


TémanyitásTárgy: Re: "For even the greatest, sometimes must fall"    Pént. Dec. 01, 2017 6:12 am

Néha körbepillantok, hátha érkezik segítség, de ettől eltekintve a figyelmemet a tenyerem alatt remegő bőrű, szenvedő hátasomnak szentelem.
A patadobogás is lassabban jut át a saját zsibbasztó fájdalmamon, és a lovam kínjának hangjain. A lovas már egészen közel jár hozzánk, mikor először felé pillantok.
Először enyhén meglepődök, és magam sem tudom, pontosan mit érzek mikor felismerem Lusiot. Nem bajlódom vele, hogy megpróbáljam lopva letörölni a könnyeket és a vörös port az arcomról.
A kérdésre válaszul csak egy elcsukló szó érkezik részemről.
- Elesett...
Talán kicsit később részletesebben is be tudok számolni a történesekről, melyek ide vezettek, de most nem jár más a fejemben, csak hogy végre érkezett valaki, aki alkalmas arra a feladatra, amire én nem vagyok, hiszen semmiféle fegyver nincs nálam.
- Segítsen rajta... Kérem, ölje meg gyorsan...
Kicsit összeszedtem magam, most nem akadnak el a szavaim, szemmel láthatóan magabiztos vagyok a kérésemet illetően, ezzel egy időben cseppnyi hajlandóságot sem mutatok, hogy elmozduljak a földön fekvő állat mellől, a fejét továbbra is az ölemben tartom.
Valamiért úgy képzelem, hogy ő pontosan tudja, hogyan könnyítheti meg a halált szegény párának.
Láthatja rajtam, hogy nagyot estem magam is, erről árulkodik a több helye elhasadt ruhám, a vállamról csak egy vékony anyagdarabon lógó leszakadt ruhaujjam, a több tenyérnyi területen gyorsan színesedő folt a bőrömön, a vörös por faltjai nem csak a ruhámon, de az anyag által nem takart közel összes bőrfelületem is.
Csak a kék szemeim csillognak tisztán, és ha tehetem, most egy pillanatra sem szakítom el a tekintetemet Lusioétól. Látni akarom, hogy segíteni fog, hogy együtt érez a karomban szenvedő állattal...
Ahogy megérinti a hátasom bőrét a tenyere alatt megremeg a ló bőre, megrándulnak az izmai, és egy pillanatra ismét megpróbál felállni, de finom erőszakkal, és csitító duruzsolással vissza tudom tartani. Hálás vagyok érte, hogy megbízik bennem, és nem fizikai erővel kell helyben tartanom, hiszen arra nyilvánvalóan képtelen lennék.
A szám széle sem remeg meg, a könnyeim is elapadtak, ahogy a férfi szemébe nézek. A kérésem egyértelmű, és megmásíthatatlan, csak rajta múlik segít-e mindkettőnknek.
Ha dühös rám, amiért szerinte elküldtem őt, még az is lehet, hogy magunkra hagy, noha eszemben sem volt gorombának, vagy hidegnek mutatkozni irányába, így arról sem tudok, hogy tüskét hagyott benne az első találkozás...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: "For even the greatest, sometimes must fall"    

Vissza az elejére Go down
 
"For even the greatest, sometimes must fall"
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Nevada állam :: A préri-
Ugrás: