Patrick Morgan

>>Patrick Morgan<<

>>Felszerelés<<

- 2 db 45-ös Colt és az ezekhez tartozó fegyveröv
- 1 db dupla csövű vadászpuska plusz töltényekkel
- 1 éles vadászkés
- 1 barna musztáng, nyereggel, nyeregtáskákkal, takaróval
- 20 db bőrszíj kis kötegbe kötve
- Egyéb: tűzszerszám, iránytű, dohánylevelek, élelem és kulacs

>>Kinézet<<

Rick szikár, nem túl magas alak, és nem is rendelkezik stabil izomzattal, bár több erő szorult bele, mint ami elsőre látszik. Arányos testű férfi, itt-ott hegekkel tarkított. Szőkés-barna haja rövid, éppen hogy a tarkójáig ér, elől kicsit hosszabb, szemébe lógó. A nap szívta ki ilyen világosra. A vadnyugat viseletének hódol, a vászonnadrággal magas szárú csizmával, valamit a pamut ingére mellényt húz. Hűvösebb idő esetén, poncsót. Széles karimás cowboy kalap egészíti ki a képet, és a kedvenc fekete-fehér mintás kendője.

>>Jellem<<

Amolyan igazi köpönyegforgató, mindig úgy ügyeskedik hogy az neki, és a bandájának kedvezzen. Borzasztóan önző alak, mégis határozott, és el tudja hitetni másokkal hogy érdekli a sorsuk. Pedig nagyon kevés ember érdekli önmagán kívül. Határozott jellemével és agyafúrt gondolkozásával remekül megállja a helyét a banditák élén, noha néha akad aki beleköt, de ezt házon belül, keményen le is rendezik. Nagyszájú pasi benyomását kelti, de senki sem tudja, hogy valójában miért lett bandita. Véres tettei igazolják a hírét, nem riad meg a vérontástól sem. Ha magára hagyják, egészen el tud lazulni, bár valamiért csak egy lányos arcú fiatal sráccal jön ki jól. A többieknek csak a vezére.

>>Történet<<

Egyszer volt hol nem volt... Mondhatnék meséket, hogy megszülettem, felnőttem, boldog gyermekkorról, de ez nem lenne igaz. Az igazság az, hogy 25 évvel korábban a kutya sem várt engem, anyám meg főleg nem. Városi asszony volt, szinte nem is emlékszem az arcára, amikor éppen annyi idős lettem, hogy már nem kellett ellátnia, el is hagyott pontosabban mondva, odadobott apámnak, aki akkoriban a már meglévő rablóbanda második embere volt. Fred Morgan. Kicsi gyerekként félelemmel néztem apámra, fogalmam sem volt, milyen ember lehet, és mit várhatok tőle. Szeretet? Erőszakot? Közönyt? Mondhatni valamilyen szinten mindet megkaptam tőle.

Azt hiszem, valamilyen szinten szeretett, mert foglalkozott velem, tanított, mégis ha nem volt jó, vagy nem volt elég, akkor keményen odacsapott, utána pedig nem foglalkozott velem, amíg a kért feladatot meg nem tudtam rendesen csinálni. A banditákat nem éreztem idegennek, persze volt akit tanácsos volt elkerülni, de volt akivel kifejezetten jóban voltam. Apám meg tanított mindenre, amit szerinte tudnom kell, mint a lovaglás mesteri fokon, lőfegyverek kezelése, lasszóhasználat, lopakodás és kúszás-mászás az erdőben. Nem mondom hogy könnyű volt, gyakran tértem aludni kék zöld foltokkal, horzsolásokkal, égő izmokkal... Dee megtanultam mindent, amennyire képességeimből telt. Mikor elértem a tizennyolc éves kort, nekem is át kellett esnem az úgynevezett beavatáson, hogy ténylegesen igazi tag, mondhatni "testvér" lehessek. Ehhez az kellett, hogy a közelben táborozó sziúktól valamit el kellett hoznom, a törzs területéről. Szerencsémre nem volt olyan nehéz meg kellett szereznem egy indián csizmáját, én pedig szemfüles módra kilestem egy fürdőzőt, és elemeltem a ruhadarabot. Nem volt feladat, hogy éjjel kell csinálnom, vagy meg kell ölnöm valakit, csak egy mokaszin. Az meg is volt. Így hát tag lettem a bandában, és elismertek egy idő után, és sok kemény balhé kellett hozzá. De esküszöm, megérte.

Sok év telt el, míg újra láttam anyámat, a valaha gyönyörű asszony, akkora már csak árnyéka volt önmagának, és az alkohol tarthatta életben. Nem ismert meg engem sem. Szánalommal néztem rá, sosem ismertem igazán, és meg akartam tudni miért nem kellettem neki, de szemmel láthatóan az értelmes gondolkodás is nehezen ment neki, így hát megtettem az egyetlen dolgot, amivel jót tehettem neki. Főbe lőttem. Egyetlen lövés, síri csend, tompán puffanó test... Ez maradt belőle, és ez volt az első gyilkosságom. A szemem sem rebbent. Akkor legalábbis. Később, az erdő mélyén, magányosan a magam módján meggyászoltam, de a vért és a halálát sosem moshatom le magamról. Apám nem sokkal ezután meghalt, a sziúk lőtték le, egy rajtaütés során, akkor sokan odavesztek közülünk, a vezér alkalmatlan volt a posztjára. Így elindult a belharc, és eldöntöttem, hogy én leszek a vezér, és nem fogom a halálba követni az akkori vezért, így megharcoltam a posztért, és élet-halál harcra hívtam ki. A fiatalságom, és fürgeségem nekem kedvezett, alig lehettem húsz éves ekkor, de hajtott a vágy. Így hát megnyertem a harcot, és két napig lebegtem élet-halál között, ám a többség elismert. Akik meg nem, nos nekik két választások volt, vagy belátták hogy elfogadnak, vagy meg is halhattak. Kemény kézzel kellett új rendet tennem, és azóta is ezen dolgozom, a banditák, itt testvérekké válnak, és egymás oldalán harcolnak az ellenséggel, összetartás, ez a legfontosabb.

A banditák élére kerülve, ifjú vezérként éltem tovább, és a rablások fosztogatások nagyobb sikerekkel sültek el, mint eddig valaha is. Több zsákmány jutott mindenkinek, így nem igen tiltakoztak személyem ellen, és most sem teszik. Kemény csapat vagyunk, és nem akárkit veszünk be magunk közé, nőket szinte soha.

Nos ennyi voltam, röviden.

Elfogadva!