Azt hittem azok után, amik történtek nem jöhet rosszabb. Nem mondom, hogy ez rosszabb, de szörnyen megalázó. Az anyám testvére úgy bánt velem, mint egy cseléddel, úgy öltöztetett, és egy hetes itt tartózkodásom alatt még egyszer sem mutatott be az unokahúgaként. Tudtam, hogy miért van ez, mégis, akárhányszor belegondoltam, hogy bűnhődnöm kell valamiért, amit nem egyedül idéztem elő...a testem remegni kezdett, és iszonyatos düh áramlott át minden porcikámon. Igen, bosszút akartam, bármennyire is fájt ezt belátnom. Szép világoskék fűzős ruhám már nem is hasonlított egykori önmagára. A sok kemény, és koszos munka megtette a hatását, akadtak szakadások, amiket szükségtelennek láttam összevarrni. Szerettem ezt a ruhát, ahogy a többit is, csakhogy ez az egy maradt meg azokon a szörnyű zsákruhákon kívül, amiket az anyám küldött utánam.
A farm néhány km-re volt a várostól, és nekem szinte minden nap meg kellett tennem ezt az utat. Sosem volt túl jó a tájékozódó képességem, ezért kicsit megijedtem, hogy amint a város szélére kerültem a kezemben egy jó nehéz zsákkal, nem volt ismerős a környék. Valószínűleg rossz irányba indultam el, és a város rossz végén lyukadtam ki.
Nem estem kétségbe, de dühösek lesznek rám, ha nem érek vissza időben, Madame Ross elég intenzíven követelte, hogy vigyem el neki a nehéz zsákot, bár nem avatott be abba, hogy mi is van benne.
Hosszú, szőke tincseim hagytam szabadon lógni, épp csak eltűztem néhányat, hogy ne lógjanak az arcomba. Apácska mindig azt mondta, hogy helyes arcom van, ne rejtsem el.
Miközben a zsákot húztam, nem figyeltem oda, csak annyit érzékeltem, hogy a testem nekicsapódik valaminek, ami kibillentett az egyensúlyomból, de szerencsére sikerült megkapaszkodnom a zsákban, és a férfiben (mint kiderül neki ütköztem) egyaránt.
Ahogy végigmértem kinek is sikerült ilyen otrombán nekimennem hamar elpirultam. Szőkésbarna haj, markáns arc, kifejező szemek. Akaratlanul is túl sokat időztem arcának bámulásával.
-E..Excusez-moi! -kértem bocsánatot franciául. Pár másodpercnek el kellett telnie ahhoz, hogy rájöjjek, nem is otthon vagyok.
-Nem, kérni bocsánat én. Lenni figyelmetlen. -hagyták el ajkaim erős akcentussal a bocsánat kérő szavak. Igazán lovagias volt, hogy magára vállalta, de egyértelműen én szaladtam belé a zsákommal együtt.
-Tudni, merre lenni Ross farm? -használtam ki az alkalmat, hogy útbaigazítást kérjek.