Az oldal érdeklődés hiányában szünetel. A játéktér továbbra is nyitva marad azok számára, akik szeretnék folytatni játékaikat.
 
HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Sky Palace
Pént. Jún. 01, 2018 2:44 am by Vendég

» Hell or Heaven
Hétf. Márc. 05, 2018 1:02 am by Vendég

» Silhouette frpg
Pént. Márc. 02, 2018 11:02 am by Vendég

» Dust and Shadows
Szomb. Feb. 24, 2018 6:40 am by Vendég

» Aktivitás ellenőrzés
Kedd Feb. 13, 2018 10:11 pm by Farkas

Top posting users this month
Statisztika
Telepes: 14
Rendfenntartó: 4
Bandita: 3
Paiute: 2
É.Shoshone: 0
Ny.Shoshone: 0
Összesen: 12 nő / 11 férfi
Szószámláló





This free script provided by JavaScript Kit

Kedvcsináló

by Farkas

Share | 
 

 Kút

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Kút    Csüt. Jún. 06, 2013 7:58 am

Hamarosan...
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Kedd Jún. 11, 2013 7:05 am

Nate & Camel


Sosem voltam oda a protokolláris eseményekért. Túl merevnek és kényszeresnek tartottam azt, hogy összegyűlnek a város polgárai, vagy azok, akik hivatalosak az eseményre és a semmiről csevegnek (mert számomra a beszédtéma semmi volt). Természetesen alapítócsalád lévén az összes Rockwoodnak meg kellett jelenni minden egyes ilyen rendezvényen, és akármennyire próbálkoztam én sem bújhattam ki ez alól. Mindannyian szépen kiöltöztünk, fűző, terebélyes szoknya, gyönyörűen beállított haj, és a rólam elmaradhatatlan gyönyörű medálom, amit egy számomra rettenetesen fontos személytől kaptam.
A mai nap sem volt más...nem is tudtam miért kell elmennem a szüleimmel és a nővéremmel a városházára és végigülnöm ezt az unalmas rendezvényt. Nem kérdeztem milyen apropóból gyűlünk össze, ugyanis csak arra bírtam gondolni, hogyha Ethan megúszta ezt az egészet, akkor nekem miért is kell itt lennem. Reggel úgy tettem, mintha rosszul érezném magam, de sajnos az anyám átlátott a szitán és kirángatott a pihe puha ágyikómból, ami nem volt egyszerű feladat, hiszen az éjjel nagy részét az istállóban töltöttem Avitarral.
Túl fiatalnak, és túl furcsának éreztem magam a sok városban lakó mellett, akik mind azt suttogták, hogy helyettem, azaz a család fiatal bajkeverője helyett Ethannek kéne itt ülnie. Ha tudták volna, hogy én ezt pont ugyanígy gondolom...
Órák teltek el úgy, hogy egy szót sem fogtam fel a beszédekből, azon kívül, hogy valami új bolt nyílt a városban és azért szenvedünk itt már hosszú ideje. Nem bírtam tovább, így amikor mindenki elmondta a beszédét (ami szerintem totálisan felesleges hercehurca volt), és a bájcsevegés rész következett én észrevétlenül kisurrantam az ajtón és meg sem álltam a város széléig.
Levegőre, csendre és szabadságra volt szükségem. Bent a teremben úgy éreztem, mintha fojtogatnának. A levegő egyre nehezebb lett, és ezt akkor éreztem csak igazán, amikor kiléptem a városháza ajtaján és mély levegőt vettem. Jól esett az a kis séta, amit a városházától a város szélén lévő kútig tettem. Teljesen felszabadultam, már csak azt kellett kitalálnom mit is mondjak a szüleimnek, miért tűntem el olyan hirtelen...bár, ezen még ráértem agyalni.
A kút szélének támaszkodva rájöttem, hogy szomjas vagyok, ezért a kút fölé hajolva leengedtem a vödröt. Arra nem számítottam, hogy a nyakláncom kapcsa épp most játszik elromlósat és azzal a lendülettel, hogy a kút fölé hajolok bele is zuhan. Elképedve meredtem magam elé és vártam, hogy a számomra olyan fontos ékszer a vízbe csobbanjon. Meglepetésere a várt hang elmaradt, és a nyaklánc megakadt a kút belső falán.
-Mindjárt megleszel....-magyaráztam magamnak, és a kút szélébe kapaszkodva beljebb hajoltam, reménykedve, hogy el is érem a tárgyat.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Kedd Jún. 11, 2013 7:55 am

Ahogy leszállok a vonatról a hosszú, fárasztó út után a tűző nap és a tikkasztó hőség szinte úgy csap meg, mint egy jól irányzott balegyenes. A hűsítő szél reménye is hamar elillan, mikor helyette egy kisebb homok vihart és még több meleg levegőt hoz el a megérkező légáramlat. Azt már meg sem említem, hogy a fekete nadrágom és mellényem úgy szívja magába a nap sugarait, mint szikkadt talaj a vizet, aszály idején. De még az fárasztó út megpróbáltatásai és a rendkívüli időjárás sem képes elfeledtetni velem a célt, amiért ilyen messze jöttem, ami nem más, mint a nő megtalálása, aki életet adott nekem.
Ám bármennyire is határozott vagyok, a testemhez tapadó ruha és az izzadságtól a homlokomhoz tapadt tincsek mégis arra késztetnek, hogy az első utam ne a város központja felé vezessen, hanem a közeli kúthoz, némi felfrissülés reményében. Így a zakómmal és a kevés csomagommal a kezemben indulok meg a hűsítő forrás irányába.
Mikor megérkezem a kúthoz, nem kis meglepetéssel találom szembe magam, nevezetesen egy - az alakból és méretből ítélve - női fenékkel. Mondanám, hogy nem álltam meg egy ideig tanulmányozni a furcsa eset tárgyát, de hát hiába látott az ember már millió naplementét, mégis mindig tud újat mutatni. Csak ezután tudatosul bennem a helyzet komolysága, hiszen bár hölgy alsó fertálya kivehető, de felmerül a kérdés: hol van a többi része? A válasz pedig igen egyszer: a kútban.
Szinte abban a pillanatban, hogy ezt letisztázom magamban a talányra a választ, a kisasszony kútból kilógó fele úgy dönt, követi a már benn lévőt és a pillanat töredék részébe telik csupán, hogy elkezdjen a vizel telített lyuk felé csúszni. Szerencsére vagyok annyira éber és gyors, hogy még időben sikerüljön oda ugranom, és elkapnom a hölgy lábát, ezzel megmentve a tragikus vízbe hullástól. Ezután a lehető legóvatosabban igyekszem visszavarázsolni a megmentett hölgyeményt a szilárd talajra, majd végre megvizsgálom az eddig megismert félhez tartozó arcot is.
Az arcvonásai és az azt kiemelő haja, bár az angol nőkre nem jellemző mégis ismerős, de a zöldes szempár, ami visszatekint rám teljesen idegen. Csak éppen annyi ideig szemlélem a nálam láthatóan fiatalabb leányt, hogy az ne legyen kellemetlen, mégis a későbbiekben felismerjem majd az arcát, majd kedélyes mosolyra húzom a szám, hogy kissé feloldjam a levegőben szinte tapintható feszültséget és megszólítom.
- Igazán örülök, hogy erre jártam, ha egy kicsivel később érkezem már sokkal súlyosabb helyzetben lenne, hölgyem. A nevem Nathaniel Wright. Örvendek a nem mindennapi találkozásnak - mutatkozom be, egy szolid meghajlást követve.


Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Kedd Jún. 11, 2013 8:23 am

Nate & Camel


-Maradj, maradj kérlek...-hallatszott szinte könyörgő hangom a kútból, ugyanis a nyaklánc egyre lejjebb és lejjebb csusszant, mígnem elnyelte a kút sötét mélye.
Ebben a pillanatban nem csak a nyakláncot sajnáltam, hanem magamat is, ugyanis először zseniálisnak tűnő ötletem, miszerint majd én kiszedem a nyakláncom a fogságból, majdnem az én végemet is eredményezte. Megcsúsztam, ahogy a zuhanó lánc után kaptam. A másodpercek töredéke alatt játszódott le fejemben eddigi több, mint 16 évem minden egyes fontosabb fejezete. Lélekben egy másodperc alatt felkészültem arra, hogy hamarosan hideg víz fog a bőrömhöz érni, és ha élni akarok, akkor rövid úton meg kell fordulnom és kapaszkodnom valamibe, hogy utána segítségért kiálthassak. Abban már csak reménykedni mertem, hogy jár is erre valaki és kihalász.
Hatalmas meglepetésemre nem ez történt. Valaki elkapta a lábam és a csobbanás kellemetlensége helyett, csak annyi kellemetlenségem akadt, hogy felcsúszott a szoknyám, hála a kitekeredett pozíciónak. A megmentőm meglepően finoman húzott ki a kalamajkából, amibe percek alatt sikerült belekevernem saját magam, és helyezett a "szárazföldre". Néhány percig nem tudtam megszólalni, gyorsabban kapkodtam a levegőt, mint általában és a szívem is hevesebben kalimpált. Óvatosan visszanéztem a kútba, és hálát adtam az idegennek, hogy épp erre járt, és megmentett. Szomorúan tekintettem a mélybe, hiszen hőn szeretett nyakékem odalett, de hamar mosoly költözött az arcomra, hiszen nem követtem az ékszert.
Megigazítottam a hajam és a szoknyám is, majd végigmértem a férfit, akire valószínűleg sikerült mély első benyomást tennem. Meglepődtem, és talán hosszabb ideig is bámultam, mint ahogy az illő lett volna. Furcsán ismerősek voltak az arcvonásai, ezt nem nagyon tudtam hova tenni. Mikor rájöttem, hogy kezd kínossá válni a bámulásom, az égre pillantottam. Csak akkor néztem vissza a markáns férfiarcra, mikor megszólalt, és már figyeltem, hogy ne bámuljam úgy, mint valami bolond.
-Azt hiszem igaza van. Hálás vagyok a segítségéért. -mosolyodtam el. Érezhető volt rajta az arisztokrata származás, túl udvarias volt ahhoz, hogy egy sima vándor legyen, és az akcentusa is távolinak tűnt, hiába voltak olyan ismerősek a vonásai.
-Camel Rockwood és higgye el, nálam jobban senki nem örül ennek a találkozásnak. -húztam szélesebb mosolyra a szám, majd aprócskát pukedliztem, pont úgy, ahogy azt az édesanyám tanította.
-Mi járatban erre? -kíváncsiskodtam egy kicsit, hiszen nyilvánvalóan idegennel volt dolgom, és abban is biztos voltam, hogy messziről jött. Még nem találkoztam ugyan angolokkal, mégis, tanulmányaim alapján oda valósinak sorolnám.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Kedd Jún. 11, 2013 9:24 am

Inkább ösztönös, mintsem alaposan átgondolt volt a cselekedetem, ami igen ritkának számít az én esetemben, hiszen a nem megtervezett események csúfosan végződhetnek, ahogy akár ez az eset is végződhetett volna. Bele se gondoltam, hogy mi történne, ha nem bírom el a bajba jutott lányt, és vele együtt én magam is a kútba esem. Ez persze csak akkor fogalmazódik meg bennem, mikor már némiképp elcsitul az enyhén zakatoló szívem és kitisztul az adrenalin által okozott köd a fejemből. Ahogy visszagondolok, mikor az enyhén izzadt kezem megcsúszott és egy pillanatig nem találtam fogást megborzongok, de hamar eltűnik a kellemetlen érzés, mikor elsuhan a szemem előtt a felcsúszott szoknya képe. Végül mégis van haszna az önzetlenségnek, nemde?
Ahogy az ifjú hölgy tekintete egy pillanatra a kút fenekére siklik egyértelművé válik, hogy nem kedvtelésből hajolt be a kútba és nem is kalandvágyból, hanem valami nyomósabb ok vezérelte, valószínűleg valami fontos után nyúlt, de hogy mi lehetett az, számomra nem fog kiderülni.
Ahogy végig mérem, a ruházata és a gyakorlott mozdulatok, ahogy rendbe hozza kissé zilált külsejét rögtön nyilvánvalóvá teszik, hogy jó neveltetést kapott és gazdag, valószínűleg nemesi családból származik. A kissé hosszúra nyúlt pillantása, ami az arcomon időzik, pedig elárulja, hogy a látványom benne is előidézett valamifajta érzelmet.
A kimért hangnem és a választékos szóhasználat csak még inkább alátámasztja a származásáról alkotott elképzelésem, így magamban elkönyvelem, hogy legalább egy nagyobb befolyású család már tartozik egy szívességgel. Ez a felismerés pedig elfeledteti velem a meggondolatlanságom okozta bosszantó érzést, és némi elégedettséggel tölt el, melynek hatására arra jutok, hogy megérte ez a kissé kockázatos vállalkozás. Már ekkor arra jutottam, hogy nem bántam meg a tettemet, és úgy gondoltam ennél jobb kimenetel nem igazán születhetett volna ebből az eseménysorozatból, de ez a ritka alkalmak egyike, mikor tévedek.
Ahogy a kisasszony bemutatkozik dallamos hangján, és a tisztán kiejtett szavak valódi jelentése eljut a tudatomig nagy erőfeszítésbe kerül, hogy ne terüljön szét az arcomon egy elégedett mosoly. Szerencsére kellően gyakorlott vagyok abban, hogyan kontrolláljam az arckifejezésem, így csak avatott szemek vehetnék észre a szemem csillanását, mikor meghallom a hölgy vezetéknevét.
- Én ezzel vitába szállnék, kedves hölgyem - engedek meg magamnak egy, az elégedettségemet tükröző megjegyzést, majd a kérdésre válaszolva folytatom - Nem rég érkeztem a városba vonattal és legyőzhetetlen késztetést éreztem, hogy kicsit felfrissítsem magam, mielőtt szállást keresek. És ha megkérdezhetem Ön mi okból tévedt egy ilyen helyre, ráadásul teljesen egyedül? - kérdezek vissza érdeklődve, miközben alig észrevehetően, immár tudatában a hölgy kilétének újra végigmérem és végül engedve a késztetésnek, hagyom, hogy az előzőnél kissé szélesebb mosolyra húzódjon a szám.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Kedd Jún. 11, 2013 10:13 pm

Nate & Camel


Az események miatti sokk kezdett eltűnni. A feszültségem elszállt, a szívem ritmusa visszaállt a szokásosra és már a gondolataim sem cikáztak akörül, hogy majdnem kútba zuhantam. Az egyetlen dolog, ami miatt kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy az idegen férfi percekkel ezelőtt megcsodálhatta a popóm. Istenemre mondom, nem szoktam össze vissza mutogatni, és abban is biztos voltam, hogy erről nem beszélek senkinek. Még csak az kéne, hogy pletykák kezdjenek el keringeni Rockwoodban a legkisebb hölgyike sejhajáról. Így is furcsán néznek rám, hát még ha témaként a fenekem is szóba kerül. Annak ellenére, hogy kínosnak éreztem a jelenetet, nem bírtam visszafojtani a mosolyt, amit a hátsóm köré épített esetleges mondakör gondolata eredményezett.
Nem csak elégedett mosolya, és kijelentése hatására kezdtem el őt gyanakvóan fürkészni, hanem azért is, mert nem találtam igazán jó indokot arra, hogy egy láthatóan nemesi neveltetésben részesülő angol miért is jönne ide. Nagyon jó oka kell, hogy legyen, ha egyszer ilyen messzire jött az otthonától. Rendben, az nem merült fel bennem, hogy biztosan hátsó szándékai lennének, de megtanultam, hogy az idegenekkel vigyázni kell és soha senkiben nem lehet megbízni addig, amíg valóban okot nem ad rá.
-Angliából jött? Már...az akcentusa miatt. -tettem hozzá, hogy valamiféle magyarázatot is adjak a kérdésre. A világért sem akartam faggatni, egyszerűen csak a kíváncsiság hajtott, ami talán megbocsátható egy kalandvágyó, 16 éves lánynak.
-Én? Csak megszököm a kötelességeim elől. -vontam lazán vállat és a város irányába pillantottam. Hidegrázás tört rám, amint arra gondoltam, hogy még mindig ott kéne ülnöm, hallgatva a sok beszédet, amikből nekem csak annyi jött át, hogy : "blablabla"...Minden egyes beszéd tele volt közhelyekkel, unalmasabbnál unalmasabb frázisokkal. Ha választanom lehetne, inkább szétvernék egy dinnyét a fejemen, mintsem még egyszer részt kelljen vennem egy ilyen "tiszteletteljes" eseményen.
-Hát...történetesen ismerek egy nagyon jó fogadót, ahol valószínűleg szívesen látják majd. El is kísérném, de még nem kellene visszamennem a városba. -utaltam arra, hogy épp szökésben vagyok, ha ezt egyáltalán lehet így nevezni. Nem hiszem, hogy a városlakók bármelyikét is meglepte volna az, hogy eljöttem onnan, de ennek ellenére persze van esély arra, hogy megbotránkoztak a dolgon. Erre csak annyit tudok mondani, hogy ilyen az élet, megszoksz vagy megszöksz...én most megszöktem.
-Persze, ha nem siet túlságosan, akkor maradhat is, megvárhatja velem, amíg véget ér az borzalmas ünnepség, és akkor elkísérem a fogadóba. -ajánlottam fel, hiszen gyanakvásom ellenére szimpatikusnak tűnt, az életem is megmentette, ráadásul nem volt kedvem egyedül itt ácsorogni. A kút széléhez sétáltam, és újra a mélybe néztem.
-Nincs esély rá, hogy valaha is viszont látom a nyakláncom, igaz? -kérdeztem kissé csalódott hanglejtésben. Sok ékszerem van, nem az értéke vagy a szépsége miatt akartam visszakapni, hanem a jelentése miatt...akartam, bár tudtam, hogy valószínűleg sosem kapom vissza.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Szer. Jún. 12, 2013 6:55 am

- Ön nem csak szép, de igazán jó megfigyelő is hölgyem -  bókolok megszokottan, csak hogy az iménti feszültség utolsó maradványait is feloldjam, majd válaszolok a kisasszony kérdésére - Igen, Anglia a szülőhazám és úgy tűnik le sem tagadhatom. Na nem mintha akarnám - felelek egy játékos kacsintással kíséretében.
Sosem szerettem túlzásba vinni a hízelgést, vagy a bókolást, hisz ugyan úgy képes lerombolni a hangulatot, mint ahogy felépíteni azt, és a kellő mértéket eltalálni, nagy gyakorlást igényel, hiszen mindig adott helyzetet és a személyt kell figyelembe venni. Ebben a szituációban pedig, még csak értelme sem lenne a túlzott bókolásnak, hisz nem célom meghódítani a kisasszony, főleg úgy nem, hogy a tudatában vagyok rokoni kapcsolatunknak. Persze, most mondhatnám, hogy volt már etikailag - és más szempontból is - mocskosabb élményem, mégis számomra is van egy határ, ráadásul profitálni sem tudnék belőle, nem is beszélve arról, hogy előreláthatólag mennyi időt és energiát venne igénybe, még az én képességeimmel is.
 A válasz, amit kapok egyszerre lep meg egy kissé és késztet mosolygásra. Meglep, mert nem gondoltam volna, hogy bárki édesanyám családjából szimpatikusnak tűnhet, és az eddigi egyetlen ok, amiért esélyt látok a fiatal lány megkedvelésére, - mert hát a származása nem épp jó pont a szememben - az az, hogy ijesztően hasonlít rám, mikor ilyen idős voltam. Keresi a kalandot - és egyben a bajt is, hiszen a kettő karöltve jár - és mivel rémesen unja a nemesek parádézását, ahelyett, hogy csöndben tűrne, kibújik a bosszantó teher alól. És ez a magyarázata, a kicsit talán nosztalgikus mosolyomnak. De még ez sem feledteti velem idejövetelem valódi célját, és az előttem álló hölgy helyzetét. 
- Nem könnyű a nemesi élet, főleg nem a fiatal hölgyek számára. Így bár az lenne a helyes, ha rosszalló pillantásokkal és dorgáló szavakkal illetném, ettől most eltekintek, főleg hogy tisztában vagyok vele, ezt pont elégszer megkapja mindenki mástól - nyugatom meg afelől, hogy felém nem tartozik semmi fajta kötelességgel és megfelelnie sem kell az idősebb nemesség által megszabott elvárásoknak az én társaságomban. Talán ezzel is sikerül, a rövidtávú ismeretségünk ellenére, némi bizalmat kiépítenem, ami a későbbiekben igen nagy hasznomra lesz. 
 Számomra sem volt egyszerű felnőni, mint egyedüli gyermek egy nagy presztízzsel rendelkező családban, de ezen is lehetséges rontani, méghozzá kétféleképp: az egyik eshetőség, hogy több gyerek közül te vagy a legidősebb, így az összes felelősség rád hárul, a másik pedig, hogy a gyengébbik nem képviselőjeként születsz. Arról pedig felesleges is beszélni, mi történik, mikor ez a két kritérium találkozik, elég annyi, hogy ebben az esetben az illető búcsút mondhat minden fajta szabadságnak.
 Bár azt nem tudom Camel Rockwoodnak hány testvére van, de az, még kevésbé jó megfigyelőknek is tisztán kivehető, hogy bizony nőnek született.... vagy esetleg az apjának nőies vonásai vannak, amit mint fia, örökölt, és ő maga, rengeteg erőfeszítéssel, ezt a megjelenést produkálta, - ami nem kis teljesítmény - de azért maradjunk az első verziónál. Így pedig, mivel belelátok a nemesek életébe, teljes mértékben tisztában vagyok annak minden hátrányával és nyűgjével. Ezért is nem csodálkozom, hogy a lány itt van, nem pedig, a pillantásából ítélve, a még mindig folyó összejövetelen.
- Ezt nem kétlem, hisz engem mindenhol szívesen látnak -kacsintok rá ismét, majd némi komolyságot magamra öltve folytatom - Annál jobb időtöltést nem igen tudok elképzelni, mint az önnel való beszélgetés, így az ajánlatát örömmel elfogadom és igazán hálás vagyok érte - fejezem be derűs mosollyal az arcomon. Abban nem vagyok teljesen biztos, hogy miféle benyomást keltek majd, ha a város legbefolyásosabb családjának lányával mutatkozom érkezésemkor, de némi kockázat sosem árt. 
 Ahogy a kúthoz lép és a hangjából tisztán kicseng a keserűség, én pedig nem csak azzal leszek tisztában, hogy egy ékszer volt az, amiért olyan kétségbeesetten nyújtózkodott, de az események fényében, és a szavaiból tisztán kivehető érzelmekből arra következtetek, hogy nem sima nyaklánc volt, hanem egy különleges darab, ha nem is ár szempontjából, de érzelmileg mindenképp. Kis habozás után én is a kúthoz lépek, és kényelmesen a peremére könyökölök.
- Ha elég bátornak érzik magát és tud úszni, esetleg leengedhetem egy vödörben - jegyzem meg némileg szemtelen hangnemben, majd még hozzá teszem - de kevésbé veszélyes módszer, ha esetleg leereszt egy mágnest és azzal próbálja meg kiemelni.
 Persze fogalmam sincs, milyen mély is ez a kút, vagy hogy miből készült a nyaklánc, így csak lazán, szinte jelentéktelen megjegyzésként vetem oda a javaslatot, mint ha én magam sem fűznék nagy reményeket a terv sikeréhez.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Szer. Jún. 12, 2013 7:50 am

Nate & Camel


Be kellett látnom, hogy a velem szemben álló igazán tehetségesen tud bókolni. Jól esett, amit mondott, ennek ellenére a bizalmatlanságom és gyanakvó tekintetem nem enyhült. Minden lány szereti, ha bókolnak neki, de volt időm megtanulni, hogy a bókok mögött leginkább érdekek állnak, mintsem valódi, őszinte megnyilatkozások.
-Volt időm gyakorolni. -húztam félmosolyra a szám, majd örömmel nyugtáztam, hogy a tudásom nem hagyott cserben, és valóban egy angol úriemberhez volt szerencsém. Talán nem a fenekem mutogatása volt a legjobb bemutatkozás, de hát...van ez így. A dolgok körülöttem szinte soha nem úgy alakulnak, ahogy azok normálisak lennének.
Újra alkalmam nyílt végigmérni a férfit. Markáns, ismerős vonásokkal teli arc, komoly tekintet, nemesi kisugárzás. Ha a gondolataim nagy részét nem Bill tette volna ki, azt mondtam volna, hogy roppant jóképű idegent sodort az utamba a szél. Sőt, így is ezt gondoltam, de egyszerűen ez egy tényen kívül nem jelentett semmit. Az viszont, hogy Billt már egy hete nem láttam annál inkább. Megráztam a fejem, hogy ezzel is gyorsabban eltudjam zárni ezt a gondolatot az agyam egy rejtett zugába. Nem leszek ostoba, sem hiszékeny, de ettől függetlenül is érezhetem jól magam, nem igaz? Főleg úgy, hogy ez egy jó indok arra, miért is nem mentem vissza egyáltalán semmikor arra a megnyitóra. Persze, ha nem találkoztam volna Nate-tel, sem mentem volna vissza, de jó kifogás sosem rossz alapon, azért jó lehetőségnek is tartottam.
-Anglia gyönyörű lehet, sokszor gondoltam rá milyen lehet ott élni. Nagyon más, mint itt. -gondolkoztam el azokon az álmaimon, amiket aprócska kislányként szövögettem. A nagy angol kastélyok mindig vonzottak. Szerettem ugyan itt élni, de mindig úgy gondoltam, hogy az én jövőm nem Rockwood, hanem a nagyvilág megismerése.
-Milyen nagylelkű, hogy megkímél...-jelentettem ki kissé cinikus hangnemben. Oké, tényleg örültem neki, hogy nem kezd órákig tartó szentbeszédet tartani, de legtöbbször úgy ítéltem, hogy akik megteszik sincs joguk hozzá, ő pedig egyáltalán nem is ismer.
-De igaza van, tényleg nem könnyű...bár, a családom legtöbb tagja élvezi, csak én sikerült kicsit...félre.-tettem hozzá az utolsó szót kissé bizonytalanul, mert nem voltam benne biztos, hogy ez a helyes kifejezés arra, hogy fekete vagyok a sok gyönyörű hattyú között.
-Ha mindenhol megment valakit, akkor ezt nem is kétlem. -húztam félmosolyra a szám és féloldalasan tekintettem Nathanielre.
-Ugyan...én vagyok hálás, amiért megakadályozza, hogy magányosan várjam, hogy véget érjen a borzalom, ami arra folyik. -biccentettem a város felé.
A nyakláncom helyzete sajnos nem javult, és kezdtem úgy érezni, hogy soha nem látom viszont, pedig sok mindent megadtam volna érte. Nem az ára volt nagy, hanem az eszmei értéke. Rendben, ezüstből készült, de sokkal drágább ékszereim is vannak otthon, mégis, mind közül ez a nyaklánc volt számomra a legértékesebb.
Felvont szemöldökkel és kissé kételkedve néztem az idegent, miközben ecsetelte a nyakláncom megmentésének lehetséges opcióit.
-Ezüst, szóval a második lehetőség nem túl kivitelezhető.
A másik sem volt túl szimpatikus, de úszni tudok, és nehéz sem vagyok. A baj csak azzal volt, hogy nem vagyok oda a szűk helyekért, de ennyi nehézséget vállalhatok, a nyakláncomért. Megfordult ugyan a fejemben az, hogy nem kéne bíznom Nate-ben, de ha akarta volna, akkor egyszerűen hagyhatott volna beleesni a kútba, szóval amiatt nem aggódtam, hogy esetleg ne húzna ki.
-Hmm...ha tényleg segít, és kihúz, akkor legyen. Szükségem van arra a láncra...-vontam meg a vállam, miközben a férfire tekintettem.
-Nem olyan mély a kút, és talán megtalálom. -legalábbis nagyon reméltem, hogy így lesz. Bolond vagyok, tudom...de hát, egyszer élünk, és sosem voltam az a megfutamodó típus, nem most kezdem el... Már csak a ruháimmal volt probléma, hiszen ekkora szoknyában és ilyen szoros fűzőben egyszerűen nem lehet úszni, és nem akartam épp egy kút mélyén meghalni.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Szomb. Jún. 15, 2013 7:15 am

Oh ez a szúrós tekintet, mennyiszer láttam már életem során és mennyi okból, már akkor is, mikor még kis kölyök voltam, noha akkor nem foglalkoztatott annyira, hisz nem érettem miért néznek így rám. Bár annyi eszem már volt - vagy talán csak az ösztönöm súgta - hogy észrevegyem a tekintetekben bujkáló rosszindulatot, gyanakvást vagy akár megvetést, de ha tudtam volna is az indokát nem értettem volna. Mint kiderült az édesanyám miatt kaptam ezeket a pillantásokat, és bár én magam nem tettem semmi rosszat, az ő vére folyt az ereimben, ez pedig elég ok volt, hogy kiérdemeljem a rosszindulatuk. 
 Persze a most előttem álló hölgy még nem tudja eldönteni, hova is tegyen pontosan az elméjében lévő kis ranglétrán, szinte látom magam előtt, ahogy a fogaskerekek szorgosan dolgoznak, hogy eldöntsék vajon az alsó fokokra való szélhámos vagyok, vagy talán egy kissé furcsa, ám jó lelkű úriember, aki idővel kiérdemelhet némi bizalmat. Nos remélem majd dűlőre jut, mert én is kíváncsi vagyok a válaszra.
 Mikor beáll egy kis csönd közöttünk ismét megérzem magamon Camel tekintetét. Újra felmér, mintha azt várná, hogy pár perc alatt kibújt a szarvam és a villás ördögfarkam... és bevallom őszintén, nagy késztetést érzek, hogy ellenőrizzem. De helyette inkább az arcát fürkészem és ekkor leszek figyelmes arra a fejrázásra, ami szinte minden embernél ugyan azt jelent: olyan gondolatok keringenek a fejében, amiket nem szeretne, hogy ott legyenek. Általában ez lehet akármi: pénzügyi gondok, elbliccelt kötelezettségek, kellemetlen emlékek és még sorolhatnám. De a tény, hogy az, aki ezt a hétköznapi mozdulatot tette egy fiatal lány kicsit leszűkíti a kört, és ha tippelnem kéne, nos férfi ügyre tenném a voksom. Persze ennél többet még én sem tudok ebből a mozdulatból kideríteni és rákérdezni sem jogom, sem indíttatásom nincs. De úgyis lesz még lehetőségem többet kideríteni és szándékomban is áll. Noha nem Camel Rockwood a fő célpontom, de ő az a kapocs, ami közelebb visz hozzá.
- Biztosíthatom róla Anglia még szebb a való életben, mint a könyvekben. Feltétlen el kell látogatnia, ha úgy kívánja még az idegenvezető szerepét is örömmel vállalom - ajánlottam fel, és bár a hangom az ajánlat komolyságáról árulkodik, tisztában vagyok vele, hogy ez a nap sosem fog eljönni. Ha mégis, akkor is kicsit az esélye, hogy Camel elfogadná, hisz minden bizonnyal, addigra fény derül a valódi kilétemre.
 Szinte tapintani lehet a gúnyt a hölgy következő mondatában és így elég nyilvánvaló számomra, hogy érzékeny pontra tapintottam, noha puszta csipkelődésnek szántam. Nos én is félre nyúlhatok néha napján, nemde? A helyzetet felmérve végül úgy döntök, jobb ha nem firtatom a kérdést, így egyszerűen átsiklok a válaszon, vagyis átsiklanék, ám Camel következő mondata leküzdhetetlen kíváncsiságot ébreszt bennem, és még nagy akaraterővel is csak félig tudom elnyomni a türelmetlen énem.
- Ne mondjon ilyet, a szülei biztos pont úgy szeretik, mint a testvéreit, már amennyiben vannak persze. Ha pedig ön az egyedüli gyerek még annyi kétség sem fér hozzá, hogy szeretik - jelentem ki határozottan, és a tőlem telhető legnyugtatóbb hangon, holott én magam szinte égek a kíváncsiságtól, ez pedig igen szokatlan tőlem.
 A lány megjegyzésére én magam is elmosolyodok és közben igyekszem magam lehűteni, hogy még véletlenül se tegyek bármi meggondolatlan. Egyenlőre az egyetlen ütőkártyám az, hogy nem ismerik a valódi személyazonosságom, ezzel pedig enyém a meglepetés előnye.
- Egy igazi úriember nem nézheti tétlenül, ha valaki, főleg ha az illető egy hölgy, bajban van - és ezt így is gondolom, bár azt már nem teszem hozzá, hogy akkor végképp nem, ha ebből bármiféle hasznom lehet.
 Mikor a hölgy közli velem a nyaklánc anyagát egy ideig nem szólalok meg, más esetleges opcióért kutatva az elmémben, de a válasz, amit kapok a - mellesleg teljes mértékben viccnek szánt - javaslatomra azonnal kizökkent. A lányra nézek, hogy vajon tényleg komolyan gondolja-e, de a határozottság az arcán azt mutatja, hogy ő már eltökélte magát és nem fog visszalépni... és ezek szerint én sem tehetem. Ez a mozzanat pedig, bár a vállvonogatással igyekszik eltusolni, de nyilvánvalóvá teszi, hogy az elvesztett ékszer nagyon fontos a számára, és annak ellenére, hogy nem bízik bennem hajlandó kockára tenni az életét is érte. ha nem tudnám mi lenne a következménye, gondolkodás nélkül bolondnak nevezném és sarkon fordulnék, de azzal egy életre elvágnám magam a célomtól. Márpedig ezt nem engedhetem meg. legszívesebben a kút köveibe verném a fejem a saját hülyeségem és a lány vakmerősége miatt. Mégis ki gondolta volna, hogy egy ártatlan vicc ekkora galibát okoz egy pillanat alatt? Hát én semmiképp. 
- Ha valóban úgy gondolja, hogy megéri a kockázatot, állok szolgálatára kisasszony - fejezem be bátorító mosollyal, bár legszívesebben lebeszélném az egészről, ám tisztában vagyok vele, hogy esélyem sincs, így megpróbálok mégis profitálni kicsit ebből a szorult helyzetből -  Ha nem bánja, annyit még megosztana velem, miért hajlandó kétszer is veszélybe sodorni magát ezért a láncért? - teszem fel a találkozásunk óta foglalkoztató kérdést.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Hétf. Jún. 17, 2013 3:31 am

Nate & Camel


Nem bíztam Nate-ben, ez egyértelmű. De miért is tettem volna? Szinte semmit nem tudtam róla. Ennek ellenére úgy döntöttem felesleges a nagy bizalmatlanság is, hiszen úgy nem lehet egyről a kettőre jutni, ráadásul mindig is úgy gondoltam, hogy az emberek érdemelnek esélyt, még talán másodikat is, noha reméltem, hogy Mr. Wright esetében erre nem lesz szükség.
-Talán egyszer a szaván fogom. -kacsintottam rá vidáman. Miért is ne? Elakartam menni Angliába és a világ számos más pontjára is elakartam jutni. Egy idegenvezető sosem árt, bár nem tudtam, hogy ugyanígy fogok e vélekedni akkor, ha lesz lehetőségem jobban megismerni a velem szemben álló férfit.
-Vannak. -tettem hozzá, majd elgondolkodtam.
-Nem mondtam, hogy nem szeretnek, de ettől még más vagyok, mint ők. -magyaráztam el. Tudtam, hogy a szüleim szeretnek, azt is, hogy Ethan és még Elizabeth is. Bár az utóbbi felől azért vannak kétségeim, mégis reméltem, hogy Liz is szeret, hiszen minden nézeteltérésünk ellenére, én így éreztem iránta.
-Pedig sokaknak nem okoz problémát. -húztam el a szám. Néhány férfi nem hogy nem segít, még árt is a bajbajutottaknak, vagy épp ő maga sodorja bajba az illetőt. Akarva akaratlanul is az indiánok jutottak eszembe. Nem voltak előítéleteim, főleg nem a Felhővel való találkozás után, de azért tartottam tőlük, hiszen maga az indiánlány mondta, hogy a legtöbb indián nem olyan barátságos, mint ő (ezt én magam is tapasztaltam).
Határozott voltam. Persze tudtam én, hogy bolond vagyok, és valószínűleg ezt most tudatosítottam is a férfiben, de nem érdekelt.Fontos volt nekem a lánc, és bár nemes vagyok, nem vagyok cukorból, hogy elolvadjak egy kis víztől, sem kényes, hogy mással végeztessem el azt, amit én is megcsinálhatok. Oké, ez nem volt a legveszélytelenebb vállalkozás, de sosem voltam ijedős, ráadásul rajongtam a kalandokért, és ha ezzel még a láncot is visszakaphatom...hát vállalom a kihívást.
-Megéri. -válaszoltam határozottan.

-Tudom, hogy bolondnak tart emiatt, de...meg kell tennem -mosolyodtam el, majd szinte azonnal válaszoltam is a kérdésére.
-A nagypapámtól kaptam. Az ő édesanyjáé volt, és nekem adta, mielőtt meghalt volna. -magyaráztam el, hogy miért is olyan fontos számomra egy egyszerű ezüstékszer. A nagypapám volt az egyetlen a családban, akinek tényleg a kedvence voltam. Ő szerette, hogy más vagyok, hogy nem érdekelnek a konvenciók, és hogy merek önmagam lenni, még akkor is, ha őrültnek néznek emiatt. Szörnyen fájt az elvesztése, akkor tudtam meg, hogy milyen is az igazi fájdalom.
-Mire megtalálom a láncot véget ér az ünnepség, és mehetünk is a fogadóba. -jegyeztem mintegy tényként, hogy utána nem kel majd túl sokáig itt ácsorogni, bár elég fura látvány lenne megjelenni csurom vizesen egy idegen férfi társaságában. Bár...igazán nem tud foglalkoztatni már, hogy mit is gondolnak rólam mások, mert ha kimondják, ha nem, úgy is pontosan tudom mi jár a fejükben, ha rólam van szó.
-Azt hiszem ez az öltözék nem felel meg az úszáshoz. -gondolkodtam el, majd Nathanielre pillantottam, hátha van valami jó ötlete. A fűzöm még elment volna, de a hatalmas szoknya semmilyen formában nem tette lehetővé azt, hogy ilyen szűk helyen ússzak benne. Még egy tóba se ugrottam volna bele ebben.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Kedd Jún. 18, 2013 11:10 am

Ezek szerint van testvére, nem is egy. Ez az info hasznos, de egyenlőre nem tudom hova tenni. Ez lehet számomra hátrány, de akár előny is, ha valamelyikük hajlandó közreműködni, ha pedig nem... nos ez még a jövő zenéje. Az ellenben már most is teljesen biztos, hogy Camel különcnek számít a család tagjai között, ők pedig ezt nem nézik jó szemmel. De hát az újítókat sosem fogadták tárt karokkal, így ez nem meglepő.Ez az oka annak is, hogy én magam sem várok szívélyes fogadtatást, főleg onnantól nem, mikor fény derül a valódi személyazonosságomra, persze senki sem mondta, hogy egyszerű lesz, nemde? 
- A más nem rossz, csak más. Ha semmi nem különbözne elég hamar unalmassá válna minden, Ön nem így gondolja hölgyem? - fejezem be arcomon egy mosollyal.
 Na persze egy nemesi családra nem biztos, hogy igaz az előző állításom, hiszen ott a szülők vagy beleszülettek egy gazdag, presztízzsel rendelkező családba, ahol meghatároztak a jövőjüket, vagy felküzdötték magukat oda, ahol épp vannak. Mindkét esetben az lesz a vége, hogy görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz és a vagyonhoz, és ezek elvesztésének elkerülése érdekében mindent megteszek. Még ha ez azt is jelenti, hogy a gyermekeik jövőjét áldozzák fel, azt az elméletet követve, miszerint a megszabott út, amit ők köveznek ki számukra a legjobb. Szoros napirend, klasszis magántanárok, felső körből származó barátok és persze érdek házasság. Valószínűleg senkinek sem kell ecsetelni mennyi beleszólása van ebbe a gyerekeknek. De hát áldozat nélkül nincs győzelem, nemde? Az már senkit sem érdekel önszántából hozza-e az áldozatot az illető. 
 Camel megjegyzése és az arckifejezés, amit szavaihoz társit megmosolyogtat. Egyrészt maga az ábrázat az, ami mosolyt csal az arcomra, főleg annak tudatában, hogy egy úrhölgy áll előttem, másrészt pedig mert tudatában vagyok annak én miért szoktam segíteni az embereknek: haszon reményében. És ezzel korán sem vagyok egyedül, sőt inkább azt mondanám a hozzám hasonló emberek sokkal többen vannak, mint azok, akik puszta jó szándékból, önzetlenül segítenek a bajbajutottaknak.
- Önző emberek mindig voltak és lesznek is, de addig nincs probléma, míg vannak olyanok  akik hajlandóak segíteni  ha szükség van rá - jegyzem meg mosolygó arccal és közben valahol mélyen eltemetve a bűntudatnak ismert, valaha még bennem is létező érzés apró szikrája felgyullad, hogy kimondom az önző szót, mintha álszentnek nevezne. De persze mint eddig mindannyiszor most is egy elhessegetem, vissza a tudatom legmélyébe.
 Egyetlen szó elég hozzá, hogy egyértelművé váljon nincs értelme vitatkozni a lánnyal. A dacos tekintete és a kisugárzása megmutatja, hogy bármit is mondok hiába, nem fogom tudni lebeszélni a tervéről, én pedig nem pazarlom haszontalan dolgokra az időm, hisz az olyasmi, amit ésszel kell beosztani. 
 Hogy bolondnak tartom? Kétség kívül  Hogy ezt megmondom-e neki? Semmiképp. Nagyobb kárt nem is okozhatnék magamnak, mint hogy kimondjam amit gondolok, így tartom a számat. Ez olyasmi, amit már nagyon fiatalon megtanultam, ez pedig főleg a szüleimnek köszönhető, hisz ők mondták mindig: "Ha nem tudsz semmi kedveset mondani, inkább ne mondj semmit". Nos én hallgattam rájuk, noha kicsit más indokból.
 Bár megtudtam, hogy miért is kötődik a hölgy annyira az elveszett nyakékhez, még így sem igazán láttam be miért éri meg kockáztatni az életed egy tárgyért, bár bevallom azt sem értem egy másik emberért miért éri meg, így az én véleményem nem épp számottevő. Nevezzetek érzéketlennek - mert hát az vagyok, mit mondhatnék - de egy ember halála sem mozgat meg annyira, mint amennyire a társadalom elvárná, - esetleg a sajátom kiváltana némi érzelmet, nem tagadom - legyen az idős, fiatal, ismeretlen vagy akár rokon. 
- Őszinte részvétem, így már érthető miért olyan fontos Önnek az az ékszer - mutatom ki az emberek által elvárt együttérzést, minden meggyőződésem ellenére is. Noha én magam nem érzek sajnálatot, sokszor ez az egyszerű gesztus segít a hozzátartozóknak, hogy még ha kicsivel is, de jobban érezzék magukat szerettük elveszése ellenére.
- Nem inkább akkor kezdődik, hölgyem? - kacsintok rá bátorítóan.
 Ha nem tudnám jobban, a végén még azt hinném, hogy a fiatal lány el akar csábítani, legalábbis az előző mondata, és ahogy rám pillant ezt sugallja. De az eddig elhangzott szavai, a gesztusok és a pillantásai szöges ellentétben állnak ezzel, így egy pillanatra elgondolkodom. Nem is azon, hogy épp flörtöl-e velem, hisz egyértelműen nem. Egyrészt azért nyilvánvaló, mert nem ad olyan jelzéseket felém, amiket a nők szokták, mikor el akarnak csábítani, másrészt pedig nem csak, hogy egy nemes hölgy, aki bár kissé vadóc, de semmiképp sem kéjsóvár és minden érettsége ellenére túl fiatal ahhoz, hogy ő maga cserkésszen be férfiakat. Így nem az indítéka az, ami problémát okoz, inkább a válasz megfogalmazása. Hisz mit mondhatnék erre: Valóban nem megfelelő, azt javaslom vetkőzzön? Bármilyen közegben is mondanám ezt azonnal megbélyegeznének, mint egy rossz szoknyapecért. De nem csak, hogy nem vagyok nagy nőfaló, de a vérfertőzésért sem rajongok. Végül arra jutottam nincs jobb megoldás, mint amit fejben kiötlöttem az imént, egyszerűen csak a tálalás az, amit precízen kell kivitelezzek. 
- Hölgyem ne gondoljon semmi rosszra azzal kapcsolatban amit most mondok, de akárhogy nézem az egyetlen mód, hogy ne vizezze össze a ruháját az, ha nem lesz önön, mikor leengedem a kútba - mondom ki végül, miközben Camel szemébe nézek, ezzel is érzékeltetve, hogy semmi féle mocskos szándékom, illetve gondolatom nincs.
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Szer. Jún. 19, 2013 8:07 am

Nate & Camel



-De, így gondolom, viszont ez nem változtat a helyzetemen. -állapítottam meg tényszerűen. Bár az én kis fejemben a "más" jónak számított, a többi ember ezt korántsem így látta. Ha valaki egy kicsit is eltért az átlagtól arra szinte azonnal ferdén kezdtek nézni, nem is beszélve arról, hogy az illető hamar rosszindulatú pletykák célpontjává válik. Rólam is sokat pletykáltak...nem mind volt rosszindulatú, és némelyiknek még igazságtartalma is volt, de pletykák voltak, olyanok, amelyeknek a nagy része nem fedi a valóságot és próbál besározni engem, pedig nem hiszem, hogy ártottam volna azoknak, akik kitalálták őket. Persze ez még változhat. Bármennyire is vagyok békepárti, ha arról van szó igenis megvédem magam és kimondom a gondolataim, még ha elő is fordul, hogy mindezt bárdolatlanul teszem. Sajnos a családomban (ahogy valószínűleg minden más nemesi családban is), ha valaki más, az titkolandó és elítélendő. Pedig nem vagyok rossz, egyszerűen csak a családom és a város számára nem elég szelíd, túl határozott, túl makacs, és némely tekintetben túl liberális. Én nem éreztem problémának, hogy vannak önálló gondolataim és véleményem, de sokakat ez zavart, hiszen egy nőnek nem ilyennek kell lennie. Ezért vágytam Európába...hittem, reméltem, hogy ott mások az emberek, szabadabbak, és értékelik, ha egy nő is önálló egyéniséggel van megáldva. Természetesen ebben nem lehettem biztos, és panaszkodni sem akartam soha, így az efféle gondolataim maximum a barátaimmal, vagy Billel osztottam meg.
A következő szavaira csak bólintottam. Nem akartam semmit hozzáfűzni, mert igaza volt. Sok önző ember van, én is az vagyok, hiszen nem akarom azt tenni, ami a kötelességem lenne, és emiatt az egész család szégyenkezhet majd. Ennek ellenére őket is önzőnek tartottam, amiért elvárják, hogy szerelem nélkül menjek férjhez. Ezt elképzelhetetlennek tartottam...azt, hogy bármit tegyek egy olyan férfivel aki...aki iránt nem érzek úgy, ahogy Billy iránt.
Felvontam a szemöldököm...ez rengeteg egyetlen, számomra teljesen egyértelmű dolgot jelentett, és úgy döntöttem, hogy egy számomra és a város számára is teljesen idegen személy előtt nem rejtem véka alá azokat a dolgokat, amiket máskor nem biztos, hogy kimondanék.
-Tudja...lehetne őszinte. Nem nehéz rájönni arra, amit gondol.
Kétszínűnek éreztem magam. Épp én beszélek neki őszinteségről? Én, aki szinte minden számára fontos személynek hazudik egy valaki miatt? Nem volt jogom őszinteségről beszélni. Még engem is megijesztett, milyen könnyedén jönnek a számra hazug szavak. Ha ilyen egyszerűen állítok szemrebbenés nélkül valótlant a hozzám közelállóknak, milyen lehet, ha idegennek hazudok? Ha olyas valakinek, akihez semmi közöm, és akit nem is ismerek. Megrémisztett a gondolat, hogy ennyire jó hazug vagyok. Mintha a véremben lenne, az ereimben folyna és szétáradna bennem. Nem akartam hazuggá válni, mégis az lettem. De mit tehetnék? Az igazság fájna a szüleimnek, a testvéreimnek, a barátaimnak és talán még Billnek is. Ha a Veszett kutyák tudnák, hogy velem találkozgat...nem jöhetünk ebből jól ki, ráadásul azt sem tudom valójában mi az az "ebből".
-Nem kell részvét, régen volt...de az ékszerhez ragaszkodom.
Nem szerettem a sajnálkozó vagy részvét nyilvánító kijelentéseket, sem pillantásokat, bár ez annyira nem volt veszélyes, ugyanis Nate nem tűnt valóban együtt érző személynek, amit egyáltalán nem bántam, legalábbis most nem. Fontos volt nekem a lánc, hiszen a nagyapám volt az egyetlen, aki nem tekintett soha, egyetlen egy percig sem másnak, sőt, szerette aki vagyok. Az egyetlen dolog, amiért ennyire akartam a nyakláncot, az az, hogy a medáljából mintha az ő arca nézett volna vissza rám azzal a lágy mosollyal, amit annyira imádtam. Nem akartam megfosztani magam ettől az illúziótól.
Úgy tűnt a terv, amit tulajdonképpen a férfi talált ki, aprócska nehézségeket vetett fel. Ebben a ruhában képtelenség lett volna az úszás, és bármennyire is nem akartam meghallani Nate javaslatát, muszáj volt belátnom, hogy ebben a helyzetben az egyetlen lehetőség a vetkőzés.
-Semmi gond, igaza van. Öm...elfordulna egy kicsit? -kértem tőle egy zavart félmosollyal, majd ha megtette vetkőzni kezdtem. Természetesen a fehérneműm (rövid csipkenadrág) és a fűzőm rajtam maradt, hogy ne kerüljek túl kínos helyzetbe. Persze tudtam, hogy felesleges arra kérnem, hogy elforduljon, hiszen úgy is látni fog, de így mégiscsak jobbnak tűnt.
-Kész vagyok. -szóltam neki, miután levettem a zavaró ruhadarabokat, majd kissé bizonytalanul néztem a kútba.
-Csináljuk? -néztem elszántan Nate-re, és vártam, hogy ő mit válaszol, készen áll e...
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Szer. Szept. 04, 2013 3:41 am

Wendyvel és a lányokkal reggeliztünk a bordélyban. Egy kissé abszurdnak tűnt, lévén, hogy a legtöbb férfi nem marad itt a reggeliig, na meg, hogy én az este nem csináltam semmit. Beugrottak a kínos részletek ezzel kapcsolatban, de igyekeztem elhessegetni őket. Az az este meg sem történt. Nem létezik. Nincs. Elszállt az éterben. Satöbbi. A kupi vezetőnője és drága útitársam valami számomra szörnyen érdektelen dologról beszéltek, ezért valamivel le kellett, hogy kössem magam. A tányéromról az étel már elfogyott így egy villát kezdtem el piszkálni, nyomogatni, hintázni vele az asztal szélén, mikor hirtelen Wen belémcsimpaszkodott és elrántott. A villa meg elrepült, és ki tudja hol állt bele valamibe. Már csak pár leányzó apró sikolyát hallottam messziről. Wendy egyenesen kifele tuszkolt, majd a város széléig nagyjából egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak feszített menetben haladtunk.
Végül megállapodtunk annál a romos, öreg kútnál, amitől a helyi gyerekek rettegnek. Állítólag ide dobják be a rossz kisgyerekeket. Én is bedobnám az enyémet, ha rossz lenne.
Kifújtam magam, nem tetszett a tempó, majd a velem szembe álló nőre néztem kérdő tekintettel.
- Ez meg mi volt, kedves? Nevezni akarsz valami rövidtávfutó versenyre?
Vissza az elejére Go down
Vendég

avatar


TémanyitásTárgy: Re: Kút    Szer. Szept. 04, 2013 3:52 am

A kúthoz érve megállapítottam, hogy már nem vagyunk veszélyben na meg persze itt is pattanhattunk lóhátra úgyhogy lelassítottam lépteim. Amint Nick felgyorsult pulzusa megnyugodott azonnal kikérdezett.
- Nem hiszem, hogy ismét a lányok karjaiban szerettél volna kikötni. Pláne nem Elza robosztus teste alatt... - köszörültem meg a torkom s megengedtem magamnak egy kárörvendő vigyort.
- Viccet félretéve, van az örömlányok és a táncosnők között egy ősidők óta fennálló ellentét. Mi jobbak vagyunk több a pénzünk, szebbek a ruháink és ami a legfontosabb van büszkeségünk. Mi döntjük el kiben leljük örömünket vagy éppen ki leli bennünk - rántottam meg a vállam. Mielőtt még útitársam nagyon elgondolkodhatott volna csettintettem egyet s kihívóan megvillantottam aranyat érő mosolyom.
- Szóval a Veszett Kutyák vezérét ígérted nekem. Mi is a neve...? - kérdeztem elgondolkodást mímelve. Persze pontosan tudtam, hogy mi a neve. Jó párszor formálták már a Patrick nevet ajkaim ahogy övéi is az enyémet.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Kút    

Vissza az elejére Go down
 
Kút
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Szabadidő :: Archívum :: Játékok-
Ugrás: