Onawa

Onawa

Személyiség leírása

A csendes vadság farkasai bújik meg szívében, a tenni akarás szorgos hódja csillan meg szemeiben, de arcán a gerlék nyugodtsága és szelídsége ül meg.
Nehéz az ő sorsa, ahogyan ezekben az időkben az őslakosok nagy részének. Mindehhez azonban képes türelemmel hozzáállni, hiszen tiszteli és szereti népét, szülei döntését, és szentül hisz és bízik Természetanyánkban és a Nagy Szellemben. Onawa egy csendes, elsőre törékenynek tűnő leány, ám a benne lapuló farkasok olykor-olykor megmutatkoznak, s olyankor makacs és kitartó. Talpraesett lány, aki mindig reménnyel telve fordul a holnaphoz, s sosem adja fel. Hisz abban, hogy eljő újra az a nap, amikor az őslakosok megint szabadon élhetnek. Persze tudja, hogy mindennek nagy ára lesz, s a háborúk még nem értek véget, de a Szellemek erejében sosem kételkedett, s úgy hiszi, segíteni fognak nekik.
A fehérekkel szemben nem ellenséges, ám nem is kedveli őket, hiszen elvették földjeiket, lemészárolták testvéreiket. Ennek ellenére igyekszik meglátni a jót azokban, akikben meg lehet, s nem ítél el mindenkit első látásra. A legtöbb esetben azonban ugyanarra a megállapításra jut... Nem jó emberek a fehér emberek....

Előtörténet

A csendes nyári éjszakát a wikiup mellett fekvő farkaskutya nyüszítése törte meg először, majd pár órával később anyám vajúdása megkezdődött. Kora reggel a közelünkben az addig zavartalanul alvókat sírásom ébresztette. Gyógyítónk úgy mesélte, a születésem előtti éjszakán még a mormoták is éberen virrasztottak. Meglepetten nézett farkasszemet pár pillanatra az egyébként nappal aktív mormota családra, amikor szüleim wikiupja felé tartott. A nevem is tőle kaptam, amely éberséget jelent, s mint kiderült - illetve előttem már sok gyermeknél kiderült - nagyon jól eltalálta.
Apám jó vadász volt. Tőle tanultam mindent, ami a talpraesettséghez és a túléléshez kell. Sokszor emlegette, majd öcsémnek is mesélte az egyik közös történetünket, amikor nyomkeresést tanított az erdő szélén. Figyelmem sosem lankadt az ilyen tanítások során, de aznap megmentettem az életünk azzal, hogy időben észrevettem a közeledő veszélyt. Egy fehér ember készült apám életére törni, de természetesen apám rátermettebb volt annál, mintsem hogy hagyja, hogy bárki olyan könnyen kioltsa életét.
Anyám a szeretetre és a gyengédségre nevelt. Törzsünk nagyon sok nehézségen ment át már születésem óta, ő azonban mindig próbálta mások szemszögéből is megvizsgálni a helyzetet. Arra nevelt, hogy mindig lássam meg mindenkiben a jót. Előfordulhat, hogy valaki azért tesz rosszat a másikkal, mert nincs lehetősége másképp cselekedni.
Sámánunk a türelem megértéséhez adott útmutatót. Sosem felejtem amikor éjszakánként a történeteivel minden fiatalt lenyűgözött a tűz mellett. A kedvencem az volt, amelyik egy fiúról és egy medve alakját öltött szellemről szólt. Az is a türelemre tanított minket.
Már a tizedik évem tapostam, amikor megszületett az öcsém. Az első pillanattól kezdve imádtam őt és akkor meg is ígértem magamnak, hogy bármi történjék, én vigyázni fogok rá. Volt is rá alkalmam bőven, hogy megmentsem a sérülésektől. Eleinte még csak azért, mert ismerkedett a világgal, de később már azért is, mert fegyelmetlen volt és szüleink tanítása ellenére... hát borzalmasan meggondolatlan.
Öcsém születésének évében úgy tűnt békét tudunk kötni a tömegesen földünkre érkező néppel, de ők egy cseppet sem tisztelték a békét. Továbbra is rongálták az erdőket és újabb háborúk is következtek. Területeinkért küzdött harcok során vesztettük el édesapám. Tudom, hogy lelke most a nagy szellemek között él tovább, de ettől elvesztése még ugyanúgy fájt. Azt meg már nem is említem, hogy hány jó barát és ismerős esett el ezekben az értelmetlen csatákban.
Anyám nem volt esetlen teremtés, de apám halála után egyre nehezebbre fordult a családunk sorsa. A törzs ugyan szívesen segített, de sok volt a megcsonkított család, nem csak mi szorultunk segítségre.
Nem sokkal később egy vándor lélek érkezett közénk, aki teljesen elvarázsolódott attól a pillanattól, hogy meglátott. Kedves ember volt, de minden porcikája különbözött tőlünk. Nekem azonban nem volt sok választásom, segítenem kellett a családomon, még ha nagy árat is kellett fizetnem érte. Álmomban békák között úsztam egy gyönyörű tiszta tóban. A béka az átváltozás és az alkalmazkodás jelképe, s ez megerősített abban, hogy a férfival tartsak.
Prémeket, ételt és hasznosnak tűnő eszközöket ajándékozott anyámnak a kezemért. Az úr tanító volt. Kedves volt, ahogyan a gyerekekkel bánt, engem nagy becsben tartott, megtanított a nyelvükre és érdeklődött a mi szokásaink iránt, de ennek ellenére nehezen viseltem ezt az életet. Új környezet, teljesen más kultúra, sok ellenséges tekintet...
A Szellemek azonban ennél nagyobb megpróbáltatások elé állítottak pár évvel később, amikor a férfi megbetegedett és azt mondta családomra hagyja összes vagyonát, ha az öccsével folytatom életem. A fiatalabb férfi, ki hódvadászatra adta a fejét, persze megesküdött, hogy majd úgy vigyáz rám, mint szeme világára, de már akkor sejtettem, hogy ez nem így lesz. Ez a szörnyű ember nem hogy az őslakosokat nem tisztelte, de még a nőket sem.
Már egy éve vele élek, de nem tudom meddig fogom még bírni. Attól félek, hogyha ott hagyom, akkor a családom bánja... Nem tudom mi tévő legyek, de abban biztos vagyok, hogy ez így nem mehet már sokáig...