Leila Clark

Leila Clark

Személyiség leírása

Édesapám szerint már 12 évesen olyan gonoszan tudtam ráemelni a tekintetem, amikor az italos üveg torkát szorongatta már órák óta, hogy anyám is elbújhatott volna mögöttem. Kemény nőnek neveltek, hiszen a vad préri végtelenségében a gyengék elöbb vagy utóbb porrá válnak és eltűnnek a hosszú szelek forgatagában. Nem ismerték a szüleim a megbocsátást, mert hitték a verés jótékony hatását. A mai napig fülemben cseng anyám hangja "Addig örülj, amíg én csinálom". Nem tudom, hogy élvezte-e, de én sok éjszakát töltöttem sírva a pajtában miközben a gyermeki lélek apró darabkáit gyászoltam. Mégis makacs módon kitartottam. Minden mellett, amit kicsit is szerettem. Harcoltam a kiskecske életéért, ami eltörte a lábát. Gondoztam. Ápoltam. Felneveltem. Majd a testemmel próbáltam védelmezni, amikor az apám úgy döntött, hogy levágja, mert már jó súlyban van.
Az apám volt az ember, akivel nem harcolhattam. Észérvekkel mit sem értem ellene.. ő pedig a pofonokkal magyarázott. Nem voltam lázadó típus. Főleg nem az apámmal szemben. De ott a kiskecském mellett állva a félelmem felett valami más győzött. Bátorság? Elmebaj? Nevezhetjük akárhogyan is, de az apám elég részeg volt ahhoz, hogy még én is le bírjam gyűrni. Végülis ők neveltek úgy, hogy mindene fel legyek készülve. Anyámtól azonban jámborságot is tanultam, így miután végleg lemondott a gyilkosi vágyakról egészen az ágyáig támogattam az apámat... én pedig megfogadtam magamnak, hogy én sosem ragadok le egy ilyen férfi mellett.

Előtörténet

A szívem szárnyaló vadlóként még sokszor tér haza az ismerős falak közé. Egy nem is olyan messzi város egyik poros birtokához, ahol a pajta már lassan saját magát dönti a homok örökös sírjába, de áll még ott egy ház, aminek a szélcsengője patkókból áll és a veranda olyan ismerősen nyikordul, amikor a nehéz csizma a felületét érinti. Száraz ördögszekér gördül végig az udvaron, ahol még egy kút áll... életet biztosítva a pusztaság szélére. Itt születtem én Elisabeth és George Clark egyetlen gyermekeként a forró vadnyugat egy eldugott szegletébe. Nem lányt akartak. Egyikük sem. Hiszen ez a világ kíméletlen a finom női vonásokkal, s a tündöklő értékes lélekkel. Itt nincsen könyörület, vagy irgalom, hogy egy lány megőrizhesse az álmait. A sors azonban nem volt irgalmas velük. Nem született másik gyermekük, így egyetlen reményük az ideális házasodás leplezetlen lehetősége volt. Apám sokszor beszélt erről, amikor a whiskeys pohár a kezében szüntelen újratöltöltődött és az élet nagy igazságai akartak előtörni az atyai szív rejtekéből.. sikertelenül.
Már akkor jobban kedveltem az állatokat, mint az embereket. Ezt a feladatkört hamar levettem anyám válláról, de ez csak még egy pont volt, ahol tapasztalhattam az emberi könyörtelenséget és a gyengék fájdalmát. Az apám sokszor éjszaka ért haza a kocsmából. A lova sokszor még a pajtáig sem jutott el, csak kikötötte a veranda kerítésének egy rozoga lécéhez, hogy töltse ott az északát. Ezeken az estéken sosem aludtam ki magam, hiszen színtelen vártam a patadobogást, mert tudtam, hogy szegény jószágnak még szüksége lesz rám.
A rutin pedig ugyanaz volt. Átléptem apám félig élettelen teste felett. Szegény kis kancáját bevezettem a pajtába, ahol lenyergeltem lekantároztam, majd megetettem. Volt, hogy órákon át ültem mellette figyelve, hogy mikor csillapodik a légzése és szárad le vékony testéről az izzadtság. Amint helyreállt megitattam és hagytam, hogy pihenjen. Ilyenkor rendszeresen hagytam apámat félig a verandán félig a házban aludni. Az ő szerencsétlensége a saját gyengesége.
Évek teltek el a birtokon és minden egy kicsivel rosszabbra fordult. Szüleim eredménytelen férjvadászatot folytattak a jobb élet reményében, de kisváros volt a miénk és mindenki ismerte a Clark nevet.
Nagykerekű sátras szekér érkezett, rajta egy pipázó öregasszonnyal. Először csak egy egyszerű vándor árusnak gondoltam, de ő a nevemen szólított. Ő tudta, hogy én ki vagyok. A nagyanyámat azelőtt még sosem láttam. Sosem beszéltek róla, én pedig nem is kérdeztem. Alig egyetlen város választott el engem a nagyszüleimtől, akik egy hosszú harag miatt sosem látogatták meg a szüleimet. Nem vittem sok dolgot magammal. Néhány ruhát, és a csampás lábú kiskecskémet, amit sosem hagytam volna magam mögött.
Így érkeztem én meg Gazerockba. Mindenben más volt szülővárosomnál. Itt láttam először igazi városi életet és rendet. A nagyapám bányász volt. Nagyanyám pedig a birtokot igazgatta. Néhány szarvasmarhát tartottak, de sokszor vásároltak vadlovakat belovaglásra, amit a városiak sosem hittek el, hogy a nagyanyám képes erre. És mégis. Én láttam a két szememmel.
Egy másik világba csöppentem, ahogy már nem kellett annak az alárendelt nőnek maradnom, aki korábban voltam. Volt időm belerázódni, de sokszor szívesebben maradtam a pajta falai között, mint hogy elmenjek a mulatságokba. Nagyszüleim pedig nem unszoltak. Akkor kapták meg az unokájukat... ők nem akartak egyből férjhez adni. A gazerocki idill nem tartott sokáig. A város igen hamar egy járvány áldozatául esett. A nagyszüleim sikeresen átvészelték, hiszen ők a váris szélén laktak és volt annyi készletük, hogy ki se kelljen tenniük a lábukat a házból. Sok volt az áldozat, de ezzel egyidőben sok volt a hazatérő is. Rokonak gyászoló idegenek jelentek meg az utcákon és az egész város új színt öltött.
Akkoriban tért haza ő is. Raymond Norton. Egy érett férfi, aki nem volt rest fellépni a gyengékért és oltalmazni a törvényt, hogy a béka tovább tarthasson. Az egész olyan gyorsan történt. A kevés szerencsések egyike lehettem, hogy én átélhettem az udvarlást, és könnyű álomként települhetett szívemre a csendes szerelem vastag takarója. Nekem nem létezett más csak ő. A nagyszüleim pedig áldásukat adták. Hozzámentem. A legboldogabb nőnek vallottam magamat a karjaiban. Igen ám... de a meghitt pillanatok rövidebbek lettek... a hitvesi ágy pedig szépen lassan kihűlt. Minél inkább szerettem volna akkár kevesebb esélyem volt, hogy visszacsalogassam magam mellé. Azt hittem egy gyermek majd újra egy családdá emel bennünket. De az áldás nem akart megérkezni. Éjszakákon át zokogtam és imádkoztam, de egy nő férfi nélkül aligha eshet teherbe..