"Mindenki onnan jön, ahonnan akar, vagy ahonnan szabadon bocsátják." Eddie & Earl

Tapasztalt, világot látott ember vagyok.
Nem mintha a magam fényezése határozott célomban állna, de ki ne ragadná meg az alkalmat, ha a saját segge fényesre nyalásáról van szó? Na ugye… Szóval, tapasztalt, világot látott ember vagyok. Habár fiatalos külsőm erről nem sokat árulhat el, a föld nem egy országában jártam már, olyan tanulságokkal gazdagodva, amelyekkel például a vén keleti bölcsek vagy a nagy nyugati tudósok sincsenek tisztában. Első lecke: bármilyen hajóút első pár napjában felesleges bármilyen alkoholra pénzt költeni. Úgyis csak kihányod.
Második lecke: ha tisztában vagy az első leckével, kurvára ne hagyd már magad rábeszélni az ivásra, mert tudod, hogy rossz vége lesz.
Harmadik lecke: úgyis lesz a hajón egy tagbaszakadt börtöntöltelék, aki az ágya alatt a koszos alsógatyáiból erjesztett pálinkáját rád tukmálja.
Negyedik lecke: nem nagyon tanácsos utána reklamálni és visszakövetelni a pénzed… Egy hajón nem nagyon lehet elbújni a verés elől. Sajnos csak még több pénz árán lehet megúszni.
Ilyenformán a fejemnél jobban csak a szívem fájt, meg a kezem, mikor az üres zsebemben kotorásztam zsebkendő után, ahogy gentlemanekre jellemző kecsességgel áthajoltam a korlát oldalán, és színtiszta epét okádtam a királyi tenger napfénytől aranyfodros hullámai közé.
Úgyis akartam valami emléket hagyni magam után.

Azt hinné az ember, hogy ha Londonban élt majdnem két évtizedig, eltöltött több kellemes reggelit a patkányokkal egy hangulatos sikátor szemeteséből, aludt már el a gyomornedv áztatta macskakövön és hányták már arcon, meghálálván egy jól irányzott gyomrost, nos akkor kibírja ha egy kissé imbolygó hajó fenékben kell eltöltenie pár napot. Még akkor is ha az útitársai se nem a kultúra magasfokának, se nem a rendszeres tisztálkodásnak kiemelt képviselői és ezzel nem segítik elő az út túlélését.
De hát előfordult már velem, hogy túlbecsültem a képességeimet, erről pedig hegek, beforott csontok és feledhetetlen emlékek adnak bizonyosságot.
Most mégis szégyellem a pofám, amin keresztül az imét úriasan kiöklendeztem azt a kevés kenyeret, vagyis hát annak szétmart maradékát, amit sikerült leerőltetnem fél órával előtte. A nagy okosok sokszor figyelmeztettek, hogy egyek több odafigyeléssel, mert a savasodás bizony az én koromban is veszélyes dolog, és hát a tenger habjaival összekeveredő okádék, meg a szám is ezt igazolja.
Az aktust követően, mint aki jól végezte dolgát, arra jutok, hogy az ingem a legmegfelelőbb segédeszköz a maradék testnedv eltávolítására, és a történet ezen pontján veszem észre: nem vagyok egyedül.
Vannak szép dolgok az életben, de az egyik legszebb, ha az ember társaságban hányik. Ez egy olyan intim momentum, mint egy együtt töltött éjszaka, vagy a gyerekkori sérelmek megosztása, mondhatni igazi belsőnséges pillanat.
Talán ez az oka, hogy hirtelen felindulásból úgy döntök, megszólítom a rókázó cimborám.
- A magam részéről nem tudom eldönteni, hogy a lenti dögszag bukéja, vagy ez a kibaszott hullámzás ingerli jobban a gyomromat, de bármelyik is örülök, hogy nem csak az enyémet. Edward, de szólíthatsz Eddinek is - kezet nyújtok a kissé megviselt útitársnak, és csak remélem, hogy nem nyúltam olyasmibe, ami kellemetlenül érintené. Na meg Ő sem.

Az tulajdonképpen nem is volt rossz az egészben, hogy annak ellenére, mennyit ittam, egyáltalán nem is voltam másnapos.
Ezzel szemben az, hogy a tengeribetegségtől nem láttam a tengert, az tulajdonképpen elég rossz volt.
Még egy utolsót éreztem rándulni a gyomrom, és ezúttal úgy hajoltam ki egy kicsit jobban a korláton, hogy teljesen biztos voltam benne: az összes belsőszervem menni fog ezzel a lökéssel, beleértve a heréimet is.
Öklendeztem.
Hiába.
Figyeltem a nyálcsíkot, ahogy az alsóajkamról lassan az orromra ragad, aztán egyre tovább gyűl és nyúlik, míg bele nem csöppen a vízbe.
Uram, kérlek, vegyél magadhoz.
– Mi? – oldalra sandítok, ahonnan hangot vélek felfedezni. A kínzó fejfájástól, szédüléstől meg a hányástól hunyorgok, ahogy oldalra nézek, bele egyenesen a fénybe. Uram, hát magadhoz vettél?
A kép kitisztul, ahogy a szemem kicsit hozzászokik a beletűző napfényhez. Aztán kibontakozik lassan a hozzám beszélő arca is. Ami sokkal, de sokkal szőrösebb, mint amit elképzelnék az Úr által elém küldött szeráf képére, akinek szent küldetése, hogy Earl Greyt átvezesse a mennyek kapuján.
Uram, hát a Sátánhoz küldtél?
Na jó, ennyire azért nem csúf a gyerek. Eddie. Köszönésképp hetykén visszaszívom a taknyom, majd beleköpök a tengerbe.
– Én nem tudom, kölyök, de ha állapotos nő lennék, eddig már kihánytam volna a fattyamat – rántom meg a vállam, azok bizonyosságával, akik tisztában vannak azzal: esélyük nem lenne egy tisztességes férjre, így sajnos nekem csak fattyak jutnának. Vagyis… Remélem, egy se fog előbukkanni. Nehézkésen kiegyenesedem, majd kecsesen oldalra billenek, minekutána a hullámzás végett a hajó is megdől kicsit jobbra, ámde mielőtt eltaknyolnék, pont sikerül nekitámaszkodnom a korlátnak. Férfias hümmögés és apró biccentések közepette az összehúzott szemhéjaim résén át fürkésszem tovább a suhanc képét.
– Earl – viszonzom aztán a bemutatkozását, és a hatásszünet főleg annak szól, hogy közben el kell gondolkodnom, hogy tudom pont a jobbomat nyújtani felé, mikor ugye éppen a jobbom (és a Szentlélek, de jobban belegondolva, inkább eme utóbbi) tart álló helyzetben, minekutána ugye ezzel támaszkodtam neki a korlátnak. Végül merész leszek, de a kézfogásom körülbelül annyira sikerül határozottra és férfiasra, mint ahogy kisasszonykák nyújtják kézcsókra kacsójukat a kérőiknek. – De szólíthatsz Earlnek is – még egy farkasvigyorra is futja. Ha a farkasmosoly alatt kényszeredett, remegő szájszélű halvány kis izomrángást értünk.
[/b]

Megvan a maga romantikája a hajózásnak, a hullámok robaja, ahogy neki verődnek a hajótestnek (a jó kurva anyjukat azt), a horizont alá süllyedő, vöröslő nap, na meg persze a korláton kihajoló matrózok és gyenge gyomrú utazók okádásának gyönyörű tenorja. Szinte annyira megbabonáz, hogy megfordult a fejemben, akár én is hajózásra adhatnám a fejem, majd helyette a korláton túlra adom és megnyerő módon magam is hozzá teszek egy eszményi csíkot a hányás festette vászonhoz, ami a hajó oldalán kapott helyet.
Ekkor talál meg az ihlet, hogy márpedig a beszélgetés majd bizonyosan elterli a figyelmem a hányingerről, így és ilyen gondolatokkal a fejemben lépek a férfi mellé. És valameselyt segít is. Mármint nem a beszélgetés, mert az öreg elsőre nincs valami kommunikatív kedvében, hanem inkább a tény, hogy ez az arc még szarabbul néz ki mint az enyém.
Kihasználom a pillanatnyi zavarát, és végig mérem bokától tokáig mint kurvát szokás péntek este, és arra jutok, bár megvan a veszélye, hogy esetleg arcon okád, rám esik, vagy át a korláton mint egy krumplis zsák, de ha kicsit össze szedi magát még embernek is kinézhet és most, hogy egy szónál többre futotta, azt az illúziót kelti még esetleg az érdekesebb fajtából is lehet. Na persze ez csak az én egyoldalú optimizmusom, meg az Ő megtévesztő külleme a hányás meg a por réteg alatt, ami egy viszonylag jól öltözött, nem teljesen leszakadt valaki képét mutatja. De legalábbis egy orrhosszal előrébb van, mint a lenti bagázs, noha ez nem nagy teljesítmény. Na meg, azért kialakult bennem valami féle kötődés, mégis csak rókázó cimboránk vagyunk vagy mi.
- Nem akarom elkiabálni, de lehetséges, hogy új módszert találtál a kelletlen csemetéktől való megszabadulásra. Ha befutsz vele, kérlek emlékezz meg ki inspirálta az ötletet, ha lehet honorárium formájában - nyújtom én is a kezem, majd olyan intenzitással megszorítom, hogy ha férfinak nem is, de alulfejlett kislány kézfogásnak elmenjen.
- Szóval Earl, ha nem bánod persze, hogy így szólítalak, nem tudom te hogy vagy vele, de a magam részéről elegem volt a friss levegőből, meg a tarkómra potyogó sirály szarból is. Szóval mit szólnál hozzá, hogy ha kihánytad magad, meg a nem létező fattyaidat, akkor lemennénk és meginnánk valamit, mondjuk az egyik gusztustalan, arcszeszből készült, italnak csúfolt valamit? Én fizetek. Közben meg elmesélhetnéd mi járatban vagy, mert biztosan nem a szép kilátás meg a jó társaság vonzott - ami azt illeti kurvára nem értem mit élveznek az emberek a rohadás hajózáson, mert hogy mást nem látsz mint a sós retket mindenhol, meg az elbaszott kabin tetejét, ha épp van akkora szerencséd, hogy abban aludhass. A jegyért is annyit kértek el, mintha luxus kurvát bérelnék három napra, aztán meg csak Rose jutott. De sebaj, egy kupicára még pont jut, aztán úgyse marad bent sokáig, legalább nem marja ki a belem.

A kézrázásunk követően diszkréten körbenézek a fedélzeten. Már nem másért, csak hogy valaki tanúja volt-e eme felettébb férfiatlan eseménynek. A kézfogásunk lagymatagságát fogjuk arra, hogy Eddie se kelti olyan személy látványát, mint aki hajón született, én magam meg inkább hasonlítok valakire, aki hajón szülni fog, de azért nem venném a lelkemre, ha valaki itt azt gondolná, hogy férfi létünkre épp titkos randevút beszéltünk meg – pedig eléggé úgy néz ki. Én magam ugye nem ítélkezem, hiszen a szerelem az szerelem, úgyhogy nincs azzal semmilyen különösebb baj, ha az efféle dolgokat éppenséggel két férfi oldaná meg egymás között. Azt leszámítva, hogy undorító.
Érdeklődve vonom fel aztán a szemöldököm, ahogy visszasiklik a tekintetem a suhanc arcára. Lelkesebben mosolyodom el, mint az előbbi kényszeredett vicsorgás, így már sokkal inkább nézek ki döglött ebnek veszett kutya helyett. Biccentek is felé igencsak nagy lendülettel. Az átgondolatlan mozdulattól sajnos olyan érzésem támad, mintha az agyam megfordult volna a koponyámban, és a gyomrom is indokolatlan kavargásba kezd. Lomhán összeszorítom a szemhéjaim, megköszörülöm a torkom, aztán egy hosszú, fáradt sóhaj után fürkészni kezdem a kölyök arcát.
− Ha engem kérdezel, inkább nekik kéne fizetni, amiért azt a trágyalevet megiszod… − megvonom a vállam. − De, ha egyet is értesz, ne nagyon hangoztasd… − közelebb hajolva – amit remélhetőleg a bizalmaskodás jelének vesz, nem annak, hogy tántorgok, mint egy részeg csikó. − Engem a tegnap majdnem meglincseltek érte – mártírokra jellemző fájdalommal sóhajtok fel.
Azon gondolkodom, hogy akár bele is karolnék, de az aztán végképp ferde hajlamokról tenne tanúbizonyságot, holott valóban ártatlan szándék vezérel: csak nem akarok két lépés után pofára esni. Aztán megemberelem magam, és elindulok a hajófenékre vezető lejárat irányába.
− Hát, kölyök − kezdek bele pátoszi sóhajjal. − Sose háltam még indián nővel. Angliában meg nem sok van belőlük.

Ajánlott tartalom

» How I met Earl - Onawa & Earl
» Anastasie & Eddie
» Earl Grey