Sing with me! - Janie & Jarod

Bár nem túl rég vagyok a városban, valami mégis olyan hamar megfogott benne. Talán az, hogy nem olyan unalmas, mint az életem a McClain kúriában. Mindig történik itt valami, ráadásul munkahelyül sikerült kiválasztanom a város központját, a bárt.
Persze azért vannak dolgok, amiket nem annyira kedvelek. Például, ahogyan a mai este is, elég sokan tömörültek be kétes múltú fickók, akiktől inkább tartok, mintsem hogy izgalmasnak találom őket. Ilyenkor ráadásul késő estig nem zárunk be és amikor együtt kell hazaindulnom a csőcselékkel... na bevallom, akkor azért egy kicsit félek.
De egyelőre csak sötétedik, ki tudja mit hoz még az éjszaka. Én a kedvenc, kissé már tépett farmeromban, barna, női cowboy csizmámban és egy piros kockás ingben álldogálok a piano mellett. Kezemben barna cowgirl kalapommal legyezem magam és a népet fürkészem, amíg várok a zongoristára, hogy végre elvégezze a dolgát és visszatérjen. Hosszú percek után végre leteszi székére a valagát és játszani kezd ezen a csodás hangszeren. Én pedig énekelek. Hangosan, tisztán, elfeledkezve arról, hogy miféle emberek hallgatják éppen. Páran bámulnak, bár sokszor nem tudom eldönteni, hogy a külsőm miatt, vagy a hangom miatt. A többiek csak folytatják a napi kötelező alkoholbevitelt és az információcserét...

A múltkori relatív sikeres rablás óta próbálom meghúzni magam a városban. Sok balhéban vettem részt, de mindig tudtam kivel dolgozom együtt, most meg...gyakorlatilag minden vendéget megnézek magamnak lopva, pontosabban, minden női vendéget. Szó szerint bármelyikük lehet az éjkirálynő, akár még a szemrevaló szőke is, a zongora mellett. Ez utóbbi hölgyet a kelleténél többször gyanúsítom meg szemeimmel, de úgy tűnik nem vagyok ezzel egyedül, így aztán továbbra sem tűnök ki a tömegből.
Nem mondom, egészen tetszetős a hangja. Amúgy is alapból sokkal szívesebben hallgatnám, mint a többi vendég által keltett alapzajt, de amúgy tényleg egészen kellemes. Egy idő után azon kapom magam, hogy kifejezetten keresem a tekintetét, ha pedig elkapom, csak szelíden mosolygok rá, és az italomba kortyolok. A dal végén megtapsolom a produkciót, és továbbra is figyelem őt, ha pedig ismét találkozik a tekintetünk, nem fordulok el, csak megvárom, mit lép. Vajon leül mellém, vagy inkább itt hagy egyedül a pult mellett.

Igazából nem akarok azzal foglalkozni, hogy ki mennyire stíröl az alkoholmennyiségtől vörösre vált szemeivel zsíros tincsei mögül. Jó, egy kicsit túlzok, hiszen ebben a bárban még nem is olyan lepukkantak a vendégek, mint azokban amelyekben megpihentem idefelé vezető utam során. Azért csak-csak felmérem a közönségem és látok is egy-két szemrevaló férfit, akikkel szívesen elcsevegnék később. Senkivel nem szemezek sokáig, csak néhány másodperc és egy mosoly, amivel próbálom még inkább eladni magam. Amikor vége a számnak, közelebb hajolok a zongoristához.
-Kissé kiszáradtam, úgyhogy most szünetet tartok. - a férfi csak biccent, majd folytatja a zenélést, én pedig a pulthoz lépkedek éppen a mellé a férfi mellé, amelyikkel az éneklésem alatt is elcsíptük egymás tekintetét néhányszor. Azóta pedig el sem fordult, mióta befejeztem a dalt. Talán akadt egy rajongóm, ezt pedig nem hagyhatom szó nélkül. Pláne nem sör nélkül.
-Két korsót, légyszíves! Az úrét is állom. - szólok oda a pultos hölgynek, majd mondatom végén a férfi felé fordulok. -Üdv. - arcomon magabiztos mosoly, s miközben nem takargatva végigmérem a fickót, kezemet nyújtom felé. -A nevem Janie McClain. -ahogy megkapom az italom, egyik kezemmel máris megfogom a korsó fülét, de még nem iszok belőle. -Mi szél hozta Crazerockba? - kezdek csevegni vele, és remélem, hogy nem fogtam mellé és a férfi pont olyan nyitott egy kis csevejre, mint amilyen jóképű. A szemeitől olvadozok, de ezt igyekszem nem kimutatni. Főleg, hogy még fogalmam sincs milyen emberrel állok szemben.

Megengedek magamnak egy szelíd mosolyt a szám szélén, ahogy a nő lassan, kecsesen indul meg felém. Ahogy rám mosolyog még annál is tetszetősebb látvány, mint amikor a zongora mellett állt, és csak a távolból nézhettem őt. Már épp fordulnék a csapos felé a vállam felett, de a hölgy megelőz. Nem számítottam erre, de tettszik a fejlemény, nagyon is.
-Üdv - emelem meg a kalapom a szépség előtt, aztán pedig a felém nyújtott kezet is elfogadom. Nem szorítom meg, csak gyengéden rázom meg, és az egyik hüvelykujjam végighúzom a kézfején egyetlen egyszer.
-Jarod Donovan, örvendek.
Mosolyogva veszem el a korsót, egyenlőre azonban én sem kortyolok bele. Az ital helyett az énekes két szép szemét nézem, közben pedig azon gondolkodom, hogyan feleljek a kérdésre. Mivel az igazat nem mondhatom el, bárki lehetek, ami izgalmas, de persze ezt sem árt ésszel tenni.
-Üzleti ügy. Elegem lett a városból, és gondoltam, megnézem, milyen lehetőségek vannak itt. Volt pár ígéretes eladó birtok, de még nem döntöttem.
Én magam is magabiztosan mosolygok rá beszéd közben, és valamilyen szinten őszinte vagyok. Tényleg sok gazdag embert látogattam meg. Némelyikük birtoka tényleg eladó...pláne most, hogy kiürült a kincstáruk.

Kézfogás közben a szemébe nézek, de nem tudom megállni, hogy ne pillantsak le a kézfejemen gyengéden végigsimító hüvelykujjra. Ez természetesen nem elég ahhoz, hogy az arcomon piros pír jelenjen meg, de szemeimben pajkos láng gyúl fel, ahogy visszaemelem a tekintetem a férfi szemeire. Úgy látom nem akárkivel van dolgom, hanem egy igazi nagy játékossal, amilyen én is vagyok. Nem kerüli el a figyelmem, hogy a tekintete rám ragadt, és ezt én ki is fogom használni.
-Üzleti ügy, hmm. - ismétlem csak halkan, majd belekortyolok a sörömbe, amíg befejezi mondatát. Felső ajkamon maradt fehér habot eltüntetvén nyelvemet végigfuttatom ajkamon, természetesen végig az új beszélgetőpartneremre nézve.
Elgondolkodok, hogy nem kellene túl messzire menni, mert aztán még megbánom, de oly' rég pajkoskodtam már, hogy nem bírom megállni.
-Szeretném azt mondani, hogy szívesen adok tanácsot a környékbeli birtokok vásárlásával kapcsolatban, de én is csak nem rég érkeztem ide.
Lepillantok a pulton csücsülő korsómra, közben pedig mutatóujjammal körözök az üveg peremén.
-És meddig szándékozik a környéken maradni, kedves Mr. Donovan? - kérdezem kíváncsian és közben magamban próbálom eldönteni, hogy akarom-e folytatni a játszadozást avagy jobban járnék, ha abbahagynám. Gyorsan száguldanak itt a pletykák és bármennyire is jóképű férfi, talán mégsem biztos, hogy szeretném visszahallani, hogy a Bronze Rose énekesnője minden jöttmenttel...

Furcsa, de ez a hölgy közel sem olyan szende, mint amihez szoktam, és ez nagyon tettszik. Lehet jobban kéne vigyáznom, hisz még alig ismerem ezt a várost, és biztos vagyok benne, hogy már most rengeteg féltékeny férfi célkeresztjébe kerültem csupán azért, mert leült mellém, de tudom, hogy úgysem fogok ellenállni ezért kár tettetni.
-Köszönöm, de úgyis jobban szeretem magam megtapasztalni a dolgokat - jelentem ki határozottan, és rá is kacsintok. Egyébként is, amik valóban érdekelnek, azok inkább a rossz tippek. Azok a gazdaságok amiket senki sem adna el, mert olyan sok pénzt hoznak, hogy otthon tartják őket.
-És honnan jött?
Belekortyolok a sörömbe én is, igaz bátrabban, mint a hölgy. A korsó jó negyede eltűnik a torkomban.
-Kérem, szólítson Jarod-nak. Ami a kérdését illeti, még nem tudom. Láttam pár izgalmas befektetést, de megegyezni még nem sikerült, szóval az is lehet, hogy sokáig. És kegyed?

Kétféle férfi létezik. Az, akinek szörnyen áll, ha kacsint és az, akitől elolvadok, ha rám kacsint. Hát balszerencsémre vagy éppen szerencsémre Jarod az utóbbi. Bár semmilyen célzást nem éreztem a mondandójában, a kacsintás elég volt ahhoz, hogy halványan elpiruljak.
-Wyoming államból utaztam idáig. - válaszolom, majd újabbat kortyolok, de most nem hagyom a sör habját ajkaimra tapadni.
-Azt hiszem... Jarod... Te is szólíthatsz Janie-nek és hagyjuk a fölösleges magázást. - felsőbb körökben illik az ilyesmi, de ebbe bárba ez nem való.
Kicsit helyezkedem a széken, közben figyelem a fickót. Továbbra sem szól az ellen semmi, hogy folytassam az incselkedést vele.
-Örülnék, ha még egy ideig maradna. Itt az az íratlan szabály van, hogy legközelebb neked kell meghívnod egy italra engem. -burkoltan kinyilvánítom, hogy örülnék, ha még látnám erre.
-Én egy ideig még biztosan itt maradok. Van hol laknom és munkát is találtam. - újabb kortyot engedek meg magamnak. Ez a korsó elég lesz most, mert még pár órát itt kell lennem és nem kellene részegen hazatámolyognom.

Próbálom titkolni, hogy tekintetem néha az ajkaira téved. Mikor az előbb a habot nyalta le róluk, akkor kudarcot vallottam ebben, de azóta azt hiszem egész jól tartom magam.
-Ott még nem jártam. Érdekes út lehetett.
Szelíden mosolyogva bólintok. Janie. Jobb lesz eszembe vésni. Aztán viszont egyik szemöldököm a magasba vonom.
-Nos, amennyiben ez a helyzet, úgy érzem mindenképpen maradnom kell. Erre nem szabad nemet mondani.
Megint nagyot kortyolok a sörömből, és közben próbálom kitalálni, vajon mennyit dolgozhat még ma. Nincs még olyan késő, de már korán sem.
-Ó, saját lakásod van, vagy csak kibéreltél egy szobát? Én csak itt lakom a fogadóban...egyenlőre.
Közben gondolok egyet, és a tárcámért nyúlok. Vajon mennyibe kerülne, hogy rávegyem a zongoristát arra, hogy a következő zeneszámban ne legyen ének? Tettszik a lány hangja, de szívesebben hallgatom közvetlen közelről. Ezt a kérdést neki is felteszem, ugyanezekkel a szavakkal.