HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
Belépés
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chatbox
Latest topics
» Gilmore Kúria
Today at 12:56 am by Theresa Wilder

» Theresa Wilder
Yesterday at 4:01 am by Farkas

» Zenesarok
Szomb. Dec. 16, 2017 11:50 am by Onawa

» Játékosok keresik
Szomb. Dec. 16, 2017 12:48 am by William Kane

» Onawa-Hank
Csüt. Dec. 14, 2017 11:37 pm by Onawa

Top posting users this month
Farkas
 
Jarod Donovan
 
Theresa Wilder
 
William Kane
 
Onawa
 
Leticia Rosewill
 
Raymond Norton
 
Adannaya Freeman
 
Hank Jackson
 
Anastasie des Ardes
 
Statisztika
Telepes: 14
Rendfenntartó: 4
Bandita: 2
Paiute: 4
É.Shoshone: 0
Ny.Shoshone: 0

Összesen: 12 nő / 12 férfi
Szószámláló





This free script provided by JavaScript Kit


Share | 
 

 Adannaya Freeman

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Adannaya Freeman

avatar
Hozzászólások száma : 2
Join date : 2017. Dec. 05.


TémanyitásTárgy: Adannaya Freeman   Kedd Dec. 05, 2017 5:15 am


Adannaya Freeman





Név: Adannaya Freeman

Becenév: Naya, Ada

Kor: 27

Csoport: Telepes

Foglalkozás: Házvezetőnő, szobalány,
iyesmi

Avatar: Beyoncé Knowles


Személyiség leírása

Rabszolgának született, így már gyerekkorától kezdve éreztették vele a létezése minden percében, hogy alsóbbrendű lény, aki csak arra jó, hogy másokat szolgáljon. Nagy hatással volt rá az anyja, aki kevésbé volt nagyravágyó, mint Naya. Míg Naya szabadságról álmodozott, az édesanyja megelégedett annyival, ha meg tudta tömni rendes étellel a gyerekei hasát esténként. Az anyja a gazdájuk szeretője volt évekig, így – ha nem is túl látványosan −, de valamelyest kiváltságos helyzetben voltak az ültetvényen dolgozó többi rabszolgához képest.
Általában igencsak csöndes, visszahúzódó, távolságtartó főleg társaságban, főleg, ha azok idegenek. A közelebbi ismerősei azonban közvetlenként jellemeznék, kedves és türelmes, bár kicsit túl komoly. Nehezen barátkozik és bízik meg másokban, de ha sikerül lebontani a maga köré épített falat, gyorsan rájössz, hogy mennyire szeretetéhes és magányos. Megbízható, okos, talpraesett, jó a humora, gyorsan tanul. Zárkózottsága miatt viszont ezek a tulajdonságai nem nagyon kerülnek előtérbe, elég nehéz kiépíteni a komfortzónáját. Nem szívesen áll szóba idegenekkel, rendkívül bizalmatlan.
Egy nyolcéves kisfiú édesanyja. Nemrég érkezett csak a városba, Georga államban élt eddig, a gazda haláláig, vagyis a háború után még négy évig élt a birtokon, ahol addig rabszolga volt, igaz, már szabad emberként.


Előtörténet


(+18-as tartalom!)

Tizenkét éves vagyok. Juhfaggyúból és körömvirágból készült kenőccsel kenegetem a mama hátán a korbácsnyomokat. Frissek és mélyek a sebek. Némelyik annyira mély és széles, hogy bele tudnám fektetni az ujjamat. Friss kenyeret és gyümölcsöt lopott a konyháról a gyerekeinek, azért verte meg vacsora után a gazda.
A húgom a gyapjútakaró alatt szipog a sarokban. A mama időnként élesen csendre inti. Tudom, hogy a kemény beszéd nem neki szól, hanem a fájdalomnak. Majd később elmagyarázom neki. Öregnek és bölcsnek érzem magam.
A mama nem sír, csak időnként felszisszen. Annyira halkan, hogy valószínűleg nem is hallanám, ha olyankor ne rándulna önkéntelenül össze.
Csak hárman vagyunk a kunyhóban. A mama a férjét és a bátyánkat elküldte az ő bátyjához éjszakára, és talán a következő éjszakára is. Szégyelli a fájdalmat előttük, eleinte arra gondolok. Előttünk, a lányok elől nem, nincs miért. Mi nagyon jól ismerjük a fájdalmat és a vért. Én már három hónap óta, hamarosan a kishúgomnak is eljön az ideje. Aztán rájövök, hogy a mama nem a fájdalmát szégyelli. A gazda meg fogja látogatni ma. Ma is.
Miután végzek a mama sebeinek ellátásával, a húgom mellé vackolom be magam. Magamhoz ölelem, és ringatom, mint ahogy a kisbabákat szokás, ahogy láttam a mamától, hogy hogy altatta gyerekkorában.
Félig alszunk el, mikor a keményre taposott vályogpadlón bőrcsizma talpa nyikordul. A kishúgom álmosan pislog a karomból az ajtó felé – azt hiszi, az apja jött haza. Felismerem a belépő sziluettjét, amit a mögötte kereken ragyogó holdból hömpölygő fénysugarak rajzolnak körbe. Az én apám jött haza. Alvást színlelek, de a mamát nem tudom átverni. Kiküld a húgommal együtt. Azt mondja, rövid lesz. Rám parancsol, hogy vigyem a takarót is, nehogy megfázzunk.
A kunyhó előtti száraz füves részre kuporodok, a húgomat az ölembe veszem. Beburkolom magunk a szúrós pokrócba. Elcsitítom a kishúgunk, aki megint sírni kezd: azt hiszi, a gazda azért jött, hogy megverje a mamát megint. Én tudom, hogy nem. Azért jött, hogy a bocsánatát kérje. Hallgatózom.
Mindenki tudja, hogy én nem vagyok a mama férjéé. Egyáltalán nem hasonlítok rá, nem úgy, mint a bátyám és a húgom. A bőröm is sokkal világosabb. Én csak a mamára hasonlítok. Három család él rajtunk kívül az ültetvényen, összesen tizenöt szolga. Mindegyikük tudja, hogy én csak félig tartozom közéjük, félig pedig a nagy fehér házba, ahol a gazda fia és két lánya nem dolgozik soha, hanem olvasni meg számolni tanulnak, finom ételeket esznek és kényelmes, új ruhákban járnak. Minden este meleg vízben fürdenek és puha paplanok alatt, puha dunyhákon alszanak. A mamán és a féltestvéreimen kívül egy kicsit mindenki irigy rám. Nem értem, miért. Én ugyanúgy a szolgáknak fenntartott kunyhókban élek, nem a fehér házban. Ugyanazt eszem, ugyanúgy kemény derékaljakon alszom, és ugyanúgy nem tudok olvasni. Ezek persze csak pletykák. A mama férje még verekedni is képes, ha valaki előtte említi, hogy én nem vagyok az övé. Egy ideje már a háta mögött se nagyon emlegetik.
A mama egyszer, mielőtt meghalt volna, elmondta, hogy a gazda nagyon szerette őt. A mama ennek nagyon örült. Nem azért, mert ő viszont szerette a gazdát, csak miután a gazda kezdte éjszakánként meglátogatni, többet nem kellett az ültetvényen dolgoznia, hanem a konyhára került. Ott sokkal könnyebb volt. Nem volt annyira elviselhetetlen a munka, mint a tűző napon, és a szakácsnő mindig főzött neki és a többi szobalánynak teát, és megehették az ételmaradékokat meg a süteményeket, amik nem fogytak el a vacsorákon. Később én is a konyhán dolgoztam a mamával.
A mama mindig hozott a testvéreimnek finomságokat a ruhája zsebeibe rejtve. Aprósüteményt, gyümölcsöt, friss kenyeret, maradékot a sültekből. Soha nem kapták rajta, csak most az egyszer. A gazda kijött, mindenkit kihívott a kunyhóiból és mindenki szeme láttára nagyon elverte a mamát. Most mégis eljött hozzá. A halálát kívánom.
Úgy ölelem a húgom, hogy befogjam a karommal a fülét. Csitítgatom, hogy én tudjak hallgatózni. A mamát zokogni hallom. Most miért sír? A gazda halkan mormog hozzá. A szavainak csak egy részét tudom kivenni.
Ne haragudj… Nem akartam… A feleségem… Példát kellett a többieknek mutatni… Nem jöhetsz a konyhára többet… A többiek miatt… Igen, a feleségem… A lány igen, a lány maradhat… Sajnálom…
Most még nem tudjuk, de később emiatt fog meghalni a mama. A sebei szépen begyógyulnak néhány hét múlva, még a hegek is meglehetősen halványak, szinte alig látszanak. Három év múlva megint terhes lesz. Nem bírja a robotot a napon. Délután elvetél. Hajnalban meghal.

Tizenöt éves vagyok, mikor az ifjú George először jön. Ő is csak tizenhét éves. Csak én vagyok már a konyhán, a többiek lefeküdtek, egyedül kell mosogatnom. A nagy dézsa fölé hajolok, a mosogatás hangjaitól – vízcsobogás és edénycsörömpölés – nem is veszem észre, csak mikor átölel. A hátamhoz nyomja a hasát, érzem az ágyékát a fenekemhez préselődni. Arról mormog a fülembe, hogy milyen szép vagyok és mennyire kíván. Próbálok kiszabadulni a karjai közül. Kiabálni nem merek. Kapkodva mondom neki, hogy ez nem helyes, nem jó ez így… Azt is elmondom neki, hogy ez bűn, hogy nem teheti, hogy az ő apja az én apám is. Hangosan felnevet. Aztán gyorsan csöndesedik el, tudja, hogy nem vehetik észre, az anyja nagyon haragudna, ha megtudná. Mégis minden tiltakozásom lepereg róla. Felgyűri a szoknyám a derekamig. Éles fájdalom hasít belém, az ágyékomtól fel a gyomromig, ahogy belém erőszakolja magát. A fájdalom azután se múlik el, miután végez és kimegy a konyhából. Befejezem a mosogatást.
Felköltöm a mamát, elmondok neki mindent. A mama végighallgat, egyszer sem szól közbe. Aztán letörli az arcomról a könnyeket és azt mondja, feküdjek le. Reggel az első dolga, hogy gyógynövényekből teát főz nekem, azt mondja igyam meg, és igyak minden egyes alkalommal, ha az ifjú George megint akar tőlem valamit. Azt tanácsolja, hogy a levágott állatok véréből kenjek majd az alsóneműmre, és ha az ifjabbik George megint próbálkozik, mondjam majd azt, hogy épp a női bajom ideje van. Az majd távol tartja.

Tizenkilenc éves vagyok. Még nem tudom, de néhány hónap múlva ki fog törni a háború, ami után felszabadítanak. Most azonban szolgábbnak érzem magam, mint valaha. Raboknál is nagyobb fogoly vagyok. Alávetettje az életnek, ami az ifjú George legutóbbi látogatása után megkapaszkodott a méhemben. Ki akarom vájni magamból. Vissza akarom hozni anyámat az életbe, csak egy órára feltámasztani, hogy kitalálja, mit tegyek most. Ő mindig tudta, ő mindig tudta…
Éjszaka rémálmot látok. Nagy hasam van, olyan súlyos, hogy nem bírok járni miatta, pedig menekülnöm kell. Mögöttem a gazda családja, vérebekkel hajtanak, azt várják, hogy világra hozzam a méhem gyümölcsét, hogy aztán széttéphessék. A fájdalom olyan éles, mint az első alkalommal, mikor a gazda fia rám erőszakolta magát. Erdőben szaladok, kiálló ágakon keresztül bukdácsolok, aztán négykézláb mászom, végül már nem bírok mozdulni sem. A fájdalom szétszaggat belülről, mintha csontom törnék, elevenen nyúznának. Kirágja magát belőlem a gyermek. George vonásait vélem felfedezni a sátáni arcon, a szemében semmi emberi, vörös és fekete, apró kezecskéin karmok vannak, szaggatja a bőröm, tépi a húsom. Sikoltásra ébredek. Pár perc után rájövök, hogy én sikoltok.
George a konföderáció katonájaként már hónapok óta háborúba ment, mikor végül világra hozom a gyerekünk. A húgom segít a szülésben. Mindenkinek, még neki is azt mondom, hogy az egyik, majdnem egy éve torokgyíkban meghalt, szolga az apja. A mama biztos valami jobbat talált volna ki, de úgy tűnik, még az öreg George is elhitte a hazugságom. A kisfiam egyáltalán nem hasonlít az álomban látott rémalakra. Napokig sírok a szülés után, nem tudok elég hálaimát mondani, amiért nem büntettek meg a vérfertőzés miatt. Biztos a mama vigyázott rám az égből. Ragaszkodom ahhoz, hogy a fiút George-nak nevezzem. A gazda feleségének nem tetszik, de a gazda megengedi. Miután felépülök a szülésből, továbbra is a konyhán dolgozom. Néha rajtakapom az öreg gazdát, hogy a kis George-dzsal játszik, mesél neki vagy süteménnyel eteti.

Huszonhét éves vagyok. A gazda egy este magához kéret. Már hónapok óta nem tud fölkelni az ágyból, nagyon beteg, az orvosok nem tudják, mi baja, pedig a lányai a legjobbakkal nézették meg, egy szívspecialistát egyenesen Washingtonból hoztak ide. Viszek neki friss vizet és némi híg levest, mást úgyse tud enni. Arra kér, etessem meg. Néhány kanál után megállít, azt mondja, többet nem bír enni. Sose láttam embert ennyire szánalmasnak. Végtelenül sajnálom. A fia végül sosem tért a háborúból haza, a fronton halt meg, Tennessee-ből kapott a család utoljára hírt felőle, ott halt meg egy kórházban. Végül mégis meg kellett fizetni a bűneink árát. Az anyja szinte azonnal belebetegedett, még a háború vége előtt meg is halt. George gazda sokáig kitartott utána. A háború után még négy évig vele éltünk, gondunkat viselte. Sose mondta, én se kérdeztem soha, de mégis tudtam, hogy az első pillanattól kezdve nem titok előtte, hogy ki a fiam igazi apja. Miután a felesége meghalt, a kis George-ra sokkal nagyobb gonddal figyelt. Még olvasni is megtanította.
Ma meg fogok halni, lányom.
Erőtlenül megfogja a kezem.
Ne kérdezd, honnan tudom. Az ilyesmit szokás tudni azoknak, akik hamarosan meghalnak. Maradj, ha akarsz, de nem javallom. A lányaim nem lesznek olyan türelmesek és megértőek, nem fognak vigyázni rátok. Férjhez kell menned, Naya. Menj el nyugatra. Minél messzebb, annál jobb. Húzd azt a fiókot ki. Pénz és ékszerek vannak benne. Elegendő ahhoz, hogy valahol új életet kezdj, jó férjet találj. Fogd a fiad, üljetek fel egy vonatra, és menjetek innen minél messzebb.

Tizenöt éves vagyok. Másnap reggel van, miután George először megerőszakolt. A mama teát főz nekem. Mesél nekem mindenféléről, George apjáról is. Soha többé nem lesz hozzám senki annyira őszinte, mint most a mama. Soha máskor, se előtte, se azután nem beszélünk róla többet. Az apámról. Azt mondja a mama, jó ember. Egy kicsit szereti is. A fia viszont őrült. Majd kitalálunk valamit, csak egyszer igyam meg a teát. Azt mondja, egy kicsit örül, hogy én nem a férje gyereke vagyok. Legalább nekem sose kell az ültetvényen dolgoznom, a nagy fehér házban biztonságban vagyok. Az öreg George majd vigyázni fog rám, majd megoldja. Kötelessége, az övé is vagyok. Ő is tudja, hogy a mama népének a nyelvén a nevem azt jelenti: az apja lánya.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Farkas

avatar
Hozzászólások száma : 90
Join date : 2013. May. 23.


TémanyitásTárgy: Re: Adannaya Freeman   Szer. Dec. 06, 2017 6:58 am



Kedves Adannaya!
Ahogy olvastam az előtörténeted azt kérdeztem magamtól: Ki vagyok én, hogy egy ilyen írást bíráljak?
Annyira magával ragadt a történeted, annyira hihetetlenül jól lett megfogalmazva... átgondolva, leírva. Minden pont annyira volt részletezve, amennyire kellett, csodás szavakat használtál és... ha akarnék sem tudnék semmibe sem belekötni.
A zene hatása is ugyan, amit alatta hallgattam, de még meg is könnyeztem. Smile
Csak annyit tudok mondani, hogy nagyon örülök, hogy itt vagy velünk! Smile Alig várom, hogy lássam merre halad tovább az életetek a fiaddal. Elfogadlak természetesen!

Farkas







Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://vadnyugatikronikak.hungarianforum.com
 
Adannaya Freeman
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Vadnyugati Krónikák :: Karakterek :: Elfogadott előtörténetek :: Telepesek-
Ugrás: