Theresa Wilder

Theresa Wilder

Személyiség leírása

Elég bátor vagyok ahhoz, hogy egymagam lopni merészeljek, nő létemre az éjszaka közepén. Kellőképp makacs és önfejű ahhoz, hogy kitartsak az elhatározásom mellett, amit valószínűleg az apámtól örököltem. Minden vágyam az, hogy korlátozások nélkül, szabadon járhassak a világban, ahelyett, hogy hagynám magam elnyomni és bezárni. Ha egy vagyon és neves származás nélküli nő lennék, minden bizonnyal sokkal nehezebb dolgom lenne. Meglehet, akkor nem is lennék olyan, amilyen most vagyok, ám a legkevésbé sem bánom, hogy így alakultak a dolgok. Ugyan mindennél jobban vágyom arra, hogy saját utam járhassam, az azért való ölésre képtelen vagyok. Sőt, többnyire arra is, hogy kárt tegyek másokban fizikailag. Meg tudom védeni magam ha kell, el tudok sütni egy pisztolyt, vagy puskát, de még akkor is sajnálnám a megsebzett embert, ha egyszerű önvédelemről lenne szó egy mindennapos séta közben.

Előtörténet

Mások kifosztása mondhatni nálunk családi vonás, csakhogy amíg az apám katonatisztnek öltözve rabol a törvényhozók áldásával, én álarc mögé rejtőzve osonok az éj leple alatt. Történetem azonban nem itt kezdődik, végtére is oka kell legyen annak, hogy egy pénzben bővelkedő úri kisasszony tolvajnak áll.
Miután anyám belehalt világra hozatalomba, apám jól őrzött birtokán nevelkedtem mindaddig, amíg úgy nem döntött, hogy addigi szűkös börtönöm helyett egy nagyobba zárat taníttatás céljából. Mindezt azért, hogy végül nyakamba akaszthassa a „Művelt úri kisasszony” feliratú, ékesen megfestett táblát és neves kérőknek bocsáthasson árverésre. Egyetlen gyerekként én örökölnék mindent. Jobban mondva, leendő férjem.
Az iskolát jól viseltem, s minden bizonnyal gondviselőm akarata ellenére, de sikerült belekóstolnom a világ nyújtotta apró szabadságba. Eleget láttam ahhoz, hogy tudjam, eszem ágában sincs egy otthonnak nevezett erődítménybe bezárva sínylődni hosszú éveken át, úgy dalolva, ahogy a férfiak óhajtják. Ugyan akkor még nem tudtam, hogy miféle szándékai vannak velem nemzőmnek, kialakult bennem egyfajta ellenállás irányába, amint rájöttem, mennyire lekorlátozta világomat, elvéve tőlem a vadnyugat nyújtotta szabadságot.
Amint visszatértem taníttatásom színhelyéről, bejelentette eljegyzésemet egy ifjú földbirtokossal. A távollétem alatt azonban váratlan oly rigolyákat sikerült magamévá tennem, melyeket nem sokáig bírtak az általa kijelölt kérők elviselni. Egyik-másik kitartóbb volt a többinél. Tőlük számos olyan dolgot sikerült megtanulnom, ami atyám szerint nőnek nem engedett, így végül őket saját maga zavarta el. Vadászni, vívni, lőfegyvert használni, tisztességesen lovagolni… Mind megalapozta azon tervemet, minek véghezvitelén jelenleg is dolgozom. Tisztában vagyok vele, hogy a hisztériás színjáték nem mehet a végtelenségig. Ugyan szórakoztató nézni, miként borzadnak el egyesek, sokszor már saját idegeimen táncolok alakításomkor. Ráadásul biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb akad olyan kérő, ki mostanra talán elterjedt, elrettentő hírem hallatán felbátorodva, a kihívás kedvéért vállalkozna a feladatra. Egy ilyen ember valószínűleg kifogna rajtam, ha nem az első, hát a többedik, így csupán egyetlen választás maradt, mi eszembe jutott. Pénzt kell szereznem ahhoz, hogy odakint megélve elég távolra kerülhessek az engem irányítani vágyó férfitól. Olyan forrásból, amit nem tudnak mások nyomon követni vagy ellenőrizni.
Többnyire kisebb értékeket csenek el a házakból, vagy fogadókból, mert az a többségnek csak napokkal később tűnik fel, már ha egyáltalán feltűnik. Igyekszem olyanoktól elvenni, akikről tudom, hogy nem halnak éhen miatta, s most, hogy színlelt kiállhatatlanságom miatt apám egy fokkal könnyített őrzésemen, mihamarabbi javulásom reményében, meg is tudom találni ezeket az illetőket. Odáig sosem fajulnék, hogy öljek egy-egy portékáért. Annyit nem ér az egész, hogy vérrel áztassam magam, de tudom, a lopás attól még lopás, mégis... Ennek az egésznek a szokatlan izgalma valahogy enyhít lelkiismeretemen.