Vonatállomás

Vendég

Hamarosan...

Vendég

Camel & Sarah

Már megint miért vagyok a város szélén? Egyszerű rá a válasz, azért amiért tegnap, és amiért tegnap előtt is itt voltam. Nem értem magam. Csak a nyakláncom érdekel, amit elvett, azaz idegen, de az nem megoldás, hogy napról napra kijövök ide, hátha „lecsap” rám. Úgy sem hiszem, hogy még a városban van meg, aztán ha itt is lenne, megszólalni se mernék a közelébe, nem, hogy visszakérni a nyakláncom… Úgy irigylem azokat, akik olyan könnyen szót értenek mindenkivel. Világ életemben ilyen voltam, mindegy hányszor döntöttem el fejben, hogy már pedig én igenis megváltozom, mikor éles helyzetbe kerültem valahogy minden elszántság eltűnt belőlem. Mikor valaki olyan van, a közelemben ledermedek, és beszélni sem bírok, vagyis ha tudok is beszélni félek, hogy akkor most milyen butaságokat locsogok éppen. Ez nem szimpla szégyenlősség. S, most itt van, az a féri is. Az is lehet, hogy csak véletlenül maradt nála az ékszer… Na, jó azért ennyire nem lehetek naiv, elvette és kész. Persze, lehet, hogy volt rá oka, de akkor is az számomra nagyon fontos, így nem adóm fel a keresését, vissza szeretném kapni, még hozzá minél előbb. Utolsó emlékem a szüleimtől, az életemet odaadnám érte. Meg hát az is érdekelne, hogy vitt vissza a szobába, úgy, hogy senki nem vette észre? Hamarosan a nap is lemegy, vissza kell indulnom, nehogy keressenek. Nem lenne túl jó, ha miattam aggódnának, vagyis amiatt, hogy itt értelmetlenül bandukolok a város szélén. Még egyszer körbenézek, és lassan elindulok. Szemem a lemenőnap sugarainak vakítását élvezi, miközben a vonatállomást pillantom meg. Sietősebbre veszem a tempót, hogy minél hamarabb odaérjek, nem mintha dolgom lenne ott. Néhány mellettem elhaladó ember, akik valószínűleg vonatról leszállva indultak el pont a várossal ellenkező irányban, és egy-két szép kosza növény, mindösszesen amit a táj nyújt számomra. Nem is nézem hova lépek, csak megyek, amerre a lábam visz, miközben még mindig a történteken agyalok.

Vendég

Sarah & Camel

Úgy tűnik semmiből nem tanulok. Kezdtem egy kicsit ostobának érezni magam amiatt, hogy újra megszöktem, holott a múltkor majdnem otthagytam a fogam, mikor megtámadtak azok az álarcos banditák. Most már napnyugta előtt elindultam, és bármennyire is felelőtlen vagyok mindenképp úgy éreztem, hogy megéri. A vasútállomás felé lovagoltam Avitar hátán. Az emberek ilyenkor már visszahúzódtak, így nem féltem attól, hogy esetleg meglátnak cowgirl-ös ruhában, ami most nadrágot, csizmát, fűzőt és kalapot jelentett. Billy azt mondta mostanában sok időt tölt errefelé, gondoltam megnézem, hátha épp erre fújja a szél.
Nem siettem, épp csak ügettünk Avitarral. Fáradtnak éreztem magam, hiszen már napok óta alig tudtam aludni. Nem, nem álmatlanság gyötört, épp csak nem tartottam pihenő napot az éjszakai vándorlásaim között. Ha a szüleim tudomást szereznének a viselt dolgaimról...neem, bele sem akartam gondolni abba, hogy mi történne akkor. Minden más lenne. Valószínűleg ki is tagadnának, ki tudja. Akkor gondolkodhatnék azon, hogy mégis hol a fenében kívánok lakni. Persze nem kívánom vagy nem kívánom kérdése lenne, de soha, egy pillanatig sem értenék meg mit érzek Billy iránt, ezért valószínűleg otthon nem maradhatnék, sőtt...Rockwoodban sem.
Gondolataim közepette ismerős alak tűnt fel a távolban.
-Sarah? -kérdeztem magamtól, és gyorsabbra vettem a tempót. Mellé lovagoltam és megálltam. Leszálltam Avitar hátáról és igazán meglepetten, na meg kíváncsian pislogtam a lányra.
-Sarah! Te? Itt? Ilyenkor? -tettem fel hirtelen három gyors kérdést, de hát ez van...hirtelen mindhárom eszembe jutott, és mindre kíváncsi is voltam. Nem hittem, hogy jellemző lenne Sarah-ra, hogy tilosban jár, főleg nem az, hogy felelőtlenül kint mászkáljon sötétedés előtt. Az ilyen szabálytalanságok és felelőtlen őrültségek az én reszortrjaim voltak, ezért is vártam mit fog válaszolni.
Azt hiszem mostanában elhanyagoltam Sarah-t. Nem is értem, hogy tehettem, hiszen a legjobb barátnőm. Talán azért nem tudok néhány dolgot vele kapcsolatban a közelmúlt eseményei miatt, mert én is hazudtam neki, és túlságosan el voltam foglalva a saját életemmel. Szégyelltem magam emiatt.

Ajánlott tartalom