Akasztófa

Nemrégiben visszatértem a városba, csak pár napra amíg megpihenek. Jó is az ha az ember néha puha párnák közt hajthatja álomra a fejét. Jó, szeretem én a poros földet meg az érdes sziklát is de időnként nekem is kijár a luxus. Az esti sétám a város szélére egészen idáig, az akasztófáig vezetett. Más nyomasztónak találta volna ezt a helyet de én mindig ide jöttem ha egyedül akartam lenni. Ép eszű ember nem sétálgat önszántából errefelé. Jómagam fellépdeltem a lépcsőkön, elsétáltam az emelvény túloldalára ahonnan szemeim elé tárult a végtelen füves puszta.
Cipőm sarka élesen kopogott a kopott, nemrég még vértől tapadó deszkákon. Nagy hőség volt annak ellenére, hogy folyamatosan fújt egy kis esti szellő. Mit sem ért hisz az is csak forró leheletét csapta arcomba. Felnéztem az égre, tekintetem a vastag néhol már foszladozó kötélre tévedt. Oldalra léptem s egyik kezemet az áldozat fejének kihagyott lyukba dugtam majd ujjaimat a kötélre fonva megmarkoltam azt, nem sokkal a csomó felett. Sokan meghaltak itt... lehunytam a szemem és előrébb léptem. Elképzeltem, hogy itt áll előttem a tömeg, ordítanak és várják, hogy szoruljon a nyakamon a hurok. A bíró kimondja az ítéletet, Wendy pedig várja, hogy a hóhér csinos nyakacskája köré kötelet hurkoljon. Oh milyen szomorú sztori.
A fantáziálgatásból aztán az zökkentett ki, hogy elvesztettem az egyensúlyom. Szerencsére a kezem még mindig a kötélen nyugtattam így sikerült viszonylag kecsesen megelőznöm az arcra esést. Halkan elnevettem magam a saját ügyetlenkedésemen majd elengedtem a kötelet és a fatákolmánynak támaszkodva néztem vissza ismét a végtelen füves pusztára. Egyszer majd én is itt kötök ki, egyszer elkapnak Wendy. De addig még nagyon sok zsebet kiürítesz és rengeteg szívet összetörsz. Oh milyen csodás is az élet!

Ezek a mostani napok Rockwoodban gyilkosak. Napközben árnyékban 40 fok van, ilyenkor a kutya sem akarja kitenni a lábát sehova. Szerencsére most így estefelé kezd lehűlni a levegő, ideje lesz kiszellőztetnem a fejem, mert már bepenészedtek a négy fal közé. Utam először a fogadóba vezetett, majd miután ott meguntam a hülye libák visitozását a lábaim elindultak másfelé, de én fel sem fogtam, hová. A városban szerencsére engem nem köröznek. Jóformán azt sem tudják, hogy ki vagyok. Régi szomszédok gyereke. Ennek vagyok itt titulálva és senki nem gondolja még rólam, hogy nem vagyok az a mintapolgár. De egyelőre örülök neki, hogy probléma nélkül megjelenhetek bárhol.
Gondolataimban egy ismerős sziluett látványa zavart meg. A közelben lévő nő az akasztófán játszott, mozdulatai kecsesek, könnyedek és mégis határozottak. Halvány mosoly húzódott a számra, kellemes emlékék lepték el az agyam. Sok közös bevetés, ivás és játszadozás az emberekkel. Ilyen nő csak egy van a világon, Wendy West..
Nagyjából 4 éve hagyta ott "nevelőapja" csapatát, azóta nem is láttam. Mindig szemrevaló lány volt, emlékszem tiniként is már a lábai előtt hevert bárki, akit akart. Most így felnőttként vonásai megváltoztak, az alakja nőiesedett és összességében egy baromira dögös nő lett belőle.
Arcom vonásait rendeztem, és a szokásos flegma stílusommal állítottam oda elé. Vélhetően meglepte a jelenlétem, de ezzel én is így vagyok.
- Barátkozol a sorsoddal, Wendy? - kérdeztem egy pimasz mosollyal, majd feltűnően végignéztem rajta.
- Mekkorát nőttél, kislány. - helyből felugrottam hozzá az alapzatra, mellette nekidőltem a gerendának.
- Mit keresel Rockwoodban? - miközben beszéltem hozzá, próbáltam inkább gyönyörű szemeibe nézni, de sajnos feltűnően dús keblei jobban elvonták a figyelmem. Jajj Wendy, neked sosem szabadott volna ilyen kívánatosnak lenned...

Gondolataimból léptek zaja rántott vissza a valóságba. Nem fordultam meg tekintve, hogy bárki is közeledik hozzám nem ártó szándékkal teszi. Engem itt Rockwoodban senki nem bántana, hála a csinos kis pofimnak na meg az okos fejemnek. Egészen addig nem foglalkoztam az idegennel míg meg nem szólalt akkor azonban nagyot fordult velem a világ. Megpördültem. Ajkaim széles mosolyra húzódtak, hogy megvillanthassam hófehér, hibátlan fogsorom. Nem tagadom nagyon meglepett az előttem álló férfi. Óhatatlanul megrohamoztak a közös múltunkból származó emlékek.
- Egyszer ezt is el kell kezdeni Nicki fiú - kacsintottam rá. Tekintetével szinte felfalta a testem, pont mint az összes többi férfi. Gondoltam viszonzásképpen én is végigmérem őt. Régóta nem láttam, megváltozott méghozzá pozitív irányban. Biztosan most is sok nő várja őt az ágyába, akárcsak régen...
- Jól tápláltak - rántottam meg a vállam immár farkasszemet nézve a férfival. Örvénylő csodaszép szemei azonban nem nyughattak. Ezen elnevettem magam majd elhúzódtam a férfitől, lassan sétáltam a szemközt lévő másik bitófához.
- Itt élek, tisztességes polgárként - rebegtettem szempilláimat de ajkaim most is sunyi mosolyra húzódtak.
- Számomra sokkal inkább érdekesebb, hogy te mit keresel itt - fordultam szembe a férfival elérve kiszemelt célpontomat melynek neki is vetettem a hátam. Kezeimmel a lehető legkényelmesebb, csípőmagasságban megfogtam az oszlopot. Szemöldökeimet érdeklődve húztam fel ahogy válaszát vártam.

Wendy stílusa viszont nem sokat változott az elmúlt években. Ugyanaz a kacér, szórakoztató jelenség, mint ami mindig volt. A megszólításomon felhorkantam. Nicki fiú.. mikor hallottam én ezt már utoljára? Nagyrészt csak a Jack-es csapat tagjai szólítottak így..nem mintha rettenetesen hiányzott volna, sőt.
A nő tekintete végigfutott rajtam, hát persze, hogy ilyenkor büszke vagyok magamra. Tudom, hogy alapból is rohadt egós vagyok, de az ilyenektől dagad a májam rendesen. Nagy bánatomra arrébb ment inkább, nyilván nem fogok rámászni, régi barát. És hát tudjuk, hogy házinyúlra nem lövünk...
Ahogy ezt így tápláltam magamba, egy olyan szó hagyta el Wendy száját, ami fejbevágott.
- Tisztesség? Ne nevettes! - vigyorogtam rá - Te ezt a szót szerencsére hírből sem ismered. Szóval magánakciókból élsz? Esetleg pillangó lettél? - néztem rá pimaszul. Végül is jól megélne belőle, nem kizárt a dolog. Aztán rám terelődött a szó. Ő hamarabb elhagyta Jack-éket, szóval nyilván nem tudhat róla, hogy összebalhéztam vele. Talán jobb is, nem érdekes. Vállat vontam a kérdésére.
- Csak a szokásos. Élvezem az életet. Meg aztán van itt egy banda... - említettem meg végül a Veszett kutyákat. Kíváncsi vagyok, érdekli-e még az ilyesmi.

- Pillangó? - ismét felnevettem.
- Nos ami azt illeti megteszem a szükséges lépéseket ahhoz, hogy itt Rockwoodban senkinek ne tűnjenek fel a magánakcióim - rántottam meg a vállam. Nick egy bandát említett mire felkaptam a fejem.
- Miféle banda? - kérdésemre Nick szeme felcsillant mire lebiggyesztettem az ajkam.
- Mielőtt még beleélnéd magad én már szólóban dolgozok. Sok nekem ez a banda dolog, mindenki más felé húz. Így nem lehet nagy lóvét kaszálni - ráztam meg a fejem.
- Szóval mi lett Jack-ékel? -kötöttem az ebet a karóhoz. Igazán foglalkoztatott a kérdés, hogy mi történt. Már rég elhagytam a bandát, nem is tudom pontosan mennyi ideje. De akkor még minden a lehető legnagyobb rendben volt. Nem tehetek róla, imádom a szaftos pletykákat pláne ha van rá esély, hogy nekem is közöm van hozzá.

A kérdésemre a nő csak nevetett. Jelezvén, hogy elért a kis agyamig amit mondott, bólintottam. Nehezen tudom mondjuk elképzelni, hogy egy ilyen nő nem szúr szemet sok embernek. A modora többször polgárpukkasztó és a megjelenése is annyira változatos és annyira szokatlan. Az emberek egy ilyen nyugis kisvárosban gyanakvóbbak, mint máshol. De ha neki megy az álcázás, akkor egészségére. Ez nem tartható örökké. Biztosan tudja, ahogy én is. A banda dologra visszakérdezett, akkor végül is mégis érdekli. Mondjuk teljesen mindegy, mert ahogy láttam, nem sok női tagot vettek fel eddig. Pontosan 0 a számuk tudtommal.
- A nevük Veszett Kutyák. Tudom, elég röhejes, de itt csak ez van. Egészen tetszik amúgy, jó védelmet nyújt az igazságszolgáltatás ellen. Másra tudod, nekem sem nagyon van szükségem. Általában egyedül akciózom.
Wendy szerintem félreértette a jeleket. A reakciójára felnevettem.
- Jobban is jársz, csupa pasi között bomlasztanád a rendet. Nem mindenki olyan áldott ártatlan teremtés, mint én. - kacsintottam rá.
- Viccet félretéve sajnos nincsen női egyed a bandában... ez az egy amit hiányolok.
Végülis talán jobb ez így. Egy nő körül csak a problémák vannak. Összevesznek érte a férfiak, feszültségeket szül.
Felkaptam a fejem a következő kérdésre. Hogy mi történt Jackékkel? Arcomra kiült a feszültség, nem szívesen beszélek ilyenről. Jack nagyon meghatározó személy volt az életemben, felnéztem rá, tiszteltem.. egy ideig. Kis gondolkodás után megszólaltam.
- Miután elmentél, Jack teljesen megváltozott. Valami megtört benne... - tovább nem szándékoztam ragozni, majd ha esetleg még találkozom vele párszor talán elmondom neki bővebben is, de egyelőre nem.
- Na és még mindig fiatal férfiak vérét szívod? - vigyorogtam el magam. - Hogy nem lőttek le még a féltékeny feleségek?

- A Veszett Kutyák...- ismételtem meg bólogatva. Patrick jutott eszembe, rég nem láttam. Régi vágyam volt bekerülni közéjük s bevallom még most is fúrja az oldalam, hogy olyasmit tegyek amit előttem még senki.
- Ártatlan? - nevettem jóízűen Nick tréfáján. Ő minden csak nem ártatlan, két kézzel habzsolja az életet mindenféle józanság nélkül.
- Oh szegény Nick, akkor bizony be kell jönnöd egészen a városig, hogy szórakozz. Rosszul hangzik - húztam félre a számat részvétet mímelve. Ezután Jack került porondra, megtört... nem tudom pontosan mit jelenthetett ez csupán abban voltam biztos, hogy olyan voltam neki mint a lánya. És azon a napom láttam s beszéltem vele utoljára. Nem tudtam mit mondhatnék erre, ő feszült lett az én lelkembe meg számomra ismeretlen szomorúság, megbánás költözött. Ez szerencsére nem tartott sokáig, Nick mindig is jó volt a téma terelésében. Akárcsak én.
- Nade kérlek, hogy mondhatsz ilyet?! Én csak szolgáltatást nyújtok, tisztességes keretek között. Bevallom gyakran jóban vagyok a féltékeny feleségekkel is. Tudod, hogy többnyire jól forgatom a lapjaimat -  elégedett mosoly terült el arcomon.
- Őszintén szólva izgat ez a Veszett Kutya dolog. Mond csak ki dönti el, hogy bekerülhetnék e? - kérdeztem őszinte érdeklődéssel. Ha már Nick bent van az azt jelenti, hogy segíthet bekerülni. Van már egy játékosom a bandában, így igencsak meglazultak a rácsok.

Jack említésére Wendy is elkomorodott. Valami érzelem ült ki az arcára. Talán megbánás? Szomorúság? Gondolom azóta sem beszélt Jackkel és senkinek nincsen még csak tippje sem, hogy mi okból hagyott minket ott annak idején. Nem hiszem, hogy összebalhéztak volna. Wendy is nagyon tisztelte az öreget, talán ő volt az egyetlen aki jó ideig meg tudta zabolázni és valamiféle felsőbbrendűséget éreztetni vele. Talán megváltozott ez, ahogy Wen felnőtt? Nem tudom, de érdekel. Viszont ez valószínűleg nem tartozik rám, majd esetleg bár üveg brandy után megkérdezem tőle egyszer. Ha úgyis erre fújta a szél, valószínűleg látom még párszor.
A következő válaszán elvigyorodtam. Szolgáltatások, persze. Arra, hogy a feleségekkel is jó kapcsolatot ápol viszont felnevettem.
- Életművész vagy, Wen.
Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a fejébe vette, hogy beáll közénk. Felsóhajtottam, nem lesz ez jó.
- Patricket kéne behálóznod, ha sikerül. Ő itt a főfő főnök, bár nem tudom mire jó. Amúgy elég szedett-vetett banda, egyáltalán nem olyan összetartó és rendezett, mint a régi. De ha érdekel, őt kérdezd, bár szerintem esélytelen és nem is érné meg, ahogy az előbb mondtad.
Vagy belül is szeretnél áldozatokat szedni?
Wendyvel újra egy bandában? Jó lenne, sok hülyeséget csináltunk régen. Sőt voltak olyanok, amiket csak együtt tudtunk csinálni, másokat olyasmi nem érdekelte. Ő is szeret játszadozni, én is. Ő is hamar elcsavarja a férfiak fejét, pont mint én a nőkét. Tökéletes páros voltunk a magunk módján... Szép idők voltak.

-Köszönöm, köszönöm - pukedliztem mosolyogva majd mímeltem egy meghajlást is. Ezután előrerugaszkodtam s az emelvény végéhez érve leültem a fatákolmány szélére.
- Patrick...nos - itt alsó ajkamba haraptam - találkoztam már vele - fogalmaztam a lehető legködösebben aztán megrántottam a vállam.
- Nekem abszolút megérné. Unom ezt a kisvárosi életet, persze szeretem a szóló munkát de néha elkélne egy iszogatós este izzadt férfiak társaságában. Mint régen... Csak úgy mindenféle kötöttség nélkül mert közéjük tartozom. Egyenrangúként - sóhajtottam ahogy elmémbe költöztek a régi idők szép emlékei. Ugyan igazán régen történt mindez mégis élénken élt az emlékeimben ha lehetséges minden egyes nap. Jack a második apám volt és az a banda tanított meg mindenre amit a fegyverekről és a köpködésről tudok. Milyen szép is volt... Sunyi féloldalas mosolyra húzódott a szám, eszembe jutott mivel szívattuk mindig Nicket.
- Na és sikerült már feleséget találni? - fordultam hátra, hogy el ne mulasszam arckifejezését. Az apja mindig ezzel nyaggatta és miután mi erre ráhibáztunk állandóan ezzel ugrattuk.

Valamit érzek én itt a levegőben. Patrick és Wendy? Micsoda kavarás lesz ebből. Ezen kénytelenül elvigyorodtam. Első sorból fogom nézni a drámát. De hogy Patricket bárki is érdekelné.. hát ez furcsa.
Minden esetre egy kedves mosolyt küldtem Wen felé.
- Remélem sikerül, aztán majd bandázhatunk együtt. De azért jól esik, hogy egyelőre nem kell bújkálnom, szóval ne feltűnősködj majd. - vigyorogtam rá.
Aztán feljött a téma, amit már legalább 4 éve nem hallottam. Meghökkentem, valószínűleg az arcom is eltorzult, mire felfogtam, hogy Wen csak szórakozik velem. Apám szavai jutottak eszembe. Az a vaskalapos talpig becsületes ember. Ha tudná, mi lett a fiából, forogna a sírjában. Még ha azt is, hogy még mindig facér vagyok. Lejjebb ásná magát vagy nem tudom. Egy kis reakcióidő után felnevettem.
- Többet is Wendy, de nem tudok dönteni sajnos. Te már csak ismered a nőket, meg a vágyaikat. Engem meg végképp. Tudod, hogy nem elégszem meg eggyel. Úgy hallottam, hogy az indiánoknál divatos, ha több feleséget is tartasz. Igazán sajnálom, hogy nem annak születtem. -mondtam és elhúztam a számat. Tényleg baromi jó lehet nekik. Azok a csinos kis rézbőrűek.. koszosak rendben, de a legtöbbet, akiket én valaha láttam elfogadtam volna egynek a sok közül.
- A legjobb az lenne, ha egész gyűjteményt tarthatnék belőlük. - kaján vigyorral Wen szemébe néztem - Ha nagyon könyörögsz esetleg befogadhatnálak téged is a többiek közé.
Persze csak vicceltem, ezt ő is biztosan tudja. Meg amúgy sem szívesen lenne egy a sok közül, bárkiről is van szó. Ebben biztos vagyok.

- Tán valami problémád van a megjelenésemmel Nick? Nem tehetek róla, hogy ilyen csini vagyok -  kacsintottam a fiúra majd ismét elnevettem magam. Viszonylag rég szórakoztam ilyen jól, Nick a legdurvább melankóliából is képes felrázni az embert. Pimasz fickó.
- Tudnod kell, hogy rendkívül megérte ez a kérdés látva az értetlen kis arcocskádat - gügyögtem neki mintha kisbaba lenne aztán megráztam a fejem.
- Szerintem azért a lányok annyira nem sajnálják, hogy nem vagy elszigetelve az erdőben... vagy nem csücsülsz valami tepeeben rézbőrű bukszák társaságában. -  ecseteltem.
- Oh Nick kérlek,a  lábaid elé borulok, hogy részese lehessek a háremednek - mondtam színpadias hangsúllyal miközben párszor megrebegtettem a  szempilláimat.
- Na ne röhögtess - folytattam a viccelődést.
- Mi lesz? Ülj már ide nem akarom, hogy a város minden lakója hallja a piszkos kis titkaimat. Mi lesz így a hírnevemmel... - lapogattam meg magam mellett a kopott, poros deszkát.

Ez a csaj szemtelen. Nem tudom miért lepődök meg rajta. Ismerem fiatalkorom óta. Lehet, hogy túlságosan megszoktam az unalmas már szinte rajongásig behódoló nőket. De komolyan, ebben a városban túl könnyű prédák vannak. Rájuk nézek, mondok két szép dolgot, esetleg lesegítem őket a lovaskocsiról és már irulnak-pirulnak, a következő pillanatban pedig könyörögnek, hogy szabadítsam meg őket a jó kislányok béklyójától. Ha megtörtént pedig mennek apucinak sírni, hogy már nem kislányok és vissza akarnak térni az unalmas, elkényeztetett úri életükhöz. Na mindegy. Engem amúgy sem a lelkük érdekel.
Wen piszkálódására elhúztam a számat.
- Van aki odáig van ezért az arcoskáért - köröztem körbe az ujjammal az arcom körül vigyorogva. Csettintettem egyet a nyelvemmel, kifejezve a gusztusomat a következő kommentjéhez.
- A lábaim elé, mi? A szakmai ártalom, drága Wendy. De tudhatnád, hogy én nem vagyok olyan fiú. - tettetem magam és legyintettem a kezemmel, mint a kis szűzlányok szoktak - Én komoly kapcsolatot szeretnék az összes feleségemmel és persze egy zsáknyi gyereket.
Leültem mellé a deszkára egész közel hozzá. Könyökömet a combjaimra helyeztem és keresztbe fontam ujjaimat. Wendy felé fordítottam a fejem.
- Na és mesélj, merre jártál miután csak úgy egyik napról a másikra leléptél tőlünk? Pasi volt a dologban? - Érdeklődtem jókedvűen. Nem vágytam arra, hogy most komoly és szívszorító témákról kezdjünk el beszélni, de azért muszáj volt kicsit piszkálnom a hirtelen távozásával. Csak úgy pusztán barátságból.

- De undorító vagy - vágtam arcomat undorodó grimaszba persze mindezt csak viccelődésképpen.
- Egy zsáknyi gyereket mi? Asszony legyen a talpán aki annyit szül neked... - ráztam meg magam mintha ez is undort keltene bennem. Azután Nick megkérdezte pontosan mi történt, ahogy nekem sem neki se volt fogalma arról mi volt az oka az elválásnak.
- Tudod gyakran bejártam a városba. És kiskoromban táncolni tanítottak hát úgy döntöttem szerzek egy kis extra bevételt. Jól ment a szekér és annyira keresett meg híres lettem, hogy úgy döntöttem felhagyok a bandita életmóddal. Egy darabig oké is volt de aztán hiányozni kezdett a dolog és minden alkalmat megragadtam, hogy átvágjam és kifosszam a vendégeimet. Menekülnöm kellett.... városról városra míg elértem ide. De addigra már volt annyi eszem, hogy másként álltam hozzá. "Összehaverkodtam" a legnagyobb fejesekkel úgyhogy bebiztosítottam magam. Most a tánc mellett néha kilovagolok a prérire és kifosztok ezt azt... unom már ezt a kisvárosi életet - sóhajtottam majd egyenesen Nick szemeibe néztem. Annyira csábító tekintete volt, az arca... nem is tudom összességében nem volt véletlen, hogy ennyire szeretik a nők. Mindig is tetszett nekem de házinyúlra nem lövünk. Azt hiszem ezzel ő is így volt és van ezért inkább jó haveri viszonyt ápolunk.
- Na és te mit kezdtél magaddal? - érdeklődtem.

Felnevettem Wendy grimaszán és megráztam a fejem.
- De hát mondtam, hogy nem egy nőtől akarom azt a raklap kölyköt. Mi lenne abban az élvezet? - vigyorogtam rá. Hirtelen eszembe ötlött, hogy vajon hány törvényen kívüli gyerekem születhetett már eddig. Én mondjuk egyről sem tudok, de ha született volna is, valószínűleg sosem tudom meg. Sok álnév, sok utazás. Lehetetlen, hogy az anya valahogy utolérjen. Nem tudom, hogy ennek örüljek-e vagy sem? A fenének hiányozna egy hisztis nő, aki ki akar sajátítani, de egy édes kölyköt elfogadnék. Megtanítanám lőni és egy csomó elterelő dolgot tudnék vele csinálni. Rendes banditának nevelném. De lehet hogy lány lesz. Egyből elment a kedvem a gyerekektől.
Közben Wendy meséli, mit csinált eddig, meg hogy történtek a dolgok, de nem igazán figyeltem. Illetve hallottam, de nehezen jutott el a tudatomig a gyerek téma miatt. Aztán rákérdezett az én sorsomra. Felnevettem.
- Körülbelül ugyanaz, azzal a különbséggel, hogy én nem táncolok. Városról-városra jártam, de nem volt sehol maradásom, meg nem ment nekem a beilleszkedés... tudod, mindig problémák voltak az ilyenekkel. Aztán végül visszajöttem ide. Rockwood mellettről származom amúgy is, szóval van itt a közelben egy kis ház-szerűségem. Meg egy ültetvényem.. Mikor idejöttem összeálltam a bandával, néha ott szórakozunk a kis birtokomon, néha bent a városban.
Szinte már úgy érzem, hogy itt az eddigi legnyugisabb. Talán örökre itt maradok... de lehet, hogy hamar megunom és nem.

Elméláztam a közös múltunkon és a helyzetünkön de azért igyekeztem figyelni. Bólogattam aztán ahogy befejezte furcsamód csend telepedett közénk. Elképzeltem, hogy Nick műveli a kis földjét. Elég furcsa volt szinte már abszurd.
- Furcsa, hogy egy farmon nőttél fel. Ezt mindig is különösnek találtam. Nicki fiú ahogy szántja a földet és feszülnek az izmai...hmmm - bólogattam elismerően aztán az arckifejezésén elnevettem magam.
- Nem, mielőtt félreértenéd nem flörtölök veled -  ráztam meg a fejem. A nap már nagyon alacsonyan járt lassan egyre sötétebb lett. A távolból két idegen közeledett felénk, legalábbis azt gondoltam idegenek míg nem értek a közvetlen közelünkbe. Bob és John volt az, a két fenegyerek. Az egyik a bíró a másik meg az öreg sheriff fia volt.
'- Wendy szépségem, te meg miért kószálsz itt? - vigyorgott Bob a bíró fia.
- Csak kiszellőztetem a fejem - rántottam meg a vállam csábos munka mosolyt erőltetve magamra.
'- Na és ki ez a fickó veled? - kérdezte.
- Óh jut is eszembe - pattantam fel - ő itt Nick a bátyám. Nicki ő Bob a bíró fia, ő pedig John a sheriff fia -  mutattam be őket egymásnak. John közben mellém perdült és a derekamnál fogva magához húzott.
"- Van programod ma estére? - morogta a hajamba mire megrebegtettem hosszú pilláimat és végigsimítottam a férfi mellkasán.
- Be vagyok táblázva - toltam el magam tőle.
'- Illik ilyet mondani nekünk Wendy?! - kérdezte Bob éhes szemeit legeltetve rajtam mire csak kacéran megrántottam a vállam.
- Nekem is van munkaidőm. Mellesleg most nálam vendégeskedik a bátyuskám, rá kell vigyáznom - azzal, hogy még hitelesebbé tegyem a dolgot az ölébe ültem, átkaroltam és nyomtam egy puszit az arcára. Reméltem, hogy benne lesz a színjátékban. Most abszolút nem volt kedvem ehhez a két bunkóhoz. Ma szabin vagyok.

Én is elképzeltem magam ott az ültetvényen, illetve felidéztem. Hülye kis siheder voltam még, nem érett férfi. Messze nem olyan vonzó, mint ahogy most Wen elképzeli, de nem is baj. Jelenleg az a kincseket termő föld teli van gyomnövényekkel, teljesen elpazarolva. De nekem nincs türelmem törődni vele.
- Nem születhet mindenki eleve gazdagnak, ugyebár. - célozgattam az ő eredetére kis vigyorral az arcomon. Wen elfordította az arcát tőlem, szemeimmel a tekintetét követve én is megláttam a két közeledő alakot. Ahogy közelebb értek, felismerni véltem bennük a bíro és a sheriff fiát. Belegondoltam, mi az esélye, hogy kölyökkorunkból felismerjenek, de amint hozzánk léptek, tisztázódott, hogy fogalmuk sincs róla, ki vagyok. Ennek nagyon örülök. A franc akar itt újabb régi ismerősökre szert tenni. Hülye elkényeztetett ficsúr volt mindegyik. Bármit csináltak, a szüleik miatt sosem kellett elvinniük a balhét. Természetesen mindig kerestek valakit, akire rákenhették az egészet. A sheriffnek és a bírónak pedig olyan hatalma van ebben a porfészekben, mint a királynőnek Angliában. Szánalmas idióták.
Wendy viszont látszólag közeli kapcsolatot ápol velük, a konverzációból kiderül, hogy a kuncsaftjai. Ezen elmosolyodtam. Beleválogatsz a közepébe, Wen. Ügyes. Csöndben ülve, teljesen higgadtan néztem végig, ahogy lekezelik a nőt. Egyáltalán nem féltettem tőlük. Ismerem Wen képességeit. Ezek a bolondok azt hiszik, ők vezetnek ebben a táncban, közben őket irányítja a farkukon keresztül. Vigyorogva néztem a két szerencsétlen áldozatra, miközben Wendy bemutatott minket egymásnak, engem úgy, mint bátyját. Végül is nem állunk attól messze. Üdvözöltem őket is, kezet fogtam velük, majd visszaültem a helyemre. Wendy hamarosan csatlakozott hozzám és az ölembe hullott. Átkaroltam a nyakánál, a másik kezemmel picit összetúrtam a haját hátul.
- Rám vigyázni is kell, hugi. - a két férfi felé néztem és vállat vontam - Ha nem látnak az oldalamon senkit, általában rámmásznak a nők. Meg rég láttam ezt a virágszálat is.
Vigyorogtam rá, majd eszembe jutott valami, amivel biztosan el tudnám őket marni innen. Felvettem magamra egy teljesen bárgyú ábrázatot és úgy folytattam tovább a mesélést a másik két férfinak.
- Ó, Wendy említette, hogy mikor pisilt be utoljára? Emlékszel Wen? Hát óriási volt az a kis kerti parti. Mindenki rajtad röhögött! Ja és utána meg kövekkel dobáltuk azokat, akik kinevettek. Hát az óriási volt! Fiúk, biztosan mesélte már, hogy milyen volt, mikor kiesett az első foga...
És ahogy gondoltam. A két hülye arca eltorzult. Akik a testéért szeretnek egy nőt, azokat nem érdeklik a kiskori sztorik. Az egyik a másikra nézett és közbeszólt a mesélésembe, amire én összehúztam a szemöldököm.
-'Hát ez valóban mennyei - mondta az egyik fanyar arccal, majd Wen felé fordult, aki közben beleélve magát a szerepébe, próbált engem elhallgattatni. - Na, Wendy, azért remélem hamarosan találkozunk!
Ezután sarkon fordultak és elmentek. Amint elég messzire értek, kiemeltem Wendyt az ölemből.
- Mi is tovább állhatnánk valami kevésbé unalmas helyre, nem gondolod? Remélem nem bánod, hogy nem boldogítanak minket tovább. -vigyorogtam rá önelégülten, majd leugrottam az akasztófa emelvényéről és visszafordulva őt is leemeltem. Igazi célom valami kocsma volt. Emlékeim szerint Wendy sem veti meg a jó alkoholt. De ha neki más tervei vannak, az is jó nekem.

Nickre lehet számítani a bajban, ez a feltevésem most is bebizonyosodott. A pisilős sztorival ugyan kicsit messzire ment így nem esett annyira nehezemre csitítgatni őt.
- Hé hé, nem szégyelled magad? Ne már, ne járass le a barátaim előtt - duzzogtam ő azonban nem tágított. Bob és John pedig hamar megunták a gyerekkori sztorikat és inkább tovább álltak. Kedvesen mosolyogva integettem rájuk míg elég távol nem értek. Akkor Nick kiemelt az öléből s javasolta, hogy hagyjuk itt ezt a poros tákolmányt. Mintha olvasna a gondolataimban.
- Dehogy bánom. Most nincs kedvem hozzájuk. Ellenben javaslom, hogy menjünk Roger kocsmájába. Az öregnek valami iszonyat jó brandy-je van! - csücsörítettem ahogy elképzeltem az üveget aztán felpattantam. Megragadtam Nick kezét és húzni kezdtem a kocsma irányába, roppant izgatott lettem. Ahányszor mi ketten elkezdtünk inni annak sosem lett jó vége. Minden porcikám bizsergett egy izgalmas kaland reményében, azt hiszem sosem tudtam volna eléggé kimutatni mennyire örültem Nicnek. Talán túlságosan is.

//Rockwood városa / Rockwood város utcái /  Roger kocsmája //