HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Elkészültem!
Today at 12:21 am by William Hookton

» William Hookton
Today at 12:19 am by William Hookton

» In memoriam - törölt userek listája
Yesterday at 11:13 am by Farkas

» Mr Troublemaker
Yesterday at 7:16 am by Leila Clark

» Leereszkedik a sötét köd - John & Felhő
Kedd Jan. 16, 2018 3:08 am by Onawa

Top posting users this month
Farkas
 
Onawa
 
William Kane
 
William Hookton
 
Allison Black
 
Jarod Donovan
 
Raymond Norton
 
Leila Clark
 
Anthony A. Wyndham
 
John Bradford
 
Statisztika
Telepes: 13
Rendfenntartó: 4
Bandita: 3
Paiute: 2
É.Shoshone: 0
Ny.Shoshone: 0

Összesen: 12 nő / 10 férfi
Szószámláló





This free script provided by JavaScript Kit

Kedvcsináló

by Farkas

Share | 
 

 Anthony & Adannaya

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Anthony & Adannaya   Kedd Dec. 26, 2017 5:24 am

A föld fullasztó hullámokban okádja magából vissza a nap forró melegét, amit már elnyelni képtelen. Most van a városban a legmelegebb, kevéssel múlt dél. A sötétzöld ruha súlyos fodrait igazgatom a derekam körül. Legszívesebben lenge vászonból készült szoknyát vettem volna magamra, vékonyka inggel, de mivel a legjobb benyomást kívánom tenni, a legszebb ruhám választottam, ami jóval vastagabb, minthogy az időjáráshoz passzolna.
A fogadó előtt ácsorgok, próbálom a lehető legkevesebb feltűnést kelteni. Láthatatlannak lenni már nagyon rég megtanultam. Árnyékként élni, a lehető legkevésbé zavarni a körülötted élőket a puszta létezéssel. Csak a hiányod veszik észre. Ha nem takarítottál, nem mosogattál el, nem főzted le időben a teát. És ez így van rendjén.
Sose szerettem várni, de idővel megtanultam a gondolataimmal kitölteni a felesleges időmet, mert odahaza, a nagy fehér házban, bőven jutott belőle nekem. Nem úgy, mint az ültetvényen dolgozóknak. De nekünk odabenn folyton várni kellett, hogy teríthessük, aztán hogy egyenek és mosogathassunk, hogy elég ruha gyűljön össze a mosáshoz, hogy a gazda lányai hazaérjenek a bálokból, templomból, hogy a ruháikat összehajtogatva tehessem a helyükre. A legkevésbé sem tudtam haragudni Anthony Wyndhamre, hogy most rá is várnom kell. Meleg ruhában a tűző napon. Úgy hallottam, sokat dolgozik, napközben folyton az állomás körül van, vagy azokon a területeken, amerre bővíteni akarják a vasutat. Néha éjjel se pihen, habár a fogadósné meg van győződve arról, hogy mikor fényt lát az ajtaja alól kiszűrődni, olyankor nem tervrajzok fölé görnyed, vagy tudom is én, mit csinálnak az efféle tudós mérnökök.. csak pazarolja az olajat… Az elmúlt pár napban elég sokat megtudtam róla, a fogadósné elég kotnyeles asszony, aki nemcsak összeszed mindenféle információt, hanem előszeretettel osztja is meg bárkivel, aki kevés hajlandóságot mutat arra, hogy amellett, ami érdekli, még arról is meghallgassa állandó panaszkodását, hogy mennyi munkája van, mennyire fáj a térde meg a háta, mekkora semmirekellő az ura. Emlékeztet a régi szakácsnőnkre. Nem volt nehéz kiszedni belőle mindazt, ami érdekelt, így nagyjából mindent tudok már Crazerock polgárairól. Nem volt túl nehéz mr. Wyndham mellett dönteni végül. A nagyobb családoknak vagy tehetős agglegényeknek már rég megvolt a maguk személyzete, a fogadósné elmeséléseiből pedig arra következtettem, hogy ez a mr. Wyndham nem is lehet annyira rossz ember, talán nem is lenne szörnyű sorsunk mellette. Már amennyiben úgy hozza a sors, hogy huzamosabb ideig tervez a városban maradni, és mondjuk szert tenni egy saját házra. Ha már megfordult a fejében, arról már nem lesz nehéz meggyőzni, hogy sokkal jobban megéri saját házban lakni, ami ugyan egy egyszeri nagyobb befektetés, ámde amekkora léptékben fejlődik a város, a későbbiekben, ha mégse marasztalja semmi Crazerockban, sokkal többet is kaphat érte… És egy ilyen finom úriembernek persze szüksége van valakire, aki rendezi a ház körüli dolgait. Ha jók az értesüléseim, nincs felesége vagy menyasszonya, aki hazavárná vagy idővel utána költözne, hogy főzzön rá és vasalja az ingjeit. Ha pedig tényleg olyan finom a lelke, mint ahogy a fogadósné állítja – nem kisebb megrökönyödést keltett a városban, hogy ennek az embernek még fegyvere sincs, egyszer sem látták még kurvázni vagy hogy a sárga földig leitta volna magát, pedig a mi fogadónkban nem vizezzük az italt! – talán még a bőröm színe sem fogja zavarni.
Így hát türelmesen várom, hogy befejezze az ebédjét, hogy majd válthassak vele néhány szót, ha visszafele indul az állomáshoz.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Szer. Dec. 27, 2017 11:33 am

Az az érzésem, hogy a fogadósné asszonynak nem én vagyok a szíve csücske.
Az egész egyszerű félreértés volt: az egyik első napomon, amikor négy óra harminckor teát kértem, és ő főzött nekem egy kannával, további tizenöt percig vártam, hogy folytassa a felszolgálást és ehessek valamit; utóbb kiderült, hogy a tea őnála egész egyszerűen egy teát jelent és semmi mást, ami engem egészen felkészületlenül ért. Nem váltottunk egyetlen éles szót sem, mégis úgy érzem, azóta egy kissé neheztel - mintha ugyan szándékosan vártam volna meg, hogy kihűljön a teám, hogy aztán hanyagsággal gyanúsítsam és gondolatolvasást várjak el tőle, jóllehet még csak hasonlót sem mondtam soha.

