Az oldal érdeklődés hiányában szünetel. A játéktér továbbra is nyitva marad azok számára, akik szeretnék folytatni játékaikat.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Sky Palace
Pént. Jún. 01, 2018 2:44 am by Vendég

» Hell or Heaven
Hétf. Márc. 05, 2018 1:02 am by Vendég

» Silhouette frpg
Pént. Márc. 02, 2018 11:02 am by Vendég

» Dust and Shadows
Szomb. Feb. 24, 2018 6:40 am by Vendég

» Aktivitás ellenőrzés
Kedd Feb. 13, 2018 10:11 pm by Farkas

Top posting users this month
Statisztika
Telepes: 14
Rendfenntartó: 4
Bandita: 3
Paiute: 2
É.Shoshone: 0
Ny.Shoshone: 0
Összesen: 12 nő / 11 férfi
Szószámláló





This free script provided by JavaScript Kit

Kedvcsináló

by Farkas

Share | 
 

 Templom

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Farkas

avatar
Hozzászólások száma : 106
Join date : 2013. May. 23.


TémanyitásTárgy: Templom   Vas. Jún. 02, 2013 9:17 am

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://vadnyugatikronikak.hungarianforum.com
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Templom   Kedd Jún. 11, 2013 11:54 am

Viola and Nathaniel

Már egy ideje megérkeztem a városba és sikerült szállást is szereznem magamnak. A város sem olyan idegen számomra, mint eddig volt, és egy-két esetet kivéve egész jól eligazodom, még a kicsit zegzugosabb utcák közt is. És persze az örök szenvedélyemnek is rendszeresen hódolok, ez pedig ezen a vasárnap délutánon sincs másképp.
Mint mindig, ma is késő délután felkeltem, majd lementem a földszintre, ahol Rose, baráti ár fejében készített nekem egy kiadós tál ételt, aminek elfogyasztása közben kellemes társalgást folytattunk. Egészen jó kapcsolatot alakítottam ki a középkorú hölggyel, noha mégsem olyan közelit, mint a városlakók többi része. Nekem nincs szükségem arra, hogy pátyolgasson és ezzel ő is teljes mértékben tisztában van. Ő nem szól bele az én ügyleteimbe, egészen addig, míg kifizetem a szobát és nem okozok neki gondot.
Miután kényelmesen befejeztem az étel elfogyasztását, már bőven hat óra felé járt az idő, így magamhoz vettem minden szükséges dolgot és elindultam Roger kocsmája felé, ahol mostanában lebonyolítom az átverések nagy részét.
Egyáltalán nem kellett sietnem, hiszen még fiatal volt az idő, a férfiak nagy része csak most indul el, hogy legurítson pár pofa sört az ivóban és számomra annál jobb volt, minél részegebbek.
Mikor megérkeztem a kocsmába már néhány törzsvendég a pultnál ült, félig üres korsóval maguk előtt. Ők mindig nagyon hamar érkeznek, de sokkal előbb is távoznak, mint a többi vendég. Számomra nem ők az érdekesek, ha szerencsejátékról van szó, márpedig az én esetemben mindig arról van szó. Csak egy futó pillantást vetettem a kocsmára belépés után, majd a pulthoz sétáltam, kértem egy italt és beszélgetésbe elegyedtem Rogerrel.
Roger egy enyhén kopaszodó, körülbelül a negyvened éveiben járó, kissé mogorva, pocakos kocsma tulajdonos. Mikor a családja több évtizeddel ezelőtt a városba jött, megalapították ezt a kocsmát, ami generációról generációra öröklődött tovább a családban, így lett apja halálával Rogeré. Egész életét itt élte le, így mint minden jó kocsmáros, ismer mindenkit és tud mindent. Egy-egy garasért esetleg még el is árulja, amit tudni akarsz. Bár kissé zsugori és házsártos, ha épp nagyon rossz kedve van, de nem rossz ember, és annak ellenére, hogy már nem fiatal, mindenki tudja, hogy nem érdemes vele kikezdeni, hacsak nem akar szerezni magának néhány törött végtagot, esetleg bordát.
Míg mi elbeszélgettünk, lassan elkezdtek szállingózni a munkából jövő férfiak, ki egyedül, ki társaságban. De az mindben közös volt, hogy inni és játszani jöttek, én pedig pont ezért vagyok itt. Mivel egyre több a vendég Roger őket szolgálja ki, én pedig arra használom az időm, hogy kiszemeljem az áldozatom. Általában addig várok, míg egy egyedül érkezett férfi megiszik legalább két, ha nagyobb darab, akkor akár három sört is, míg oda megyek hozzá. Ilyenkor először beszélgetésbe elegyedek vele, majd mikor már látom, hogy kialakult köztünk némi bizalom - aminek elnyerése a képességeimnek hála nem okoz különösebb nehézséget - a lényegre térek: Megkérdem van-e kedve játszani. Az esetek nagy többségében természetesen igen a válasz, és csak nagyon ritka, mikor az illető nem érdeklődik egy látszólag könnyű pénzkeresési módszer iránt. Ezután elkezdünk játszani, természetesen az én kockáimmal. Az elején hagyom nyerni az ellenfelem, ezzel felbátorítva és rábírva, hogy merjen több pénzt kockáztatni, majd lassan visszanyerem tőlem a saját pénzem, egyúttal elnyerem az övét is. Ezt igen körültekintően kell végre hajtsam, tökéletesen időzítve, és figyelembe kell vegyen az elfogyasztott alkohol és a feltett pénz mennyiségét, nem is beszélve a jásztópartnerem személyiségéről. Ha nem vagyok elővigyázatos, könnyen magamra haragítom az illetőt, aki szinte mindig nagyobb és erősebb nálam, ezzel még tovább csökkentve az amúgy is gyér esélyeimet, egy esetleges harcban. Ezért általában igyekszem elkerülni ezt a végkimenetelt.
Nos ez nem mindig sikerül, például a mai nap sem. Minden simán ment, pont úgy ahogy szokott, jó formában voltam, nem hibáztam és nem történt semmi ami előre jelezte volna a vihar közeledtét. Már egy ideje játszottunk, egy nálam két fejjel magasabb, bányász foglalkozású férfiúval - akinek mondanom se kell háromszor szélesebb válla és nagyobb karja volt, mint nekem - és épp azon voltam, hogy megszabaduljak tőle, a nyerő szériám után, amikor az "úriember", hirtelen kikelve magából rácsapott az asztalra, és azt üvöltözte, hogy én egy mocskos csaló vagyok és átverem. Nos... ez természetesen igaz volt, na de kérem, milyen neveletlen viselkedés ez, hisz nem egy lebujban voltunk, ahol az ember kénye kedve szerint emeli föl a hangját és csapkod. Én persze a legártatlanabb arcom magamra öltve, értetlenkedve tekintettem rá, mintha fogalmam sem volna miről beszél, és nem túl nyomatékosan, de utaltam rá, hogy a szerencse forgandó és most mellőle átpártolt hozzám. Hát, maradjunk annyiban, hogy ezt nem tartotta kielégítő válasznak, ezt pedig úgy adta tudtomra, hogy még jobban felemelte a hangját, felborítva az asztalt - aminek bevallom nem igazán örültem, mivel az a berendezési tárgy volt az egyetlen, ami köztem és a kissé ingerült férfi között állt - és egyet közelebb lépve, az öklét rázva fenyegetőzni kezdett, hogy ha nem adom vissza a pénzét agyon ver.
Már volt részem hasonló szituációban, így nyugodt tudtam maradni, és szépen lassan, minden fajta hirtelen mozdulat nélkül felálltam a székemről, majd nem túl feltűnően igyekeztem növelni a távolságot kettőnk között, miközben nyugtatni próbáltam a feldühödött palimadarat. Persze, a már aránylag ittas férfi nem igazán foglalkozott az értelmes beszéddel, inkább az ökle rázásával és az üvöltéssel foglalkozott. Lélekben már felkészültem, hogy esetleg elő kell vegyem a zakó ujjamban elrejtett Derringerem, de úgy gondoltam még várok egy kicsit. Ez a kevés idő pont elég volt a férfinak, hogy egy újabb hangulatváltozáson menjen keresztül és ha ez lehetséges még dühösebbé váljon, mint eddig. Odáig jutott, hogy immáron nem csak fenyegetőzött, de tettekhez folyamodott.
Határozottan állítom, hogy ha egy tized másodperccel lassabb vagyok, minimum egy törött orral gazdagodok, ha nem egy törött koponyával. Az ittas ellenfelem támadásba lendült, és egy - az italtól kissé koordinálatlan - jobb egyenessel igyekezett leteríteni a földre. Ezt szerencsés módon, hála a reflexeimnek kikerültem, majd gyors mérlegelés után a menekülés mellett döntöttem. A lehető leggyorsabban indultam az ivó ajtaja felé, de természetesen nem ment ez olyan egyszerűen, mivel a dühtől fűtött bányász ismét nekem ugrott, immáron több és egy kicsivel gyorsabb ütésekkel. Hatalmas szerencsémre eleget ivott ahhoz, hogy a felére csökkenjen a gyorsasága, de még így is volt, hogy csak a szerencsének köszönhetem a sikeres elkerülést.
Végül sikerült kijutnom az ivó ajtaján, és a tőlem telhető leggyorsabb iramban rohantam egy kisebb utca felé, remélve, hogy nem fognak követni. Ám nem volt mellettem a szerencse, mert a termetes úriember hamar utánam eredt, így kénytelen voltam menekülni. Hosszas kergetőzésbe kezdtünk, és akárhogy próbáltam, sehogy nem sikerült leráznom a kitartó alakot, így taktikát váltottam. Mikor kicsit lemaradt, elbújtam egy kanyarban, kezemben egy üveggel. Megvártam, míg az üldözőm kellő távolságba ér, majd teljes erőmből lesújtottam. Az üveg eltört, de a férfi még mindig állt, remélem nem kell mondjam, hogy erre nem számítottam. Persze nem volt időm sokáig álmélkodni, azonnal futásnak eredtem és kihasználva a férfi pillanatnyi zavarát némi előnyre tettem szert. Arra jutottam, hogy az üldözőm túl mérges és kitartó ahhoz, hogy feladja, lerázni pedig nem tudom, így az egyetlen lehetőségem az, ha elbújok. Titkon abban reménykedtem, hogy a tetemes alkoholtól és a fejére mért ütéstől másnapra elfelejti kit, és miért üldözött.
Néhány kanyart bevettem, mikor megpillantottam egy nyitott ablakot, megfelelő magasságban. Nem is kellett több, felmásztam, a szinte nekem oda készített láda halomra, majd felkapaszkodtam az ablakba és belül, a lehető leghalkabban földet értem.
Mint kiderült, a város egyetlen templomában kötöttem ki, így most innen vagyok kénytelen kijutni, némi pihenés után persze.
Vissza az elejére Go down
 
Templom
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Szabadidő :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: