Ann-Mary May Borgia

>>ANN-MARY MAY BORGIA<<

>>Felszerelés<<

Egy revolver és két derringer, valamint egy kés, amit komancs nagyanyjától kapott
A farm védelmére tart egy vadászpuskát
Ever, egy barna musztáng

>>Kinézet<<

Már első pillantásra egyértelmű, hogy félvér vagyok. Apám komancs indián volt, anyám pedig egy jólelkű lelkész egyetlen leánya. A vonásaim elég egzotikusnak mondhatóak a származásom révén, de én nem hiszem, hogy több vagy kevesebb volnék, mint bármelyik fehér lány. Az átlagosnál talán egy kicsit magasabb vagyok, úgy 175cm magas lehetek. Anyámtól örököltem karcsú és hajlékony testalkatomat. Hosszú fekete hajam és kissé mandulavágású szemeim bizonyítják talán a legjobban a származásomat, na meg az enyhén bronzos bőrszínem.
Egyedül meglepően kék szemeim és telt ajkaim emlékeztetnek az édesanyámra, aki mindenki szerint gyönyörű és erős asszony volt.
Sajátságosan sikerült a ruhatáramban ötvözni a városban elvárt ruhákat és a vadságomhoz sokkal jobban passzoló kényelmes és praktikus darabokat. Amikor munkáról van szó gond nélkül bújok nadrágba és egyszerű kockás ingbe, de ha nagyon akarom csinosabb tudok lenni, mint bármelyik nemes lány. Akár azt is mondhatnám, hogy az átváltozás és a rejtőzés mestere vagyok.

>>Jellem<<

Hogyan is lehetne jellemezni a prérin szabadon száguldó szelet?
Vadságomat és öntudatosságomat apámtól örököltem, akit sajnos nagyon korán elveszítettem, de soha nem felejtettem el. Erősnek és szilajnak szoktak nevezni, mások inkább konoknak és vadnak tartanak. Magamat inkább csak úgy szoktam jellemezni, hogy a Vadlovak Lánya. Jobb szeretek a musztángom hátán vágtázni, mint „női” ruhába feszengeni illemtudóan. Megvannak a magam törvényei, amiket betartok és ha úgy adódik másokkal is betartatok, de nem viselem el, ha be akarnak szabályozni.
Nehezen engedek bárkit is közel magamhoz, és még nehezebben bízok meg valakiben, de akit a barátomnak nevezek azért akár tűzbe is megyek. Már régen megszoktam, hogy ferde szemmel néznek rám a fehérek, és azt is, hogy kilógok a sorból az indián táborban. Kénytelen voltam korán felnőni és megkeményedni, mert az élet egy percig sem hordozott a tenyerén, de ezt visszatekintve nem is bánom. Olyan nővé értem, akit senki nem taposhat csak úgy el, ha éppen ahhoz van kedve.
Büszke vagyok a származásomra, és mindarra, amit eddig elértem az életben. Nem vágyok sokra, de amim van azért keményen megdolgoztam, és ha kell bármi áron meg is védem. Láttam már csúnya dolgokat, és nem félek bemocskolni a kezemet, ha az kell.

>>Történet<<

A születésem története úgy kezdődött, hogy egy fiatal komancs indián férfi egy vadászatról hazafelé meglátott egy szekérkaravánt. Kíváncsi természetű ifjú lévén közelebbről is szemügyre vette a karavánt, és az egyik szekéren észrevett egy fiatal lányt. A lelkész lánya mit sem sejtve figyelte a szekér mellett elúszó tájat, miközben apja példabeszédét hallgatta. Az ifjú komancsnak elég volt egy pillantást vetnie a barna szépségre, és eldöntötte, hogy ő lesz Fehér Sas asszonya, ugyanis így hívták.
Fehér Sas követte a karavánt, majd mikor letáboroztak éjszakára elérkezettnek látta az időt. Figyelte a barna szépséget, ahogy vödrökkel lemegy a folyóhoz. Követte a lányt, majd egy alkalmas pillanatban mögé lépett, a szájára tapasztotta a tenyerét és magával húzta. A lány keményen küzdött, keményebben, mint azt Fehér Sas várta, így végül meg kellett kötöznie, hogy fel tudja tenni a lóra. A lelkész lánya azt sem tudta, hogy honnan jött az indián férfi, de azt azonnal érezte, hogy a teste sokkal izmosabb, mint az övé. Küzdött a szorításában, de tudta, hogy minden ellenállás hiábavaló, de a büszkesége nem engedte, hogy megadja magát. Az a büszkeség, amiért istenfélő apja annyit korholta sajnos a férfi erejével szemben sokkal hasztalanabb fegyvernek bizonyult, mint a lelkész példabeszédei ellen.
Fehér Sas az út felénél járva lélegezhetett csak fel, mivel a lány egészen addig küzdött vele, amíg álomban nem merült. Nem bánta, hogy a vadóc megnyugodott, mert így végre nem kellett erővel a nyeregben tartania, de bánta is, mert így nem láthatta azokat a szép kék szemeket. Már sötét éjszaka volt mikor a táborba értek, így csak csendben a sátrába vitte a lányt és lefektette.
Másnap reggel a rémült lány egy idős indiánnő kedves arcát látta meg elsőként, aki meglepően jó angolsággal mutatkozott be neki. Fehér Őz elmondta neki, hogy az ő fia, Fehér Sas rabolta el, és hogy mostantól velük fog élni. Fehér Őz rossz szemmel nézte a fia önző viselkedését, és sajnálta a családjától elragadott lányt, de nem tehetett semmit sem. Jó szívvel fogadta hát a lányt, és igyekezett megkönnyíteni az életét az új helyen.
Fehér Sas vadsága és mások elől jól elrejtett gyengédsége olyan kombináció volt, ami végül néhány hónap után még Isabella Lanchester ellenállását is megtörte. Szerelemmel adta át magát Fehér Sasnak, és fehérektől szokatlan alázattal tanult el mindent Fehér Őztől. Isabellának nem volt könnyű dolga a táborban, de szerelméért minden nehézséget emelt fővel vállalt, és könnyű szívvel feledte el a családját. A hideg tél alatt olyan keményen és odaadóan dolgozott a törzsért, hogy végül még a legmakacsabb komancs is befogadta őt, és végül megbékéltek a kedves fehér lánnyal.
Két tavasszal később születtem meg én egy esős napon. Apám Tavaszi Esőnek nevezett el, és a legdrágább kincseként vigyázott rám. Boldog életem volt még ha nem is egészen fogadtak be, hiszen félvér voltam és ez látszott is rajtam. Apám iránti tiszteletből mindenki kedvesen bánt velem, és pont úgy tanítgattak, mint a többi gyereket a törzsben, ám minden jó véget ér egyszer. Hét éves voltam, amikor apámat megölték a sziúk, és az egész addigi életem felfordult. Anyám vigasztalan volt, és sokáig úgy tűnt, hogy nem fogja túlélni a szerelme halálát, de végül mégis talpra állt értem.
Anyám úgy döntött, hogy elvisz a törzstől, és a fehérek világában nevel fel. A nagymama szerint azért döntött így, mert nem bírt ott maradni, ahol olyan boldog volt apámmal. A törzs nem tartoztatta anyámat, de sokan nem nézték jó szemmel, hogy Sápadt Virág (így nevezték el anyámat) a fehérek közé vitte Fehér Sas egyetlen gyermekét. Anyám a nagynénjétől kért segítséget, akiről tudta, hogy Rockwood közelében él egy farmon.
Hatti May Lanchester a lelkész húga nem értett egyet a bátya nézeteivel, és mikor az unokahúga beállított hozzá félvér kislányával egy percig sem gondolkodott rajta, hogy befogadjon minket. Hatti néni, és a férje Hugh McAllister örömmel fogadtak minket az otthonukba, és hamar a szívükbe is. Azonban az életem még sok bánatot tartogatott számomra.
Anyám négy téllel később súlyosan megbetegedett, és követte élete szerelmét az örök vadászmezőkre. Fehér Őz ragaszkodott hozzá, hogy indián szokás szerint temessék el anyámat, amit a nagynéném nem is ellenzett. Mivel a nagyszüleim kitagadták anyámat, engem és a nagynénémet is, így nekik nem volt szavuk ebben, ahogy másban sem. (Anyám halála után megváltoztattam a nevemet, hogy semmi ne kössön az apámat folyton elátkozó lelkész nagyapámhoz.) A temetés után a Hatti nénikémmel maradtam, de gyakran jártam az indián táborba.
A néném sokszor mondta, hogy úgy nőttem fel, mint egy musztáng csikó, és én ezért a mai napig végtelenül hálás is vagyok neki. Soha nem akart beszabályozni, vagy eltiltani apám családjától. Hatti néni és Hugh bácsi hagyták, hogy szabadon nőjek fel, és mindenben támogattak. Akkor sem szóltak egy rossz szót sem, amikor az egyik unokatestvéremmel szoros testvéri kapcsolat alakult ki közöttünk. Szürke Farkas mindig kapható volt a csínytevésre, és gyorsan összecsiszolódtunk.
Amikor éppen nem a farmon dolgoztam a nénikémmel és a bácsikámmal, akkor Szürke Farkassal voltam. Hatti nénitől megtanultam mindent, amire a farmon szükségem volt és a kemény munka szépségét. Hugh bácsi megtanított lőni és arra, hogy a bizalmat senkinek sem szabad könnyedén odaajándékozni, azt ki kell vívni. Szürke Farkastól pedig megtanultam lovagolni, úszni és a késsel bánni. Nyugodtan ki merem jelenteni, hogy remek tanítóim voltak, és én mindent gyorsan és pontosan elsajátítottam.
Azonban akármilyen szépen varrtam, és jól főztem attól még nem voltam elég fehér a fehéreknek. Legnagyobb bánatomra az indiánoknak sem volt elég, hogy megtudtam ülni a legszilajabb musztángot is, átúsztam a folyót és biztos kézzel forgattam a tőrt. Mindenhol megtűrtek, de igazán sehová sem tartoztam. Mikor erre ráébredtem, akkor nőttem fel igazán és keményítettem meg magam, hogy többé ne érjenek el a bántó szavak és pillantások.
Tizennyolc éves koromra már azzá a büszke nővé cseperedtem, akire büszkék lettek volna a szüleim. Azonban az élet újabb csapást tartogatott számomra. Egy éjjel banditák jöttek a farmunkra, megölték Hugh bácsikámat és súlyosan megsebesítették a nénikémet. Azon az éjjelen öltem először embert, mikor Hatti védelmében lelőttem az egyik banditát.
Másnap hajnalban Szürke Farkassal eltemettük Hugh bácsikámat, miközben a Fehér Őz segített Hatti nénikémen. A néni sebei végül begyógyultak, de már nem volt ugyanaz. Láttam a szemében, hogy valami meghalt benne, amikor elvesztette az ő vén csirkefogóját. Ezután a farm vezetése szinte teljesen rám maradt, és hogy fenn tudjuk tartani magunkat nyitottam egy fegyver boltot a városban. Most Hatti nénivel vezetjük a farmot, és én viszem a fegyver boltot a városban. A farm és a bolt hasznából már meg tudunk élni a nénikémmel, és a munkásokat is ki tudjuk fizetni.
Sokaknak nem tetszem Rockwoodban, és ha tehetnék kitiltanának még a környékről is, de nem tehetik meg. Félvér vagyok, szabadelvű és olyan dolgokba ártom magam, ami egyesek szerint csak a kemény fiúknak való. Nos, engem nem érdekel, hogy mit és hogyan kellene én akkor is úgy azt és úgy fogom csinálni ahogy akarom. Egyesek szerint egy magamfajta a bordélyba való, ha már annyira a városba vágyom. A magam részéről én teszek a véleményekre, és úgy élem az életem ahogy, ahol és akivel akarom.
Megtanultam a magam leckéit, és nem félek megvívni a harcaimat. Ahogy apám mondta, aki szeret az magamért szeret, aki gyűlöl az azért teszi, mert önmagam tudok maradni minden időben.