Nem aludtam jól - Promontory Summit óta ugyanaz a rémálom gyötör döbbenetes gyakorisággal -, és ez az egyetlen oka annak, hogy úgy döntöttem, ma megtartom az ebédszünetemet. Legszívesebben az állomáson maradtam volna: egy gyönyörű, vadonatúj vörös-fekete Jupiter futott be korábban és a gépésszel hosszú beszélgetést folytattam, amíg őt el nem szólította a saját gyomra. Két választásom volt: vagy magamra hagyva ásítozom a tűző napon és előbb-utóbb az asztalomra borulva elalszom, vagy eljövök ebédelni és kérek hozzá egy kanna erős kávét.
Akár neheztel a fogadós felesége, akár nem, én az érzéseitől függetlenül szeretek ide járni.
Most is, hogy egy intéssel elköszönök tőle és kilépek a poros deszkateraszra, úgy érzem, jó döntés volt ebédelni - különösképpen a kávé miatt. A szemem fáradtságát nem tudta elűzni, de legalább nem ásítozom. Hunyorogva pillantok az égre - azt hiszem, ezt a könyörtelen verőfényt sohasem fogom megszokni kilenc év Anglia után.
Amellett döbbenetes a hőség is.
Gyalogláb jöttem az állomásról, de még ez alatt a kevés idő alatt is teljesen kimelegedtem. Az ingemnek - emiatt is megnéztek már páran - alacsony félgallérja van csak, hogy ne látsszon ki a zubbonyomé alól, amely maga is meglehetősen rövid és a hagyományos hajtókát is mellőzi. Az első ilyet Ying Tai bátyjától kaptam Kínában, és - Eleanor Diane Stanford legmélyebb helytelenítése ellenére - azóta sem voltam hajlandó teljesen lemondani a szabásról. A nyakam tehát részben szabadon van, mégis úgy érzem magam, mintha az államig be lennék gombolkozva teljesen.
A lépcsők mellett súlyos, zöld bársonyruhában ácsorgó nőhöz képest azonban még egészen lengén vagyok. Rezzenéstelenül áll egy helyben - talán várhat valakire. Vagy éppen befelé készül? Elképzelhető, hogy ebédelni jött, én pedig elfoglalom az ajtóhoz vezető lépcsőt. Neveletlenség lenne, ha hagynék egy hölgyet éhesen álldogálni a napon, amíg én elsétálok az orra előtt. Bal felé lépek, hogy szabaddá tegyem az útját a bejárat felé.
- Bocsásson meg, kisasszony - biccentek neki, ha felnéz. - Nem láttam, hogy erre jön. Kérem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Szer. Dec. 27, 2017 11:02 pm

Gyorsabban rebben a tekintetem a fogadó bejárata felé, mint ahogy megnyikordulnának a terasz szikkadt deszkái a kilépő lába alatt. Megköszörülöm csöndben a torkom, hogy visszanyeljem a mellkasomból kitörni készülő megkönnyebbült sóhajtást, ami a gégémen akad. Szempillantásnyi időm marad csupán, hogy megnézzem magamnak a férfit, mielőtt az megszólalna. Nem különösebben nehéz azonnal felismernem, ahogy a fogadósné beharangozta, eléggé kirí Crazerock többi lakójához képest. A ruházata tiszta és rendezett, mintha ellenállna a városban állandó jelleggel kavargó nehéz, forró pornak, ami a leglehetetlenebb helyeken is képes megtapadni az ember testén és a ruhák szövetének redői közt. Ellenben úgy tűnik, neki is legalább annyira lehet melege, mint nekem. Egyedül talán a seriffel keverhetném össze, az ő öltözéke szokott hasonlóan tiszta lenni, de az ő arcát már ismerem, illetve a ruha szabása se emlékeztet rá, ennél azért az itteni klímához illőbben szokott öltözni Norton seriff. Semmi kétség, a napfénybe lépő férfi az én angolom.
De ha kételkedtem volna is, a szájából kicsúszó szavak meggyőznek: ez csak az az idegen lehet, aki egy másféle világból érkezett, és még nem szokott hozzá az itteni szabályokhoz. Hogy a zavarom leplezzem, lesütöm a szemem egy pillanatra, majd a fejemet rázva visszanézek az arcára, ezúttal ottfelejtve a tekintetem. Nem is a kedvessége hoz zavarba, hanem inkább az őszinte naivsága, hogy egy magamfajtának lehet odabenn keresnivalója fényes nappal. Persze jól ismerem a fogadót belülről. A fogadósné volt olyan kedves kiadni nekünk az istálló padlását azzal a feltétellel, ha segítek neki a takarításban, főzésben, mosásban, addig, míg nem találok egy családot, amelyiknek házvezetőnőre van szüksége. Igazán nagylelkűnek találom az ajánlatát, és hálás is vagyok érte, egyrészt nem idegen tőlem a házimunka, másrészt épp nem vet fel minket a pénz, úgyhogy másképp fizetni egyébként se tudnék.

− Nem szeretnék bemenni − suttogom kábán, rekedten. Mintha hónapok óta nem beszéltem volna, olyan súlyosan karcos a hangom. Ismét megköszörülöm a torkom, ezúttal hosszabban és alaposabban. − De köszönöm − még egy zavart mosolyra is futja, ahogy magabiztosabban szólok hozzá.

Aztán szívdobbanásnyi kínos szünet.

Elgyakoroltam egy párszor, hogy pontosan mit és hogy fogok neki mondani, most azonban úgy érzem magam, mint a színész, aki a premieren jön rá, közetlen a színre lépés után, hogy egy sorra sem emlékszik a szövegéből.
− Önnél váltanék néhány szót, ha lenne rám egy kevés ideje − nyögöm ki végül. Alázatosan rápislogok. Próbálom a helyébe képzelni magam: mennyire tűnhet furcsának, hogy egy számára vadidegen nő várja a fogadó előtt, mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül. Nem hiszem, hogy megijeszthetném, ahhoz nem vagyok sem eléggé nagydarab vagy… férfi, de semmiképp nem szeretném, ha őrültnek nézne. − Gondolom, magyarázattal tartozom, hogy miért. Ha megengedi, hogy elkísérjem az állomáshoz, el is mondanám − szólalok meg kisvártatva udvariasan. − Persze csak ha tényleg van ideje, és nem zavarom − fűzöm még hozzá. Természetesen sejtem, hogy ideje van, mi mással tölthetné ki az addig tartó sétáját? Inkább csak esélyt adok neki arra, hogy udvariasan szabadulhasson meg tőlem, ha esetleg kínosnak érezné, hogy egy feketével mutatkozzon az utcán.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Csüt. Dec. 28, 2017 12:45 am

Láttam már korábban is fekete embert - a flottában előfordultak néha, ahogy Indiában is -, a zöld ruhás fiatalasszony azonban más, mint ők: a szeme ugyanolyan sötét, az ajka telt és a válla is széles, mint egy teniszbajnoké, mégsem tudnám azt mondani, hogy könnyen összetéveszteném velük. Most, hogy felpillant rám és a tekintetünk találkozik, megállapítom, hogy az arca nagyon csinos, a rajta ülő kifejezés azonban olyan zavart és ijedt, hogy egy szívdobbanásnyi időre zavarba hoz engem is.
Ahogy leszegett fejjel mormogni kezd, az az érzésem támad, hogy talán történt valami, ami elkerülte a figyelmemet - tévedésből elhoztam egy asztalkendőt vagy néhány morzsa tapadt rám -, erről azonban szó sincs, így hát, mivel a fejét rázza, csak biccentek, majd lesétálok a falépcsőn, hogy megálljak előtte, mert úgy fest, mint akinek még mondanivalója akad.

Feszültnek és riadtnak látszik, mikor végül kiböki, hogy engem keres, én pedig érzem a szemöldököm megrezzenni - nem találkoztunk még, ebben biztos vagyok, így nem vagyok afelől sem meggyőződve, hogy valóban én volnék az embere. Arról nem is szólva, hogy mi dolga lehetne velem? A Southern Pacificnek dolgozik? Vagy talán a nagybátyámnak?
Ha viszont ez a helyzet, akkor miért van ennyire megijedve? Olyan alázatosan néz, mint aki pontosan tudja, hogy közönséges gyilkos vagyok és csak arra vár, hogy kést rántva rávessem magam. Aprót hátralépek, hogy ne kelljen közvetlen közelből állnom a tekintetét, de nem fordulok el teljesen.
- Kérem, tegye - invitálom barátságos hangon. - Igazán nincs messze, de ha gondolja, szívesen látom bent, amíg végigmondja. Ha a vonatra vár, az már megérkezett.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Csüt. Dec. 28, 2017 1:47 am

Elgyöngülni érzem a lábam, ahogy a hang barátságos tónusa szétterjed a tudatomban: előbb értem azt, ahogy szól, mint amit mond. Utoljára talán az öreg George volt hozzám ennyire kedves, ő pedig születésemtől kezdve ismert, és figyelembe véve, hogy mennyi odaadással ápoltam hosszas betegsége idején, minden oka meg is volt a kedvességre, ámde idegen embertől nem számítottam volna soha arra, hogy nemhogy úgy szól hozzám, mintha magam is hozzá hasonlatos ember volnék, hanem egyenesen, mintha valami nemesi kisasszony.
Már rég összekulcsoltam magam előtt a kezem és az ujjaim tördelem, a tenyeremhez súrolgatva őket, mire észreveszem magam, hogy gyorsan a testem mellé kényszerítsem a karjaim. Úgy viselkedem, mint egy szégyenlős kislány. Akinek nagyon melege van.

− Köszönöm − biccentek felé már majdhogynem meghatódva. Aztán megvárom, hogy ő induljon, s ha így tesz, csak akkor indulok meg mellette. − Nem a vonatot várom, alig egy hete érkeztünk a városba − somolygok zavartan, mintha valami szégyenteljes bűnt vallanék be. Amennyi izgalommal indultam el, hogy a saját lábamra állhassak valami idegen helyen, jelenleg olyannyira van letörve a lelkesedésem. Nem számítottam persze arra, hogy tegyük fel, könnyű lesz, de hogy valóban nehéz, arra sem. − Modortalan vagyok − sandítok felé némi megbánással. − Be sem mutatkoztam − adom is meg a magyarázatot. − Adannaya vagyok. Adannaya Freeman − fűzöm még hozzá némileg bátortalanul. Idegennek hangzik a saját nevem. Nem szoktam még meg, hogy saját vezetéknevem legyen, amit azután vettem fel, hogy a háború végén felszabadítottak. Sok rabszolga nagy államférfiak nevét választotta, én azonban egyet se tiszteltem kifejezetten, és mivel a politikában sem vagyok jártas, azt a nevet választottam, amit megboldogult anyám férje is, aki valami semlegest szeretett volna, így némi töprengés után esett erre a választásunk.

− Mint ahogy említettem, csak néhány napja vagyok a városban. Georgia államból érkeztem, egy ültetvényen éltem Buford városától nem olyan messze. Persze nem szeretném önt fárasztani az élettörténetemmel − szabadkozom, mint aki hozzászokott, hogy általában a saját létezéséért is bocsánatot kell kérnie. − Hogy az unalmas részletekkel ne is terheljem, a mondandóm lényege, illetve amiért ilyen váratlanul és modortalanul önre támadtam, az az volna, hogy épp valamilyen munkát keresek − bököm ki, a saját vakmerőségemtől felbátorodva meglehetősen határozottan.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Csüt. Dec. 28, 2017 2:36 am

Szerencsém, hogy az állomás és a fogadó étterme közötti utat olyan sokszor megtettem már az elmúlt három hétben; most, hogy a kísérőm séta közben óhajt társalogni, a figyelmem főleg őneki kell szentelnem. A fülem ugyan többé-kevésbé hozzászokott az amerikaiak különös beszédmódjához, a zöld bársonyba bújt kisasszonyé azonban egyáltalán nem hasonlít semmihez, amivel eddig találkoztam és minden talpraesettségemre szükségem van, hogy ne kelljen visszakérdeznem.
Így sem értek mindent maradéktalanul, de a legtöbb szót ki tudom következtetni. A bemutatkozása is váratlanul ér: nem lassít közben, nem bókol mellé és kezet sem nyújt, valamint arra sem hagy időt, hogy megragadjam az alkalmat és bemutatkozzam neki én is, így inkább csak biccentek, hagyva, hogy a zavarodottság el is tűnjön a képemről, amint folytatja.

Sohasem jártam még Georgia államban és ha igaz, amit a polgárháborúról, az Újvilág legöldöklőbb vérontásáról beszélnek, nem is sajnálom igazán: elég volt nekem harcból az, amit a világ túlfelén átéltem. És az még csak a háború előszele volt.
Te végig ott voltál a ti háborútokban, Adannaya Freeman? Mi mindenen mentél keresztül te, akinek nem volt hová elmenekülni?
Mire befejezi ezt a pár mondatot is, már félúton járunk az állomás felé. Furcsálkodva fordulok szembe vele, a tekintetem csupa kérdőjel lehet.
- Örülök, hogy megismerhetem, Miss Freeman - felelem először. - Anthony Wyndham vagyok. Nem sokkal előztem meg a városban.
A fejemmel az állomás hűvös árnyékban fürdő bejárata felé intek.
- A vasúton szeretne dolgozni? Attól tartok, ez esetben Mr Martin Chesterfield állomásfőnököt keresi és nem engem. Sajnálom, ha félretájékoztatták, de nekem nincsenek munkásaim sem Crazerockban, sem másutt.
Bocsánatkérő mosollyal pillantok rá.
- A ranglétra alján vagyok e tekintetben.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Csüt. Dec. 28, 2017 3:24 am

− Igen, tudom − felelem rá, még mielőtt rájönnék, hogy ez mennyire furán hangozhat. Zavartan lesütöm a szemem. − A fogadósné… Mrs. Carter… említette − teszem hozzá gyorsan, még mielőtt azt hinné, hogy egyenesen kémkedek utána. Egyáltalán nem áll szándékomban elriasztani magamtól, de arról tartok, egyre inkább elárulom magam, hogy többet tudok róla, mint amennyi információnak illene a birtokában állnom. Ráadásul egyáltalán nem tűnik olyan fajta embernek, aki megértené az óvatos körültekintésem, és nem tolakodásnak venné.

A tekintetemmel követem az övét, majd biccentek, aztán lassan el is indulok, mert mintha a beleegyezésemre várna, hogy az árnyékba sétáljunk. Nekem pedig mi sem esik jobban, mint végre felszabadulni a tűző napsugarak forrósága alól. A levegő ugyan továbbra sem moccan, pedig a fél lelkemet adnám egy kiadós esőért vagy hűvös szélért, ami némileg megmozgatná a súlyos kánikulát, ami a városka épületei közé rekedt.

Nálam alább nem lehet azon a ranglétrán.
Tüntetőleg aprócskát rázok a fejemen. Kedélyesen mosolyodom el, a maga módján szórakoztat Mr. Wyndham folyamatos tudatlansága, pedig mintha direkt akarna sértegetni. Végül is honnan tudhatná, hogy nekem mi keresnivalóm lenne a vasútnál? Erősen kétlem, hogy bármilyen munkára felvennének, vagy ha igenis, az csakis valami olyasmi lenne, ahol nem lennék szem előtt. Azt meg nem nagyon tudom elképzelni, hogy mégis mi lehetne. Mint sok más dologban, ebben sem vagyok kifejezetten jártas. Nekem mindig megmondták, mit tegyek. Tanácstalan vagyok kicsit, hogy magamnak kell kitalálnom, mit kezdhetnék az életemmel.
− Attól tartok félreértett, Mr. Wyndham. Valószínűleg az én hibám, nem voltam elég egyértelmű. Sajnálom − szabadkozom megint. − Nem igazán tudom, mit tudnának kezdeni velem a vasútnál − sóhajtok egy aprót és elhúzom a szám. − Nem sok mindenhez értek, gyerekkoromtól kezdve a konyhán dolgoztam a Taylor-birtokon. Nos.. csak… Valóban nem akarok illemtelennek tűnni, Mr. Wyndham… Arra gondoltam, hogyha esetleg ön huzamosabb ideig maradna a városban, és talán vásárolna egy házat… Nos, biztos szüksége lenne egy női kézre, aki rendben tartja önnek − míg beszélek a cipőm orrát nézem, aztán elkomolyodva feltekintek a szemére. − Nézze, nem igazán tudom, hogy kell ezt csinálni… − sóhajtok. − Világéletemben dolgoztam, de sose kellett munkát keresnem. Ott születtem az ültetvényen. Aztán a háború meg George gazda halála után el kellett onnan jönnünk. Ismételten nem akarom önt a részletekkel terhelni… Meg hát nem is muszáj, ha önnek nincs szüksége. A jó Mrs. Carter adott munkát, és mondta, hogy lakhatunk náluk, míg valamit nem találok. De tudja itt mindenkinek van már cselédje, aki meg tudja engedni magának, és ön az egyetlen, akinek még nincs… Jó ötletnek tűnt, hogy megkérdezzem. Talán mégse volt az. Kérem, bocsásson meg, hogy raboltam az idejét − zavartan félrekapom a tekintetem, úgy tűnik, nehezen állom a pillantását. Tétován toporgok, mint aki indulni készül.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Csüt. Dec. 28, 2017 6:34 am

Félreértettem, amit mondott és bizonyára mást is - a mosolya arról árulkodik, hogy nem ez az egyetlen dolog, amit nem egészen értek vele kapcsolatban.
Ő belefog a magyarázatába, én pedig percről percre kínosabban érzem magam: nem vagyok szokva hozzá, hogy bárki is ilyen mélyen személyes dolgokat osszon meg velem ilyen korán, különösen nem egy nő. Mindent elkövetek, hogy ne látsszék meg az arcomon, milyen kellemetlenül érint a helyzet, és udvarias érdeklődéssel hallgatom Freeman kisasszonyt, akinek szemlátomást sejtelme sincs róla, milyen botrányos dolog csak úgy odamenni egy egyedülálló férfihoz és munkára ajánlkozni egy házban, amely még nem is létezik. Ez olyan... mintha nem is a munka érdekelné, csak én.
Mégis minek képzel engem, kisasszony? De igazán...!, akarok tiltakozni, az őszinte tanácstalansága azonban belém fojtja a méltatlankodást. Valószínűleg nem akart megsérteni, mégis rém kellemetlenül érzem magam. Hogyan is eshetett a választása éppen énrám?
Másfelől ha lenne házam, alighanem felvenném. Nem tűnik rosszabb választásnak, mint bárki más, bár még soha életemben nem fogadtam fel személyzetet sehová.

Hosszúnak és - számomra - minden eddiginél kínosabbnak érződő csend után végül megköszörülöm a torkom, és visszatekintek rá. Úgy álldogál ott magába fordulva, mint aki arra vár, hogy menten korbáccsal fogom elkergetni.
Nem tetszik, hogy ennyire fél tőlem: úgy érzem tőle, mintha ki lenne nekem szolgáltatva és ez megint kényelmetlenül érint. Patás ördögnek néz talán? Kedvem lenne kikérni magamnak, hogy miféle vadállatnak tart, hogy ennyire elfutni készül - úgy nézek ki, mint egy útonálló? Goromba vagyok hozzá? Durva? Félelmetes?
Mivel érdemeltem ki ezt?
- Nincs miért bocsánatot kérnie, kisasszony - szólok végül, figyelmen kívül hagyva, hogy egyértelműen volna. - Új vagyok a városban és a Southern Pacific Vasúttársaság dönti el, hol is óhajtják igénybe venni a munkámat. Nem ígérhetek semmit, csak azt, hogy nem felejtem el, amit mondott: ha huzamosabb ideig maradok Crazerockban, nehezemre is esne. Remélem, magára mosolyog a szerencse.
Hátrapillantok a vállam felett, az állomás túloldalán szuszogó Jupiterre: hatalmas fekete idomain szikrázik a délutáni napsugár. Alighanem befejezték az étkezőkocsi meg a víztartály feltöltését.
- Kér esetleg egy csésze teát?
A nagybátyám felesége, de még anyám is helytelenítené, ha egy cseléddel teáznék, az igazság azonban az, hogy az állomás verandáján kettesben beszélgetni valakivel az illetőt az én felfogásom szerint vendéggé teszi, akármit dolgozzék is. Udvariatlanság lenne az ajtóból elküldeni, különösen, hogy biztosan csalódott - még ha nem is vagyok hibás, felelősnek érzem magam valamelyest.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Csüt. Dec. 28, 2017 9:18 am

Belefulladok a csöndbe.
Félek ránézni, de elnézni sincs bátorságom, így hát fürkészem az arcát, megmagyarázhatatlan szégyent érzek, mintha legalábbis arra kértem volna, hogy nőül vegyen. A szeme körüli sötét barázdák és a szája furcsán íve között ugrál a tekintetem: látszik rajta, hogy fáradt. Biztos nem lehet könnyű dolga, ha a vasutat terjeszteni akarják – márpedig mi másért lenne itt – valószínűleg nagy munkával jár, és nem is fejtörést okozhatnak a bennszülött törzsek. Mrs. Carter mondta, hogy nem kevés baj van velük, főleg azokkal a fura nevű ellenséges törzsekkel, akik innen délre vagy talán még nyugatabbra élnek. És én jöttem szegény gondterhelt embernek még egy problémát sózni a vállára. Bűnbánóan lebiggyesztem az alsó ajkam.

Attól tartok, sose szólal már meg, én pedig nem tudom, mit mondhatnék. Legszívesebben egész egyszerűen elszaladnék. Amúgy is teljesen biztos vagyok benne, hogy a visszautasításom következik, bele van írva a közénk feszülő kínos csendbe, gond nélkül ki tudom olvasni belőle.
Azt mondják, ha az ember elveszíti az egyik érzékszervét, a többi felerősödik. A vak ember jobban hall, élesebb a szaglása. Úgy tűnik, valahol talán mégis előnyömre vált, hogy sose tanultam meg a betűvetés tudományát: sokkal hasznosabb az embereket olvasni.
− Természetesen, Mr. Wyndham − biccentek felé. − Nem is gondoltam, hogy most azonnal fel is fogad, csak ha esetleg úgy adódik… − félszeg mosolyra húzom a szám.

Elhűlve sandítok aztán rá. Ezúttal én hallgatok hosszasan, értetlenül pislogva rá.
A józan ész azt diktálná, hogy illedelmesen mondjak nemet. A nagy fehér házban jól megtanítottak, hogy niggernek nincs helye a fehér emberek között, Mrs. Taylor nem tűrné él, hogy az új kárpitozású foteljébe üljek és a porceláncsészéit ne csak akkor vegyem a kezembe, mikor mosogatok.
Éktelen harag szalad át rajtam. Mivel volt különb egyikük is nálam?
Aztán megenyhülve, némileg felszabadultan mosolyodom el, ahogy aprót bólintok.
− Köszönöm, kérek − felelek melegen.
Most nem a fehér házban vagyunk.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Csüt. Dec. 28, 2017 11:02 am

Megütődötten bámul rám és egyet kell értenem vele: a meghívása olyasmi, amely minden ismert társadalmi szabálynak ellentmond.
De amit ő tett az imént, az is. Egyébiránt pedig ha itt van a Jupiter, akkor itt van Sam is, vele pedig nemegyszer teáztam már; Promontory Summit felé cimboráltam össze vele, amikor még nem tudta, hogy a magasságos Leland Stanford unokaöccse és Sir Wyndham parancsnok fia vagyok, így nem volt ellenvetése sem.
Talán mostanáig sikerült megúsznom, hogy rájöjjön, pedig Sam Coleman nem olyan ostoba fiú, amilyennek látszik. Egy angol hadihajóról dezertált a Karib-tengeren, aztán felcsapott mozdonyfűtőnek - többnyire olyan fekete a széntől, hogy Adannaya Freeman világosnak tűnne mellette.
Az ajtó felé intek.
- Fáradjon be, kérem.

Ha belépett, átvágok a várón a nyomában; Martin Chesterfield nem tartózkodik az irodájában, alighanem ebédelni ment, a cselédje azonban igen. Kifejezéstelen arca cseppet sem téveszt meg: az a fajta vénlány, aki a lehető legrosszabbul palástolja a megvetését mindennemű idegen felé. Mr Chesterfield nem sok figyelmet fordít rá, ő pedig megelégszik az orra alatt mormogással - először az angol, aztán a kormos taknyos, a gépész és most ez, olvasom ki a szeméből, ahogy biccentek neki. Mivé lesz Amerika?
- Jó napot kívánok, Miss Wright - köszöntöm illedelmesen, ő pedig meglehetősen őszintétlenül bókol.
- Üdvözlöm, mérnök úr!
- Legyen olyan kedves és szolgáljon fel teát az irodámban, kérem - intek az elülső, állomás felé néző helyiség ajtaja felé.
- Rendes teát, Mr Wyndham? - kérdi bájosan, és nem tudom nem kihallani a kifejezésben lappangó ajakbiggyesztést. - Tejet és teasüteményt is óhajt tejszínnel?
- Csak semmi nagy erőfeszítés, Miss Wright - mosolygok rá az ajtóból. - Már ebédeltem.

Becsukom az ajtót Miss Freeman után: a helyiség kellően nagy, hogy akkor se bolonduljak meg benne, ha reggeltől estig itt töltöm az egész napot, ahogy az elmúlt héten majdnem minden alkalommal tettem. Az asztalomon magasan egymásra rámolt tervrajzok és papírkötegek magasodnak csinos halmokban, mellettük olajlámpás mindkét oldalon.
- Foglaljon helyet, Miss Freeman.
Faragott, puhára kárpitozott karosszékben foglalok helyet - az asztal túloldalán egy nagyon hasonló áll, ahová leülhet a vendég.
- Iszonyú, hogy milyen forró itt minden - jegyzem meg aztán, mélyet szippantva a helyiség hűvös levegőjéből. - Kíváncsi vagyok, hoz-e bármi enyhülést a tél.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Csüt. Dec. 28, 2017 11:46 pm

Egészen addig érzem magam nagyon bátornak, míg nem kell belépnem az ajtón.
A mama babonás asszony volt. Nekünk csak az Isten jóságáról és kegyességéről beszélt, hogy mindenkire annyit mér, amennyit el tud viselni (amiben nagyon sokszor kételkedtem), és mindig segít, ha nagyon megszorul az ember, és a támogatását kéri, de azt hiszem, ő maga a gonoszban mindig jobban hitt. Néha rajtakaptam, hogy különböző varázserővel felruházott növényekkel tömött zsákocskákat helyez el a házban vagy az ezekből készített főzettel takarít, hogy a sötét erőket távol tartsa tőlünk.
Mikor átlépem a küszöböt Anthony Wyndham előtt, határozottan úgy érzem magam, mintha egyike lennék azoknak a sátáni teremtményeknek, akik a mi kunyhónkba próbáltak bejutni.

Tétován megállok a váróban, míg a Mr. Wyndham és a Miss Wrightnak szólított hölgy közötti rövid közjáték lefolyik. Magamban megmosolygom a jelenetet, ámde mérhetetlenül kínosan érzem magam a nő vizslató tekintete alatt. Épp csak a szeme sarkából mér végig, a pillantásából sugárzó megvetés teljesen leplezetlen, a vonásai azonban udvariasan közönyösek. Az, hogy Mr. Wyndhamre se néz másképp, nem tudom, hogy annak tudható-e be, hogy volt mersze engem az irodájába invitálni, vagy inkább minden emberi lénnyel szemben hasonló unott érdektelenséget tanúsít.

Felületesen csúszik végig a mérnök irodáján a tekintetem. Aprócska mosoly fészkel a szám szegletébe, ahogy az asztalon álló két olajlámpást megpillantom. Egy ilyen viszonylag kis szobában nem is egy, hanem két lámpás! Ha ezt látná Mrs Carter, egészen biztosan külön fizettetné meg Mr. Wyndhammel az elfogyasztott olajat.
Tétován állok meg az irodában, nem igazán tudom, ilyenkor mi a teendő. Ha a fehér házban lennénk, meg kéne várnom, míg felszólítanak arra, hogy leüljek, de itt nem is látok olyan bútordarabot – egyszerű kisszéket −, amit a magamfajtának szoktak kikészíteni.
− Köszönöm − felelek halkan, majd félszegen leülök a karosszékbe. Néha titokban, takarítás közben üldögéltem a fehér ház szalonjában a fotelekben, lehunyt szemmel simítva végig a puha anyagon, amivel borítva volt, élvezve, ahogy a testem belesüppedt a bútorba. Most kissé kényelmetlenül helyezkedem el, annyira a szélére ülve a széknek, hogy egy pillanatra attól tartok, ha nem támasztanám magam biztosan a lábaimmal, le is esnék.

− Igen, szinte elviselhetetlen − bólogatok serényen. − A fiam nagyon szereti − teszem hozzá meleg mosollyal, gyöngéden. − Anyám azt mondaná, olyan, mint egy kis ördög, hogy ennyire szereti a meleget… − rövidet sóhajtok, aztán gyorsan elkomolyodom, az arcvonásait figyelve. Nem igazán tudom, miről szokott csevegni két ember egy ilyen szépen rendezett helyiségben, miközben arra várnak, hogy valaki felszolgálja a teát. Attól félek, hogy túl sokat mondok el, vagy időnként épp túl keveset. Jelenleg nem igazán tudom meghatározni, milyen a viszonyunk egész pontosan, s ilyenformán arról sincs elképzelésem, hogyan kéne szólnom hozzá. − Hát, a tél… Majd… Hátha − zavartan mosolygok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Pént. Dec. 29, 2017 11:27 pm

Az irodában a szokottnál kellemesebb a klíma, Miss Wright bizonyára kifejezetten jól időzítette a szellőztetést; egyelőre verőfényes világosság uralja minden szegletét és pontosan tudom, hogy csak sokkal később fog tintakék sötétségbe borulni, amikor is ráébredek majd, hogy az erőltetéstől megfájdult a szemem és a hosszú mozdulatlanságtól a hátam.

De az még odébb van. Egyelőre jólesőn dőlök a puha széktámlának és úgy teszek, mintha nem nyűgözne le, mennyire elveszetten, magát kicsire összehúzva topog Adannaya Freeman a frissen viaszolt fapadlón. Valami gond volna a székkel? Eleinte mintha le sem akart volna ülni, most pedig, hogy félénken elhelyezkedik, olyan, mint aki a lehető legkevésbé óhajt a bútordarabhoz egyáltalán hozzáérni.
Megfordul a fejemben, hogy megkérdem tőle, jól érzi-e magát, aztán mégsem teszem. Elképzelhető, hogy csak szokatlannak találja a helyzetet.
A válaszára megrezzen a szemöldököm: nem javított ki, amikor kisasszonynak szólítottam, noha úgy tűnik, van egy fia. Ha férjnél volna, talán rám szólt volna, hogy nevezzem Mrs Freemannek, de az is lehet, hogy özvegy, hiszen az otthonát nemrég háború dúlta fel. Vajon csak túlságosan megijesztettem ahhoz, hogy kijavítson, vagy...?
Vagy soha nem is volt férje... de egy házasságon kívüli viszonyból született gyermeket mégis miért hozna szóba a teánál, egyből az időjárással együtt? Ez nagyon szokatlan lenne és ráadásul kényelmetlen helyzetbe is hozna vele, ám valami azt súgja, Adannaya (kisasszony?) esetén egész egyszerűen hiányzik egy pár hasonló belső korlát. Elvégre sokáig az ültetvényen dolgozott. Lehet, hogy minden, ami itt történik, idegen a számára.
Ha így van, goromba dolog lenne felhívni rá a figyelmét.
Jobb, ha egész egyszerűen hagyom elsikkadni a dolgot.

Viszonzom a mosolyát.
- Örömmel hallom, hogy legalább egyvalaki boldog tőle. Boldog lesz itt a fia. Három hete vagyok itt, és ez alatt az idő alatt egyetlen csepp eső sem esett - csóválom a fejem, mint aki nem hisz a saját szemének. - Alig fúj a szél. Köd sehol. Nevada hasonlít a sivatagra.
A válaszba belezavarodik egy kissé, amely elárulja, hogy fogalma sincs, mit mondjon. A könyököm a karfára támasztom és egy percre mélyen elcsodálkozom, hogyan is feszenghet valaki ennyire, miközben a teára vár. Miss Wrightnak számos kellemetlen vonása van, de lassúnak vagy lustának nem nevezném.
- Milyenek a telek Georgiában, kisasszony? Még soha nem jártam arrafelé. Ami azt illeti, egész Amerika új a számomra.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Szomb. Dec. 30, 2017 3:01 am

− Nem ismerem a sivatagot – vonom meg a vállam elgondolkodva. Valójában nem sok mindent ismerek a világból, és minél többet látok belőle, egyre inkább zavaró hátránynak tűnnek a hiányosságaim. Mint például most is. Ha ez a bizonyos Miss Wright lennék, most nagyon jól tudnám, hogy mi a dolgom. Vizet merni a nagy dézsából, elszalasztani a legényt, hogy hozzon még be, odatenni a kannát, aprósüteményt halmozni kistányérba. Volt, hogy én magam szolgáltam fel. Az első alkalom előtt a gazda felesége alaposan megtanított, hogy kell illő csendességgel mozogni a vendégek között, és meghajtani magam, mielőtt távoznék. Emlékeztetnem kell magam arra, nehogy pukedlizzek gyorsan, ha Miss Wright a szobába lép.

− Én meg sehol máshol nem jártam − mosolyodom el kissé szégyenlősen. Kénytelen vagyok hátrébb csúszni a karosszékben, mielőtt annyira elgémberednek a lábaim, hogy nem tudok majd felállni. A puha bútor szinte magába nyel, hosszú sóhajjal döntöm neki a támlának a hátamat, az alkarjaim a karfára fektetem kétoldalt, az ujjaimmal szórakozottan kezdek körözni a kárpiton. Elgondolkodva fürkészem rövid ideig a férfi arcát, elmerülve a tekintete meleg barnájában. Tetszik nekem a szeme. − Ha ideje engedi, csak javasolni tudom, hogy látogasson el − nosztalgikus mosollyal kezdek beszélni. − Meleg van, de nem ennyire. És sokkal többet esik. A telek enyhék, ritkán havazik, de szokott. Általában hamar elolvad − elkomolyodom, és továbbra sem engedem el a tekintetét. Próbálok rájönni, vajon milyen okból kifolyólag szeret ennyire az időjárásról beszélni? Nem mintha fel tudnék jobb témát ajánlani, de kissé furcsállom azért. Lehet, hogy a vonatnak se mindegy, milyen épp az idő, mint ahogy a gyapot meg az egyéb, a farmon termesztett növények is ki voltak téve az időjárás viszontagságainak. Valószínűleg ezért lehet ennyire fontos neki, vagy legalábbis, mivel rákérdezni nem merek, ez a legjobb magyarázat, amit magamban adni tudok. − Meg most már nem is látszik meg annyira a háború − sóhajtok. − Most már nem emlékeznek rá a feldúlt városok, csak az emberek. De gondolom, azok mindig fognak − vállat vonok.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Szomb. Dec. 30, 2017 3:50 am

Talán csak magamat győzködöm erről, de a vendég mintha feloldódna egy kissé - valamelyest ellazul ültében, ám az ujjai mocorgása a karfán elárulja, hogy még most sem teljesen nyugodt. Mosolyognom kell: ha kisfiú koromban effélét csináltam, számíthattam egy kiadós nyaklevesre az iskolafelügyelőtől, és bár az ilyesmit korántsem sújtották olyan kemény büntetéssel, mint a láblógázást, az embernek mégis észnél kellett lennie, ha nem akart nagyon kikapni fészkelődésért. Most, mintha csak a látvány szította volna fel bennem a kedvet, az ő példájára lassan végigsimítok a kárpit fényes cirmain néhányszor.

Freeman kisasszony egyenesen a szemembe néz, ami sokkal jobban tetszik, mint a korábbi rémült tekintgetése. Csendben hümmögve hallgatom a mondandóját - felszabadultabban beszél, mint eddig, de nem viszi túlzásba.
- Azt hallottam, hosszú és keserves háború volt - felelem tűnődve. - Reméljük, hogy az emberek valóban nem felejtik ezt el.
Egy pillanatig nézem őt, a szemem sarkából észlelve, hogy Miss Wright árnyéka közeledik odakint. Újabban rászokott, hogy - kimondatlan szemrehányás mellett - forrón tartson némi vizet a teakonyhán egész nap. Nehézség nélkül nyit be, a tálalókocsit maga előtt tolva. Szórakozottan figyelem, ahogy csészéket helyez az asztalra, aztán teát tölt: mivel nem kértem semmit, egyetlen kínálóval érkezett, amelyre süteményeket pakolt, tüntetően kifelejtve közülük a bostoni barna kenyérből, földimogyoróval megszórt krémsajttal készült szendvicseket. Ez alighanem a büntetésem, amiért megint teáért zaklatom, holott dolga lenne, de ami azt illeti, én meglettem volna egy kanna teával is olyan üresen, ahogyan van. Nagyon mérges azonban nem lehet, mert a csészém alján ott ül a két szem szegfűszeg, amelyet olyan nagyon kedvelek.
- Köszönöm, Miss Wright. Mondja, milyen volt az útja idáig, kisasszony? - érdeklődöm  Adannayától, szemügyre véve őt megint egyszer, ügyelve rá, hogy ne időzzek sokáig, mielőtt visszapillantok az arcára. - Georgia a keleti parton van, igaz...? Én New Yorkból tettem meg hasonló távolságot.
Tejet csorgatok a teába, szándékosan kerülve Miss Wright lesújtó tekintetét. Anélkül is tudom, hogy megvan a véleménye az angolokról meg a szokásaikról, hogy mondaná.
Egy pillanatig figyel, aztán, mert szó nélkül hagytam a tálalást, némán távozik. Felemelem a csészét.
- Van valami oka, hogy épp Crazerockot választotta?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Szomb. Dec. 30, 2017 4:58 am

− Sokan sok mindent veszítettek el − húzom el a szám. De gondolom, ez a háborúk mindenkori velejárója. − A gaz… − megköszörülöm a torkom. − Mr Taylor fia is a fronton halt meg, és kétszer dúlták fel katonák a házát. Szerencséjére, a legtöbb értékét biztos helyen rejtette el − egy pillanatra megszeppenek a saját, talán túlontúl bizalmas hangomtól. Szerencsére Miss Wright tökéletes időzítésének köszönhetően semmit nem kell kitalálnom, amivel gyorsan elterelhetném a témát, valószínűleg amúgy sem tudnék mondani semmit. Esetleg megjegyezhetném, hogy a kinti meleghez képest mennyire kellemes az iroda hőmérséklete, de ennyire gyorsan valószínűleg nem vágna az agyam.
Az első megkönnyebbülés azonnal szertefoszlik, rögtön azután, hogy Miss Wright belép. Az első ösztönös mozdulattal kicsit fölemelkedem a székben, aminek a folytatása az lenne, hogy fölállok, vigyázzállásban lehetőleg, de szerencsére pont időben sikerül megfékeznem magam, és zavartan visszasüppedek a székbe, kényszeresen kihúzva magam, ahogy zavartan pislogok a pakolászó nő felé. Figyelem a mozdulatait, most már látom, pontosan hogyan kellett volna tartani a teáskannát, elég elegánsan ahhoz, hogy a gazda felesége ne szidjon meg minden egyes alkalommal vendégség után, hogy milyen suta, szerencsétlen teremtés vagyok. Persze sose láttam magam kívülről, de valószínűleg én se csinálhattam sokkal rosszabbul Miss Wrightnál, a feddés inkább a származásomnak szólt, és Mrs. Taylor az utolsó pillanatig nem adta fel a próbálkozást, hogy valahogy száműzzön szem elől, ki az ültetvényre, hogy ne legyen odabenn a házában semmi, ami a férje hűtlenségére emlékeztette volna.

Nagy sóhajjal dőlök vissza a székbe, kényelembe fészkelve magam, ahogy a nő kimegy a helyiségből. Szívdobbanásnyi időre kérdőn nézek a férfira az asztal felett, míg sikerül felidézni, hogy mi volt az utolsó kérdés, amit feltett, és amire nem mertem válaszolni, míg Miss Wright odabenn volt.
− Nem volt rossz… − felelem bátortalanul. Azt az egyetlen esetet leszámítva, mikor a fiam apjának kilétét kellett fölfednem a gazda és családja meg a saját családom előtt, sose tudtam jól hazudni. − Csak hosszú − teszem hozzá, mintha ezzel magyarázhatnám. Nem szeretném részletezni neki, hogy nem engedtek minket a többi utassal egy helyen utazni, hanem a fűtő mellett kaptunk helyet – de persze ugyanúgy teljes árat fizettünk a jegyért.

− Nem tudnám megmagyarázni − féloldalasan elmosolyodom és aprót sóhajtok. − Mr. Tylor azt javasolta, hogy utazzunk minél messzebb… Ez volt a legmesszebbi város, ameddig elvitt a szerelvény. Meg hát mindegy is volt. Máshol se lennék kevésbé idegen.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Szomb. Dec. 30, 2017 11:16 am

Igyekszem nem kimutatni az afelett érzett csodálkozásom, ahogyan Miss Freeman minden egyes életfunkcióját szüneteltette a felszolgálás alatt: mint akibe villám csapott, úgy ült a helyén mereven, kiguvadt szemmel, teljesen megfeledkezve mindenről, s egyre csak bámulta Miss Wrightot megbabonázva, egészen addig, amíg az el nem tűnt a becsukódó ajtó mögött a folyosón.
Akkor, sűrűn pislantva párat, mint aki álmából ébred, a tekintete visszatért rám és úgy tűnt, emlékszik is arra, amit kérdeztem: belül ámulva figyelem, ahogy összeszedi magát és kissé zavartan felel.

