A seriff irodája

Hamarosan....

Nagyon nincs kedvem ehhez a beszélgetéshez, de muszáj. Ha nem jelenek meg most reggel, már biztosan repülök a tanoncok közül, márpedig azt ha lehet elkerülöm. Legalábbis szeretném....
- Sok sikert...ne hagyd magad kislány! - mosolyog rám a pult mögül Rose, mire megdobom egy visszamosolygással, bár ez keserűbb mint az övé. De hát ez van...akasztásra megyek, még ha nem is érzem jogosnak, akkor is. Na meg persze képzeletbeli, de ez a helyzet súlyossága miatt lényegtelen. A kalapom a fejembe húzva sétálok végig a város utcáján, újra sok ellenséges tekintettel, sőt a tegnap esti verekedésem miatt még jobban ellenséges a légkör. de csak nem hagyhattam, hogy tovább ócsároljon! Az még rendben is volt hogy engem szidott, azt mindig is benyeltem, hisz az emberek ostobák...az viszont hogy anyámat is szidalmazta elvágta a cérnát. Azt sosem tűrtem, nem hagyom befeketíteni az emlékét, főleg nem egy olyan férfi által, aki azóta utál amióta én is bekerültem.
Nem sok lelkesedéssel, de annál határozottabban vágom ki az ajtót ahogy fellépdelek az irodához, bent már meg is pillantom az asztalnál a seriffet, amire magamban morgok egy sort.
- Jó reggelt Mr. Reiman, itt vagyok ahogy parancsolta. - hangom sem épp kedves, kis ellenséges él is van benne, de egész halk, így talán nem hallatszik ki belőle túlzottan. Várom hogy felálljon és ordibálni kezdjen...sokkal jobb lenne ha okom lenne rá is dühösnek lennem, és nem félnék...Mert igen is félek, de csak attól, hogy ezzel itt végeztem is, és mehetek más munka és tisztség után keresni...Fejemről hátrapöckölöm a kalapom, hogy az a nyakamban landoljon a szíjon ami megtartja, beltérben nem szeretek kalapot hordani, egy udvariatlanság, kettő rosszabb fényviszonyokat teremt, és nem látom tőle a teret teljes egészében. Ami vicces, hisz itt más támadás nem érhet, csak a seriff haragja.

Ez a nap is pont olyan, mint a többi. Persze gyönyörűen süt a nap, a városiakat az utóbbi pár napban nem érte baj és egy ideje a Veszett Kutyák is lapulnak. Persze ez gyanús, de legalább addig is béke honol a városban.
Miután sikerült összeszednem magam, felvettem a kalapom, kitűztem a csillagom, aztán irány az iroda. Ma kiengedem délután a kis suhancot, aki sört lopott Rose kocsmájából... persze már nem először.
Ja és igen! Az egyik seriff tanonccal is találkozóm lesz. Mikorra is hívtam? Reggelre.
Seriffnek készülnek, kevesen vannak, de annyi baj van velük, mint egy 40 fős óvodával.
Amikor beértem az irodába, levettem a kalapom, aztán csak leültem az asztalom elé és elkezdtem átnézni pár papírt, ami épp ott hevert előttem. Nem sok időbe telt, mire Fern is végre megérkezett.
Nem tűnt túl boldognak, bár megértem. Meg hát elég nehéz élete lehet félvérként és barátai se nagyon vannak... azt hiszem, így aztán érthető, hogy nincs állandóan a toppon, de én mindig azt hittem az indiánokról, hogy mindenben meglátják a pozitívumot.
Amikor belépett az ajtón én rögtön felnéztem rá. Köszönt, én pedig csak felhúzott szemöldökkel néztem rá. Aztán felálltam, megkerültem az asztalt és a lánnyal szemben megálltam és az asztal szélére ültem, karjaimat összefontam magam előtt.
-Jó reggelt.-köszöntem én is, aztán újabb hatásszünetet tartottam.
-Szeretném, ha beszámolnál nekem a tegnap esti kis akciótokról, illetve, hogy mi folyik állandóan közted és Ron között. -néztem rá komolyan. Bár sosem látszott rajtam, valahol mindig csodáltam Fern elszántságát. Még ha sok baj is volt vele, nem mindennapi, hogy egy lány készül seriffnek. És ez nekem tetszett... nagyon is.
Fürkészőn néztem rá, figyeltem minden mozdulatát és a tekintetét.

Nem szeretem a hallgatást, az ember olyankor csak még jobban elgondolkodik a tettein, miközben a másik fél őt nézi, és egyre kellemetlenebb lesz a légkör. Bár nekem nem lenne okom félni, sem elgondolkodni, hisz eddig semmi olyat nem tettem amivel magamra haragítottam volna. Csak a tegnap esti verekedés...Na igen, az egyik részem helyesli, mert legalább helyretettem Ront, a másik pedig ostoroz, hogy hogy lehettem ennyire ostoba, hogy veszélyeztetem a tanulásom. Mert más nem nagyon van nekem...jó igaz ott a munkám, amiből fenntartom a szobám a fogadóban, hogy az istállóban gondozom a lovakat, és ganézok utánuk...De ezt is csak azért, mert tisztességesen tanulok mellette, méghozzá itt, a seriffnél. Ha Ez nem lenne onnan is penderítenének ki.
- Tegnap a verekedés azért robbant ki, mert édesanyám szidta. - közlöm tárgyilagosan, sosem szerettem árulkodni, és nem is vagyok az a típus, aki kiszínezi a történetet, hogy a végén ő kerüljön ki győztesen belőle. - Ron meg köztem meg csak annyi van hogy ő nem bír engem, én meg nem hagyom magam. - vonok vállat, hisz letisztítva minden sallang nélkül ez a történet. Habár azt nem tudom azért nem bír-e mert félvér vagyok, vagy azért mert nő, és a félvérségem csak ürügy hogy kiakasszon.
- Sajnálom a dolgot, nem akartam nekiesni, de azt nem hagyhattam hogy anyámról olyanokat állítson, amik nem voltak igazak...ráadásul ahogy mondta.. - szorul ökölbe a magam mellett lógó kezem, és kapom el a férfiról a pillantásom, az állam is megfeszül, mivel összeszorítom az állkapcsom, hogy ki ne csússzon valami olyan a számon, amit ugyan nem bánok meg, de csak még jobban aláássa a hitelem. Nem szokásom kiakadni tényleg, sőt...a legtöbbször már csak azért is a sok ócsárolás ellenére is odateszem magam, és maximum szóban kalapálom el Ront, visszavágva neki, de hogy már anyámat is a szájára veszi...

Közvetlen előttem állt pár lépéssel kicsit messzebb, mégis úgy éreztem, mintha valamiféle láthatatlan falat emelne közénk. Nagyon feszült volt, s ami meglepett, hogy engem is ki tudna csinálni a nézésével perpillanat. Kemény és határozott seriff vagyok, az igaz, de azt hiszem sosem döntöttem eddig igazságtalanul és sosem voltam az a hű de harapós fajta. Csak ha muszáj...
-Értem. -eleinte csak ennyit mondtam, hogy lássa figyelek és megértettem, de láttam, hogy folytatná még, ezért hát egyelőre nem mondtam semmi többet, hagytam hagy beszéljen.
-Jól van, jóóól van. -szóltam végül mégis közbe, amikor láttam, hogy nagyon beindult a történtek miatt, s ezekkel a szavakkal akartam megállítani. Nem mozdultam a helyemről, az asztalnak támaszkodva, összefont karokkal álltam előtte még mindig.
-Biztosítalak arról, hogy még ma elbeszélgetek Ronnal az üggyel kapcsolatban. - kezdtem bele mondandómba komolyan. Ha Ron így folytatja, nem sokáig marad a tanoncok között. Ez nem seriffhez méltó viselkedés, de persze ezt nem mondom Fernnek, még bármi lehet.
-Te pedig... én teljes mértékben megértelek, de egy felelősség teljes seriff sosem vesztheti el a türelmét, hiszen a banditák és rosszakaróink állandóan keresik a gyenge pontjainkat, s ha egyszer elvesztjük türelmünket, nyugodtságunkat, nekik már biztosan nyert ügyük van. -hiszen így vesztettem el én is bácsikámat... ő sem tudott addig türelmesnek maradni, ameddig kellett volna...
-Meg hát... vannak elegen a városban, akik ugyan nem ismernek, de pikkelnek rád. Ne hívd magadra a figyelmet fölöslegesen. -csak egy jó tanács, bár valószínűleg ő is tudja mi folyik körülötte.
Na és most fogom magam és ellököm magam az asztaltól, hogy közelebb sétáljak a lányhoz és közvetlen előtte megálljak, s onnan nézzek a szemébe.
-Egyébként nem értem Ront és többieket... biztosan csak féltékenyek, hogy egy ilyen gyönyörű és értelmes lány él itt köztünk, Rockwoodban. -kell a bók is, hogy érezze a törődésem, sőt még egy félmosollyal is meglepem, hogy oldjam a feszültséget.

Nem a seriffre haragszom, ha haragszom egyáltalán...magam sem tudom, a kétféle érzés igen csak kellemetlen tud lenni az emberben. Nem nyújtom hosszúra a mondandóm, sőt a végén kénytelen vagyok elharapni is, mert még kibukna a számon sok nem ide illő dolog. Látom rajta hogy megértette, és ez már jó előjel talán...legbelül mindig is örök optimista voltam, most miért hagynám abba?...
- NE! Ne....kérem... - vágom rá rögtön, majd lágyul el a hangom, hisz az előttem állóval csak nem ordítozhatok! - Elég ha csak behívatja mint engem, nem akarok sem kivételezett lenni, és azt sem akarom, hogy más védjen meg, még ha csak szavakkal is. - jelentem ki határozottan, mégis kéréssel a hangomban, elvégre milyen lenne úgy a tekintélyem, Az a maradék, amit kiharcoltam a többiek szemében, ha most Reno tenné helyre Ront egy hosszú beszélgetéssel? Aláásná rendesen, és az jönne ki belőle, hogy rögtön rohanok a seriffhez árulkodni, és megmosatni a csúnyabácsi fejét... - Be kell hogy lássa, ha most Ront jobban bünteti mint engem, nem fog leszállni rólam, sőt, még többen is rám fognak szállni, mert úgy jön ki hogy nem tudom egyedül elrendezni a dolgot... - sóhajtok fel, remélem megérti...persze nem tudok tenni ellene semmit, ha mégsem, de ha nem próbálom meg nem is fog sikerülni. Tekintetem nyíltan néz az övébe, kutatva, mintha ki tudnám olvasni ami ez után jön...
- Igaza van...dolgozom az önuralmamon, de Ron túlfeszítette a határt. - teljes mértékben egyet értek vele, mégsem tudok aszerint cselekedni. Nem mert nem akarok, hanem mert nincs akkora önuralmam, egyszerűen hamar pattan nálam a cérna, és kész. Pedig akarok rajta változtatni...de nem egykönnyen megy...Következő mondatára csak bólintok egy fintorral, ami a mondatának szól. Na igen a sok előítéletes marha...Milyen jó hogy pont miattuk tudok én előítélet mentesen élni! Elég csak rájuk gondolnom, és máris magamba szállva előbb megismerem a másikat, aztán alkotok véleményt. Az elém lépése riaszt fel a pillanatnyi elgondolkozásomból, és önkéntelenül is lépek egyet hátra, részben mert nem szeretem az embereket a személyes teremben, részben mert kitörne a nyakam, ha közvetlen előle kéne felnéznem rá...sajnos nem egy magas termettel áldott meg az ég, a férfival ellentétben. Bár ezt már megszoktam, jobb esetben a nőknek is csak a válláig érek, nem hogy neki!
- Öö...köszönöm. - motyogom, érzem ahogy elpirulok, de utálom elpirulni! Hiába a bókokat sosem tudtam hova tenni...nem erősségem az efféle társalgás. - Bár szerintem csak az zavarja őket, hogy nőként a vetélytársuk lehetek. - teszem még hozzá, hogy ne csak álljak ott zavarban mint valami kaktusz.

A lányka hirtelen a szavamba vág, amin kicsit meglepődök. Felhúzott szemöldökkel, elkerekedett szemekkel nézek rá, s azon nyomban elhallgatok, mert kíváncsi vagyok mit is szeretne mondani.
Elhúzom a szám, de csak mert elgondolkodok a szavain. Igen, lehet, hogy igaza van, de nem hagyhatom annyiban. Ronnak nagy a szája, mert gazdag családból került ide, de seriff tanoncként semmiképp nem viselkedhetne így, na meg normális emberként sem...
]-Lehet, hogy igazad van, de valamit kezdeni kell Ronnal, ez nem maradhat így. -kezd már kicsit ilyen "két jó barát összeesküvést tesz a rossz fiú ellen" érzésem lenni. De hát általában ilyen vagyok, közvetlen... és igazságos... nem tehetek róla.
-Egyébként azt hiszem sosem kivételeztem senkivel, ezt Ron is láthatta. Egy beszélgetés és fejmosás mindenképp ráfér. Hiába gazdag a flúgos családja, így nem lesz belőle seriff. -meg szívesen segítenék Fernnek, de ha valami olyanra derül fény, amit nem tehettem volna, képesek és Ron családja kirúgat az állásomból.
Amikor közelebb sétáltam, ő lépett egyet hátra, és akkor inkább én is megálltam ott, ahol voltam. Az elengedhetetlen bók kifog a kislányon, pedig már biztosan hallott tőlem egyet-egyet. Belém van kódolva, szeretek bókolni.
-De nem akármilyen nőként. -teszem még hozzá, majd persze folytatom, hogy ne ragadjunk le a bókolós résznél. Elpirult arca nagyon aranyos, el is mosolyodok rajta.
-Na figyelj! Először is nyugodj meg, próbálj kicsit csiszolni az önuralmadon, s majd kitalálunk valamit, hogy befogjuk Ron száját, oké? -kérdezem barátságosan, aztán fogom magam és visszasétálok az asztalomhoz.
-Bármi még, amit elmondanál? -kérdezem, miközben leülök újra a székembe, s onnan lesek a hölgyre.

Várom hogy mit mond, kíváncsi vagyok egyetért-e velem, vagy ezzel csak magamra haragítom. Nem szándékosan csinálom, de rendszerint értek ahhoz, hogy idegesítsem fel az embereket...
- Lehet...de nem amiatt kéne ezt elkezdeni, mert épp összeverekedtünk. Találjon mást ami miatt beleköthet, és talán máskor is. Ha most mossa meg a fejét, bármennyire is azért teszi, mert úgy viselkedik ahogy nem kéne a városiak szemében, ha híre megy úgy is az lesz hogy a verekedés miatt. - sóhajtok és túrok a hajamba, az arcom megrándul, hiába a verekedést nem csak ő sínylette meg, hanem én is, fájnak a bordáim, valószínűleg megzúzódtak.
- Nagyon jól tudja milyen a pletyka, és milyen előítéletesek az emberek....nem kéne erre még rárakni most. - nézek rá komolyan, hisz szerintem igazam van, ismét egy olyan helyzet, amit vagy elfogad, és kitalál mást, vagy elviselem a következményeit annak amit tervez. Sok mindent kibírtam és túléltem már, ennyi meg se fog kottyanni, de azért ha elkerülhetem, nem bonyolítom meg jobban az életem.
- Hát..igen a félvérségem sem tesz szimpatikusabbá az emberek szemében. - vonok vállat, ezen már régóta túl vagyok, bár akkor is zavarba hoz a bókja, ha ugyan hallottam már tőle hasonlót. Lehet ezen is csiszolnom kéne, eléggé átlátszó vagyok, hogy egy ártatlan bók, aminek nincs is hátsószándéka és már vörösödöm...mi lesz ha még hátsószándék is társul valakinél hozzá? Elfutok?! Na...az nincs az eshetőségek közt, de akkor is...
- Ez úgy hangzik mint valami összeesküvés. - kacagok fel, ahogy végre elmúlik ez a bóktéma, és vissza is battyog az asztalához. Kérdésére elgondolkodom. - Nem, nincs..bár talán csak az hogy pár napja beszélgettem Mr Reynoldsal, és említette hogy a legutóbb elfogott banditák közül akik kifosztottak pár a városba érkezőt ketten meglógtak maguk elől. Ha tudok valamiben segíteni szívesen megteszem. - húzom ki magam, elfojtva egy ismételt fintort a bordáim miatt.

-Nem amiatt kezdem el dorgálni, mert összeverekedtetek. Volt már elég ügye a srácnak, hogy kapjon ezt-azt, és ez már nem az első beszélgetésem lesz vele.
Felhúzom a szemöldököm, csak ámulok a kisasszony modorán. Azért odafigyelhetne kivel is beszél!
-Találjak mást ami miatt beleköthetek? -kérdezek vissza értetlenül a "belekötni" szót kicsit tagolva. - Légyszíves válogasd meg a szavaid és fogd vissza a modorod! Megbeszéltük? Ronnal mindenképp fogok beszélni, nem hagyhatom annyiban a dolgot és ezt ő is tudja, és nyilván te is. -folytatom, de valószínűleg nem fogunk egyről a kettőre jutni, ha nem veszem kézbe a dolgot. Úgy látszik a jó pofi, együttműködő szerep nem válik be. Ilyenek mostanában a tanoncok... ujjadat nyújtod, de a karod kell nekik.
-Egyáltalán nem összeesküvés, csak segíteni próbálok, illetve ismerem Ront és családját, azt hiszem tudom mivel lehet befogni a száját egy időre.
Amikor visszaülök a székembe egy picit még elgondolkodok, aztán még egy mondatot hozzáteszek az előző témához, mielőtt továbblépnénk.
-Az embereket pedig senki nem fogja tudni megváltoztatni... bármit csinálunk, mindenből szörnyű pletykát fognak gyártani, szóval fölösleges velük foglalkozni. -csak lenyugtatni próbálom, meg idomítani az emberekhez, ugyanis tényleg igaz, hogy ha jót, ha rosszat csinál valaki, akit nem szívlelnek, 99%-uk negatívumot fog belőle gyártani és próbálják állandóan befeketíteni az illetőt.
Elmosolyodok Fern felajánlásán, de azt hiszem egyelőre nem tudok neki feladatot adni.
-Jól van, Fern, ha valamiben tudsz majd segíteni, mindenképp szólok. -mosolygok rá továbbra is, de aztán beugrik, hogy talán mégis lenne majd számára egy feladat.
-Illetve, lehet, hogy lesz majd, amiben tudsz segíteni. Pár nap múlva én és Mr.Reynolds a Veszett Kutyák után indulunk, ugyanis nemrég felbukkantak. Kéne majd valaki, aki egy... vagy két éjszakát a foglyokat felügyeli. Vállalnád? -kérdezek rá, bár szinte biztos vagyok a válaszban.

Már azt hiszem mindent megbeszéltünk, nincs több mondanivalóm a lány számára. Szerencsére észrevette magát, s felfogta, hogy egy felettesével beszél, szóval visszafogta a modorát. Ezután persze újra eltüntettem a komorságot az arcomról, sőt, amikor úgy megörült a lány a kis munkának, még szélesen el is mosolyodtam.
-Jól van, akkor majd értesítelek, hogy mikor kéne megjelenned nálam, illetve mik is lesznek pontosan a teendőid. -mondom neki, hogy azért tisztázzunk mindent.
-Akkor hát, ha nincs más, akár el is mehetsz. -hiszen mindent rendesen átbeszéltünk, nincs miért tovább itt tartanom.
Köszönésképp már csak biccentek, aztán miután elment folytatom a papírmunkát ott, ahol abbahagytam...

//Köszi a játékot! ^^ //

Vidáman, és lelkesen bólintok, amilyen rosszul indult a napom, olyan jóra kerekedett...és még csak reggel van! Ez valami égi jel biztosan...haha!
- Rendben, köszönöm még egyszer Mr. Reiman! - hangom már sokkal vidámabb mint eddig, de hát az efféle megbízás feldobja az ember lányának a napját!
- További szép napot seriff! - biccentek, és vidáman, majdnem szinte ugrálva sétálok ki, és csapom újra a fejembe a kalapom a nap ellen, majd indulok utamra. Most még annyira sem érdekelnek a fürkésző tekintetek, arcomon hamisítatlanul ott virít a mosoly.

/én köszönöm!  /