Tárgy: Run run... befor the low - Raymond & Jericho Kedd Okt. 31, 2017 10:57 am
Ray & Jericho
A hegyek felé irányítom a lovam és heves vágtára ösztönzöm, úgy fusson mintha az élete múlna rajta! Az övé nem is, de az enyém azon múlik hiszen a törvény emberei éppen a sarkamban loholnak alig egy mérföld előnyöm van és nagyon sietős az utam. Nem érzem magam a legjobban, hiszen sokáig menekültem és még mindig nincs vége. Viseletes ruhám, megérett már egy cserére, de majd ha végre lerázom magamról ezt a nyomorultat! - Gyerünk, még egy kicsit gyönyörűségem - hajszolom be a kanyonba a lovam, hogy levágjam a kerülőt, de sok köszönet nincs benne, ugyanis így eléggé figyelnem kell, és kialvatlanul nem éppen a legjobb helyzet, de nem lassíthatok, csak amennyit nagyon muszáj hogy a lovam pihenjen egy kicsit. Tovább nyargalok a kanyonban, de úgy tűnik nem vagyok eléggé elővigyázatos, mert hirtelen erős lökést érzek a vállamban és aztán az égető ismerős fájdalom önti el a testem, ami ellen nem tudok küzdeni, csak fájdalmasan kiáltok fel, és elvesztem az egyensúlyom ahogy megbillenek a nyeregben. Az átkozott! Alighanem lesben állt, és most onnan lőtt rám, de elvétette a lövést és csak a vállam találta el. Ahhoz mindenesetre elég hogy elveszítsem a kontrollt a lovam felett és már későn figyelek fel az előttem lévő akadályra és nem tudom elkerülni, így átugratom. Nagyon kellemetlen, és gyakorlatilag rizikós is, de a nagyobb gond az, hogy lasszósuhogást hallok és már nem tudom kivédeni. A szoros bőrkötél a felsőtestemre fonódik, és éles rántással végződik. Felnyögök ahogy a földre ránt és megperdülök párszor a földön, de szemeim előtt már színes foltok és minták táncolnak. Nem bírom sokáig, és ahogy próbálok az üldözőm felé fordulni, elhalványul a világ, a gyomrom felfordul, és a szédülés maga alá gyűr. Elvesztem az eszméletem ahogy ez az utolsó gondolatom... Nem akarom, nem nem szabad... Feketeség...
Tárgy: Re: Run run... befor the low - Raymond & Jericho Pént. Nov. 10, 2017 12:03 am
"Most végre megvagy, te gazember!" Csak ismétlődik és ismétlődik a fejemben ez a mondat, ahogyan a végkimerülés határáig hajtom a lovam Jericho-t követve. Nem hagyhatom meglógni, most végre meglesz! Most végre kötelet rakhatok a nyakára! Sosem voltam ennél közelebb az elkapásához, nem szabad elszalasztanom a lehetőséget. Mögöttem két emberem vágtat, reményeim szerint két olyan emberem, akikben megbízhatok. A hegyek felé tartunk, ahol ugyan Jericho pillanatok alatt eltűnhet a kanyonban, ám mi hárman vagyunk. Intek a fiúknak, hogy hajtsák továbbra is abba az irányba, amerre eddig, én viszont elfordulok és egy általam elég jól ismert, de eléggé eldugott hegyi útra fordulok rá. Ugyan valamivel lassabban tudunk haladni a sziklás út miatt, de még pont időben érek a megfelelő helyre, ahonnan egy tökéletesen sikerült célzással éppen vállon tudom lőni a menekülőt. Nem, nem a fejére céloztam, pedig bárcsak oda sikeredett volna küldeni a golyót... Mondjuk jobb lesz nagy közönség előtt a halálba küldeni. Nagyobb szégyen neki, még nagyobb dicsőség nekem. Még látom, ahogyan lezúg a lováról majd a két emberem megközelíti, aztán elfordítom a lovam, hogy leshelyemről lenyargalhassak hozzájuk. Szerencséjükre még ott találom őket és az egyikük már kötözi is Jericho kezeit, aki látszólag eszméletlen. -Vigyázz vele, agyafúrt egy féreg! - figyelmeztetem miközben közeledem feléjük. Leugrom a lovamról, aki jól neveltsége is fáradtsága miatt sem hajlandó elmozdulni onnan. Én leellenőrzöm a kötést, majd felpillantok, hogy a másik megfogta-e már Jericho elszabadult paripáját. Mivel egyelőre még kínlódik vele, fogom magam és megtépem a bandita ruháját a vállánál, hogy egy gyors kötést alkossak rá. A segédem csak értetlenül bámul rám, hogy miért törődök a bűnöző sebével. -Nem akarhatjuk, hogy a hazafelé úton vérezzen el, ugye? - nem várok választ, hiszen egyértelmű, hogy a népnek is látnia kell, amikor Jericho szemeiből elszáll az élet örökre. Felállok, de intek is a társamnak, hogy ragadja meg az eszméletlen férfi egyik felét, hogy feldobhassuk a visszaérkező lovára. -Kösd a lovam mögé, aztán mehettek. Innen boldogulok vele. A férfi megteszi ugyan, amit kérek, de aztán egyikük sem tágul. Sóhajtok, de mielőtt bármit mondanék előbb felkapaszkodom a lovamra. -A pénzt majd megkapjátok az akasztás után. "Előbb pusztuljon el a nyomorult." Összenéznek, de végül beletörődnek, hogy nem rögtön kapnak pénzt, szóval fogják magukat és vágtába ugratva lovaikat elnyargalnak. Mi csak lassan haladunk visszafelé a város felé, nem szeretném elveszteni a foglyot, aki jelenleg a lován keresztben a hasán fekszik, ami nem túl stabil állapot. Fegyvereit elvitték, bár azt nem tudom, hogy a lova nyergét is leellenőrizték-e. Á, sebaj! Nem sokára úgyis otthon vagyunk, addig talán fel sem eszmél...
Kezdőlap
Pént. Jún. 01, 2018 2:44 am by Vendég