Nem volt rossz, hm? Mosolyogva csóválnám a fejem, ha nem lennék bizonyos felőle, hogy ezzel kellemetlen helyzetbe hoznám a vendégem: az már biztos, hogy Adannaya Freeman nem a könnyed csevegés koszorús bajnoka, ami önmagában nem bűn, egy teameghívást idegenek között azonban kissé megnehezít.
Sajnálom az elveszett tekintetű fiatalasszonyt: nem sértette volna meg az érzéseimet, ha nemet mond az invitálásra, amelyet feltűnően kényelmetlennek talál. Igazán mindent megtettem, hogy ne feszélyezzem, de - talán mert olyan új még minden a számára - úgy tűnik, ez lehetetlen.
Félmosollyal hallgatom azért.
- Nagyon hosszú - adok neki igazat, mert tény és való, hogy ha az ember a tájban gyönyörködik is, akkor is megérez ekkora utat. - Tisztelem a fiát, amiért ilyen fiatalon ekkora utat tett meg. Sokan egész életükben nem látnak ennyit a világból. Egyen egy süteményt, ha szeretne, kérem - pillantok a teáscsésze felett lopva az ajtó felé, amely mögött Miss Wright eltűnt, mosolyomat a festett porcelán mögé rejtve. - Így is elég van a rovásomon.
Lélegzetvételnyi szünet, amíg iszom egy keveset. Miss Freeman csinos arcát nézem egy pillanatig.
- Hogy tetszik Crazerock eddig, kisasszony? - dőlök hátra a székben újra, egyetlen koccanás nélkül a csészealjra téve a csészét. - Ha nem számoljuk a port és a hőséget. Mit szól hozzá a fia?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 14
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Vas. Dec. 31, 2017 1:34 am

− Ó, George egyáltalán nem szenvedte meg… − legyintek már majdhogynem kedélyesen, ahogy megfeledkezem a Miss Wright okozta rövid feszültségről és ismét hátradőlök a székben. Ha lenne egy ilyen karosszékem, lehet, sose állnék fel belőle. Sőt, ha lehetek olyan nagyravágyó talán inkább egy olyan nagy, kényelmes fotelt szeretnék, mint amilyen a gazdáék szalonjában volt, és amiben az öreg George mindig olyan előszeretettel üldögélt újságot olvasni, hogy percek múlva el is aludjon. − Jobb szerette volna persze ablak mellett − megvonom a vállam. − Tudja, milyen kíváncsiak tudnak lenni a korabeli gyerekek − szelíden elmosolyodom. − De persze minden állomáson leszállt szétnézni, és az utazás végére már annyira megtetszett neki a dolog, meg annyira összebarátkoztak a mozdonyfűtővel, hogy a legnagyobb ellenérzéseim dacára is a fejébe vette, hogy ő maga is a vasútnál akar dolgozni − lemondón sóhajtok. − Nem lepődnék meg, ha holnapra feladná a mozdonyvezetői álmait, és úgy döntene, kovács akar lenni. Vagy egyenesen cowboy, saját marhacsordával.
Miközben beszélek, következetesen próbálom az arcát figyelni, de a tekintetem minduntalan a tálcán lévő süteményes tányér felé téved, talán épp ezt veszi észre. Nehezen tudom figyelmen kívül hagyni, hogy én magam csak reggeliztem: úgy hittem, rövidebb lesz a találkozásom mr. Wyndhammel, és időben visszaérek ebédelni. Egyéb dolgokhoz hasonlóan azt sem tudom, hogyan kell süteményt enni, szabad-e megfogni kézzel, vagy esetleg a teáscsésze kistányérjába kell szedni… Úgy döntök, inkább mindent pontosan úgy fogok csinálni, mint Anthony. A mozdulatait próbálva mímelni az eddig érintetlen teáscsésze után nyúlok.
− Köszönöm, talán majd később − halványan mosolygok rá a csésze fölött, aztán rövidet kortyolok. A forró ital íze abszolút nem emlékeztet a teának arra a formájára, amit én teának ismerek. Apró kortyokban kóstolgatom tovább, és a csésze felénél már inkább csak furcsának tűnik, mintsem kellemetlennek, aztán mire befejezem, már egészen hozzászokom az ízéhez. Zavart mosollyal teszem vissza az üres csészét.

− Gondolom, nem rosszabb, mint bármelyik másik város − megvonom a vállam. − A fiam imádja. Odavan az állatokért, különösen a lovakat szereti, itt meg elég sok van belőlük − elgondolkodva rágcsálom az alsó ajkam egy pillanatig. Úgy sejtem, talán illendő lenne nekem is valamiféle érdeklődést tanúsítanom irányába, habár én ahhoz vagyok szokva, hogy nekem nem szabad kérdezni. Zavartan köszörülöm a torkom. − Önnek tetszik a város? Nagyon más az angliai időjáráshoz képest? − érdeklődöm félszegen, hogy visszakanyarítsam a beszélgetést Mr. Wyndham kedvelt témájához.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Anthony A. Wyndham

avatar
Hozzászólások száma : 18
Join date : 2017. Oct. 30.


TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   Szer. Jan. 03, 2018 10:38 am

Azt mondják, ez itt az álmok országa - mosolygok rá. - Hogy itt akármi lehet az emberből, amit a fejébe vesz. Akár cowboy is.
Figyelem, ahogy a teáját issza, és derűsen veszem tudomásul, hogy gyorsabban elfogyasztotta, mint bárki, akit eddig teázni láttam. A modora, bár csiszolatlan, azért meglehetősen udvarias: egy kissé felnézek rá, mert ha valóban idegen neki ez az egész, komoly erőfeszítésbe kerülhet többé-kevésbé helytállnia rajta.

Elmosolyodom megint, ahogy visszakérdez. Gyorsan tanul.
- Tetszik - felelem kedélyesen, bár magam sem vagyok benne biztos, igazat mondok-e. Itt azonban nem ez az igazi lényeg. - Kedves, hogy érdeklődik. Az emberek barátságosabbak, mint amire számítottam.
Kortyolok a csészéből, ügyelve rá, hogy az enyém is kiürüljön, s az asztalra teszem csészeljastul.
- Nagyon más - pillantok fel rá, hátradőlve a székemen, ami meglehetős udvariatlanság lenne, ha nem így ülne ő maga is. - Sokkal nagyobb a forróság, és szárazabb a levegő. Ami azt illeti, hiányolom egy kicsit a reggeli harmatot, de ez igazán nem olyasmi, amit ne lehetne megszokni.
Egy szívdobbanásnyi ideig csak nézem, aztán érzem, ahogy a szemem sarkában ellágyulnak a szarkalábak.
- Engedje meg, hogy megköszönjem, hogy elfogadta a teameghívásomat. Ha óhajtja, maradhat és ihat még egy csészével vagy, ha úgy esik jobban, engedem, hogy a délutánját élvezze inkább. Nekem sajnos maradnom kell az asztalom mögött nap hátralévő részében.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content



TémanyitásTárgy: Re: Anthony & Adannaya   

Vissza az elejére Go down
 
Anthony & Adannaya
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Nevada állam :: Crazerock Town :: Utcák és városkörnyék-
Ugrás: