Az oldal érdeklődés hiányában szünetel. A játéktér továbbra is nyitva marad azok számára, akik szeretnék folytatni játékaikat.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Sky Palace
Pént. Jún. 01, 2018 2:44 am by Vendég

» Hell or Heaven
Hétf. Márc. 05, 2018 1:02 am by Vendég

» Silhouette frpg
Pént. Márc. 02, 2018 11:02 am by Vendég

» Dust and Shadows
Szomb. Feb. 24, 2018 6:40 am by Vendég

» Aktivitás ellenőrzés
Kedd Feb. 13, 2018 10:11 pm by Farkas

Top posting users this month
Statisztika
Telepes: 14
Rendfenntartó: 4
Bandita: 3
Paiute: 2
É.Shoshone: 0
Ny.Shoshone: 0
Összesen: 12 nő / 11 férfi
Szószámláló





This free script provided by JavaScript Kit

Kedvcsináló

by Farkas

Share | 
 

 A fák között

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
Farkas

avatar
Hozzászólások száma : 106
Join date : 2013. May. 23.


TémanyitásTárgy: A fák között   Csüt. Jún. 06, 2013 3:33 am

Hamarosan...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://vadnyugatikronikak.hungarianforum.com
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 3:36 am

Egy darabon Chumani követett engem de a bozót egyre sűrűbbé vállt így meg kellett válnom tőle. Utasításomra az állat kirohant az erdőből, egyenesen a pusztára... vagy tán vissza a patakhoz, magam sem tudom. Most már teljesen egyedül voltam, éreztem ahogy minden megváltozik körülöttem. Kissé berogyasztottam a térdem, hogy elrejtőzzek a nagyobbra nőtt növények között, nesztelen lépdeltem az avarban majd futni kezdtem. Mesés érzés volt ahogy csupasz talpamat körbeöleli, simogatja a fekete föld. Az erdő minden apró rezdülését halottam, együtt lélegeztem a vadakkal s suhantam a széllel. Aztán hirtelen megálltam, ágak reccsenését hallottam. Felkapaszkodtam a legközelebb eső fára, lombjai közt elrejtőzve leültem egy vastag ágra. Hátamat a törzsnek támasztottam s magamhoz véve egy mérgezett nyílvesszőt kifeszítettem íjamat. Akármi is közeledik nemsokára a prédámmá válik... a zajokból ítélve nagyobb testű vad lehetett a kevésbé óvatos fajtából. Egy kecses nagymacska vagy egy életét óvó növényevő nem zúzza szét a bokrok ágait. Az itt élő állatok nagy része nem végez ekkora pusztítást. A lélegzetem lelassult, az elmémet végtelen nyugalom ugyanakkor pattanásig feszülő koncentráció uralta. Minden egyetlen pontos lövésen múlik, egyetlen döntésen.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 3:55 am

Kohana & Colette


Nem bírtam tovább. A Ross farm maga volt a pokol. Úgy éreztem bárhol jobb lesz, mint ott. Reménykedtem benne, hogy valaki majd befogad, de nem akartam ebben a városban maradni. Befoltoztam a világoskék fűzős ruhám, belopództam a nagynéném szobájába, hogy kihozhassam az elvett, fontosabb holmiim. A ruháim nem pakoltam el, túl nagy helyet foglaltak volna. Helyette némi élelmet, kulacsot, és kis pénzt raktam egy erszénybe, amit magamra akasztottam, és egy kést is csúsztattam bele a biztonság kedvéért, noha használni nem igazán vagyok képes. A hajam kiengedve hagytam, épp csak egy fonat segítségével eltűztem az elejét, hogy ne lógjon a szemembe. Nem a város felé indultam, túl távolinak tűnt és különben sem akartam ott könyörögni szállásért, mindenki tudja már, hogy kihez „tartozom”.A kezembe fogtam Brumy-t, a plüssmackót, aki minden szörnyűséget velem együtt élt át, majd kiosontam a házból, és rohanni kezdtem...nem érdekelt merre tartok, hogy mit tartogat számomra a jövő. Egy dologban voltam csak biztos : sem Párizs, sem Rockwood nem lesznek soha az igazi otthonom. Hosszú ideje futottam, elfáradtam, lelassultam, de nem álltam meg. Szinte alig vettem észre, hogy az erdő egyre sötétebb és veszélyesebb részei felé tartok. Nem akartam a fák közé keveredni...Ugyan még nem sötétedett mégis, egyre biztosabban éreztem, hogy közeledik az alkony. Az állatok felélénkültek, egyre több ijesztő zajt hallottam, miközben haladtam rettenthetetlenül előre. Megbotlottam. A ruhám aljáról leszakadt egy darab. Minden másodperccel úgy éreztem egyre kevesebbet látok, mintha a fák utánam nyúltak volna, mintha...mintha minden a vesztem segítené elő. Gyorsan feltápászkodtam, magamhoz öleltem Brumy-t, és rohanni kezdtem. Rengetegszer megbotlottam gyökerekben, ágakban, kövekben. A hangok egyre hangosabbnak és közelebbinek tetszettek, valóságos félelem futott át a testemen. A valódi vadonban voltam...úgy éreztem minden bokor mögül, minden fáról les rám valami és csak a megfelelő pillanatot várja arra, hogy lecsaphasson. A hajam kissé csapzottá vált, a ruhám koszos lett és sok helyen ki is szakadt. Az este megállíthatatlanul közeledett, és a hangok...féltem, nagyon féltem. Rettenetesen elfáradtam, de nem mertem abbahagyni a futást. Nem vettem észre egy feltűnően kiálló gyökeret, beleakadt a bokám, és hatalmasat estem. Brumy néhány méterre landolt tőlem...kétségbeesetten nyúltam érte, de nem értem el...túl messze volt, a lábam pedig beakadt a növénybe, a hangok pedig...egyre közeledtek...
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 4:37 am

Meglepődtem, nem vadállat volt hanem egy fehér asszony furcsa, díszes ruhában. Homlokomat ráncolva néztem ahogy halad felém, már messziről kiszúrtam. Mielőtt még elhaladhatott volna alattam elesett egy gyökérben kezéből kiejtve valami szőrös, furcsa formájú dolgot. Vettem egy mély levegőt mely átjárta az egész testemet majd lőttem. A nyílvessző a furcsa dolog fejébe fúródott én pedig leugrottam a fáról. A nő előtt értem földet, leguggoltam és úgy néztem végig rajta. Orrnyergemen ráncok jelentek meg, szemöldökeim is összerándultak, arcom eltorzult a dühöst állatias vonásoktól. Felegyenesedtem majd a szőrös micsodához léptem és a nyílvesszőnél fogva emeltem fel. Először csak megszaglásztam, valami furcsa, andalítóan édes illat keveredett földanyáéval. Bántotta az orrom ez a rendellenesen édeskés, erős szag így lehúztam a valamit a nyílról és eldobtam egy bokorba. A harci eszközt eltettem a tokjába, az íjat átvetettem mellkasomon majd lenéztem az idegenre. A haja nagyon világos aranyló színű volt. A bőre betegesen sápadt és a szeme furcsán világos. A fehér emberek asszonya volt, nevetséges és haszontalan gúnyában. Előkaptam hát a késem és egy szinte követhetetlenül gyors mozdulattal elé léptem. Megragadtam a karját s durván felrántottam a földről nem törődve azzal, hogy a lába először nem engedett nyers erőmnek. A kést egyenesen a torkához szorítottam, másik kezemmel továbbra is szilárdan tartva könnyű, törékeny testét.
- Takarodj innen! - mordultam rá saját nyelvünkön. Tudtam, hogy nem érti de ha más nem agresszivitásomból már biztosan rádöbbent, hogy nem látják itt szívesen. Szerencséje van velem, más törzsünkbéli gondolkodás nélkül a halálba küldte volna.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 6:36 am

Kohana & Colette


Belém költözött a félelem, pedig azt hittem soha többé nem fogom ezt érezni. A fák sűrűn álltak, a lemenő Nap fénye alig alig pislákolt már, legalábbis én csak sötétséget érzékeltem magam körül. Ahogy ott feküdtem a porban, kiszolgáltatottan, sírhatnékom támadt, mégis...ha akkor nem sírtam, most sem fogok. A földet kezdtem el bámulni, miközben erőlködtem, hogy kiszabadítsam a lábam. Úgy éreztem, mintha ezernyi szörnyeteg lesne rám a fák közül, és a növények maguk is hosszú, karmos karokként nyúlnának értem. A szívem hevesebben kalapált, mint szokott, úgy éreztem mindenem lüktet. Kiáltani akartam, de egy hang sem jött ki a torkomon. Hiába húzkodtam a gyökeret semmi nem történt. Aprócska, francia lány vagyok, a lelkem igen, de a testem nem edződött meg.
Összerezzentem. Egy nyílvessző...és...Brumy...fejébe...fúródott. Nagyra nyíltak a szemeim, ijedten néztem legjobb barátomra, de jelenleg jobban aggasztott az, ami a nyílvesszőhöz tartozik...egy ember, vagy egy troll, ami megtanult lőni, de az elsőre nagyobb esélyt láttam. Nem kellett sokáig várnom, másodpercekkel később már egy indián állt előttem, és Brumy-t szaglászta. Felvontam a szemöldököm, mert nem értettem mit is csinál. Még sosem láttam indiánt. Biztos én is furcsa vagyok neki, még a vadnyugati fehér nőkhöz képest is. Ahogy elhajította Brumy-t, mintha a szívem szakadt volna meg, kétségbeesésemben utána kaptam, de mindhiába.
-No...s'il vous plait...no...(ne, kérem, ne).-mondtam majdnem sírva, de összeszedtem magam. Meg fogom keresni Brumy-t, ha kimásztam ebből a helyzetből. Durván ragadta meg a karom, és nem törődve azzal, hogy  a lábaim nem akarják, felráncigált. Egész testem remegett, főleg miután a kés is előkerült. Nem éreztem a bokám, ami be volt akadva a gyökérbe, valószínűleg megsérült, de abban biztos voltam, ha nem tartana, összeesnék.
-Je ne comprends pas!(nem értem)...-suttogtam neki, mikor valami furcsa nyelven szólalt meg, de aztán észbe kaptam, ha franciául beszélek csak nagyobb bajba kerülök, hátha érti az angolt...
-Kér...kérni...én nem akar baj. Haladni erdő, eltéved. Kér, nem bántani...-fordítottam felé angyalinak  mondott arcom, hogy egyenesen a sötét íriszekbe tekinthessek. Ha megakar ölni megteszi, de látni akarom a gyilkosom lelkét, mert hiszem, hogy a szem a lélek tükre.
-Ahh...áá...-sikkantottam fel, ahogy egy minimális súly a bokámra került. Rettenetesen fájt, és bár próbáltam összeszorított fogakkal tűrni, egyszerűen nem ment.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 8:16 pm

A nő számomra érthetetlen nyelven hadovált, hangja vékony, erőtlen mégis dallamos volt. Éreztem a szívében uralkodó kétségbeesést, szemében láttam a félelmét. Alig pár másodperc múlva a városi sápadt arcúak nyelvén szólalt meg, ezt valamennyire magam is ismertem. Mindvégig a szemembe nézett így az övében láthattam megcsillanni a reményt. Kérlelt, hogy engedjem el... arcvonásaim továbbra is kemények maradtak míg enyhítettem a szorításon. Ekkor a némber feljajdult, valószínűleg megsérült márpedig én nem fogok neki segíteni! Az eddig tanúsított erőszakos viselkedésemet folytatva löktem el magamtól az aprócska testet, mivel a lány sérült volt ismét elesett.
- Meg fogsz halni - mondtam érzelmektől mentesen továbbra is anyanyelvemen. Nem szeretek a sápadt arcú kutyák nyelvén beszélni. Ő értetlenül bámult rám, arca eltorzult a fájdalomtól. Ha a népemből való lenne... de nem az!
- Mész haza, most! Különben meghalsz...- mondtam neki végül a betolakodók nyelvén. Tudván, hogy ezt már megértette eltettem a tőrömet majd hátat fordítottam neki és elindultam a magam útjára. Valahol mélyen legbelül sajnáltam őt de nem segíthettem neki. Így is nagy szívességet tettem, életben hagytam. Az a bökkenő, hogy csupán késleltettem a halálát. Ha egy ragadozó talál rá gyorsan végez vele, azonban ha egy menekülő vad tapossa őt el lehet, hogy még napokig szenvedni fog.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 8:35 pm

Kohana & Colette


Akartam, hogy elengedjen, de ahogy engedett a szorításon hatalmas fájdalom nyílalt a lábamba. Nem voltak kétségeim afelől, hogy erőteljesen megsérült hála az esésnek és a fagyökér erős ragaszkodásának. Féltem...de igazán nem a férfitől, vagy a fáktól, vagy az erdő szörnyeitől, leginkább attól, hogy sosem leszek elég erős ahhoz, hogy túléljem, hogy mindent túléljek.
A szemeit kémleltem, mintha ezzel kitalálhatnám a gondolatait. Nem volt sok időm megfigyelni a lágy, mégis férfias arcvonásokat, a sötét íriszeket, a telt ajkakat. Ellökött magától. Fájdalmasan zuhantam a földre, a lábaim nem tudták megtartani pillekönnyű testem. Ismét a porban feküdtem, de próbáltam félig ülő pozíciót felvenni, tudtam, hogy össze kell szednem magam.
Ismételten valami furcsa, számomra teljesen idegen nyelven szólalt meg, de láthatta, hogy egy szót sem értek abból, amit mond. Csak akkor bizonyosodtam meg afelől, hogy értette, amit angolul mondtam, mikor ő maga is ezen a nyelven szólt hozzám.
-Nincs otthon...nem tud hova menni. -suttogtam magam elé csilingelő, dallamos hangon, olyan hangerővel, hogy azért még meghallja. Meghalsz...ez csengett a fülemben. Sosem féltem a haláltól, sokszor kívántam már, hogy eljöjjön értem, főleg Párizsban, de most, mintha felülkerekedett volna valamiféle élni akarás, nem akartam meghalni...nem így...nem itt...nem most...Amikor hátat fordított, feltápászkodtam annyira, hogy néhány lépést képes legyek megtenni, de aztán ismét összeestem.
-Kér...nem hagy itt, nem akar meghal...-pillantottam rá most már sokkal határozottabban, mint az előbb. A rimánkodás átment őszinte segítségkérésbe. Párizsban sosem voltak meg az indiánok iránti ellenérzések, hiszen ott nem fordultak meg gyakran, ezért nem gyűlöltem őket úgy, mint az itteni emberek. A férfi úgy nézett ki, mint én, kivéve persze a nemét, és a sötétebb vonásait. Ember volt, akárcsak én.
-Kér...én jönni pokol, mit csinál fehér...menni távol...keresni jobb...
A hangom még mindig  halk volt, de igyekeztem annyira felerősíteni, hogy ne halk csipogásnak tűnjön a számára, reméltem meg tudom győzni, hogy ne hagyjon itt halálra várva.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 8:57 pm

A lágy, remegő hang egyre erőteljesebbé vált ahogy kérlelt. A szívem segíteni akart neki de az eszem visszatartotta. Aztán megtorpantam, talán egy fél percbe is beletelt míg ott álltam vívódva a születésem óta belém égetett ellenérzéssel. Végül morogva ugyan de megfordultam és pár határozott lépéssel az idegen előtt termettem. Leguggoltam elé, elég közel voltunk egymáshoz így hallhatta suttogásom.
- Segítek neked de többet ne gyere erdő. Kiviszlek erdő, egészen a város határa de onnan magad– ezt a szót nem ismertem az ő nyelvükön így ezt a sajátomén mondtam ki – boldogulsz – vártam, hogy bólintson vagy jelezze megértette amit mondtam. Így is sokat kockáztattam, ha bárki meglát a törzsből apámra szégyent hozok a lány pedig meghal. Ha sápadt arcúval találkozunk az megtámad majd engem mert azt hiszi, hogy elraboltam a nőt. A döntésem minden szempontból ésszerűtlen és a saját életemre veszélyes volt... mégis így döntöttem. Felegyenesedtem, levettem magamról az íjamat és a nyílvesszőket tartó általam eszkábált tokot. Ezeket letettem a földre majd nemes egyszerűséggel felkaptam a nőt a bal vállamra nem törődve azzal, hogy kényelmesen „utazik” e. Szabad kezembe vettem a földre rakott fegyvereimet majd elindultam a város felé. A törékeny test könnyű volt, szinte meg sem éreztem súlyát. Az általunk elejtett vadak többnyire sokkal nehezebbek voltak így nem jelentett gondot számomra a „cipekedés”. Szótlanul szeltem át az erdőt vállamon egy furcsán más asszonnyal.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 9:14 pm

Kohana & Colette


Soha nem kértem senki segítségét, de most őszintén reméltem, hogy megkapom azt. Szükségem volt az indián fiúra, ezt muszáj volt belátnom, és eleve hálásnak kellett lennem azért, hogy nem ölt meg. Rendben, nálunk, Párizsban nem volt szokás, hogy csak úgy megölünk valakit, de őszintén? Ennél sokkal szörnyűbb dolgokat is tettek az ottani emberek.
Reménytelin pillantottam az épp indulni készülőre, majd mikor megtorpant apró, hálás mosoly futott végig az arcomon. Megértettem, amit mondott, és bólintottam, de muszáj volt mondanom valamit...valamit, amivel megakadályozom, hogy visszavigyen oda, ahonnan elmenekültem.
-Vár...én ért, és köszön, de...én jönni el, lenni emberek nem jó. Nincs otthon, nem akar menni vissza...oda...-utaltam itt a városra. Persze nem volt kötelessége foglalkozni ezzel, hiszen így is többet tett, mint kellett volna, de mégis...reméltem, hogy nem kell visszamennem oda, ahol cselédként bánnak velem, és ahol valószínűleg jó nagy adag büntetést is kapok amiatt, hogy megszöktem. Brumy-ra gondoltam egy pillanatig. Nem mertem megkockáztatni, hogy szólok miatta, de...kiakartam találni valamit, a módját annak, hogy visszaszerezzem.
-Figyel...lenni biztos hely itt, erdő? Kér...nem akar újra pokol. -néztem rá szomorú, tágra nyílt, kék szemekkel. Tudtam, hogy sokat kockáztat minden egyes pillanattal, amit úgy tölt velem, hogy életben vagyok, szeretek olvasni, tudom, mégis...nem bírtam volna visszamenni Oda.
Felsikkantottam, mikor könnyedén felkapott és elindult velem némán. Nem tudtam hova visz, csak remélni mertem, hogy némileg figyelembe vette a kérésem, hiszen mit kezdhetnék teljesen egyedül, egy idegen földrészen, sérülten, menekülve?
Egy szót se szóltam, csendben tűrtem a zötykölődést. A remény megmaradt, hogy nem oda visz, ahova mondta, de csak ennyi, semmi több.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 9:44 pm

A nő ellenkezése nem hagyott nyugodni, jómagam csak azt tudtam, hogy ha sápadt arcút látok akkor annak a városban van a helye. Kivéve a banditákat akiknek valójában nincs is helyük... csak megtűrték őket a Nagy Szellem a vadonban. Bár sosem tudtam mi a szándéka ezzel de döntéseit soha nem kérdőjelezném meg. Minden okkal történik... Így hát nem értettem miért ellenkezik valaki aki a városhoz tartozik.
Órákig gyalogoltam az erdőben hátamon a sápadt arcú nővel. Ahhoz képest, hogy milyen esetlen és zajos messzire jutott a várostól. Közben már besötétedett de a tájékozódás számomra még így sem jelentett gondot, nagy kerülőt kellett tennünk nehogy egy ragadozó territóriumába lépjünk. Nem bocsátottam meg volna magamnak ha a földanya teremtményét feleslegesen segítettem volna a túlvilágra, csupán egy sápadt arcú hibájából. Nekik nem kell meghalniuk azért mert mi létezünk, együtt kell élnünk velük nem pedig egymás ellen harcolva. A Nagy Szellem nem azért adott nekünk erős lábakat, ruganyos, harcra termett testet és okos fejet, hogy ősi teremtményeit pusztítsuk. Csak annyit vehetünk el amennyi az életben maradásunkhoz szükséges.
Közel jártunk már az erdő széléhez ezért úgy döntöttem a közeli pataknál megpihenünk. Miután megérkeztünk a nőt most már kevésbé durván tettem le a földre úgy, hogy kényelmesen el tudjon helyezkedni. Leguggoltam a patak szélére s kezemből tölcsért formálva ittam hűsítő, életet adó vizéből.
- Késő van már. Portyáznak ilyenkor sápadt arcú kutyák tüzes botokkal. Veszélyes - magyaráztam neki.
- Elviszlek Bölény Torok, ott aludni míg nap befesti eget - mutattam az ég felé, hogy a lehető legjobban megértessem vele amit mondok.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 10:05 pm

Kohana & Colette


Hosszú ideig lógtam a férfi vállán. Nem szóltam egy szót sem, jól esett egy kis csend. Azt hittem meg fogok halni, de most, ahogy jobban körülnéztem, és nem voltam teljesen egyedül...a fák már nem is tűntek olyan ijesztőnek, eltűntek a karmok, a szörnyűnek tűnő hangok barátságosabbá váltak, és bár sajgott minden porcikám, leginkább a bokám, mégis úgy éreztem, még itt is sokkal jobb, mint Párizsban vagy Rockwoodban valaha volt. Imádtam Párizst, nem a város hibája volt az, hogy lelketlen bestiák lakták.
Lenyűgözött, hogy megmentőm mennyire otthonosan mozog az erdőben. Míg én szinte mindenben megbotlottam, ő könnyedén kikerülte az akadályokat, és az sem zavarta, hogy cipelnie kell egy...koloncot. Azt hiszem önzetlenségre vall, amit tett. Talán otthon, vagy itt is megmentettek volna mások, de...biztos voltam benne, hogy ők csak hátsó szándékkal tették volna, jutalom reményében. Persze nem lehettem biztos abban, hogy neki nincs semmi olyan szándéka velem, amiről, ha tudnék elszaladnék ijedtemben, de ő nem bandita, vadnak vad, de nem hittem, hogy bántana azok után, hogy meghagyta az életem.
Gondolataimból csak az zökkentett ki, hogy megálltunk, és most már óvatosabban a földre helyezett. Megpróbáltam kényelmesen elhelyezkedni. A jobb bokámat mozgatni is alig bírtam, ezért csak kinyújtottam a lábam és hagytam. Figyelmesen hallgattam, amit mond, hiszen bár angolul beszélt, nekem meg kellett keresnem a szavak francia hozzátartozóját a fejemben.
-Rendben. -bólintottam. -Börény Torok? -kérdeztem, mivel nem hangzott túl biztatóan, legalábbis nem feltétlenül úgy fordítottam le magamnak, ahogy valóban érteni lehetett.
-Tudni, neked nehéz segít én...de, én köszön. Tud, te lenni jobb dolog, sajnálni, hogy én feltart. -húztam aprócska mosolyra a szám, és kisöpörtem néhány tincset az arcomból. Közelebb húzódtam a vízhez, bár ez nehezen ment a lábam miatt, le akartam mosni az arcom. Élveztem, ahogy a hűs víz az arcomhoz ért, mintha megtisztultam volna.
-Elárulni nekem név?
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 10:37 pm

- Bölény Torok barlang - magyaráztam neki. Miután közelebb helyezkedett a vízhez mellé ültem, a jobb lába csúnyán bedagadt és belilult. Se szó se beszéd megragadtam aprócska lábát és az ölembe húztam, hogy szemügyre vegyem. Kicsit megmozgattam mire felszisszent de leintettem, hogy ne hangoskodjon. Csúnyán kiugrott a bokája de törésnek nyomát sem láttam.
- Nehéz. Rossz dolog, hogy te itt. – ráncoltam homlokomat majd visszaraktam a lábát a földre.
- Meg fog gyógyulni, vissza kell – itt megakadtam, nem tudtam milyen szót használhatnék de aztán feladtam a szavak keresését. Úgy döntöttem, hogy gyorsan csinálom ideje sem lesz felfogni ezért megragadtam a lábát és egy határozott mozdulattal visszaugrasztottam a  bokáját a helyére. A nő felsikoltott én ismét lepisszegtem.
- Ha nem tudsz járni, nem tudsz menni városba... haza – ráztam a fejem. Én nem vihettem be oda s bár tudtam csak nehézségek árán tud majd lábra állni de legalább menni fog. Felkeltem a földről majd besétáltam az erdő sűrűjébe, kb. 5 percet lehettem el, visszatérvén értetlen, ég kék tekintet fogadott. Szótlanul guggoltam le mellé, bevizeztem majd egy faággal összemorzsoltam néhány gyógynövényt, ezeket a bokájára tettem s nedves, ruganyos kéreghántással kötöttem át.
- Nevem Kohana – néztem a lány szemébe majd ismét felkaptam őt a hátamra. Nem akartam tudni a nevét, semmit nem akartam tudni róla. Mindez meg sem történt. Nagyon reméltem, hogy mindennek nyoma sem marad. Hatalmas szégyen lenne apám s az én fejemre is. Visszatérve az erdőbe még fél órát gyalogoltam mire elértünk a síkságra. Ott egy hangos füttyentéssel hívtam magamhoz Chumanit. Csupán öt percet kellett várnom mire az állat odaért, valószínűleg a síkságon az erdő mentén végig követett bennünket. Megragadtam a lány derekát és felültettem a ló hátára aki nyugtalankodva rázta meg a fejét s verte patáját a földhöz.
- Nincs baj, bízz bennem – mondtam anyanyelvemen s megsimogattam a csődört szemei között. Ezután csettintettem a nyelvemmel s elindultam az alig 1 órányi útra lévő Bölény Torok irányába. Chumani hallva a jelzést hűségesen követett.

/A préri/ Bölény-torok//
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 03, 2013 10:52 pm

Kohana & Colette


-Érteni. -bólintottam. Hirtelen nem tudtam hová tenni a szavait, de a barlangot megértettem, így nem féltem attól, hogy valami borzalmas helyre fog elvinni.
Hirtelen az ölébe húzta a lábam. Felszisszentem, és hirtelen össze is rezzentem. Nem szerettem, ha férfiak hozzám érnek, akárhogyan is. Reflexből elakartam húzni a lábam, végül nem tettem, mert tudtam, hogy segítségre van szükségem, rettenetesen fájt, így nem bírtam volna túl sokáig.
-Kell mit? -kérdeztem rá ijedten. Nem tudtam mi fog történni, de az arcát elnézve nem számítottam semmi jóra. Összeszorítottam a fogaim, hogy felkészüljek...akármire. Minden olyan gyorsan történt. Reccsent egyet a bokám, éles fájdalom nyílalt belé. Felsikoltottam, zihálni kezdtem, de aztán nyugodtabbá váltam. Bíztam abban, hogy tudja mit csinált, és az eddigi folyamatos fájdalom helyett finomabb, lazább fájdalmat éreztem csak.
-Nem...nem...én nem akar menni város. Nem otthon, ők rosszak. Inkább meghal...-suttogtam az utolsó mondatot, de az előtte lévőket igencsak heves tiltakozással fűszereztem. Bármit megtettem volna, csakhogy ne kerüljek vissza oda. Megbüntettek volna, nagyon...már megtanultam, hogy a városban semmi jó nem vár rám.
-Köszön, Kohana. -mondtam ki számomra furcsa, de jól hangzó nevét. Az enyémet nem mondtam, nem kérdezte, amiből tudtam nem is kíváncsi rá. Ő indián, én fehér vagyok, ő férfi...nem bízom a férfiakban, és nem tudom képes leszek e erre valaha.
Hirtelen eltűnt. Riadtan, és meglepetten pislogtam utána, majd a ittam egy korty vizet, úgy éreztem kiszáradok. Nem kellett sokat várnom és vissza is tért. Meglepetten pislogtam rá, de nem szóltam semmit. Nem akartam zavarni, vagy traktálni felesleges mondatokkal. Egy ló is megjelent. Láthatóan nem tetszett neki, hogy itt vagyok. Féltem a lovaktól...egész életemben talán.
-Én..nee...-belém fojtotta a szót, ugyanis megragadott és a lóra ültetett. Megijedtem ugyan, de végül próbáltam beletörődni és nem hisztirohamot kapni. Kapaszkodni próbáltam, és reméltem nem lesz hosszú az út.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Hétf. Júl. 08, 2013 9:18 pm

Az erdőt átszelő széles folyó csöndes és nyugodt, mint mindig. A fénylő napkorong a legmagasabban áll az égen. Petaval a táborból sétálni indultunk még pirkadatkor.
A perzselő meleg és hosszú gyaloglás megtette a hatását. Szomjasak és fáradtak voltunk, de mint mindig, most is élveztük egymás társaságát. Nincs megnyugtatóbb dolog, mint Petaval lenni.
Utunkat tehát a sebes folyó felé vettük, ami mint mindig, most is gyönyörű volt.
Napsugarak táncoltak a hullámokon, madarak és vadlovak oltották szomjukat a partján. A parthoz sétáltunk Petaval és mi is felfrissültünk az üdítő víztől, majd leültünk és csendben figyeltük a természetet.
Édes kis farkasom nyugodt állat, de én nem. Hamar meguntam az egy helyben üldögélést, felálltam és fejest ugrottam az éltető vízbe. Mennyei érzés volt.
Miközben úszkáltam, valami a hátamnak ütődött. Gyorsan megfordultam, és egy vidrakölyköt láttam magam mögött a vízben, amint próbál engem arrébbtuszkolni. Kiálltam az útjából, de újra nekem jött. Csak nem játszani akar? Elmosolyodtam, majd és belementem a játékba.
A kis vidra hamar felélénkült, kölyök létére is sokkal otthonosabban mozgott a vízben, mint én, szóval nem lehetett számára nagy kihívás, hogy elkapjon. Látszólag azért élvezte a dolgot. Felkaptam a kölyköt, megpörgettem a levegőben, majd mindketten a víz mélyére merültünk.
A játék közben elég messze kerültünk Petatól a folyó sodrása miatt, de ő csak nyugodtan feküdt a parton és figyelt minket bölcs szemeivel.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Hétf. Júl. 08, 2013 9:45 pm

A fák lombjainak susogása megnyugtatta háborgó lelkemet. Azzal, hogy egy ilyen sápadt arcú nővel találkoztam felkavarodtak eddig szilárd elképzeléseim. Ő nem bántott, nem lövöldözött tüzes bottal s nem akart semmit elvenni tőlünk mint mindenki más aki közülük való. S bár a természet és a szellemek hangjaira az ő füle is süket volt a rossz indulat csontos ujjai még nem ragadták el lelkét.
Egyre közelebb érve a folyóhoz csilingelő s oly ismerős kacajra lettem figyelmes. Tudtam, hogy nem egy idegennel van dolgom és ez megnyugtatott. Mára már bőven elég volt a meglepetésekből. Kiérve a kis tisztásra megpillantottam a folyóban fürdőző Kiyat. A népem gyógyítója volt ő... kiskorom óta ismerem mégis nagyon ritkán beszéltem vele. Az évek során tehetetlen kislányból érett, kihívóan gyönyörű nő vált belőle. Szépségével minden férfit elkápráztatott, a népem feleséget kereső fiataljainak pedig kimondott célpontja lett. És hazudnék ha azt mondanám jómagam nem úgy gondolom, hogy törzsünk egyik legszebb asszonya ő. Petahoz sétáltam, már ismertük egymást ezért nem mordult fel mikor felé közeledtem. Ennek ellenére nem akartam túl bizalmaskodó lenni és hozzáérni vagy túl közel menni. Az ő gazdája s társa egyedül Kiya volt.
- Egy vidra kölyök? - kérdeztem fennhangon s aztán elmosolyodtam. Bámulatos, hogy miként járja ő a természet táncát.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Hétf. Júl. 08, 2013 10:09 pm

Még órákon át játszottam volna a kis kölyökkel a habok közt, mikor egy ismerős hangra lettem figyelmes. Megfordultam, majd a törzsembeli férfira nézve elmosolyodtam. A vidrát ölemből letéve közelebb úsztam hozzájuk, mikor odaértem, kicsavartam hosszú hajamból a vizet, majd a partra léptem. A vidra persze végig követett engem és most a folyóból a partra próbált kicsit ügyetlenül kibukdácsolni. Elmosolyodtam rajta, majd újra az ölembe vettem és immár vele a kezemben álltam Kohana elé. Megviseltnek tűnt és szemeiben zavart láttam. Talán engem keresett, hogy gyógyírt szerezzek a problémájára.
- Bánt valami, Kohana? - kérdeztem kurtán, lényegretörően. Soha sem voltam a szavak embere és nem kerteltem, ha valamit észrevettem.
Közben körülnéztem, nem láttam sehol több vadászt.
- Hát a többiek? - Nagyon ritkán látni őt a barátai, illetve apja nélkül. Nővel pedig még talán soha nem is láttam, vagy csak én nem figyeltem oda talán eléggé.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Hétf. Júl. 08, 2013 10:37 pm

Kiya azonnal észrevette, hogy jelenleg korántsem vagyok olyan kiegyensúlyozott mint általában.
- Nem fontos - ráztam meg a fejem s rögvest kifacsartam magamból egy kurta, halvány mosolyt.
- Mindenki másutt. Apám valószínűleg Wayaval van, Skah és Ohitekah pedig a táborban maradt. Még nincs vadászat - magyaráztam. Nem akartam, hogy Kiya megtudja mi történt. Az lett volna a legjobb ha egy népem béli sem tudja de azért gyerekkori barátaimban, Skahban és Ohitekahban bízhattam. Hatalmas szégyenzáport zúdíthat apám s az én fejemre segítségnyújtásom híre. Magas, tisztelettel övezett szerepünk megkérdőjeleződne népünk szemében. Kiyaval nem álltunk közel egymáshoz. Nem azért mert különösebb problémám volt vele csupán ez nálunk így természetes. A fiúk és a lányok külön játszanak, mást tanulnak, más a feladatuk. Csak bizonyos kor után kezdenek közeledni egymáshoz és bár érzéseiket leginkább az otthonosság, jóleső ismeretség fémjelzi mégis gyökerezik bennük az idegenkedés. Van aki ezt könnyen áthidalja van aki nem... mert akárhogy is nézzük gyermekkorunkban el volt választva a lány a fiútól s mint szüleinknél is láttuk különb az asszony s férfi is. A szellemek által összekötött párok azonban végtelen harmóniában és szeretetben élnek. Mi a másikban nem látunk rosszat, nem keresünk hibákat s ha keresés nélkül találunk is elfogadjuk azokat.
- Aggaszt, hogy a sápadt arcúak egyre közelebb merészkednek hozzánk. Be az erdőbe, közel a családjainkhoz. Nem jó ez így... ők nem tartják meg a távolságot mint a komancsok teszik. Lerombolnak itt mindent - húzódtak össze szemöldökeim gondterhelt, dühös grimaszt maszkírozva arcomra. Mindketten átéltük azt a napot mikor túl közel jöttek... megtámadták bennünket, megölték a testvéreinket, édesanyáinkat, a szellemi vezetőinket. Mindezt miért? Csak mert éppen nem volt más dolguk? Vagy tán a számukra olyannyira fontos és értékes aranyat keresték? Mindegy is hisz mi ezen nem változtathatunk. Harcolhatunk ellenük, riogathatjuk őket de nem parancsolhatunk megálljt nekik.
- Mi a véleményed apám s Waya leendő nászáról? Szerinted a lány beadja a derekát? - kérdeztem a kellemesebb és kissé humoros témára terelve a szót. Nem élhetünk a múltunk árnyékában, a jövőnk ragyogó napfényben úszik. Lépjünk ki a fényárba!
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Kedd Júl. 09, 2013 10:05 am

Nem a nagy szellem küldte hozzám segítségért. A problémája láthatóan nem tartozik rám, nem is firtatom tovább. A kis kölyköt, aki eddig az ölemben volt, visszahelyezem a vízbe, közben hallgatom Kohanat. Egy apró bólintással tudatom, hogy megértettem, amit mond, bár még mindig furcsállom a magányosságát. Talán amiatt a dolog miatt... dehát ez egy ördögi kör, nem fogok tudni rajta segíteni.
Kohana felemlegeti a fehéreket. Szavaira keserű fagy érintette meg lelkemet. Anyámra gondoltam és a falu többi asszonyára, halottjaira. Ha aznap én visszatérek anyámékkal...
Népünk azóta sem bírt teljesen felállni a megrázkódtatásból. Tekintetem találkozott a férfiéval. Ugyanaz jelent meg előtte, mint előttem. Ugyanazt élte át, mint én... mint mi mindannyian. Peta alig hallhatóan felnyüszített. Tudtam miért, okos állat.
- Nagymedve talán beszélhetne velük... Talán meg tudná oldani a problémát. Milyen jó lenne, ha többé nem kellene tartanunk tőlük.
~ Még ha nem is mennek vissza oda, ahonnan jöttek, de talán tudnánk békében egymás mellett élni..
Tovább már csak magamban folytattam a gondolatmenetet. A tárgyalás és a háború nem az asszonyok dolga és Kohanat sem akartam kellemetlen helyzetbe hozni az elképzeléseimmel.
- Waya és édesapád? - kérdeztem elcsodálkozva. Nem hallottam erről a történetről. Általában nem is szokott foglalkoztatni, hogy pontosan mi folyik a törzs egyes személyei között. Nem tartózkodom túl gyakran a táborhelyünkön és nem is vagyok senkivel szorosabb barátságban, hogy bárkitől is megtudjam az ilyeneket. Viszont erre a gondolatra először elmosolyodtam.
- Apád örök fiatal, Kohana. - egy kis szünetet tartottam itt, elgondolkodtam. Érdekes párosítás.
- Waya szabad, mint a sasok és a szív hangját keresi. Kihívás lesz Otaktaynak, de remélem, hogy a szellemek segítik, hogy elnyerje Waya rokonszenvét.
Ha jól tudom, Kohana még nem házasodott meg. Bár nem lepődnék meg, ha mégis. Erős és bátor vadász, a nők biztonságban érezhetik magukat mellette. Jellemre sem durva és lenéző, mint sokan kortársai közül. Valószínűleg nem kéne sokáig udvarolnia a kiszemeltjének.
- S te? Sikerült már választanod népünk leányai közül? Vagy hagynád, hogy apád lekörözzön?
Ez utóbbin elmosolyodtam, hiszen természetesen csak viccnek szántam. Magam sorsán is elgondolkodtam közben, de ugyanarra jutottam, mint eddig mindig: ha a szellemek nem szántak nekem senkit, én nem ellenkezem.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Kedd Júl. 09, 2013 9:37 pm

- Nagymedve? - néztem kérdőn a lányra s hogy nyomatékot adjak értetlenségemnek fél szemöldököm az egekbe ugrott.
- Úgy beszélsz mint egy komancs. Lehet, hogy besúgó vagy...- méregettem komoly tekintettel de aztán, hogy enyhítsek a feszültségen felnevettem. Kiya már csak ilyen békés, harcolni nem akaró természet volt. De ez a mi harcosainkról nem mondható el, sőt sok nő akad kiben a vadászok vehemenciáját megszégyenítő tűz ég. Kétlem, hogy Nagymedve békét akarna kötni, akárkivel is. Itt nem mi hibáztunk sokkal inkább a sápadt arcú kutyák. Ők jöttek a mi területünkre, miért mi kezdeményezzünk hát békét célzó tárgyalást?!
- Úgy bizony hát nem hallottad? – kérdeztem ismét homlokráncolva. Ez a nő mindig meg tud lepni, bár tény nem sokat látom odahaza köztünk. Ez alól kivételek persze az ünnepek, máskor bóklászik az erdőben vagy a sámán sátrában gubbaszt, hogy a lehető legtöbbet tanuljon tőle.
- Igen az... örök fiatal. De nem lesz egyszerű számára elnyerni Waya rokonszenvét -  kontráztam kissé félrehúzva a számat. Apám döntését maradéktalanul tiszteltem s az sem volt egyedi vagy furcsa, hogy egy erős vadász népünkből új felesége gyanánt egy nála sokkalta fiatalabb nőt válasszon. Eztán következett az a téma melyet két napja már többször is felemlegettek, vagy atyám vagy barátaim s most ez a káprázatosan szép nő, ki bár népemből való, mégis oly idegen számomra.
- Minden vágya, hogy egyszerre tartsuk a menyegzőnket de ne vedd sértésnek s ne is fecsegd el, egyetlen hajadont sem találtam még népemből ki elviselné furcsa természetem – mosolyogtam Kiyara, más voltam mint a többiek. A sziú férfiak arcára többnyire a mérgező düh fátyla borul, véresen komoly tekintettel néznek szeretteikre is s követelnek olyan tiszteletet melyet sokszor ők nem adnak meg. S mindezt csupán a természet jogán. Engem anyám másra tanított, ellentétben mindazzal mit láttam s hallottam apám tulajdon szájából. Tanított gyengédnek, megtörve a dühöt nyugodtnak, megértőnek és megfontolnak lenni. Oktatott a nők tiszteletére és a családom védelmére.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Kedd Júl. 09, 2013 10:31 pm

Lehet, hogy már ezekkel az állításaimmal is túl messzire mentem. Hogy én sohasem tudom befogni a számat... Miért van az, hogy az emberekkel sohasem tudtam rendesen kapcsolatotteremteni? Főképp a férfiakkal. Kohana rámtalált egy kis ideje, és azóta a lehető legtöbb módon megbotránkoztatom. Áh, nem nekem való ez. Nem is boncolom tovább a témát.
Arra a reakciójára, hogy talán besúgó vagyok, kénytelenül elmosolyodtam.
- Talán. - néztem rá sejtelmesen, majd én is felnevettem. Valóban békésebb vagyok, mint a legtöbb törzsembeli, de talán  a természet közelsége teszi ezt velem. Viszont, hogy a sziúk közül valaki besúgónak álljon, főképp a komancsokhoz... Hát elég jellemtelen figura lehetne az ilyen. 
Csöndben hallgattam tovább Kohanat, nem szólaltam meg, ha nem muszáj. Szép gondolat az apjától ez a közös házasság, biztosan több napos ünneplés követné. De neki úgy fest még nem sikerült választania. Hát persze, a férfiaknak semmi nem jó. Ha belegondolok, a törzsünkből szinte minden vele hasonló korú nő rendben tudja a dolgát, nem lenne gond velük. 
- Nyugodj meg, nem lesz kinek elmondanom. Ha eljön az idő, biztosan te is megtalálod majd, akit neked szántak. - mosolyodtam rá. Aztán erről eszembe jutott egy érdekes történet.
- Ismered apámat, ugye? - hogy ne ismerné, nem egy könnyű természet és persze ő is vadász.
- Nemrégiben Dowan - akiről köztudott, hogy a legléhűtőbb az egész törzsben - elment apámhoz, és megkérte, hogy hadd udvaroljon nekem. Apám erre annyira ideges lett, hogy egy husángot fogva kikergette a táborból. - nevettem fel a történeten - Szegény fiú.
Többször is említették már nekem a lányok, hogy ez és az érdeklődött utánam apámnál és hogy milyen szerencsés vagyok. Hát a férfiak apámnál megakadtak így tovább már nem is merészeltek a közelembe jönni. Kicsit már kellemetlen nekem ez a szituáció. Bár legalább apám távol tartja tőlem az amúgy is csak gondot jelentő férfinépet. 
Kohanara sandítottam és illetlenségem csak most jutott el tudatomig.
- Merre indultál? Nem tartalak fel? - kérdeztem tőle kicsit aggódóan. Egy elfoglalt vadászt feltartani értelmetlen női fecsegésekre, nem a legjobb pont az emberek szemében. Csak remélni tudtam, hogy nem botránkoztattam meg újra.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Kedd Júl. 09, 2013 10:51 pm

- Én is így gondolom, a többiek azonban már így is öregnek tartanak a házasodáshoz -  húztam félre a számat aztán egy röpke, halk sóhajjal ki is hessegettem elmémből a kellemetlen gondolatokat. Kiya sztoriján jót nevettem, hallottam már az apjáról és furcsa viselkedéséről. Úgy ragaszkodik a lányához mint senki más s tűzzel vassal üldözi kérőit. Skahval és Ohitekahval sokszor viccelődtünk már ezen... hiszen olyan más volt ez a szeretet mint az eddig általunk tapasztalt. Az én apám erőszakkal taszítana bele egy frigybe míg az övé körme szakadtáig ragaszkodik, hogy megtartsa lánya szabadságát.
- Dowan nem lett volna jó férjed. Ezt tudta tiszteletreméltó apád is, hálás lehetsz neki, hogy így óvja a szabadságod -  mondtam komoly ám mégis vágyakozó tekintettel.
- Később kezdődik csak a vadászat, ne aggódj nem tartasz fel. Csak sétálni akartam egyet. Esetleg velem tarthatsz ha gondolod... - itt felkeltem a földről és halvány ám biztató mosollyal néztem le a lányra.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Kedd Júl. 09, 2013 11:33 pm

Nem is emlékeztem, hogy ilyen kellemes hangja lett volna. Nyilván nem beszéltem vele életemben sokat, de ez a hang olyan nyugtató. Annyi időre, míg a pillangó csap egyet szárnyaival lehunytam a szemem és csendben élveztem, ahogy beszél. 
Valóban, mikor apám ennyi idős volt, mint most Kohana én már régen a világon voltam. Régen gyorsabban mentek a dolgok. Valószínűleg nem kellett a fehérek állandó fenyegetésétől félniük és talán ezért. 
Igazat adott apámnak én ezen pedig elmosolyodtom.
- Igen, ezt én is sejtettem - válaszoltam neki. - Dowan mellett nekem kellett volna vadásznom is talán. Hálás is vagyok neki ezért, mint sok másért is.
Anyám halála után apám nekem szentelte az életét. Én maradtam neki az egyetlen az életében, akivel törődhet. Újraházasodni nem akart, hiszen anyám emléke a mai napig erősen él benne. Többször mondja, hogy nagyon hasonlítok rá, ezért félt engem annyira. De büszke is rám, és látom, hogy boldoggá teszem azzal, aki vagyok. Talán az egyetlen férfi lesz ő örökké az életemben, aki így viszonyul hozzám.
Kicsit elkalandoztam a gondolataimban, így Kohananak is csak késleltetve válaszoltam. Mosolyra fakasztott az, hogy ilyen kedvesen viselkedik velem, majd én is felálltam a földről.
- Szívesen megyek veled. Csak egy pillanatot várj, kérlek! 
Az eddig csendben fekvő és a napfényt élvező Petahoz léptem. Leguggoltam mellé és átöleltem, mire ő megnyalta az arcom. Mélyen a szemébe néztem. Az a tekintet... gyönyörű lény vagy, Peta. 
Megértette, hogy én most elmegyek, ő is talpra állt. Mintegy köszönés képpen Kohanara nézett egy hosszú pillanatig, majd elsétált. Ezen a gesztuson én is meglepődtem, általában nem törődik az emberekkel, akik körülöttem vannak. 
Visszamentem Kohanahoz.
- Azt hiszem kedvel téged. - mosolyodtam el.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 10, 2013 12:00 am

Kiya megjegyzésére bólintottam s megvártam míg elbúcsúzik a farkastól. Peta fenséges, hatalmas állat volt és különleges kapcsolatot ápolt a nővel. Mindig is csodáltam ezt, olyan volt ő neki mint apámnak a sólyom s nekem Chumani. Mindenki közel áll egy lényhez vagy növényhez, hogy ezáltal megértse a létezés fontosságát.
Aztán valami furcsa dolog történt, az állat felkelt a földről majd egy végtelennek tűnő pillanatig egyenesen rám nézett. Valamiféle diadalérzet árasztotta el szívemet, jó érzés volt.
- Talán - hagytam annyiban a dolgot. Sosem voltam az az elbizakodó típus. A folyó mentén sétáltunk keresve egy részt ahol könnyedebben átkelhetünk.
- Mond milyen érzés a sámántól tanulni? - érdeklődtem. Szokatlan lehetett neki ez a kérdés egy férfitól de engem mindig is nagyon izgatott ez a dolog. A sámán közvetlen kapcsolatban áll a Nagy Szellemmel, beszél hozzá s van, hogy meg is érintheti. Együtt táncol a lelke minden szellemmel. Számomra ez csodálatraméltó és különleges. Valami ami a vadászoknak nem adatott meg...
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 10, 2013 12:39 am

Elindultunk hát Kohanaval a folyó partján, a hullámok irányában. A nap már ferdén ált a kék egen. Hajnalban elindultunk otthonról Petaval és azóta nem is voltam otthon, enni sem ettem még. Erre a gondolatra éhségérzet tört rám. Én és a csodálatos időzítéseim. 
A férfi mellett haladva a víz fodrait csodáltam, mikor feltette a kérdést. Valóban érdekelné az ilyesmi? A vadászok a sámánnal általában csak annyi kapcsolatot ápolnak, hogy a sámán megáldja a vadászatukat, így eredményesebb lesz. Valójában a sámánunk is férfi, de rá senki sem tekint igazi férfiként. Ő valamivel több. Valami szellemi...
- A sámán csodálatos ember. Mindent tud és mindent érez. Sokszor látom a szellemekkel suttogni, és gyakran meséli el az álmait és annak értelmezését. Igaz, gyógyítást tanulni járok hozzá, de nagyon jó társaság és így sok minden másról is szoktunk beszélni. 
Egy ideig gondolkodtam azon, hogy a következőt is elmondjam-e, de végül kicsit hallkabban hozzátettem.
- Néha én is álmodom hasonlóakat, mint ő. Azt mondja, azért, mert viszonylag sok időt töltök vele és ezt látja a Nagy Szellem. Ezért ajándékoznak meg engem is. Bár az én álmaim nyilván jelentéktelenek. 
Itt elhallgattam. Megint csak remélem, hogy nem beszéltem túl sokat. Szidom magam, amiért nem tudom visszafogni a szavakat.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: A fák között   Szer. Júl. 10, 2013 2:31 am

A nő meséjét hallgatva megelevenedett előttem a törzsünk legidősebbjei közül való férfi bölcs tekintete. Arcának bőrét mély, sötét ráncok szántották tartása mégis büszke, erőt sugárzó volt. Hosszú ősz haja fátyolként omlott vállaira szelídséget kölcsönözve határozott vonásainak. Aztán Kiya elmondta, hogy már Ő is álmodott. Egy darabig csak pislogtam rá, azt hiszem még meg is torpantam aztán látva előbukkanni barátságos szemeiben a kétségbeesést hirtelen meglágyultak arcvonásaim.
- Ez igazán rendkívüli. Csodás ajándék - nyugtattam meg s tovább indultunk.
- Nem hinném, hogy jelentéktelenek az álmaid. A Nagy Szellem elvégre mindent okkal tesz - fejtettem ki taníttatásomból és tapasztalásaimból adódó meggyőződésem. Elértünk a folyó sekélyebb részéhez ahol a köveken átugrálva könnyedén átjuthattunk a zuhatagon. Előre mentem s átlépdeltem a köveken. A partra érve megfordultam és úgy figyeltem Kiya kecses lépteit, óvatos volt mégis magabiztos. Ám az utolsó kődarabok egyike megadta magát könnyű súlya alatt, kinyújtottam a kezem és elkaptam a felkarját majd a partra rántottam. Nem akarhattam, hogy összezúzza magát a sziklákon. Akarva akaratlanul nagyon közel kerültünk egymáshoz, éreztem a nő szívének szapora dobogását hallottam lélegzetvételeinek simogató dallamát, a kezemben tarthattam törékeny testét. Üde, friss illata mely most a folyóéval keveredett megdobogtatta a szívem. Aztán ráeszméltem milyen kínos közelségbe is kerültem hozzá, megköszörültem a torkom  és megbizonyosodva róla, hogy most már a saját lábain áll elengedtem őt. Megfordultam, hogy folytathassuk utunkat ám ekkor ágak ropogására lettem figyelmes. A testem megmerevedett s megfeszítve, lélegzetemet visszatartva füleltem, akárcsak társam. A zaj gyanúsan hamar megszűnt, ekkor megfordultam és megpillantottam a folyó túlpartján egy földhöz lapuló, fenyegető tartást felvett hiúzt. A megszokottnál nagyobb testű, izmos nőstény példány volt s több mint valószínű, hogy a közelben tartózkodó kölykeit akarta védeni. A másodperc tört része alatt kellett átgondolnom mit tehetnénk, nem volt túl sok előnyünk. Csupán néhány lépés.
- Futás! - morogtam oda a nőnek és már meg is pördültem. Kiya valószínűleg először nem tudta mit tegyen ezért megragadtam a kezét és magam után rántottam. Hagytam had érjen elém bár így jócskán lelassított. Gyors futó volt de nem elég gyors. Mögöttünk az állat mancsai csobbantak a patak vizében, üldözőbe vett bennünket. Nem messze a pataktól egy sziklafal található melyet kiskorunkban rengetegszer megmásztunk Skahval és Ohitekahval. Szüleink ugyan óva intettek tőle mert a sziklák nagy részét olyan hegyesre formálta a szél mint a nyílvesszők hegyét s a rá csapódó pára pedig nyirkossá, csúszóssá tette felületüket. Az állat biztosan nem merészkedik fel oda önszántából. Rengeteg vad pusztult már el miközben megpróbált felkapaszkodni rá de nekünk ez volt az egyetlen esélyünk.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: A fák között   

Vissza az elejére Go down
 
A fák között
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Szabadidő :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: